Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-08 / 158. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. JULIUS 8., PENTEK A mit mi ma honi liberalizmusnak nevezünk, az alighanem a hörgő indulatok ideológiája, legalábbis ez tűnik ki az eszmét hirdetni hivatott liberális sajtó terméseit figyelve. Szerzők egymást túllicitálva versenyeznek, melyikük tud önmagából is kivetkőzve vonzóbb politikai sztriptízt produkálni, szutykos jelzős szerkezeti bájával melyikük képes jobban felajzani a végrehajtó hatalmat. Arcpirító. A megbocsátás legelszántabb papjából is előcsalogathat némi agressziót. Még mielőtt bárki is agresszióval (vérengzéssel, leszámolással) vádolna, sietve jegyzem meg, a fenti bekezdés nem a magam leleménye. Szelídségem soha nem volna képes vérbe mártott tollal írni. Az agressziót Nagy M. Péter, az egyik menő liberális lap újságírója emlegeti, nem is akármilyen öszArcpirító szefüggésben. Ha eddig a hisztéria műremekei egyes emberek ellen irányultak, úgy most már nemzeti intézményeinket támadják. Talán tudomást szereztek róla olvasóink, a Nemzeti Színház társulata legutóbbi ülésén az új Parlamenthez intézve egy kérést fogalmazott meg halk szóval, de nyomatékosan: Tegyék lehetővé, hogy a népi demokráciának nevezett időszakban indokolatlanul felrobbantott Nemzeti Színház helyébe felépülhessen a már régen vajúdó új, hogy legyen végre egy hely, ahonnan méltósággal lehet a nemzethez szólni. os, e szelíd és jogos kérelmet tartja Nagy M. Péter arcpirítónak, agresszióra sarkallónak. így ír: Ablonczy László, a Nemzeti Színház igazgatója ahelyett, hogy felmondana, a főpénztárnak támad, s egyenesen a leendő miniszterelnöktől követel pár milliárdot az új Nemzetire. Egyáltalán szükség van-e Nemzeti Színházra? — kérdi, majd így válaszol: nemhogy újra, de régire sem. Hát nem arcpirító? Paizs Tibor Könyvespolc Az irodalom és a többi művészetek ősi dilemmája, hogy a művész a valóságot a maga „igaz felismerhetőségében” ábrázolja, vagy saját egyedi világlátásának görbe tükrén keresztül idő, tér, külső és belső történések megszokott struktúráját felbontva tárja elénk, olvasók elé a létezés törvényszerűségeit. Ugyanis egy mű esztétikai minőségét — hogy az olvasót megszólítja, katartikus élményt vált ki belőle — nem elsősorban a dolgokra való rögtöni és egyértelmű ráismerhető- ségét határozza meg. Ezek a gondolatok Kulcsár Szabó Ervin utószavának tanulmányozása közben fogalmazódtak meg bennem, melyet Pósa Zoltán 1994-ben, a Stádium Kiadó gondozásában megjelent „Menekülés négy sávon” című regényéhez írt. Pósa Zoltán regényében ugyanis sok esetben azt észlelhetjük, hogy olyan monológ nyit meg bizonyos fejezeteket, melynek nemcsak a helyzete bizonytalan (direkt belső, képzelt vagy álo- mi beszéd), hanem a hovatartozására is később jövünk rá. Azonnal nem lesz világos, ki is az alanya a beszédnek. Történet és elbeszélés kapcsolata mindezek következtében nem a konvencionálisán összefonódó szerkezetben nyilvánul meg, hanem a történés és elbeszélés permanens feszültségében. Regénytechnikai- lag ez a kölcsönösen tükröz- tető eljárás, mikor is a szerző a regénybeli viszonylatokat egymásra vetítve ábrázolja, a századelő leleménye. Amikor Pósa az epikai modernségnek ehhez a poétikai jellemzőjéhez közeledik, az epikai beszéd egyik újszerű alapképletét teremti újjá eredeti módon a maga számára. Felületileg tekintve Pósa Zoltán regénye egy tragikus magyar hipsztertörténet a hetvenes évekből, bár kevéssé hat benne a kékvirágos floTörténet a 70-es évekből wer-power ideológia, de mégis jól felismerhető benne az akkori magyar irodalmi élet néhány közkedvelt olvasmánya: Sa//ngerZabhegyező- jétől, Kerouac Uton-ján át egészen Ginsberg Üvöltéséig. De ha egy kicsit jobban a felszín alá tekintünk és elleb- bentjük a látszólagosság fátylát, nyilvánvalóvá válik, hogy mégsem a hipsztertörté- netek valamiféle hazai mutációjával állunk szemben. Nem, mert a történet nem a komfortból való romantikus kivonulás példája, ugyanis az időben és térben pontosan meghatározó helyzet nem hagy kétséget afelől, hogy ezúttal egy jellegzetesen keleteurópai „egyetemi” regényt olvasunk, az úgynevezett paternalista puha diktatúrák korából. Mindebből viszont alighanem csak egy tételes irány — vagy kulcsregény jöhetett volna létre. A történet központi alakja egy olyan figura, aki — a szándékoltan helytelen megfelel- tetésű, Gregory Corsót idéző névadásos szójátékkal Korsó Gyurinak nevezteti magát. Ekként mintegy maga alulstilizálja azt az ál- beatnik mentalitást, amely Magyarországon is a társadalomból való kivonulás egyik formája lehetett a hetvenes évek fiatal értelmisége szemében. (Stádium Könyvkiadó, 1994.) Batári Gábor Videofilmek az Örökmozgóban Az Örökmozgó Filmmúzeum Galériájának — amely eddig képzőművészeti kiállításoknak és beszélgetéseknek adott helyet — júliustól hetente két alkalommal videofilmét vetítenek. Péntekenként a Fekete Doboz elmúlt négy év politikai eseménykrónikáját rögzítő filmjeiből látható egyórás ösz- szeállítás. Vasárnaponként klasszikus dokumentumfilme- ket és híres rendezők időszerű műveit mutatják be. Júliusban Jean Rouch „Az emberi piramis” és az Őrület urai” című alkotásai, Jean-Luc Godard „Beton hadművelet” című rövidfilmje, Dziga Vertov orosz rendező 1937-ben készített némafilmje, a „Bölcsődal” és Walter Ruttmann „Egy nagyváros szimfóniája” című műve látható. Udvari utazások A Habsburg-uraikodóház elmúlt századokban tett — némelykor viszontagságos és kalandos hintós országjárását, majd vasúti — körutazásait mutatja be az Udvari utazások címmel ma nyíló tárlat a Közlekedési Múzeumban. A városligeti gyűjtemény időszaki bemutatóján korabeli litográfiák, metszetek vallanak arról, hogyan szervezték meg eleink a közlekedést, hogyan utaztak a magyar királyok és királynék, főurak. A tárlaton láthatók a többi között szalonkocsik berendezési tárgyai, a millenniumi udvari vonat dísztáblái, az egykori termeskocsik világítását szolgáló díszes gázlámpák. Erzsébet királyné egyik szalongamiturája is megtekinthető, amely valaha a Nyugati pályaudvar Sissi számára fenntartott váróteremben állt. Először állítják ki Magyarországon azokat a vízfestményeket, amelyek Ferenc József 1880. évi galíciai körutazásakor készültek. A november végéig nyitva tartó kiállításra kölcsönzött anyagot az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Országos Levéltár, valamint több vidéki intézmény is. Anyaság és szeretet — mint téma Ganzer Katalin vácrátóti művész-tanárnál Vácrátót közismert Pest megyei kisközség Budapest és Vác között. A falu határában tábla üdvözli az idegent, aki hamar megtudja, hogy egy éve új szolgáltató intézmények épültek a templomtéren. Az általános iskola, melyben a falu nemzetiségi jellegének megfelelően szlovák nyelvet is oktatnak, évek óta a nemzetiségi vers- és prózamondó versenyek rendezője a megyében. Itt található az ország egyik legszebb botanikus kertje is, a 42 holdas, vadregényes angolpark, melyet a Vigyázó grófok telepítettek 1872-től, úgyszólván a puszta területen. A parkban 25 éve rendeznek nyári hangversenyeket. Három éve költözött a községbe Ganzer Katalin festőművész és rajztanárnő, aki a rajz mellett szlovák nyelvet is tanít az iskolában. Képeit legutóbb a botanikus kert bejáratánál, szabadtéri kiállításon láthatta az idei első jubileumi koncertre érkező közönség. A művész-tanárnő a zenét is kedveli, koncert után meginvitált otthonába, „tárlatnézőbe” és egy rövid beszélgetésre. A valódi „művésztanyává” alakított parasztház szobáit saját képei díszítik, az olaj mellett szívesen készít tusrajzokat és grafikát is. Az udvaron beszélgetünk a szalmával fedett, népies jellegű apró pavilonban, házi készítésű szamó- cászörp mellett. A művésznő elmondja, hogy nyolc éve él Magyarországon, sváb származású, és a szlovákiai Komáromból érkezett hozzánk két fiával. A fiúk ugyan jelenleg Innsbruckban, illetFalusi templom Szlovákiai utcarészlet (tus) ve a németországi Steiermarkban élnek, az egyik teológiát és filozófiát tanul, a másik fazekas. Külön is hangsúlyozza, hogy Bencsics Ákos fazekas, vagyis a kerámia népi ágát műveli. Ő tervezte a jubileumi plakettet is a vácrátóti koncertek 25 éves évfordulójára. — Sváb származása ellenére szlovákot tanít — jegyzem meg. — Ennek az az oka — válaszolja —, hogy Szlovákiában éltünk szüleimmel és 11 testvéremmel, így iskoláimat ezen a nyelven végeztem. A főiskolát Nyit- rán, orosz és rajz szakon fejeztem be, s Komáromban hat évig tanultam az ismert helyi festőművész, Harmos Károly iskolájában. Magyarországi kiállításairól érdeklődöm. Budapesten is volt már tárlata, a József Attila Művelődési Házban, Szolnoknak és Vácnak gyakori vendége. A váci „Téli tárlat” állandó kiállítója, s jövőre a Könyvtár Galéria is felkérte önálló bemutatkozásra. Szívéhez legközelebb az anyaság és a szeretet témája áll, de a Bibliából is merít. Szívesen fest még portrét, tájat is, képeire szuggesztív színek és határozott vonalvezetés jellemző. A tanítás életeleme, örömmel foglalkozik a gyerekekkel. A már említett vácrátóti vers- és prózamondó verseny emblémáját is ő tervezte. Ganzer Katalint befogadta a falu, az emberek mosolyogva üdvözlik az utcán. Úgy érzi, hazatalált. Muth Ágota G. Kéziratokat is felkutatnak Megalakult a Magyar Vadász Könyvklub A Terraprint Kiadó, a Nimród vadászlappal, a Humourist vadászirodával, a Magyar Vadászlap szerkesztőivel és a vadászok kulturális bizottságával megalakította a Magyar Vadász Könyvklubot. Céljuk a hagyományok és a vadászati kultúra megőrzése, gazdagítása. A klubot elsősorban a természet kedvelőinek, vadászoknak, vadgazdáknak ajánlják. Céljuk továbbá, hogy pontosítsák a magyarul megjelent vadászkönyvek jegyzékét, azok lelőhelyeit. Szándékukban áll vadászversekkel, zenével, festményekkel, képzőművészeti alkotásokkal, és ezek bibliográfiájával foglalkozni. Felkutatják az értékes és kiadatlan kéziratokat, valamint a reprint kiadásra érdemes könyveket. Biztosítják a klubtagoknak a könyvek kedvezményes megvásárlását, esetenként kamatmentes részletre is. Rendszeresen rendezik összejöveteleiket, a vadászkultúrával kapcsolatos találkozóikat, könyvcserét és író-olvasó találkozókat. A Vadász Könyvklub díszelnöki tisztjére Széchenyi Zsigmondnét kérték fel. Várják az érdeklődök jelentkezését a Terraprint címén: Bp. XIV. kér., Tengerszem utca 40/A szám alatt. Ki menekül négy sávon?