Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-12 / 161. szám

8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. JULIUS 12.. KEDD Alle Teréz zsámbéki tárlata Háromdimenziós festmények Alle Teréz festményeiből nyílt kiállítás hétvégén a zsám­béki szombatok rendezvénysorozat keretében a zsámbé­ki művelődési házban. Mint azt a tárlat megnyitóján megtudtuk, a kiállítások célja, hogy visszahozzák ide azokat a művészeket, akik valamilyen kapcsolatban vannak e különleges tájjal. Ezért is hívták meg az egykor Zsámbékon élő fes­tőnőt, aki ritka szigorúság­gal választotta ki a most be­mutatásra kerülő 29 művét. Gergely Mihály író ily mó­don méltatta a művész mun­kásságát: Alle Teréz festé­szete nem kívánt erőfeszí­tést, képeinek jelei, ábrázo­lata a mi világunkból valók. Legtöbb képén az ember so­koldalúságát, sokarcúságát örökíti meg. Érzékenysége mutatkozik meg festménye­in és grafikáin egyaránt. Mondanivalóját néhol igen hatásosan három dimenzió­ban jeleníti meg. E különle­gességet azonban nem viszi túlzásba, megtalálja a hatá­rokat, ameddig biztonság­gal alkalmazhatja egyéni öt­letét. Szereti a széplelkű em­bereket, a gazdag személyi­ségeket, ez kitűnik vásznai­ról. A festészet minden műfa­ja megtalálható a mostani kiállításon is: a grafika csak­úgy, mint az olaj vagy a pasztell. A festőnőt a folya­matos tanulás, kísérletezés jellemzi. Minden ember fe­lelős a talentumáért és azért, hogyan használja fel, hogyan gazdálkodik vele. Alle Terézia jól gazdálko­dott a tehetségével — mondta Gergely Mihály a megnyitón. A művésznőt kedvenc ké­péről kérdeztük, amire a kö­vetkezőt válaszolta: legked­vesebb számomra az Édes­anya, hiszen ez a saját édes­anyám portréja, tőle örököl­tem a tehetségemet a kéz­ügyességemet. Ezenkívül fontosak nekem a miskolci engem, kibontakozni. Ő a példaképem. Fischer Ernő festőtől is sokat tanultam, aki szintén jó mesterem, rendkívül humánus taná­rom volt. Először 1950-ben jártam festőiskolába, ahol Remsey Jenő tanított meg az ecset kezelésére. 1953-tól éltem Zsámbékon, amely akkor még nagyon elszegényedett kis falu volt. Romtemplo­mát később emlékezetből festettem meg, csakúgy, mint néhány portrét. Meg­Alle Teréz: Zsoltár (olajfestmény) és a diósgyőri képek, ami­ket sosem adnék el, hiszen sok kedves emlék fűz hoz­zájuk. A továbbiakban pá­lyájáról vallott a festőnő: 1980-ban kaptam lehetősé­get a diósgyőri gyárban az alkalmazott grafika kipróbá­lására. Az ekkor alkotott ké­pek a felnőttkori pályám kezdetét jelentették. Hat évig voltam a Dési Huber Szabadiskola hallgatója, ahol korrigáló tanárom Grä­ber Margit volt, aki hagyott győződésem, hogy portrét csak így, emlékezetből, sze- retetből lehet igazán, őszin­tén festeni, nem pedig meg­állított modellről — vallja Alle Teréz, majd így folytat­ja: hosszú ideig textillel fog­lalkoztam, így az anyaghoz (mindenféle anyagokhoz) való viszonyom igen szoros vonzódásnak nevezhető. A textilfestés és a formázás mintegy „kihozott” a sík­ból, amiből már régóta sze­rettem volna kilépni. Az anyagok sokfélesége és a térhatás jól megfigyel­hető a Harmadik emlékezet című vásznon, ahol a textil mellett a kavics, a faháncs és különböző növények is megtalálhatók a képen, sőt a saját kézlenyomata is. A nagy fogás című vásznon a hal pikkelyeit tobozpikke­lyekből készítettem, amit azután lefestettem, így kap­ta meg a térhatást a hal. Ösztönösen egy alapte­matika alapján dolgozom, amit nevezhetünk akár im­provizálásnak is — mondot­ta a művésznő. — Kettős­ség él bennem, síkbeli és térbeli megjelenítést illető­en, így, amikor megunom a síkbeli gondolkodást, akkor kezdek el térben alkotni. Azonban a grafikát sem tu­dom félretenni, hiszen amint elfáradok, egyből visz- szatérek hozzá. Úgy érzem, teljesen szabad vagyok, sze­retem azt csinálni, amit ép­pen akarok. Céljairól a fes­tő elárulja: továbblépni, tö­kéletesíteni szeretném ezt a stílust, mert még mindig nem vagyok megelégedve magammal — majd büsz­kén hozzáteszi: vannak ta­nítványaim, többek között legkisebb fiam, aki rendkí­vül tehetséges. Ez már első rajzaiban megmutatkozott. Ő a nagy reménységem — fejezi be a beszélgetést a művésznő, mi pedig még egyszer körbejárjuk e csodá­latos és különleges tárlatot, melyet a zsámbéki művelő­dési házban bárki megte­kinthet. Simon Andrea Zongoratanár és énekes Még nem késett le semmiről Szabó Magdolna, a ceglédi Erkel Ferenc Zeneiskola fia­tal zongoratanára nemrég a városban megrendezett ze­nei táborban, valamint a sza­badság napja rendezvényén énekesként is bizonyította tehetségét. Ebből az alka­lomból beszélgettünk. — Mennyire készült tuda­tosan a zenei pályára? — Valójában a zeneóvo­dától kezdve, a konzervató­riumon át a főiskoláig — Győrben végeztem egy év­vel ezelőtt zongoraszakon — szinte egyenesen veze­tett az utam a zenei pályára. Belül mindig is éreztem, hogy ez lesz az én hivatá­som. Ezért igyekeztem min­dent megtenni, hogy elér­jem a célomat. Mögöttem van az első tanév. Azt hi­szem, nincs miért szégyen­keznem. Kétségtelen, az ele­jén egy kicsit feszélyezett az, hogy egykori zeneisko­lámban kezdtem a tanítást. Nem titkolom, némiképp za­vart, hogy volt tanáraim im­már a kollégáim. Szerencsé­re, ők igazán kedvesen fo­gadtak maguk közé, és ha­marosan elfeledtették ve­lem az indokolatlan elfogó­dottságom. Végül is ez az egy év izgalmasan telt el. Megismerhettem a másik ol­dalt. Rá kellett jönnöm, hogy milyen nagy a pedagó­gus felelőssége. Egyébként rengeteget kaptam a növen­dékeimtől. Elsősorban azt — szinte „köteleztek” erre —, hogy őszinte maradjak. Próbáltam kialakítani velük partneri kapcsolatot. Legin­kább magamhoz voltam szi­gorú. — Közben énekesként is Zsin Judit:’Indián zenész debütált. Mióta dédelget ilyen álmokat? — Középiskolásként es­küvőkön zongoráztam. Egy­szer az énekes nem érkezett meg. Elém tettek egy mikro­font, hogy énekeljek. A töb­bieknek tetszett a produkci­óm. Ám az igazi forduló­pont akkor volt, amikor 1989-ben — az első szabad március 15-én — Békéscsa­bán (ott jártam a konzerva­tóriumba) vendégszerepeit a Rock Színház. A műsor­hoz vokalistákat kerestek. S megadatott az, hogy Viki­dül Gyula, Sasvári Sándor, Makrai Pál és Kovács Kriszta mögött énekeljek a színpadon. Elvarázsoltak. Ettől kezdve megismertem a legnépszerűbb rockoperá­kat, musicaleket. Persze ek­kor még elsősorban a zon­gorázásra, a főiskolai tanul­mányaimra koncentráltam. Utolsó évesként beiratkoz­tam Sik Olgához, aki csodá­latos pedagógus. Azt hi­szem, nem bízhattam volna nála jobb tanárra a hango­mat. A ceglédi zenei tábor­ban velem tartotta a bemuta­tó tanításokat. Egyébként a Fészek klubban is vele le­hettem. Az ottani koncerten hallott engem énekelni Já­vori Vilmos és Fogarasi Já­nos. Megkértek, hogy egy- egy műsorban lépjek fel a nagyzenekarukkal. Legkö­zelebb augusztusban a Duna Palotában lesz koncer­tünk. Körülbelül fél éve sa­ját együttessel is dolgozom, Sárik Péterrel és Horváth Balázzsal. Budapesti klu­bokban játszottunk az el­múlt hónapokban. Most nyáron nemigen hívnak ben­nünket. — Meddig szeretne eljut­ni? Továbbra is megfér egy­mással a zongoratanár és az énekes? — Véleményem szerint nincs ebben kivetnivaló. Egyik sem megy a másik ro- yására. Énekesként — akár­csak zongoratanárként — profi szeretnék lenni. Ám ezt nem akarom siettetni. Még nem késtem le semmi­ről. Egyelőre nem vállalok nagyobb koncertet annál, mint amire képes vagyok. Persze hogy álmodom maj­dani CD-lemezről vagy ka­zettáról is. Egyszer talán el­jön ennek az ideje is. Tu­dom, a sikert nem adják könnyen, sokat kell tenni ér­te. F. F. írók tutajon A régi Magyarországon közismert és népszerű volt a kitermelt fa továbbításának ősi módja, a gerendák­ból való tutajkészítés. Főleg a Felvidék szlovák lakos­sága és a máramarosi románság foglalkozott ezzel a romantikus szállítási móddal. Időnként olyanok is megirigyelték élményeiket, akik nem voltak rászorulva erre a mesterségre. Külö­nösen a szép és festői Vág völgye csábította a vállal­kozó kedvű urakat a sajátos vízi járműre. Először 1820-ban Mednyánszky Alajos báró hajó­zott végig a hegyi folyón. Emlékeit leírta, könyve, út­leírása a reformkor egyik kedvelt honismereti olvas­mánya lett. Néhány évvel ezelőtt újra kiadták a mai olvasók épülésére és gyönyörködtetésére. Med­nyánszky több néprajzi művet és útleírást írt, de ez a tutajos beszámoló egyike a legsikerültebbeknek. Kevésbé ismert tény azonban, hogy Rákosi Viktor, az /. világháború előtti időszak egyik legnagyobb publicistája is végigutazott a Vágón, Rózsahegytől Komáromig, természetesen tutajon! Ugyanis két re­gényt tervezett Vág völgyi helyszínnel. O nem kéredz- kédett idegenekhez, hanem építtetett magának egy tu­tajt, amelynek a jól hangzó „Talpra magyar” nevet adta. Hat napon át hajózott öt barátjával és három nagy kalapos szlovák „szakemberrel". Nagyobb hely­ségeknél kiszálltak, és tisztelői lelkesen ünnepelték az írót. 1903 nyarán az újságok több fényképfelvételt kö­zöltek a csinos járműről, amelyen nem csak a felirat, hanem az állandóan kitűzött háromszínű lobogó is ékeskedett. Az utazás emlékei, hatása gyakran megjelennek Rákosi Viktor későbbi műveiben. Mivel idén volt Mednyánszky Alajos halálának ISO. évfordulója és tavaly nem történt megemlékezés Rákosi Viktor útjának 90. évfordulójáról, talán illő így adóznunk a Vágón — egymástól függetlenül — végigutazó két irodalmárnak. Róbert Péter A nyíregyházi színház műsorterve V églegesítette 1994/95. évi műsortervét a nyíregy­házi Móricz Zsigmond Színház. Az új évadban mintegy 300 előadást tart a társulat, melynek tagjai ti­zenegy premierdarabban is színpadra lépnek. A szeptemberben induló szezonban mutatják be Krúdy Gyula: A vörös pos­takocsi; Fodor László—La­katos László—Fekete Má­ria: Helyet az ifjúságnak!; Abrahám Pál—Mohácsi Já­nos: Bál a Savoyban; Ger­hart Hauptmann: A bunda; Fejes Endre—Presszer Gá­bor: Jó estét nyár, jó estét szerelem!; Colin Higgins: Maude és Harold; Anton Csehov: Három nővér; Pe­ter Weiss: Marat halála; Nyikolaj Gogol: A revizor; Nemes Nagy Agnes—Nö­vök János: Bors néni és Rá­köss Péter—Bornai Tibor: Mumus visszatér című mű­vét. A premier-előadáso­kon a színház vezető színé­szei közül fellép Bárány Frigyes, Hetey László, Mát- hé Eta, Pregitzer Fruzsina, Szabó Tünde és Varjú Ol­ga. Varjú Olga Budapest­ről most szerződött vissza Nyíregyházára. Rajta kívül új társulati tag lesz Gazsó György, aki Szolnokon ját­szott eddig. Martonvásári Beethoven-koncertek Három alkalommal rendez­nek Beethoven-koncertet az idén Martonvásáron, az MTA Mezőgazdasági Kuta­tóintézetének parkjában levő hangversenyszigeten. Az évad első zenei estjén — július 23-án — Antal Mátyás vezényletével, Fal­vai Sándor zongoramű­vész és a Magyar Állami Énekkar közreműködésé­vel a Prometheus-nyitányt, az I. szimfóniát és a Kar­fantáziát tolmácsolja a Ma­gyar Állami Hangverseny- zenekar. Augusztus 6-án a Fide- lio-nyitány, valamint az V. és a VI. szimfónia csendül fel az ősparkban a Magyar Állami Hangversenyzene­kar előadásában, Győrivá- nyt Ráth György dirigálásá­val. Augusztus 19-én Lu­kács Ervin lesz a koncerté­vad záróhangversenyének a karnagya. Ekkor a Magyar Állami Énekkar, valamint Csavlik Etelka, Takács Ta­mara, Molnár András és Bercelly István közreműkö­désével, a hangversenyzene­kar tolmácsolásában a Cori- olan-nyitányt és a IV. szim­fóniát hallhatja majd a kö­zönség. Az 1950-es évek óta rendszeresen megtartott Beethoven-esteknek min­den esztendőben jelentős számú nemzetközi közönsé­ge is van. (

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents