Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-11 / 160. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. JÚLIUS II., HÉTFŐ Könyvespolc A megtörténhető jövő Tudunk a hét görög bölcsről. A legbölcsebb mégis a nyolcadik volt, a tragikus sorsú Szókratész. Ő mondotta, hogy „Minden hellén közül én tudom, hogy nem tudok semmit”. Lászlóffy Csaba, a tudós költő is valahogy ezt tükrözi A megtörtént jövő című verseskötetével. Kötetében (a sok sajtóhiba ellenére) a jövőt történi ti meg. Múltat jövősítvén. Amikor Biasztól megkérdezték, miért nem menti vagyonát az ostromlók elől, ezt választolta: „Mindenemet magammal hordom.” Vagyis a fejében. Nos, valahogy így hordja a Kolozsváron élő költő is génjeiben nemcsak az örökölt, hanem a szerzett költői tulajdonságokat is, sajátosan tudatos politikai egyetemességünket művészi fohásszal jelenítvén meg. Minden igazi költő halhatatlan. Lászlóffy, „a vesztes egyetlen lehetősé- ge”-ként így fogalmazza meg az életnek a halállal szembeni egzisztencialitá- sát: „Arra ébredsz, hogy örökké élsz”. Majd így jövősít, szólítja talpra a magyart: „Bánk. nagyuram jó lelke, Petur és Tiborc, ne aludj!” Ezek szerint a költővel együtt reméljük, hogy tátott szájú történelmünkben mégsem váltak (mégsem válnak) masszává a kövek, mint Démoszt- henész nyelve alatt a versben. Kiáltsuk hát világgá újra a magyar történelmi közhelyt, hogy a vesztesé- ge(kc)t elviselni — győzelem. És higgyük ezt, miként az 1992-ben elhunyt költő-filozófus, Székely János, akinek a Ferskó vi- rágvasárnap című versét dedikálja Lászlóffy Csaba. Milyen igaza van, amikor azt mondja Székely János, hogy az győz igazán, aki veszt — filozófiai értelemben, mert például Sartre szerint a vég (helyesebben: a befejezés) az igazi kezdet. Lászlóffy Csaba igazában pedig „Hölderlin: a minden- ség ajkán egy vérrög.” A költő versének ajakán viszont a jövőnkért, gyermekeinkért kiáltó szó megalvadt tartalma izzik így — a biológiai egyke, a szociális egy se, és a politikai sehogy se gyanánt, mert „az össznemzeti lavina alatt”, ebben a „Sehova- világban”, világunkban kérdez hazánkra a költő ekképpen: „S a gyermekeink? (Ég veled s velem!)/ Számold meg őket — nincs más védelem.” Fogyatkozásunkkal „miként ha benned / a világ egyensúlya szűnne meg”, egyszemélyes, talpalatnyi földrengést gerjesztő sorok sorscsapásai ezek. Jövőre döbb^n(t)ésünk égzengésében, ahol a költő könnyezve keresi „zsoldosokká tett játszótársait”. És vele együtt mi is. Rajta! De vigyázat!, mert „Puszta lépteinket lesi az utca” — múlt és jelen átértékelésekor a megtörtént jövőben. És mégis, csak azért is szóljunk, éljünk egyre reménykedőb- ben, akárcsak Lászlóffy Csaba, aki bízva bízik bennünk. Bízva bízzunk tehát az irreverzibilis időben, akárcsak Ciceró, akárcsak Bánk bán; hogy a visszafordíthatatlan reményben is ugyanúgy, mint a filozófiában — a befejezés az igaz kezdet?! Nos, vajon mit válaszolna erre a filozófus? A kötet, ez „A megtörtént jövő” rá a válasz. Az egyetlen esély. ( Héttorony Könyvkiadó, 1993.) Demeter József A filmfesztivál díjai A Karlovy Varyban megrendezett 29. nemzetközi filmfesztivál záróeseményeként szombat este osztották ki ünnepélyes külsőségek között a díjakat. A fődíjat az elsőfilmes spanyol Mariano Barroso által rendezett Szeretett fivérem című alkotás nyerte el. A legjobb rendezésért járó díjat az ugyancsak elsőfilmes Timur Bekmatbe- tov és Gennagyij Kajurov kapta, a Pesavari keringő című orosz filmért. A zsűri megosztott különdíjá- ban részesült a Jan Svankmajer által rendezett Faust című cseh—francia ko- oprodukciós film, valamint a lengyel Gregorz Krolikiewicz filmje, a Pie- koscinski eset. A legjobb női alakítás díját Natasha Richardson kapta, az Özvegyek hegycsúcsa (Widows Peak) című, John Irvin rendezte ír—amerikai alkotásban nyújtott produkciójáért. A legjobb férfi alakítás díja Max von Sydow-nak jutott, a Paolo Barzman rendezte Az idő pénz című francia filmben mutatott teljesítményéért. Befejeződött a VI. nemzetközi családóvó nyári egyetem Cselekvő felelősséggel másokért — Tele van a szívem! — mondta búcsúszavában Pócs Margit, a Tolna megyei Tolna polgármesteri hivatalának humánpolitikusa, a Gödöllőn megrendezett VI. nemzetközi családóvó nyári egyetem egyik résztvevője az egyetem szombati zárása alkalmával. Mindannyiuk, akik érkeztek sokféléi, Szombathelytől Kazincbarcikáig, Nagyatádtól Gyimesközéplokig, családgondozók, védőnők, szociális munkások, pedagógusok nevében köszönte meg azt az egy hetet, amit a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen töltöttek, előadásokat hallgatva, csoportos tréningeken, esti találkozásokon együtt gondolkodva, elsősorban Kecskés Józsefnek, a nyári egyetem soros elnökének, Gelencsér Katalinnak, kezdettől szervezőjének, az előadók közül még jelenlevő Donáth László lelkésznek. Népművészek készítette Noé bárkáját adva át köszöneté mellé emlékül, kérte, tegyenek meg mindent továbbra is azért, hogy „a bárka” menteni tudja az értékeket, „és mi soha ne érezzük úgy, hogy magunkra vagyunk hagyva”. Az ennél a mondatnál előtörő könnyek jelezték, hogy bizony a humán szakemberek, a humán értékek megtartásáért, megőrzéséért küzdők gyakran érezhetnek magukrahagyatott- ságot. Mint Kecskés József mondta, ugyancsak búcsúzóul: köszönet azoknak, akik ezt a családot, a nyári egyetem családját létrehozták, igazi közösséget teremtve legalább erre az évente visszatérő hétre. Idén, a család évében A család: életápolás, erőforrás és felelősség címet kapta az egyhetes program. A megnyitó napján, múlt vasárnap C. Molnár Emma, a pszichológiai tudományok kandidátusa A család megtartóerői című előadása hangzott el. A másnap délelőtt témája Az ifjúság és a család volt, előadói Feuer Mária tanár, pszichológus és Fohn Márta orvos, pszichológus. Ez alkalommal volt szerencsém a hallgatók sorában ülni, s különösen emlékezetes maradt a számomra, mikor Fohn Márta arról beszélt: tulajdonképpen a legtöbb, ami elérhető, hogy valaki „elég jó szülő”, „elég jó anya” legyen. A „tökéletes szülő” fogalmat hallva az embernek rossz érzése támad. Aki tökéletességre vágyik, aki tökéletesnek hiszi magát, nem tudja elviselni a másik ember másságát. A zárónap előadásai a Védelmek és ártalmak a családban összefoglaló címet viselték. Az elsőnek szóló Komlósi Piroska családpszichológus kezdettől előadója a nyári egyetemnek, mint Gelencsér Katalin visszaemlékezett, ő maga jelentkezett, hallván a rendezvény tervéről. Örök gond megtudni, mi is a hasznos, és mi a káros a család életében, állapította meg előadása elején. Többnyire csak ha baj van, kezdünk visszakövetkeztetni, mi okozhatta. Párhuzamosan kell külső és belső hatásokra figyelni. A család léte állandó változások folyamata, krízisek sorozata, amit túl kell élni. Mi az, amit adhat a család? Az ember az identitását, az egyéniségét a családban szerzi meg, majd ott is gazdagítja. A család közvetíti a világból az információkat, a világkép, az életfilozófia a szülő hatására alakul ki a gyerekben. A család megoldási mintákat nyújt, visszajelzést a viselt dolgainkról. Referencia és kontrollcsoportot jelent. A családban adhatjuk ki magunkból a feszültségeket, ez az érzelmi erőforrás és az érzelmi megtartóerő. Mindezekhez képest az ártó tényezők elhanyagolhatók, másodlagosak. Levonhattuk a következtetést, igazolva láthattuk a régi megállapítást: a rossz minta is jobb, mint a semmilyen minta, a rossz család is kívánatosabb, mint a család hiánya. Donáth Éászló evangélikus lelkész elmondta: nem tudhatta meg, milyen a férfi apaként. Kisgyerekkorában férfit csak őrként látott a szögesdrót mögött. Özvegyek és árvák jelentették számára a családot, s hogy mégsem sérült lélekkel élte ezt át, azért volt. mert a másik ember iránti felelősségre nevelték. Hiszi, hogy a keresztény szeretet csakis mint cselekvő felelősség nyilvánulhat meg. Jézus soha nem volt rezignált, az önsajnálatot, a cselekvésre való képtelenséget megvetette. Nem azért jött, hogy a világról gondolkodjon, hanem hogy cselekedeteivel megváltsa. A cselekvő felelősség lemondást jelent a saját jogról, a saját boldogságról, az önzéstől való megszabadulás igazi szabadságában valósulhat meg. Semmit nem ér a kereszténység, ha nem képes az emberrel elhitetni, hogy semmi sem lehetetlen. Semmi, ha a szívét, szemét felemeli. A 127. zsoltárt idézte: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző...” Nádudvari Anna Kiállítás az /. világháborúról Emberek az embertelenségben Idén múlt 80 esztendeje, hogy ama szarajevói pisztolylövéssel elkezdődött a XX. század első nagy világégése, az I. világháború. Ezt a háborút mára békévé oldotta az emlékezés, új nemzedékek nőttek fel, s az emberek már csak hallomásból tudnak arról, ami dédapáinkkal, nagyapáinkkal, apáinkkal a XX. század elején történt. Az elmúlt 80 évben visz- szaemlékezések, ezredtörté- netek és egyéb monográfiValahol Hercegovinában (fénykép) ák, tanulmányok sokasága jelent meg a „nagy háborúról”. Emlékkiállítást, tárlatot ritkán szenteltek neki, s ezek, ha voltak is, inkább a hadtörténeti eseményeket mutatták be. A fentiekre tekintettel — 1994. június 28-án — az Országos Széchényi Könyvtárban megnyílt, „Ember az embertelenségben” című rendhagyó kiállítás az eddigiektől eltérő módon az I. világháborút a katona, a szenvedő ember és a hátország szemszögéből kívánja bemutatni. A kiállítás apropóját az évfordulón kívül az adta, hogy a múlt évben fejeződött be az Országos Széchényi Könyvtár I. világháborús fotógyűjteményének restaurálása. A restaurálási munka során derült fény arra, hogy ezek a fényképek olyan információkat közvetítenek az I. világháború szenvedő hőseiről, amelyeket semmilyen leírás nem pótolhat. Ezért gondolta a könyvtár, hogy ezeket a fotókat egy nagyszabású kiállítás keretében mutatja be a nagyközönségnek. A fotókon kívül a Hadtörténeti Múzeum és más kölcsönző intézetek tárgyi anyagai is láthatók — többek közöt egyenruhák, fegyverek, kitüntetések, rendjelek, mindennapi használati Tábori képes levelezőlap 1915-ből tárgyak, egyházi gyűjteményekből tábori. lelkészi egyenruha, vándoroltár, a könyvtár gyűjteményéből eredeti I. világháborús plakátok és aprónyomtatványok, könyvek, melyek az I. világháborúról szólnak, illetve kéziratok, melyeket a világháború idejét élt nagy költőink, íróink hagytak ránk, valamint képzőművészeti alkotások. A kiállítást november 30-ig tekinthetik meg a látogatók az Országos Széchényi Könyvtárban (Budavár Palota, ,,F’ épület). (b—i)
