Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-15 / 164. szám

fi

PEST MEGYEI HÍRLAP

VÉLEMÉNY

1994. JÚLIUS 15.. PÉNTEK 9

............................................................................" .........................................-.........................-............................... ............................... ..... .. ..................................................................... ........................................................

Hol izzik a gyűlölködés parazsa?

T

isztelt Bánó úr! A „Lássuk a medvét!” című vezércikkére reagálva szeretnék rávilágítani — amennyiben erre módot kapok —, hogy itt egy egészen más állatfajtáról és főként annak egy bizonyos testrészéről kellene beszélni. Nevezetesen a lónak azon lábáról, mely igen feltűnően látszik kilógni. Amennyiben Bánó úr úgy gondolja, hogy nem igazolható lapja beállítottsága, illetve annak meglehetősen szélsőséges hangneme, csak azt bizonyítja, hogy nem olvassa el saját lapját. Az, hogy eddig az idézett cikkében szereplő, illetve a korábbi hasonló „felkéréséire” nem reagált senki, nyilván annak tudható be, hogy az opponálok nem kívánnak egy ilyen szellemiségű lapban írást megjelentetni, még kritizálóként sem, nehogy véletlenül egy kalap alá vétessenek magával az újsággal. így tehát bevezetőként szeretném rögzíteni:

1. A magam részéről egyetértek azokkal, akik szélsőséges, elfogult, „jobboldali hecclapnak” tekintik a Pest Megyei Hírlapot.

2. Megyei lapként kiadni, s a lakosságban azt az érzést kelteni, hogy a Pest Megyei Hírlap a megye lapja, s ezt annak címerével mintegy megerősíteni, legalábbis félrevezető.

3. Bízom benne, hogy Főszerkesztő-helyettes Ur felkérése alapján, a felkéréssel egyenértékű helyen és teljes terjedelemben teszik közzé az észrevételeket, így az én levelemet is. Ellenkező esetben közléséhez nem járulok hozzá, hisz akkor az „utóbbi időben éppenséggel növekvő” olvasóikat csapnák be.

4. Magam is a lap olvasója vagyok. Szemem láttára és folyamatosan torzult el a Pest Megyei Hírlap az elmúlt négy év során. Mára az — inkább vicclapként olvasott — újságot csak azért nem mondom le, mert önkormányzatunkról sűrűn tájékoztat, így ezekről igyekszem első kézből informálódni. De térjünk a lényegre és a tényekre, melyeket a szerkesztőség s az olvasók állítólag kíváncsian várnak.

N

em véleményt írok és mellébeszélek, hanem idézek a lapból.

Rendkívül furcsa egy lap részéről már az is, ha folyamatosan létének jogosságát próbálja igazolni — még ha hatvanöt budapesti olvasóra hivatkozva is—, hisz éppenséggel haldoklását bizonyítja (ld. 1994. június 25.).

Az alábbi — a Vélemény rovatban megjelenő — idézeteket a közelmúlt írásaiból gyűjtöttem csokorba.

Sándor András írja:

„Mi ugyanis semmiképpen nem tudjuk magyar politikai tényezőnek tekinteni az SZDSZ-t, csupán külföldi érdekek országon belüli letéteményesének...” „Ebben az összefüggésben az MSZP is nemzeti erő, amely arra van ítélve, hogy nemzetellenes erővel közösen kormányozzon.” (1994. 06. 28.). Jó lenne tudni, kik azok a „Mi” az idézet elején. Jómagam bizonyosan nem, sőt elfogadva Sándor András agyrémkategóriába tartozó okfejtését, meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy én is az ország elveszejtésén dolgozom. Innen üzenem a „külföldi érdekek” képviselőinek, hogy valami hiba csúszhatott a működési mechanizmusukba, mert követeik elmulasztottak a 4 év során felkeresni, s így teljesen amatőr módon és saját megérzéseimre hagyatkozva kellett érdekeiket képviselnem.

Szomorú dolog, de még pártelnököm, aki — szintén Sándor úr állítása szerint — „szervi eredetűen magyarellenes” (1994. 06.

30. Ez azért már több mint agyrém), szóval még ő sem igazított el, milyen módon kell szolgálnom e megfoghatatlan erőt.

De mi lehet ez az erő? Még mielőtt erre keresném, illetve szintén a Pest Megyei Hírlap írásából idézve megadnám a választ, szeretném megelőzni az újság szerkesztőinek azon érvét, mely szerint a Vélemény rovatban megjelenő írásokat külsősök adják, ahhoz nekik semmi közük.

Először is, az ún. külsős, Sándor András igen sok esetben jut szóhoz az említett helyen. Másrészt pedig még nem volt módom találkozni a gyalázkodó írásaival vitatkozó lapvéleménnyel. Következésképpen a lap készítőinek ízlését nem sértik eme írások. Nyilvánvaló, a fent leírt „Mi”-be beleértendők ők is. Hogy ez mennyire igaz, i azt mi sem bizonyítja jobban, mint a szintén Vélemény rovatban, főszerkesztő-helyettesi aláírással ellenjegyzett „szabadde- mokratás észjárás”-t elemző írás, vagy akár magának a főszerkesztőnek a július 5-i számban megjelent sorai.

Eszerint a lap célkitűzése: harcolni az olyanok hangnemével szemben, akik „Magyarország idegen kezekbe való átjátszását” szorgalmazzák. Kik is

hát ezek az erők? Főszerkesztő Úr megadja a választ. Olyanok, akiknek céljuk eléréséhez az általuk uralt „diktatúrába még az is belefér”, hogy a Magyar Rádió élére Vincze Mátyást szemeljék ki, akinek „apósa Schweitzer József főrabbi”. Világos ugye? Az idegen erőt a jelölt tehát házasságával importálta. Magyarok! Véreim! Házasság előtt származási okmányokat ellenőrizni, s azt az igaz magyaroknál igazoltatni szíveskedjetek! Papírjaitok ellenőrzéséig pedig kéretik a magyar érdekből működő köz- intézményeket elkerülni.

• Ezeknek a gaz idegen erőknek persze még ez sem elég! „A Magyar Televízió élére kiszemeltek ugyanahhoz a körhöz tartoznak, mint Vincze Mátyás.” Nem veszik észre tán, hogy annak pedig (a rádióéhoz hasonlóan) a nevében is benne van, hogy magyar!? S hogy a főrabbi köreihez tartozók magyarok legyenek, az ugyebár abszurdum.

Ennyit a tényekről.

Azon nem vitatkozom, hogy az általam citált sorok milyen nézeteket képviselnek. Azon sem, hogy hasonlók miatt akár ebben az országban is milyen borzalmak történtek már történelmünk során, nem is olyan régen. Ezek ugyanis szintén tények.

B

ánó úr! Ha ön szerint az újságjával szemben felhozott vádakat saját írásaik itt közölt részletei nem igazolják, kérem tájékoztasson, amúgy Pest Megyei Hírlap-osan, mi az elfogult, mi a szélsőséges, vagy milyen egy jobboldali hecclap. Egyébként félek, hogy igaza van. Ez már régen nem hecc. Ne- vetnivaló nem sok van benne. Még ha fentebb magam is vicclapnak neveztem az újságot. Szerencsére arra a kérdésre, hogy a magyar társadalom menynyire vevő az ilyen hangnemre, a választ a hasonlót képviselő pártok a választások során megkapták. Önök pedig csak szítsanak tovább nyugodtan, de ne közpénzből! A piac majd megméri eme tevékenységük súlyát. A jobbérzésű- ek pedig egyre inkább érezhetik, nem árt az óvatosság, hiszen igenis közöttünk van a kirekesztés, a megbélyegzés, a gyűlölködés parazsa. Ez pedig az önvédelmi reflexet erősíti, mely remélem, nem engedi még egyszer a parazsat intézményesen lángra lobbanni.

Wittinghoff Tamás

Budaörs

polgármestere

T

isztelt Wittinghoff úr! Mivel kemény bírálattal illet bennünket, írását örömmel adjuk közre.

Szíves elnézését kérjük, amiért levelét lapunk belső oldalán jelentetjük meg, de reméljük, hogy „egyenértékű hely” alatt nem a címoldalunkat értette.

Ön azt írja, hogy megyei lapként kiadni lapunkat —- különösen címerestül — félrevezető. Úgy vélem, ennél sokkal félrevezetőbb lenne, ha egy Pest megyében terjesztett lapot például Nóg- rád Megyei Hírlapként próbálnánk eladni. Ami a címerhasználattól való eltiltásunkat illeti, szerény véleményem szerint megyei önkormányzatunk (tisztelet az önkormányzat azon tagjainak, akik nem támogatták az ellenünk irányuló döntést) jókora bakot lőtt, amennyiben kirekesztő döntésével azt kívánta demonstrálni, hogy mi nem volnánk Pest megyei lap. Ha a címer használatát'ne- tán ki kell érdemelni, mint egy kitüntetést, akkor felvetődik a kérdés, milyen alapon ítélik oda egy olyan lapnak, amelynek eddig csupán a hírét hallhattuk. -Ha egy megyei lap attól függően használhatja a megye címerét, hogy az önkormányzat elégedett-e a munkájával vagy sem, nos, akkor végleg befellegzett a megyei sajtószabadságnak, s cserébe csekélyke vigasz az, hogy gazdagodik a sajtóterminológiai fogalomtár, s ezután megyei önkormánypárti sajtóról is beszélhetünk.

I

gen különös a levelének az a passzusa, mely szerint az elmúlt négy év során „folyamatosan torzult el a Pest Megyei Hírlap”. Ebből ugyanis az következnék, hogy korábban — vagyis a lap 1957-es indulásától 1989-ig — nem volt torz, annak ellenére, hogy az MSZMP Pest Megyei Bizottsága és a megyei tanács központi orgánumát tisztelhettük benne. Bepillantva a húsz évvel ezelőtti lapszámokba (mégse menjünk vissza 1957-ig) efféle elsőoldalas címszövegek felett nosztalgiázhatunk: Leonyid Brezsnyev fogadta Púja Frigyest — Munkásgyűlés Pomázon a chilei szolidaritás napján — Megkezdte munkáját az Osztrák Kommunista Párt XXII. kongresszusa — Pest megye legjobb munkásőregysége oklevelet, vándorserleget vett át. Az egy évvel későbbi címoldalakon pedig többek között ezt olvashatjuk: Tovább javult a hatósági munka — Nagyszabású díszszemle a

Kérdés, hogy most engedik-e a csapat jobbszélét erősíteni?

Jelenszky László rajza

szovjet fővárosban — Sikeres kommunista műszakok a megyében. És folytathatnánk a sort, hosszú esztendők Pest megyei lapterméseiből, de ennyi tán éppen elegendő.

Ami a közpénzekből történő szítást illeti, azzal kapcsolatban illene tudnia, hogy a bennünket kiadó vállalat üzleti alapon működik, vagyis közpénzeket emlegetni tán nem a mi esetünkben kellene. S vajon csakugyan a haldoklásunkat bizonyítjuk azzal, hogy — miként levelében írja — a létünk jogosságát próbáljuk igazolni? Nos, az említett hatvanöt budapesti olvasó azért ragadott tollat, hogy a fővárosban végre a keresettségnek megfelelő mennyiségben lehessen kapni a lapunkat, ami ugye mégsem a haldoklás jele, s különösképp nem az, ha idevesszük a hasonló okok miatt naponta jelentkező olvasóinkat is.

O

n Sándor Andrástól is idéz, és hosz- szasan meditál a többes szám első személyt kifejező szócska felett. Ez mindenképp méltánytalan, s jelzi, hogy nincs tisztában a jeles közíró nagy formátumú publicisztikai munkásságával. Ugyanakkor megértem, hogy szerzőnk szókimondó, olykor kemény, ironikusan csipkelődő stílusa, sajátos világképe és látásmódja, meghökkentő okfejtései zavarják Ónt, ám szabadjon emlékeztetnem arra, hogy egy ritka tehetségű és műveltségű embert tisztelhetünk benne, akinek a legfőbb bűne az, hogy a mi szerzőnk (félreértések elkerülése végett „mi” alatt véletlenül sem a neoli- berális-neoszocialista oldalt értse). Feltételezem, ha publicistánk a tehetségét azon az oldalon kamatoztatná, ahol a jelek szerint Ön is áll, tisztelt Wittinghoff úr, már régen a „nagy” íróknak, újságíróknak kijáró érdemrendek és díjak — ideértve a Pulitzer-díjat is — súlya alatt roskadozna. Ki tudja, miért, Sándor András megvan ezek nélkül, s — biztosra veszem — nem adná értük cserébe a Petőfi Sándor Sajtószabadság-díját.

Természetesen nem állítom, hogy mindenben egyet kell — lehet — érteni Sándor Andrással, állítom viszont, hogy a vele folytatandó érdemi vitához, eszmecseréhez hozzá hasonló szellemi felkészültségű, műveltségű személy kívántatik. Ha ilyesvalaki jelentkezik nálunk, teret biztosítunk véleménye kinyilvánításához. A szélsőséges mivoltunkat alátámasztani vélt idézetek igen hatásosak, különösen így, szövegkörnyezetükből kiragadva. Am szabadjon emlékeztetnem arra, hogy származása miatt soha senkit nem bélyegeztünk meg, s feltehetően vaskos kötetnyit lehetne összegyűjteni azokból az írásokból, amelyek az utóbbi két é.vben a kisebbségek védelmében láttak nálunk napvilágot, tekintet nélkül é kisebbségek nemzetiségére, származására. Nem ártana tehát az arányokra figyelni, s nem összetéveszteni az egyedi, a napi politikához kötődő jelenségeket a nagyobb összefüggésekkel.

Ön azt is írja, hogy a budaörsi önkormányzatról sűrűn tájékoztatunk. Köszönjük az elismerést,.s ne vegye rossz néven, ha a fentiek alapján mégsem látjuk bizonyítottnak: elfogult, szélsőséges hecclap vagyunk, s nem szolgáljuk megyénk lakosságát.

A jobboldaliságunk — pontosabban jobbközép mivoltunk — már más kérdés. Azt ugyanis sohasem tagadtuk.

Tisztelettel Bánó Attila