Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-08 / 158. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP DOKUMENTUM 1994. JÚLIUS 8.. PÉNTEK 9 Hetven éve történt Bia és Páty pusztulása Teljesen elpusztította a két községet a vihar — Alig maradt ép ház Bián és Pátyon — Embereket röpített a levegőbe a forgószél — Kilenc halott, ötvennél több sebesült. A fenti címekkel jelentek meg az újságok 1924. június idusán. Hetven évvel ezelőtt, június 13-án, pénteken hatalmas tornádó pusztított Pest megyében. Hasonló jelenségek néhány évenként fordulnak elő hazánkban, 1889-től 1972-ig 17 esetet regisztrál a meteorológiai irodalom. Ezek közül az egyik legnagyobb pusztítást vég- hezvivő a Biától Vácig vonuló 1924. évi viharforgatag. A tornádónak sokféle meghatározása és neve létezik. Hívják förgetegnek, forgószélnek stb. Különböző hőmérsékletű és erejű légtömegek összecsapásakor, hatalmas zivatarfelhők felső részén magaslégköri szelek forgásba hozzák. Az így kialakuló dugóhúzószerű tölcsér a földre ereszkedik, ez a tornádó. Egy zivatarfelhőből olykor több ilyen tölcsér is kialakul. A tölcsér külső részén a szél sebessége több száz kilométeres is lehet, belsejében a légnyomás sokkalta alacsonyabb, mint kívül. A hatalmas nyomáskülönbség rendkívül nagy szívóhatást hoz létre, amely házakat, embereket, szekereket is a magasba emelhet. A felemelt tárgyakat sokszor több száz méterrel arrébb teszi le, olykor puhán, sértetlenül. A tornádó pusztító hatása keskeny sávra, legfeljebb 4-500 méterre összpontosul, azon belül szinte mindent elpusztít, míg tőle nem nagy távolságra, akár minden épségben maradhat. Dr. Réthly Antal, a kor legismertebb meteorológusa kerüli a tornádó elnevezést, viharforgatag névvel illeti az 1924. évi forgószelet. Részben, mert a pusztításának kiterjedése szélesebb (közel 1 kilométer szélességű) volt és nem határolja élesen szélcsendes terület, másrészt magyar névvel kívánta megjelölni e hazánkban szerencsére nem gyakori természeti katasztrófát. A hetven évvel ezelőtti természeti katasztrófa valóságos iskolapéldája a tornádók kialakulásának és lezajlásának. Meteorológiai előfeltételei: az Alföldön elhelyezkedő depresszió és nagy hőmérsékleti ellentétek az ország nyugati és keleti fele között (már délben 15 °C). Kitört 15 óra után néhány perccel. Egy gazdaember ekként számolt be az Újság című napilap tudósítójának: „—Napnyugat felől terhes felhők jöttek. A másik oldalon, dél felől pedig olyan színű felhő, mint amilyen a nedves szalma füstje. Bián túl összetalálkozott a két felhő, egymásba torlódott és a füstszínű felhő visz- szanyomta a feketét felénk. Láttam és éreztem, hogy ebből nagy baj lesz. Szedtem a szerszámot és hazafelé szaladtam. Pár lépés után hátratekintettem és láttam, hogy a felhő sebesen jön vissza és folyton-folyvást közelebb ereszkedik az égről a földre. Tikkasztó meleg lett, olyan volt minden, mintha az ég akarna leszakadni. Azt hiszem, ha az ember ugrott volna egyet, belekapaszkodhatott volna a felhőbe. Aztán hatalmas szél kerekedett. Sárga meg fekete por repült mindenfelé körülöttem. Aztán olyan sötét lett, hogy nem láttam két lépést sem elém. Hátrább, a hegyek felé, nagy csodát láttam. Olyan volt az, mintha viharágyúból lőttek volna ki valami fekete füstöt, alul keskeny volt és minél magasabbra jutott, annál szélesebb lett. Olyan volt ez, mint egy hatalmas égig érő tölcsér. Tíz-tizenöt ilyen furcsaság lebegett és jött egyre közelebb. A hegyekből sivítva jött a szél és alig léptem át a portám küszöbét, már utol is ért a vihar úgy, hogy mikor be akartam tenni az ajtót, kitépte a kilincset a kezemből. Hogy aztán mi történt, azt már csak később tudtam meg. Én még csak annyit mondhatok, hogy néhány minuta múlva nagy recsegés-ropogás volt az egész falu és az alig átlátható esőn keresztül is láttam, hogy az istállóm tetejét felkapja a szél és nagy erővel odavágja a szérűbe.” Sokan dolgoztak a mezőkön és nem volt mindegyik olyan szerencsés, mint az az értelmes gazdaember, aki a vihar kitörését mondotta el nekünk. Többeket kint ért a szabadban a szélvész és ott szenvedték végig az ítéletidőt. Ösztönsze- rűen, és amint a háborúban megtanulták, a baj elől az anyaföldhöz menekültek. Lehasaltak az út porába, a fűre. A szél még így is beléjük kapott és két-három könnyebb embert a magasba emelt, hogy tíz-húsz méterrel arrébb a földhöz dobja. A többiek, akik riadtan látták ezeket, belekapaszkodtak a búzába, a gyökerekbe, amit éppen elértek a kezükkel és úgy próbáltak ellenállni a szél hatalmas erejének. Több férfivel és asszonnyal beszéltünk, akik a szabadban élték át a vihart és rémületükben úgy látszik fantáziáltak, mert meseszerű, hihetetlen dolgokat mondottak el. — Én megpróbáltam — mondotta egyikük — felállni, de fulladozni kezdtem, mert kénszagú volt a levegő. Vissza kellett feküdni a fűbe, ahol legalább levegőt lehetett kapni. — Aztán nemcsak eső esett — mondotta egy másik —, hanem ökölnyi tűz- darabok is hullottak sisteregve az égből. Akár hiszik az urak, akár nem, a tegnapi viharban nemcsak víz, hanem tűz is hullott, mint a zápor. A „tűzesőről” főleg a pá- tyi területen panaszkodtak az emberek. Vladár Endre magyarázatul azt adta, hogy „a vihar ledöntötte a pátyi téglagyárat, szétrombolta a kemencét, annak izzó zsarátnokát az emberek arcába vágta”.. Ugyanő számította ki ledöntött és állva maradt kéményekből a vihartölcsér peremén uralkodó szél sebességét, amely 90 m/s, azaz 324 kilométer/óra volt, a szél nyomása pedig mintegy 700 kp/négyzetméter. A légnyomás legalább 50 mm-t csökkent a ciklon magvában, hazánkban ez a legalacsonyabb (feltételezett) előfordult légnyomásérték. A vihar vonulási sebessége 24 kilométer/óra körüli volt. A fenti szélsőséges időjárási értékekből is következik, hogy néhány perc — Bián 6 perc — alatt átvonuló viharforgatag milyen károkat okozhatott, e néhány perc egész életek munkáját tette tönkre. Erről így ír a korabeli sajtó: „Bián tombolt leghevesebben a tornádó. A községben alig van egyetlen ép ház és több mint száz házat teljesen romba döntött a vihar. Bia község tegnap délután óta olyan, mint egy harctéri falu, amely felett ágyúk viaskodtak és amelyben elkeseredett közelharc dúlt. A község lakossága kint áll az utcán, nem mernek bemenni a házakba, mert attól tartanak, hogy a szél által kikezdett épületek a legkisebb szellőre is újból meginognak és összeroppannak. A mára virradó éjszakát kint töltötték a szabad ég alatt és kint fognak tölteni még ki tudja hány éjszakát. Sőt ma délután, amikor ismét rövid, heves zápor vonult végig a község felett, inkább állottak odakint az esőben, mintsem düledező házaikba merészkedtek volna. Az utcák, amelyek nemrég még tiszták és rendezettek voltak, most tele vannak cserép- és kőtörmelékkel, több helyen hatalmas fátörzsek feküsz- nek az úton, és az egyik saroknál egy több méter hosz- szú bádogtetőzet lapul meg. A református templom tornyát letépte a tegnapi szélvihar, ott fekszik a szomszédos iskola udvarán, s részben az iskola tetején.” „Bia község 450 házából 400-at elpusztított a vihar, amely legjobban a földhözragadt szegény emberek hajlékát dúlta fel. A tópart, ahol a község legszegényebb lakossága él, olyan, mint a harctéri falvak voltak egy-egy ütközet után. Gerendák meredeznek az égnek, a házhelyektől mesz- sze az út közepén téglahalmazok, összetört cserepek feküsznek, néhol egy-egy ablakráma. A Fő utca, ahol a református templom áll, teljesen elpusztult és a Plébánia utcának is úgyszólván csak a helye van meg.” „Torbágyon, a Szalonna és a Ferenc utcán, mintegy negyven-ötven ház tetejét sodorta el a szél, némelyiknek még a padlását is levitte. Azonban csak a magasabban fekvő házakat érte a vihar pusztító ereje, a község nagy részét, amely a völgy legmélyebb pontján épült, jobbára megkímélte. A régi községháza mutatja a legsiralmasabb képet. Tetejének felét levitte a szél és kidöntötte az oromfalat. A tető megmaradt része olyan, mintha éles késsel metszették volna le róla a többi részt. Torbágy legsúlyosabb sérültje Steer Józsefné, aki a A főutca egy része Bián vihar idején padlásán ruhát teregetett. Házának tetejét lesodorta a szélvész, s a szerencsétlen asszonyt a szél ereje felkapta és a szomszédos ház udvarára vetette. A torbágyi katolikus templom tornyának rézburkolatát is kikezdte a szél és jó darabon felkunkorgatta a vastag fémlemezt.” Páty. A község nagy pusztulás képét mutatta, különösen Burgundia falurészen, ahol a pusztítás „minden képzeletet felülmúlt: földig lerombolt házak. Az egyik bezárt ház jóformán felrobbant és a vihar kihord- ta belőle az ágybetéteket, vánkosokat stb. Egyes bútordarabokat tulajdonosaik 4 és fél kilométer távolságban találtak meg. Egy 13 éves pásztorfiút a mélyebben fekvő úttestről felkapta és beröpítette egy közben a tetejétől és mennyezetétől megfosztott épület nyitott szobájába”. tek tetejét sok helyen megrongálta, de katasztrofális kárról nem lehet beszélni.” Pilisszentiván. A vihar 35 ház tetejét megrongálta és 40 ház tetejét elvitte. Pilisvörösvár. A vihar szele okozott az épületekben kisebb-nagyobb károkat, de „a gyümölcsfákban irtózatos volt a pusztulás, évtizedes dió és főképp cseresznye százait tördelte le és nyomta ki tövestől”. Tahi. A vihar itt-ott meg- tépdeste a fákat, egy ember megsebesült. 58 ház megrongálódott és több ezer fa tört ki. A viharforgatag Vác után halt el. Az anyagi kár becslés alapján (lakott területeken és erdőrészleteken) 50 milliárd korona, a valóságos kár ennek kétszerese lehetett. „A borzalmas forgószél sok emberáldozatot is követelt. A rettenetes erejű szélvihar magával sodorta és felvitte a levegőbe az embereket, s tégla- és kőzápor, a lezuhant) gerendák, a beszakadó mennyezetek, az összedőlt falak is sok embert temettek maguk alá. Bián négy, Pátyon két, Mórott három halottja van a viharnak, de rendkívül sok a súlyos sebesült is. Budaörsön egy halálos sebesülés van, Bián harminc, Pátyon pedig tizennyolc a sebesült. A torbágyi állomás raktárháza összedőlt és több embert maga alá temetett.” Budaörsön, Mórott, ahol a tornádó pályája nem érintette a községeket, az azt követő hatalmas esőzés követelt emberéleteket. Mindkét helyen a hatalmas esőzéstől felduzzadt patakok ragadták el őket és fulladtak a sebes áradatba”. * Európában — elleniében Amerikával —, így hazánkban is, az ilyen természti ka- tasztófák ritkák. Az emberi emlékezet is — szerencsére — kevés ilyet kell hogy megőrizzen. A néhány hasonló esemény közül mind pusztító erejét, mind kiterjedését és pályáját tekintve a legnagyobbak közül való e dátumában is jellegzetes, 1924. év június 13-ai (péntek), Biától Vácig vonuló viharforgatag. Horváth Imre Biai utcarészlet a tóparton .Nagykovácsi. Az epüleEgy romba dóit ház a pátyi országúton
