Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-01 / 152. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP IFJÚSÁG 1994. JÚLIUS PÉNTEK Százhalombattai szabadidő Aki ennél többet akar, az telhetetlen Százhalombatta még nagyon fiatal város, mindössze 25 éves. Ha egy idegen végigmegy bármelyik utcáján, csodálkozva veszi észre, hogy tíz emberből, aki szembe jön, legalább hat gyerek vagy legalábbis fiatal. Egy időben a fiatalok városaként is emlegették Battát. A gyerekek, illetve a fiatalok oktatásával négy általános iskola, illetve egy szakközépiskola foglalkozik. Aki a nyolcadik osztály elvégzése után nem a szakközépiskolában tanul tovább, az általában az érdi gimnáziumot vagy szakmunkásképzőt választja, esetleg egy budapesti középiskolát. Az iskola- vagy a munkaidő lejárta után számos szabadidős program várja a fiatalságot. Meglepően sokan sportolnak a Százhalombattai Városi Sportegyesületben. Az SZVSE mindegyik szakága jókora érdeklődésre tart számot. A Jakab Lajos-féle önvédelmi stílus edzésein 120 gyerek és 80 felnőtt foglalkozik a küzdősporttal, 25-en járnak kick-box-edzésre, közel 50-en dzsúdóznak és 75-en rögbiznek. A testépítők klubjába majdnem százan tartoznak, s közülük több fiatal már sikeres versenyeket tudhat maga mögött. Az ajtó mindenki előtt nyitva áll Szél Pál, az öt szakág vezetője szívén viseli a város fiatalságának sorsát. Elmondta, hogy a sportegyesület tagjaiból sikerült ugyan egy nagyon erős közösséget kovácsolni, de rajtuk kívül rengeteg a csellengő, magát feltalálni nem tudó, unatkozó gyerek. — Szokatlanul sok a városban az úgynevezett veszélyeztetett fiatal — kezdte az ifjúság bemutatását az edző. — Ezek általában olyan gyerekek, akiknek problémás a családi hátterük. A szülők alkoholisták, mindennapos a botrány, veszekedés. Ezekben a családokban a gyerek szeretet és gondoskodás helyett szidást és sok esetben verést kap. Ők azok, akik az utcára kerülnek, 12-13 évesen már dohányoznak, szeszes italt isznak, és bandákba verődve egyik botrányt a másik után csinálják. Gyakran beülök közéjük, beszélgetek velük, lehívom őket edzésre. Sajnos kevesen látják be, hogy a rendszeres élet, egy kis sport, vagy bármilyen hasznos időtöltés normális mederbe terelné az életüket. Mindenesetre az önvédelmi klub vagy akármelyik szakág nyitva áll, közösségeink befogadnák őket, ha akarnák. * — Hogy mivel töltöm a szabadidőm? — a srác gondolkodni kezdett. Egyik oldalról a másikra tolta szájában a rágógumit. A művelet nyol- cadszori ismétlése után kivágta a választ: — Hát, semmivel. Bevallom, valami érdekesebbet vártam ennyi fejtörés után. Nem is hagytam annyiban. — Az mit jelent, hogy semmivel? Olyankor mit csinálsz? — Általában összejövünk a haverokkal. Ha van pénzünk, beülünk valahova — magyarázza —, ha meg nincs, akor kint vagyunk a téren vagy a városban tekergünk. — Mennyit vagyok otthon? — kíváncsiskodom. — Otthon is vagyok... — Otthon mit csinálsz? Mondjuk olvasni szoktál? — Én? — valódi csodálkozás a hangjában. — Az olvasás unalmas és fárasztó. Helyette találták ki a videót — oktat ki. — Naponta két filmet biztosan megnézek. A barátaimmal cserélgetjük a kazettákat. — Van valamilyen hobbid? — Nem, nincsen. — Sportolsz valamit? — Nem, minek? — Nem unalmas így az élet? — Unalmas, de hát mit csináljak? — vonogatja a vállát. — Vannak céljaid? Szeretnél elérni valamit? — Persze. Szeretnék egy jó kocsit, házat, meg sok pénzt. — És hogy akarsz szert tenni minderre? — Nem tudom. Munkával nem tudnám összegyűjteni a pénzt, de a szüleim majd segítenek. — Hm, szerencsés ember — fut át fejemben a gondolat. (Vagy mégsem?) Igaz, hogy már nem tartozik a szabadidős tevékenységek témaköréhez, de megkérdezem: — Mondd, mi a legfontosabb dolog számodra, ami nélkül nem élet az élet? — Én nem szoktam ilyesmin gondolkodni — kissé ingerült a hangja. — Élek és kész. De tulajdonképpen mit akarsz tőlem? * Nagy fába vágta a fejszéjét a Barátság Művelődési Központ népművelője, Bencsik Ildikó, amikor úgy döntött, hogy elvállalja a „problémás” gyerekek klubjának megalakítását és vezetését. Elmondta, hogy a gyerekek többsége, akikkel foglalkozik 15-16 évesek, és talán az otthon látottak miatt ki nem állhatják a felnőtteket. Amíg itt vannak, nem randalíroznak... — Az önkormányzat kezdeményezésére alakult meg ez a klub — kezdte a történetet az elején. — Volt szó arról, hogy egy házat veszünk a gyerekeknek, vagy keresünk egy nagyobb pincehelyiséget. Mivel ezek túl sok pénzbe kerültek volna, a művelődési házban teremtettük meg a klub helyét. Az emeleti társalgóból választottunk le egy részt, s berendeztük. A gyerekek itt hallgathatnak zenét, nézhetnek videofilmeket, sakkozhatnak, biliárdozhatnak, természetesen ingyen. Persze az ingyen biliárdozás eleinte problémát okozott — mondta bosszankodva. — A lehetőséget kihasználva a város apraja-nagyja ide járt biliárdozni, és szép lassan háttérbe szorították a klubtagokat — mondta félig komolyan, félig nevetve. — Ezt az egy gondot leszámítva nagyjából zökkenőmentes a társaság élete, legalábbis amíg itt vannak. Három-négy olyan huszonéves fiatalember felügyel a rendre, akik valamilyen tulajdonságukkal kivívták tekintélyüket a többiek előtt. Én magam ritkán megyek fel közéjük, mert sajnos nem nagyon kedvelik a felnőtteket. Megnyugtató számomra, hogy amíg itt vannak, addig nem randalíroznak, nem isznak alkoholt, s valaki mindig vigyáz rájuk. Talán sikerül megszerettetni velük újra a világot, s előbb-utóbb beilleszkednek a környezetükbe — mondta bizakodóan. Akik csak aludni járnak haza A lányok 17 év körüliek lehettek, bőrmellény, barokk sarkú cipő, sötét farmer, kereszt a fülben, a nyakláncon, gondos smink. Készségesen vála- szolgatnak a kérdéseimre. — Nem járok klubokba vagy hasonló helyekre — mondja az egyikőjük —, valahogy idegenkedem az ilyesmitől. Persze tulajdonképpen ázt sem tudom, hogy igazán mitől idegenkedem — nevette el magát. — Unatkozni soha nem szoktam, leköt a tanulás, mert jövőre érettségizem. Rengeteget járok színházba, moziba, és a diszkót egyik hétvégén sem hagyom ki. — Százhalombattán szórakoztok? — Nem, ide szinte csak aludni járunk — veszi át a szót a másik lány —, mind a ketten Pesten tanulunk, ott vannak a barátaink. Én ezt a várost különben sem szeretem. Nem mondom, hogy nem lehetne hasznosan itt eltölteni az időt, hiszen lehetnék néptáncos, vagy sportolhatnék, járhatnék valamilyen irodalmi körbe, s mindezt meg is teszem, csak nem Százhalombattán. Nem tartozom ide. Az egyetlen, amit szeretek, az a helyi strand. Oda kijárunk néha, de lehet, hogy ezt is mellőzni fogjuk, mert pár napja — mióta ekkora a hőség, még Érdről és Ercsiből is ide járnak, s mozdulni sem lehet a tömegtől. — Hogy-hogy nem szereted a saját városod? — Nem tudom, nincs ebben a városban semmi fantázia. Az első lépések az önállóság felé Az önszerveződés szép példáját tanúsítja az Origó Klub megalakulása, melyet fiatalok indítványoztak és hoztak létre. — A társaság 20 évesekből és 20 év alatti fiatalokból állt össze — mesélte Cseh Kornél né, a klub támogatója és a Barátság Művelődési Központ dolgozója. A gyerekek célja: a szabadidő hasznos eltöltése. Úgy tűnik, hogy eddig a diszkó a legnépszerűbb rendezvény. A művelődési ház bocsátotta rendelkezésükre a megfelelő helyiséget, s ez ideig még minden zökkenőmentesen, problémák nélkül zajlott. Két diszkó is van a városban, de egyiknek sincs valami jó híre. Az ilyen helyeken könnyen rossz társaságba keveredhetnek a tinik, s igen gyorsan a züllés útjára lépnek. Az Origó Klub diszkójában nem isznak szeszes italt, nem csinálnak butaságokat, és koruknak megfelelő társaságban szórakozhatnak. Első lépésként össze kell hogy szokjon a társaság — megjegyzem, elég sokan vannak. Miután már megismerték egymást, létrejöhetnek az érdeklődési körüknek megfelelő csoportok, melyeknek a művelődési ház mindenben megpróbál segítséget nyújtom. Ázt hiszem, ez az egyetlen megoldás arra, hogy egy klub jól működjön — mondta elgondolkodva. — Egy felnőtt nem tudja igazán, hogy a gyerekeknek mire van szükségük, és nem tud helyettük gondolkodni. Én személy szerint boldog vagyok, hogy ezek a gyerekek mindenféle ösztönzés vagy felszólítás nélkül tették meg az első lépéseket. * — Én szeretek itt élni — mondta a 20-22 év közötti fiatalember —, bár tudom, hogy sok korombeli alig várja, hogy elmehessen ebből a városból. Többen azt mondják, hogy unalmas itt az élet, s hogy nem törődnek a fiatalokkal. Szerintem számos lehetőség kínálkozik arra, hogy kikapcsolódjunk, szórakozzunk, elfoglaljuk magunkat. Aki ebben a városban unatkozik, az magára vessen. — Te mit csinálsz? — Elsősorban tanulok, s az időm nagy részét ez tölti ki. Maradék időmben lejárok a városi könyvtárba, elmegyek moziba, ha van valamilyen színházi előadás, akkor azt mindig megnézem. Rendszeresen úszók és sportolok az SZVSE-ben. Igaz, hogy nincs olyan egyesület vagy klub, ami csak velünk, fiatalokkal foglalkozik, de én nem tartom szükségesnek, hogy minden kívánságunkat kitalálják. Egyszerűen csak el kell dönteni azt, hogy ki mit akar csinálni. Itt annyi mindenhez lehet kezdeni, hogy egyszerűen nem értem sokak elégedetlenségét. Battán működik a Forrás néptáncegyüttes, és az eredményeikre az egész város büszke lehet. Akit a művészetek vonzanak, az beiratkozhat a képzőművészettel és irodalommal foglalkozó klubba. Járhatnának a fényadók körébe. Lehetőség van modellezésre, a célba lövés elsajátítására, bármilyen sport gyakorlására, színjátszásra. Aki ennél többet akar, az telhetetlen — jelentette ki a fiatalember. Lelkesen dolgozik a gyermekönkormányzat A százhalombattai gyermekönkormányzat 150 tagot számlál. Szervezetük öttagú vezetősséggel működik, ami szintén gyerekekből állt össze. A gyermekönkormányzatoknak mindenki tagja lehet, aki még nem múlt el 16 éves. — Mivel foglalkoznak? — Mindennel, ami a szabadidővel összefüggésbe hozható — adta meg a választ érdeklődésemre Cseh Komélné népművelő. — Lelkiismeretes munkájuk meghozta gyümölcsét. Szervezett programokon vehetnek részt kortársaik a tavaszi, a téli és nyári szünetekben. Kirándulni mennek, ügyességi vetélkedőket rendeznek, s ami a legfontosabb: együtt vannak. Foglalatosságaikba az egészségkárosult gyermekeket is bevonják, s ez már számos gyönyörű élményt, megható pillanatot hozott — emlékezett visz- sza. — A mai fiatalok legy- gyakoribb problémája, hogy nem ismerik a saját igényeiket, nem tudják mit akarnak. Igazság szerint nem ők tehetnek erről, hanem a szülők. Ők ugyanis megpróbálják kitalálni a gyerekek gondolatait, mindent megszerveznek helyettük, ők döntik el, hogy mit akar a gyerek, és meg vannak győződve arról, hogy ez így helyes. Ezek a gyerekek aztán belépnek a kamaszkorba és észreveszik, hogy már senki nem gondolkodik helyettük. A baj az, hogy már nekik sincsenek ötleteik, nincs bennük aktivitás. Ezek után el lehet képzelni, milyen felnőtté válnak. A gyermekönkormányzat feladata, hogy megelőzze mindezt, megtanítsa a kicsiket gondolkodni, cselekedni, dönteni, és a későbbiekben felelősségteljes, kiegyensúlyozott életet élni. Varga Csilla A Barátság Művelődési Központ számos szakkör, klub és összejövetel otthona. Egyéves gyerekektől a nyugdíjaskorúig mindenki találhat magának programot — Ugorjak vagy ne ugorjak? Lehet, hogy a gyerekmedencében kellene pancsolni?
