Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-06 / 130. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. JÚNIUS 6., HÉTFŐ Bonni lapvélemény Horn és környezete Ismét partra szálltak Normandiában A béke ma is törékeny Horn Nyugaton mindig el tudta hitetni, hogy ha egyedül rajta múlik, nem várható visszatérés a diktatórikus egy- pártrendszerhez. Neki személyesen azt is el lehet hinni, hogy komolyan gondolja a piacgazdasági reformokat és a közeledést az Európai Unióhoz. Sokkal szkeptikusabban kell azonban megítélni pártbeli környezetét — írja a Welt am Sonntagban Siegmar Schelling. A cikkíró szerint Horn azért próbálja megnyerni a Szabad Demokraták Szövetségét (SZDSZ) koalíciós partnernek, hogy segítséget kapjon a pártja sorain belüli re- formfékezökkel szemben. Ez utóbbiak közé sorolandók a • • Örökre Komárno „Komárno szlovák és örök időkre szlovák marad” — jelentette ki szombaton Rév-Komáromban Ján Slo- ta, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, pártja 6. országos közgyűlése kapcsán megtartott sajtótájékoztatóján. Slota hangsúlyozta: „Közgyűlésünket azért tartjuk Komáméban, hogy ezt a tényt a szlovákiai és a magyarországi magyarok is lássák, és szolgálja ugyanez egyben a megriasztott szlovákok bátorítását is”. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke az újságírók előtt igyekezett bizonyítani: a Szlovákiában élő magyarok mértéken felüli jogokat élveznek, de az országon belül és külföldön egyaránt nyomást gyakorolnak annak érdekében, hogy autonómiát hozzanak létre. Nagy Sándor köré tömörülő „nagyhatalmú szakszervezeti vezetők a kommunista betonfejek idejéből, akik már a választási kampányban vitába szálltak Békési óvatos reform- politikájával, s üdvüket az erőteljes elosztási politikában keresik” — vélekedik a vasárnapi német lap. A Welt am Sonntag cikkének szerzője azt is megállapítja: az országnak, tekintettel a nyomasztó gazdasági problémákra, bizonyára kívánatos lenne az MSZP-SZDSZ ösz- szefogás, sok liberális politikus azonban ódzkodik ettől, nem akarják, hogy az SZDSZ a fügefalevél funkcióit töltse be a szocialista kormány számára. Az angliai megemlékezések után tegnap Franciaországban is megkezdődtek a II. világháború egyik legfontosabb hadműveletének, a normandiai partraszállásnak évfordulós ünnepségei. A nap talán leglátványosabb eseményére egy kis normandiai falu, az egyik elsőként felszabadított francia település, Sa- inte-Mere-Eglise mellett került sor: az 50 évvel ezelőtti bevetésre emlékezve (a partraszállás hajnalán két amerikai hadosztályt, 13000 katonát dobtak le ebben a térségében) 38 egykori veterán, valamint a két amerikai hadosztály 660 jelenlegi tagja és 60 francia légi deszantos hajtott végre ejtőernyős ugrást a falu körzetében. Az amerikai veteránok már hónapok óta készülődtek az egykori akció megismétlésére: ez nem kis feladat volt számukra, hiszen közülük a legifjabb is 67, a legidősebb pedig 83 éves. II. Erzsébet királynő szombat este felhívta a világ országainak vezetőit: ne feledjék, hogy a normandiai partokon ötven éve a szövetséges katonák vére árán is kivívott béke — mint mondta — törékeny dolog. A brit uralkodó a délangliai Portsmouth kikötővárosban — a Normandiá- ba hajózott szövetséges csapatok egykori támaszpontján —, az ottani Guildhallban rendezett ünnepi vacsorán mondott beszédet. Azt mondta, hogy a partraszállás hatalmas tettének tanulságai éppolyan érvényesek ma, mint fél évszázaddal ezelőtt. Vasárnap II. Erzsébet királynő és az állam- és kormányfők a Britannia királyi yachton, 280 más hajó kíséretében, átkeltek Nor- mandiába, és útközben is megemlékezést tartottak. A nagyvilág hírei * A hét végén néhány napos rotációs munka- beszüntetés után okku- pációs sztrájkot kezdtek az egyik legnagyobb lengyel acélmű, a Huta Katowice dolgozói. Rangos nemzetközi elismerésben részesül ma a magyar Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség. Az országos hatáskörű fogyasztói érdekvédelmi szervezet veheti át a kereskedelmi presztízs nemzetközi díját. ■f- A leghatározottabban nemet mondott az eutanáziára tegnapi írásában a L’Osserva- tore Romano. A Vatikán lapja szerint a „kegyes halál” törvényesí- tése — mint az Hollandiában a közelmúltban megtörtént — beláthatatlan következményekkel jár, mert az eutanázia a holocaust egyik formája. ^ Ha egy hét múlva a népszavazáson az osztrákok többsége elutasítja a csatlakozást az Európai Unióhoz, akkor ebben a században már aligha lehetne elkezdeni az új tárgyalásokat Brüsz- szellel # — szögezte le Alois Mock osztrák külügyminiszter az ORF egyórás interjúműsorban. ¥ Az észak-iraki Hala- badzsában szombaton folytatódtak a két rivális iraki kurd párt közötti harcok, melyekben valószínűleg több mint hatszázan vesztették életüket. Ismét egy piktor fenyegetőzik Belgrád és az orosz flotta Szerte a világban a mai napig is sok diplomata és katonai szakember igyekszik legalább megérteni a délszláv válság kialakulásának mozgatórugóit. Legtöbbjüknek azonban ez eddig nem sikerült, ami érthető, hiszen még felszínesen sem ismerik egy nemzet mentalitását. Az önnön (nem létező) nagyságától megrésze- gültek csoportjában, mint amilyen a Szerb Tudományos Akadémia, nem kevés okos, de sajnálatos módon nemzeti hovátartozásában beszűkült tudatú ember található. Az említett tudományos intézményben készült el ugyanis a nyolcvanas évek végén Nagy-Szerbia víziója, s 'ezt jószerivel fenntartás nélkül elfogadta Szlo- bodán Milosevics szerb elnök. Gyakorlati megvalósításának szörnyű következményeit azóta, és ki tudja meddig fogja elsősorban Európa, de az egész világ érezni. A „minden szerb egy államban” elvet nem csak támogatja, de minden erejével igyekszik valóra is váltani Sztánkovics Milics neves szerb festő is. A „művész úr” nemrégen az egyik szerbiai lapnak adott terjedelmes interjúban fejtette ki nézeteit és elvárásait a Balkánról. Szent meggyőződése szerint Szerbia a világ legszebb, leggazdagabb és leghumánusabb országa. Ehhez csak annyit tehetünk hozzá, hogy amelyik állam önmagát értékesebbnek tartja, az hazudik vagy festi magát! Nos Sztánkovics Milics szerint már csak idő kérdése, hogy megalakuljon az új Bizánc, amely felöleli a teljes pravoszláv vallású országok összességét és az Adriától a Kárpátokig fog terjedni. Meggyőződése szerint ezt már most kész ténynek kell(ene) tekinteni, hiszen Vladimir Zsirinovszkijjal megállapodtak a Fekete-tengeri flottának Belgrád alá való vezénylésében. Ezzel az eseménnyel véget vetnek Szerbia nemzetközi zárlatának és megalakítják a Keleti Népek Egyesült Nemzetei Szervezetét! Ha az ember sokáig él ebben a folyamatosan kavargó világunkban, az ilyesfajta nyilatkozatokra és víziókra gúnyos mosoly kíséretében csak legyint és az egészet egy „hülyeség!” megállapítással elintézni. A Mácsvai Milics (ahogyan Sztánkovics önmagát nevezi) ennél többet nem is érdemel. Sok jel azonban arra mutat, hogy a pánszlávizmus területi terjeszkedésének eszméje a szélsőjobboldali Zsirinovszkijnál is mély gyökeret eresztett. Őt aligha szabad félvállról venni, hiszen nem egy komoly világpolitikus erre figyelmeztet. Másrészt még él emlékezetünkben egy stuccolt bajuszú piktor, aki — mások hathatós támogatásával — felgyújtotta a világot. Végül is mi a garancia arra, hogy a balkáni piktor nem a Mein Kampf szerzőjének reinkarnációja? (b. m.) VÉLEMÉNY Mint szivárvány az égen Már az elsőnél is nagyon izgultam. Kivételesen fennmaradhattam, amíg a hivatalos végeredményt ország-világ tudtára nem adták a számítógépek. Már az elsőre is készültem. Féltucat kérdést állítottam ösz- sze magamnak otthon, hogy aztán nagy bátran — reménybeli és majdani újságíróként — fel is tehessem azokat néhány gyanútlan, ám véleménynyilvánításra kapható szavazópolgárnak. A kérdések szokványosak voltak, a reménybeli és majdani újságíró — mindszokásosan — zöldfülű, az állampolgárok rezignáltak, a válaszok sokfélék. Aztán mégsem írtam semmit az egészről. Annyi minden kavargott bennem. És annyiféle magát kellető választási reklám, hogy már szinte megkülönböztetni sem tudtam egyiket a másiktól. Az újságok szalagcímei is szinte kiabáltak velem: „Élesedő vita az esetleges koalícióról”. „Az SZDSZ- mítosz”. „Zűrzavar itt és ott.” „Áldatlan konfliktus.” „A népies—urbánus vita” és így tovább. Aztán eljött a második. Már valahogy nem volt kedvem, hogy idegen embereket szólongassak meg voksügyekben. Kicsit álldigáltam még ugyan a szavazóhelyiség előtt, de inkább a napsütéses kora délutáni történéseket figyeltem bámészkodva. Két kisöreg egy füligfül, foltos kutyával. Egy őszülő öregúr. Komótosan sétáló középkorú hölgy. Egy család, babakocsival. Két srác a szomszéd házból. Fiatal pár. Egy másik család, nagyobbacska gyerekekkel. Ismerősök és ismeretlenek. Néhányan üdvözlik is egymást, a gyerekek kergetőznek, a foltos fülű kutya rákaffant egy másikra, pedig annak láthatóan pedigréje van. Egy kislány leejti a fagylaltját, zavartan bámul utána. Három fiú, labdát pattogtatva lohol át a téren. A nap még mindig süt, és a kisrádió híreiből megtudom, hogy Gödöllő városában a szavazásra jogosultaknak eddig több, mint ötven százaléka járult az urnákhoz. Később az ég mégis elborul. Ravasz, apró szemű eső hűti le percek alatt a levegőt. Valahol, valamikor az országban még este hétig megszületik az új jövő. Ezek most még a vajúdás percei. Még bármi megtörténhet. Fázom. És holnap vizsga van. A tételek most szinte idegennek tűnnek. Csupa megfejtésre váró, szigorú képlet. Kavarognak a fejemben, akár a kampányviták. Rosszkedvű vagyok és álmos. Aligha böjtölöm ki ma már a választási eredményeket... Aztán egyszerre csak kivágódik az ajtó, és bevihar- zik rajta a kishúgom. Maszatos kis pofija ragyog. A gyereknapi csokiját nyújtogatja, meg a zenebohócról mesél. Anya forró teát hoz, és a vállamra teríti a piros kardigánját. Jó most ez a kis „kampánycsend”. Mácz István könyve pedig — az Örülj velem! — éppen a Remény címszónál nyílik ki: „Mindenből van kiút... A hétköznapok ezer lehetőséget rejtenek. Megtörténhet, amiben már remélni sem lehetett. A remény szárny. A remény erő. A remény a test egészsége, a lélek roppant akarása. A remény lelkesít. A remény az élet levegője. Lélegezzél mélyen. Megtelsz vele. Remélj. A „majd”, a „talán”, a „lehet” öröme a reményben előre ízlelgetted a teljesülés nagyszerű örömét. Remélj. » Átmelegszem lassan, pedig az eső még mindig esik. Szó nélkül veszem le azt a vastag mesekönyvet a polcról, amire a kishúgom mutat. Új mesét keresünk benne. A legszebbet, a legszínesebbet, ehhez a naphoz illőt. Olyat, amelyikben legyőzi a sárkányt a legkisebb szegénylegény, és végre-va- lahára kitárul előtte a mesebeli almáskert aranykapuja. S amelyikben — akárcsak az Országház fölött ebben a pillanatban felívelő hatalmas szivárvány — fel- fénylik a „szép színes” jövő. Még itt, nálunk is látszik... (Richter Ingrid) Gödöllő
