Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-20 / 168. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. JÚLIUS 20., SZERDA 13 Indítsanak mozgalmat! Tisztelt Főszerkesztő Úr! 1994. július 8-án megjelent lapjukban olvastam a Levelünk jött rovatban Fazekas János űr budapesti olvasójuk levelét. Óriási hatással volt rám, és ez indított arra, hogy levelemmel igénybe vegyem drága idejét. Fazekas János úr Fekete Gyula író naplójegyzeteire utal, melyben a kiváló író és hazafi arról ír, hogy egy napilapot alapíthatnának, vásárolhatnának a nemzeti pártokra szavazottak tehetősebb tagjai. Én ugyan nem tartozom a tehetősebbek közé, de a nemzeti, keresztény pártok elkötelezett híve, tisztelője vagyok. A legnagyobb örömmel járulnék hozzá nyugdíjamból a költségekhez. Tisztelt Főszerkesztő Úr! Tudom, rengeteg a gondja, elfoglaltsága, mégis arra kérem, indítsanak mozgalmat lapjukban ennek a páratlanul hasznos javaslatnak a megvalósítására. Nem hallgathatom el, hogy mélyen fájlalom az általam nagyon szeretett Pesti Ftírlapnak a kivégzését. Gondolja meg, lassan már nem lesz olyan újság, amit jó szívvel kézbe vehetünk. Hallgatva az országgyűlési közvetítést, egyre jobban erősödik bennem a meggyőződés: kell még több olyan újság, amely a magyar, keresztény szellemű olvasók szívesen olvasott lapja lesz. (...) Horváth Ferencné Budapest Kettős mérce Olvasom a Pest Megyei Hírlapban a budaörsi polgármester levelét, és újra a pártállamban érzem magam. Hogy miért? A kettős mérce miatt. Amit szabad nekem, az én lapomnak, azt nem szabad neked, a te lapodnak. Quod licet Jovi, non licet bovi. Bizony ez a pártállam kemény, __ súlyos lehúzó hagyatéka. Úgy vitatkozni, hogy én sérthetek — mert az én kezemben van a bunkósbot —, de te nem sérthetsz, mert te csak egy egyszerű, sima ember vagy, bunkósbot nélkül és a parlamentben kisebbségként. Én elhiszem és megértem, hogy a polgármester urat sérti Sándor András vi- tatkozási módja, felháborítja az író efféle kitétele: az SZDSZ-ben a nemzetellenes erők... stb. Mondom, megértem őt, de mit szóljunk mi arra, hogy a Pest Megyei Hírlap vicclap, amikor nekünk, sokunknak, tán 50 ezer embernek a hazafiságot jelenti. Vagy mi éppen ezért vagyunk mucsaiak? Továbbá mit szóljunk arra mi, szegény „mucsaiak”, amikor a főrabbi azt mondja: ha Magyarországból kivonjuk a zsidó kultúrát, akkor marad a fütyülős barack meg a bő gatya. Mit szóljunk arra, amikor a Charta „Tégy a gyűlölet ellen” magasztos mozgalom egyik röplapja minket, „mucsaiakat” így szólít meg: „Te barom.” Csúcs László is ugyebár ne szóljon, csak tegye az orra elé a zsebkendőjét, amikor fekáliával bekenik a székét. És mit szóljunk mi, öregek, akik átéltük a második világháborút, a szörnyű világégést, amelyben volt bátorságunk — ha nem is sokunknak — zsidó barátainkat megvédeni, és az elmúlt négy év alatt mit sem hallottunk a liberális sajtóból, médiából, hogy mi, magyarok antiszemita, idegengyűlölő nép vagyunk. Nem hiszi el a polgármester úr, hogy a mi lelkünk is fáj és kiáltani szeretnénk: ne, ne tovább, a nyilasok, a fasiszták a mi ellenségeink is! Elég a gyűlölködésből. a hazugságokból, melyek mint bumerángok röpülnek felénk, aztán megsebzik azokat is, akik kiröppentették. A pártállam megszabta valamikor nekünk a vita medrét, a vita tárgyát, volt olyan kérdés, sok is, amelyről még vitatkozni se volt szabad. Most se szabad? Sándor András jó író, kitűnő publicista, de szabjuk meg neki, hogy miről írjon, mi a tabu, mi a tilalom? Ha mást ír, ne vitatkozzunk vele vagy újságjával, őt küldjük a Gulágra, újságját meg szüntessük meg? Thomas Mann, Lukács György, Németh László, Illyés Gyula vajon kikerülte a tilalomfákat? Félírókat, fél erkölcsű, féloldalas embereket csak a tilalomfákkal teletűzdelt szocializmus nevelt. Azt hittem, ennek a világnak vége. Vagy tán most kezdődik igazán? Fazekas János Budapest Sportban az igazság... Lement a futball-vb nélkülünk. Nem csoda: amióta a nagy pénz — kis foci elve érvényesül a bajnokságban, rendes magyar ember legfeljebb csak egy kis kardlapozásra jár ki a stadionba... Mégis, az utóbbi hetekben mintha változna valami. A stréberebbek már az alapozó edzéseket is komolyabban veszik: élemedett korú, pocakos családapák izzadva gyakorolják például a törzshajlítást előre (mikorra az új kapitány megérkezik) és fél fordulattal balra (aki nagyon fél, az teljes fordulatot végez, pedig kétharmados is bőven megteszi). Másod- és harmadvonalbeliek — akik régóta a pálya szélén lapítottak, guggoltak vagy unalmukban centit vagdostak — egyszerre ráeszméltek, mekkora lehetőséget nyújthat a feljebb jutáshoz ez a néhány egyszerű, szabadon választott, lekötelező gyakorlat. Összehangolt láb- és könyökmunkával, nekivörösödve nyomulnak most ők is, hogy az új edzőnek, gyúrónak minél előbb megmutassák magukat. Említésre méltó gól ugyan e látványos tülekedésben természetesen nem esett — sokat megélt meteorológusok szerint nem is fog —, de jó pár, a klasszikus ötvenes éveket idéző kirúgásról azért már hallani. (Az úgynevezett kötelező beadás pedig rafináltabb lett, mint valaha...) Ki tudja, miért, de határo- zottabbá váltak a bírák is. Nagyszájúnak ismert spíle- rek megcsendesedtek hirtelen, mert rebesgetik: elég egy félreérthető mozdulat a jobb oldalon, s a renitens csatár mehet — söprö- getni. A legtöbben persze ma sem futballoznak. Csak güriznek szakadatlan, mint eddig is, egész életükben. Dobogós helyekről így aztán nemigen álmodoznak; legfeljebb a tévében nézik csodálkozva, mennyi pénzért lőnek mellé — mások. Hanem a Himnusz — balsikerű vb ide vagy oda — az ő szívükben mindig szól. Óvári Tamás Budapest Tisztelt Olvasóink! Leveleiket szükség esetén kisebb-nagyobb rövidítésekkel tudjuk csak közreadni, amiért ezúton kérjük az Önök megértését Ennek az az oka, hogy még most, a nyár kellős közepén, a rekkenó' hőségben is, hála Istennek, szép számmal érkeznek leveleik, amelyekből szeretnénk minél többet idő- ben megjelentetni. HISTÓRIA A honfoglaló magyarok (VI.) Főfejedelmük a kende Ezeknek az uraknak a kezén levő terület volt az ő uruszáguk, vagyis országuk, miként más nyelvekben is az úr értelmű szóból képezték az uralmi területet jelölő szavakat (az olasz sig- noria, a német Herrschaft, a cseh panství és a lengyel panstwo). Népmeséink „hetedhét országa”, „hét országra szóló” kifejezése ugyancsak a hét törzsi területről beszél. A nyolcadik, utóbb befogadott törzs országának emlékét Anonymus tartotta fenn Biharor- szág és Nyitra említésével. A kabarok kettéosztott településtömbje a legkorábbi időktől fogva a fejedelmi törzs országához tartozott; Bihar a fejedelmi tiszt várományosának, a trónörökösnek, míg Nyitra a másodsoron következő trónutódnak az uralmi területe volt. Fokozatosan mind szélesebb vidéken tűnnek fel azonban az Árpád-ivadékok udvarhelyei, mintegy szemléltetve azt a folyamatot, miként lett a törzsfőnök országaira tagolt településterület első királyunk, István országává. A magyar törzseket azonban már a honfoglalás előtti időkben egységes irányítás fogta össze. Erről tanúskodik a magyar népességnek a kazár rendezési elv szerinti hét törzsbe osztása, a két törzs egyesítését bizonyító Kürtgyarmat törzsnév, a kazároktól elszakadt törzstöredékek egy törzzsé szervezése, egyes törzsek számára az egész törzsszövetség érdekében végzett feladatok kijelölése (a kabarok elő- had és utóvéd szerepköre, majd ennek megfelelően az országkapukba telepítése). Egyes törzsnevek pedig arra utalnak, hogy a törzs feje a fejedelem környezetében viselt magas méltóságot: Tarján, azaz tarkán, a főparancsnoki méltóság címe; Jenő „bizalmas, tanácsadó” értelmű. A magyarok egy néppé egyesülésének emlékét őrzi a vérszerződés hagyománya, amikor a hét vezér jelképes vértestvér- ségre lépett az együttes cselekvés érdekében. A magyar törzsek egybekovácso- lódásáról a régészeti adatok is vallanak, hiszen sem a tárgyi hagyatékban, sem a szokásanyagban nem jelentkezik törzsi elkülönülés. Az etelközi magyarokról a mohamedán források fel is jegyzik, hogy két fejedelmük van. Főfejedelmük a kende vagy kiindü, s e Kazárországból ismert méltóságnév alighanem annak a jele, hogy egykoron, a Kazár Kaganátushoz való tartozás idején, a türk—kazár uralkodók egyik bizalmi emberét állították a magyar törzsek élére. Személyét vallásos tisztelet övezte, szinte az istenség földi képviselőjének tartották. Mellette a kormányzás legtöbb gondja, a hadak irányítása a másik fejedelemre, a gyulára hárult. A kettős fejedelemség intézménye a világ számos népénél megvolt, legismertebb példája a szervezetét a múlt századig mereven őrző japán császárság, élén az isteni eredetű császárral (mikádó) és a ténylegesen kormányzó fővezérrel (sogun). A magyaroknál a kettős uralkodás kazár mintára gyökeresedett meg. Györffy György gondos forráselemzéssel kimutatta, hogy a honfoglalás után is fennmaradt e kettős fejedelemség intézménye, s a kündü méltóságot az új haza megszerzése idején „Kündü” fia, Kurszán, míg a gyula, vagyis a vezérlő fejedelem tisztét Álmos fia, Árpád töltötte be. Kurszán nemzetségének az ország szívében való megtelepedése is sejteti szakrális fejedelmi méltóságát, míg Árpád vezérlő fejedelmi voltára a krónikák is félreérthetetlenül utalnak, feljegyezvén, hogy különös tiszte folytán a hadak élén járt. Kurszán 904-ben bekövetkezett halálával vált Árpád egyeduralkodóvá, nagyfejedelemmé, utódai pedig a trón egyedüli jogos örököseivé. A fejedelmi hatalom egy kézbe kerülésével a gyula méltóság megcsappant hatáskörrel, a haderő jelentős részét képező kabarok fölötti rendelkezési jog nélkül az egyik törzsfőre szállott. A X. században hallunk a harmadik főméltóságról, a kar- cha (bíró) tisztségről is, amelyet ugyancsak örökletesen viselt az egyik törzs feje. A nemzedékeken át atyáról fiúra szálló főtisztségek a délvidéken birtokos törzsek tekintélyét olyannyira megnövelték, hogy a bizánci udvarban Bulcsú karchát, majd az erdélyi Gyulát tárgyaláson fogadták, míg a honfoglalás előtt csak a magyarok fejedelmeivel találkoztak. Egyes törzsek időnkénti önálló külkapcsolatai, vállalkozásai ellenére mindinkább erősödött a központi hatalom irányító szerepe, és a század végére kialakultak az állam megteremtésének feltételei. Az újabb korban kialakult településhálózat és köz- igazgatási szervezet a maga csomópontjaival, változó helyneveivel elfedi előlünk a múltat, azaz a X—XI. századi temetőknek az egykori településekkel, központokkal való szembetűnő összefüggését. Ez a kapcsolat csak akkor válik értelmezhetővé, a régészeti hagyaték csak akkor lesz a történeti forrásokkal . egyenértékűvé, történeti szempontú értékelésre alkalmassá, ha a lelőhelyeket az Árpád-kori vízrajzi viszonyokat, erdőhatárokat, úthálózatot az okleveles anyag alapján meghatározható — részben elpusztult — korai településeket feltüntető térképre vetítjük rá. Nyilván nem véletlen, hogy az egykori Borsova vármegye régi központját, Várdát (a mai Kisvárdát), amely korábban a nemzetségfőnek adott lakhelyet, már az eddigi kutatásokból is megállapíthatóan tarsolylemezes családi, nagycsaládi temetők (Bezdéd, Eper- jeske, Rétközberencs, Tu- zsér) gyűrűje veszi körül. E tarsolylemezek viselői a nemzetségfő gazdag rokonai, kedves fegyverbarátai, kísérő harcosainak rangos vezetői lehettek. (Folytatjuk) Dienes István Mossóczy Zakariás, Vác tudós püspöke Vác püspökeinek hosszú sorában szép számmal akadtak tudós emberek. Közéjük tartozott az 1587. július 20-án (más forrás szerint 22-én) elhunyt Mossóczy Zakariás is. Akkor már nem váci, hanem a nyitrai egyházmegye élén állt. 1578—1582 között volt Vác püspöke a 16. század egyik legnagyobb magyar jogtudósa. Az clszegényedett nemesi családból származó, kiváló képességű ifjú gyorsan emelkedett az egyházi hierarchiában; 30 éves korára már címzetes püspök, egyúttal királyi tanácsos lett. Mint ilyen 1574-ben megbízást kapott az országgyűléseken fellebbezett perekben eljáró bíróság munkájában való részvételre. Ekkor ismerte fel a magyar jogrendszer nagy hiányát: azt, hogy a különböző törvényeket senki sem ismeri. Ennek okát elsősorban abban látta, hogy nincs megbízható, mindenki által könnyen elérhető kiadása a törvényeknek. A 16. században a törvények kihirdetésének két módja volt: az egyik az élő szóval történő kihirdetés volt vásárokon, sokadalmas helyeken, a másik pedig a vármegyékhez való szöveg eljuttatását jelentette. Ez utóbbi azonban még nem jelentette azt, hogy mindenki meg is ismerhette. A jogbizonytalanság kényszerített arra sok jogászt a 16. században, hogy a Verbó'czy utáni törvényeket ösz- szegyűjtse különböző hitelességű kéziratos kötetekbe. Mossóczv Zakariás élete főműve a nyomtatott Corpus Juris kiadása volt 1584-ben, mely a kor színvonalán álló, megbízható törvényszöveget tartalmazó nyomtatvány volt. Pogány György
