Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-15 / 164. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP IFJÚSÁG 1994. JULIUS 15., PENTEK Elszálló szobrok Nem, nem próbálok tanulmányt írni a Magyar Ifjúság 1959-es évfolyamáról. Csak ülök a könyvtárban és várom a kikért anyagot. És hogy az idő hiába ne teljék, leveszek a polcról egy gondosan bekötött gyűjteményt. A fentit. Mint gyermekkori kutakodásainkkor, pincében, padláson, most is a szemelgetés történelmi kíváncsiságával lapozok, hadd lám, mi is „érdekelte” a magyar ifjúságot harmincöt évvel ezelőtt. íme, a soron lévő nagy ünnep: Dobi István szerencsésen megérte az Elnöki Tanács elnökeként a 60 esztendőt, nosza kitüntetik, természetesen a szocialista építésben elért érdemei elismerése mellett. Alatta illő helyen egy szobor, s a szöveg, mely szerint 1945-ben a fasiszták orvul meggyilkolták Vecsés határában Steinmetz Miklóst, a magyar származású szovjet parlamentert, és most visszaállították a szobrát, melyet az ellenforradalmárok gálád módon ledöntöttek 1956 októberében. Még tallózik tekintetem a lapokon, már márciust is megértem, s olvasom az 1848-as márciusi álmokat valóra váltó szocialista ünnep köszöntéseit, nézem a hős kommunista forradalmár, Fidel Castro képét, istenem, milyen fiatal volt... Vajon ő még hitt akkor? Mert mi már nem. Közben a szovjet tudósok a kínai tudós elvtársakkal egyetértésben keresik a „havasi embert”, a ye- tit, „aki” állítólag ujgur területen tanyázik. Hát az uj- gur az nagyon ungur, onogur, ungar stb., de hát erről már akkor sem illett tűnődni. Odébb: Kádár a szovjetek XXI. kongresszusán, rendben, ott a helye. Másutt olvasom, egyre többen kémek autóvásárlási engedélyt Magyarországon, rövidesen 1000 Skoda Octavia érkezik, és tárgyalnak a Drabant (így: Drabant és nem Trabant) céggel is... De nem megy ki a fejemből, inkább a látószögemből az a szobor, amelyet ledöntöttek, s most — akkor, ’59-ben — visszaállítottak. Most, hogy a szocializmus eszméje újból fölparázs- lik, vajon mely szobrok jönnek vissza legelébb a terekre? A nagy iker vajon visszatér-e a Duna-partra? Mondom, csak tűnődöm, míg lapozok és várom az igényelt dolgokat itt, a könyvtárban, s nem a tereken. Czegó' Zoltán Gyermekparadicsom Dunabogdányban Dunabogdányban a falu végén lévő utolsó buszmegállónál található a mindig gyermekzsivajtól hangos vízi napközi. Három évvel ezelőtt Lakatos János — a napközi kitalálója és megvalósítója, menedzsere és forgatókönyvírója — fejében született meg az a gondolat, hogy tenni kell valamit a gyermekekért. Nyár a vízi napköziben A gyerekek itt jól érzik magukat, egészségesek és boldogok ' Talum Attila felvétele Neki két gyermeke van, de ő többet szeretett volna, mert egyszerűen imádja őket. A táborban, a faluban, a környéken mindenki az ő gyermeke. A napköziben Simon, Cseh Gábor napközivezető és Forgács Pisti, a „hoppmester” egymás szavába vágva meséltek kis csapatukról. A másfél, két kilométer hosszan elterülő gyermekparadicsom három évvel ezelőtt még a Kövi- zig kezelésében állt, teli szeméttel, kidöntött fákkal, bozótossal. Lakatos János ötletét gyors megvalósítás követte. Négy hónap alatt megszerezték a vízi napközi létesítéséhez szükséges iratokat, engedélyeket, majd, 36 nap alatt a négyszáz család áldozatos munkája árán éjszakánként is dolgozva végre valóra vált az álom, átvághatták a szalagot és ünnepélyes keretek között egyházi áldással megkezdhette tartalmas, zsibongó életét a napközi, mely az iskolai tanév végétől szeptember elejéig üzemel. A fiúk szerint se az országban, se Európában nincs még egy ilyen folyamatos nyári tábor. Az ország bármely részéről fogadnak gyermekeket. A vizen maximum 200 főt tudnak foglalkoztatni. A gyermekek sátrakban alszanak, az étkezésről maguk gondoskodnak, vagy 400 forintért étkeznek a helyi vendéglőben. A tábor ingyenes, semmiféle pénzt nem fogadnak el, emellett ingyenes a bicikli és csónak kölcsönzése is, hiszen minden az összetartáson, a kölcsönös bizalmon-alapul. Az itt meglévő eszközöket, kenukat, evezőket, bicikliket, szerszámokat szintén a négyszáz család segítségével szerezték be. A részvételi díj helyett délelőttönként 2-3 órát dolgoznak a fiatalok, megtanulnak sátort felállítani, tüzet rakni, evezni, kormányozni, hajót javítani és festeni, illetve rendben tartják a partot, szemetet szednek, takarítanak, és persze mindig jól érzik magukat. A fiatalok csapatokra vannak szétosztva, melyek felváltva túráznak, versenyeken vesznek részt és dolgoznak. A programokat pontos időbeosztással Lakatos János állítja össze. A fiúk feladata a megvalósítás, az irányítás és a gyermekek felügyelete. Esténként a tábortűz körül ismerkednek, beszélgetnek, táncolnak, a hangulatos zenét Tasi Marci zenei vezető szolgáltatja. A táborban állandó orvosi ügyelet van. Feltettem a fiúknak azt a kérdést, hogy mik a további céljaik, melyre azt felelték, hogy a múlt héten már elkészült a harmadik moló- sor, de ennek ellenére tervezik a kikötő további bővítését, a befogadóképesség növelését, és távoli tervként szerepel, hogy az egész Dunakanyarban mindenhol létrehozzanak egy vízi napközit. Fontos, hogy a gyerekek ne kocsmákba, füstös diszkókba járjanak zülleni, ne csavarogjanak egész nap, hanem értelmesen töltsék el a nyári szünidejüket. Bár a napközi csak a vakáció ideje alatt üzemel, a csapat a gyermekekkel tavasz- szal és ősszel biciklitúrákat, koncerteket szervez, télen pedig közös síeléseken vesznek részt. A tevékenykedésüket a Család és Sportért Alapítvány is támogatja. Mikor ott voltam, a szakadó eső elől a kis kunyhóba húzódtunk beszélgetni, a gyerekek folyamatosan gyülekeztek, zsibongtak, a végére már igazi fesztiválhangulat kerekedett. Amit itt láttunk, az valóban csodálatos dolog, példaértékű. A gyermekek itt jól érzik magukat, egészségesek és boldogok. D. Cs. Bosszúsan csapott a flipper üveglapjára Fiatalok árnyékos oldalon A fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma sajnos emelkedett az utóbbi időben. Ennek okát próbálják megmagyarázni pedagógusok, pszichológusok, a rendőrség szakemberei. Ezúttal szándékosan nem a szakemberekhez fordultunk, hanem a legilletékesebbekhez, a fiatalokhoz. Arra voltunk kíváncsiak, hogy ők miként vélekednek a kényes, de riasztóan valós alapokkal bíró témáról. Nem egy közülük már komoly tapasztalatokkal rendelkezik e téren. A megszólítottak közül sokan nem voltak hajlandóak beszélni életmódjukról, érzéseikről és mindennapjaikról, aki mégis ráállt az őszinteségi játékra, az kikötötte, hogy neve és lakhelye maradjon titokban. A kissrác vadul nyomkodr ta a flipper gombjait. Bent neonfény és kocsmazaj, kint már sötétedett. Másfél órája már, hogy egyik játékgéptől a másikig vándorolt, s ezalatt ki tudja, mennyi pénzét nyelték el az automaták. Tizenhárom éves lehetett, és látásból ismertem is. Az utcában csavargott, vagy a játéktermeknél, hétvégeken a diszkó körül őgyelgett. Bosszúsan csapott a flipper üveglapjára: elveszítette a játékot, s az utolsó húszforintosát. Dühös mozdulattal rágyújtott. — Hogy megy a játék? — álltam meg mellette. — Pocsékul. Ez egy ilyen nap. Tegnap rekordidőt játszottam két húszassal, de ma valahogy nincs szerencsém. — Gyakran jársz ide? — Persze, majdnem mindennap. Szeretek játszani. — Kissé költséges szórakozás, nem? — Ahogy vesszük — válaszolta. — Én nem sajnálom rá a pénzt. — A szüleid nem szólnak érte, hogy késő estig itt vagy? — kíváncsiskodtam. — Nem, mivel késő estig dolgoznak. Különben pedig nem érdekli őket. Pénzt mindig adnak, és azt mondják, foglaljam el magam. Testvérem nincs, otthon unatkozom, itt pedig mindig akad valaki ismerős. — A cigarettára mikor szoktál rá? — kérdeztem. — Nem is tudom. Talán egy éve — mélyre szívta a füstöt. — De ha érdekel, szeszt is iszom — közölte.-—Tanulsz, ugye? •— Persze, általános suliba járok. De a tanulás nem érdekel. Szerintem semmi értelme az egésznek — mondta mély meggyőződéssel. — Anyámék azt mondják, hogy tanuljak rendesen, mert csak így lesz jó munkahelyem. Hát én köpök a jó munkahelyekre. A haverjaimnak mindig van pénze, pedig nem is dolgoznak. Egy-két év múlva — ■azt mondták — engem is bevesznek a bandába. — Mivel foglalkoznak a haverjaid? — Hát mindenfélével. Autóval, nőkkel. — Egyszóval törvénytelen, amit tesznek? — Valahogy úgy — bólintott rá. „Eladom a lányt” — Elmondanátok, mi volt ez a jelenet az előbb itt, az utcán? — kérdeztem a futástól még lihegő fiút és lányt. — Hát kicsit éles helyzetbe kerültünk. De azért sikerült meglógni. — Mégis, miről van szó? — Mind a ketten dolgozunk — kezdte magyarázni a 17 év körüli lány —, de hónap végén már alig van pénzünk. Ilyenkor az ember kénytelen valamilyen módon pénzt keresni. Amit mi csinálunk, ahhoz nem kell más, mint egy kellően buta, átverhető külföldi. — És ha szerencsénk van, nem kell sokáig keresgélni az emberünket — vette át a szót a körülbelül 20 éves fiatalember. — A barátnőm szépen felöltözik, kisminkeli magát, hogy megakadjon rajta az emberek szeme, ami nem nehéz, mert nagyon jól néz ki. Sétálunk az utcán, bemegyünk ide-oda, s ha rátalálunk a kliensre, eladom a lányt. — Hogy-hogy eladod? — adtam az értetlent. — Hát egy körre, egy menetre vagy egy éjszakára, ahogy tetszik — szándékosan kerülte a naturális kifejezéseket. — A lakást a külföldi biztosítja, és miután fizetett — természetesen valutában és előre —, azután elindulunk a szállásához, a kellő pillanatban pedig lelépünk. — Nem veszélyes ez? — De, eléggé. Láthatod, hogy most is hogy rohantunk — válaszolta a lány. — Volt már olyan, hogy beültem az ipse kocsijába, mert előtte nem tudtam kereket oldani. Aztán amikor a szállodájához értünk, ahogy kiszálltunk _ az autóból, elszeleltem. És ő meg utánam. Az az előnyöm, hogy ismerem a várost, és öt perc alatt el tudok tűnni — mondta büszkén. — Mennyi a tarifa? — Amennyit ki tudunk csalni. — Mennyi volt a legtöbb? — Ötszáz márka. — Milyen legyen az áldozat? — Gazdag és hülye. — Sok van belőlük? — Külön gazdagokból és külön hülyékből több van. — Bűncselekménynek tartjátok, amit csináltok? — Nem. Egyszerű szélhámosság az egész — válaszolt a fiú. — De szerintem megérdemli a balek külföldi. És különben nem csináljuk gyakran a dolgot — menti magukat —, csak akkor, ha egyáltalán nincs pénzünk. — Még fiatalok vagytok, és ez csak a kezdet. Mi lesz később? — kérdeztem. — Nem leszünk veszélyes bűnözők, ha erre akartál kilyukadni — vágta rá a lány. — Ez is csak egy izgalmas játék. Az italtól hajtva — Tettél már olyasmit, ami törvénybe ütköző? — Hát... egyszer — tűnődött a fiú, akivel a lakótelepen elegyedtem szóba. — Hogy történt? — kíváncsiskodtam. — Mentségemre szól, hogy részeg voltam — mondta. — Miután leérettségiztem, hatalmas bulit csaptunk az osztálytársaimmal. Nem mondom, hogy nem szoktam inni, de aznap este tisztességesen felöntöttem a garatra a barátaimmal együtt. Jártuk egyik kocsmát a másik után, amíg csak tartott a pénzünk, aztán totálrészegen kóvályogtunk az utcán, énekeltünk, meg ilyesmi. Ha az ember belemerül az ivásba, nehéz abbahagyni, és nekünk nem is állt szándékunkban. Elhagyatott környéken kóvályogtunk, és az utunkba került egy büfé egy építkezés mellett. Nem sokat gondolkodtunk azon, hogy mi helyes és mi nem. Láttuk a polcon sorakozó üvegeket. Egy fél téglával betörtük az ablakot, és kiemeltünk egykét üveget, épp annyit, amennyi a szinten tartáshoz kellett. — Voltak-e következményei az ügynek? — Hál’ Istennek nem. Az ítélet: orrtörés — Miért báhtottad? — Kötekedett — hangzott a fiú válasza. — Nem zavar, hogy eltörted az orrát? • — Az zavarna, ha nem törtem volna el. Ezt érdemelte. — Mindig így oldod meg a konfliktushelyzeteket? — így a legegyszerűbb. — Hol laksz? — Sehol. — Dolgozol? — Nem, minek? — Hogy legyen pénzed. — Van pénzem. — Honnan? — Semmi közöd hozzá — mondta ellenségesen. A tömeg lassan eloszlott, a félig agyonvert, állítólagos kötekedőt felmosták a diszkó előtti betonról. Vértócsák... Varga Csilla
