Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-03 / 128. szám
_É PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1994. JÚNIUS 3.. PÉNTEK 9 / Építeni, írni kell tovább Kölcseyt idéztem, amikor a kampánycsendben megjelent jegyzetemben cselekvőket dicsértem. Mások lejáratása helyett ma is korparancs: Hass, alkoss, gyarapíts! És ezt tartsa maga előtt a mindenkori ellenzék is, mert más keretek között, de ugyanez a lehetősége megadatik a demokráciában — így gondolkodik Balázs Gusztáv, a lap napos szerkesztője. — Nem tartom tévedésnek, amikor azok mellé álltam, akik a vállukra vették az országépítés terhét. Időközben sokan rájöttek, a történelmiekkel azonos értékűek a dolgos hétköznapok, amikor együtt tevékenykednek eltérő pártállású emberek, hiszen a csatornának, a telefonnak, az útnak, a tornateremnek nincsen politikai színe. Tájékoztatás és érték- közvetítés elválaszthatatlan újságírói feladata, amit többkevesebb sikerrel, de örömmel végzek szülőföldemen. Képes lesz-e különb utat mutatni az az erő, amit most a nép emelt a vállára? Hiszen a múlt század történelmét nagyjaink különb-különb, érvényes útjai írták. Nem tudom. Csak azt, hogy akár népszerűsége csökkenésével is rá fog szorulni, vagy elbukik. Nem lesz könnyű dolga annak a szocialista képviselőnek, akitől öt évvel ezelőtt — nem szégyen elismerni — leckét vettem a demokráciából. Ahogyan azoknak sem volt könnyű eddig, akik karrieristákkal hadakoztak a maguk különb, nemzeti és európai-keresztényi útján. Építeni, írni kell tovább. Vallásosságom ad hitet Máig ható, ka- tartikus élményként éltem át a négy évvel ezelőtti rendszerváltást — vall érzéseiről Maliár Éva, a belpolitikai rovat helyettes vezetője. Mint keresztény (hívő katolikus) s nem utolsósorban, mint politizáló ember, az alig-alig hitt változás, megújulás reményével szembesülhettem 1990-ben. Páratlan emberi, lelki kiteljesedést jelentett számomra az, hogy olyan lapok indulhattak, melyekben a munkatársak— jómagam is — a választás, a gondolat és a szólás szabadságával, mindenféle cenzúra (beleértve az öncenzúrát is) nélkül írhattak, írhattunk. Szakmai, tudásbeli, emberi kiteljesedésnek éreztem azokat az éveket, melyeket eddig a Pest Megyei Hírlapnál eltöltöttem. Ugyanez vezérel az elkövetkezőkben is: szüleimtől örökölt nemzeti identitástudatom, a belém oltott keresztény vallásosságom, s nem utolsósorban a humán tudományokban megszerzett ismereteim determinálnak arra, hogy az elkövetkezőkben — a fentiek folyamatosságának megőrzése mellett — végezzem újságírói tevékenységemet. A demokrácia számomra elsősorban a választás szabadságát kínálja: erőszak nélkül eldönthetem, hol, mit szeretnék csinálni. Az újságírás mindehhez a mély, főmeghajtással, alázattal, nyitott szívvel és őszinte szóval végzett szolgálat lehetőségét kínálja fel. E kettő egységét kívánom a továbbiakban is megvalósítani ebben a szerkesztőségben. Egyetlen mérce: a hitelesség Németh Zsolt lapunk belpolitikai rovatának vezetője. Regionális lap lévén a rovatnak kettős szerepe van: figyelemmel kíséri az országos eseményeket, de elsősorban szűkebb hazánk, Pest megye életének mindennapjait kell bemutatnia. Milyen terhet vagy köny- nyebbséget jelent a rovat életében az ellenzéki szerep? — A tárgy- és tényszerűség eddig is jellemezte a rovatot, az ellenzéki szerep ebben nem jelenthet változást. Nyilvánvaló azonban, hogy az ellenzéki újságírás kritikusabb hangvételt, nagyobb éleslátást kíván. Jól emlékezetünkbe véstük a pártok választás előtt tett ígéreteit és azokat az elvárásokat is, amelyeket lapunk hasábjain, az őket megválasztok fogalmaztak meg. Nem fogjuk elmulasztani, amikor eljön az ideje, az ígéretek számonkérését. Ehhez hozzásegít az is, hogy az elmúlt hónapokban jelentős fiatalítás ment végbe a rovatnál, s ha előfordulhatnak is kisebb hibák, a fiatalok lelkesedése és bizonyítási vágya nagy hajtóerő. Ha nem is pótolja az évtizedek alatt megszerzett rutint, ilyen nagy változásoknál ebben a szakmában ez még előnyt is jelent. — Hogyan egyeztethető össze a kritikai hangvétel és a tárgyilagosság? — Megítélésem szerint itt még látszólagos ellentmondás sincs. Egy-egy eseményről szóló tudósításunkban vagy a megszólított interjúalany véleményének közlésekor egyetlen mérce létezett: a hitelesség. A sokat emlegetett másság, a tőlünk eltérő vélemények közlésére ezt tekintem morálisan kötelezőnek. Mind a magam, mind a mukatársa-. im számára az ítéletalkotás helye egyéb műfajokban található meg, így jegyzetekben, kommentárokban, tárcákban. Ebből is látszik, hogy nem lesz példaképem az elmúlt négy év ellenzéki sajtója. Más szellemiséget nem vállalok Az ifjú Nádai László másfél éve dolgozik a pályán. — Kíváncsi természetű vagyok, minden érdekel. Az iskolában mindig jó voltam magyarból, szeretek fogalmazni. Ezért határoztam el, hogy részt veszek újságíróképzésen. Előbb Miskolcon végeztem tanfolyamot, azután Budapesten, az Új Magyar- országnál igyekeztem elsajátítani a szakmát. Azért jöttem ehhez a laphoz, melynek már akkor Vödrös Attila volt a főszerkesztője, mert nemzeti-keresztény irányzatot képvisel. Úgy érzem, itt meg is találtam, amit keresek. Kezdettől azt csinálhattam, amire számítottam, amit szeretek. Úgy érzem, eddig elég keményen képviselte a lap a nemzeti-keresztény szellemiséget. Amennyiben ez vezetőváltás vagy más miatt megváltozik, akkor én másfajta szellemiséget, vagy ennek valamilyen „puhább” formáját nem vállalom. Amennyiben ez bekövetkezne, máshol próbálom megkeresni a kenyeremet. • • Ónként jöttem vissza Bármely lap sportrovata egy kicsit mindig állam az államban, s nem is egészen véletlenül. Elvégre sportolni lehet, kell és szükséges is, bármilyen rendszerben él az ember — kezdi vallomását Jocha Károly, a sportrovat vezetője. Jómagam kétszeresen is érdekes helyzetben élem meg az újabb rendszerváltást, hiszen 1984 októberétől 1990 szeptemberéig, tehát a „kettővel” ezelőtti rendszerben is dolgoztam már a Pest Megyei Hírlap sportrovatában. A Népszavánál töltött két és fél év után, 1993 áprilisában önként jöttem vissza a laphoz, ahol azóta a sportrovat vezetőjeként dolgozom. Az elmúlt négy év történéseit is elsősorban a sportélet eseményein keresztül éltem meg, s értékeltem azokat. Őszinte örömömre szolgált az a soha nem volt lendület, amellyel százszámra épültek a sport- csarnokok, a kisebb-nagyobb tornatermek. A sport megszállottjaként ennek a folyamatnak szószólója is voltam, mert meggyőződésem, hogy az olimpiai- és világbajnokságok akkor értékesek igazán, ha azok széles bázissal a hátuk mögött születnek. Egyébként — túl a sporttal kapcsolatos megszállottságomon — a hitélet kérdései is intenzíven foglalkoztatnak, konkrétabban: a kereszténység megélésének aktuális örömei, gondjai, tennivalói. Ebben a témakörben is igyekszem írásokkal jelentkezni; meggyőződésem, hogy erre a legtöbb lehetőséget a Pest Megyei Hírlap kínálja számomra a hazai napilapok közül. Megnő a felelősségünk Egy országos napilaptól önként jöttem át a „kőkorszaki körülmények” között dolgozó Pest Megyei Hírlap szerkesztőségébe — mondja Talum Attila, a fotórovat vezetője. — Ami miatt munkahelyet változtattam, s ami miatt jó érzéssel végzem a mindennapi munkámat, az a szerkesztőségben kialakult szellemiségnek köszönhető. Úgy gondolom, hogy minden embernek felelőssége van — túl az önös, és pártcélokon — a nemzet és a magyarság sorsának alakításában. Én nem hiszek a baloldalban, volt szerencsém közelről megismerkedni vele 1972. március 15-én, mikor is a nemzeti érzéseim miatt attrocitás ért, mely még évekig elkísért. Bízom benne, hogy a most parlamentbe kerülő képviselők elsődlegesen magyarnak érzik magukat, cselekedeteiket a nemzeti érdekek motiválják s csak ezután következik pártjuk népszerűsége. Ha szándékaik komolyak és egy európai szociáldemokrata pártot akarnak létrehozni, akkor az első próbatétel, hogy nem változtatják meg a PMH szellemiségét, nem számolják fel gazdaságilag, elviselik a kritikát. Tudomásul veszik, hogy a sajtó nem egyszínű és tolerálják a bírálatot, a hatalom ellenőrzését. Ebben az esetben a korrekt ellenzékiséget tartom észszerűnek. Ha az elhangzott ígéretek csak egyszerű kampányfogásnak minősülnek, abban az esetben felelősségünk megnő és kötelességünk a nemzet lelkiismeretét fenntartani. Jószántamból vállaltam Életem során sokszor csalódtam, a két legnagyobb csalódást 1990 tavaszán, és most májusban éltem meg — kezdi önvallomását Matula Gy. Oszkár, a belpolitikai rovat főmunkatársa. — ’90-ben mint MSZMP-tagot, mélységesen megrendített, hogy pártom vereséget szenvedett. Ahhoz még túl keveset éltem Magyarországon, hogy az egyedül üdvözítőnek tartott pártállam árnyoldalait is ismerjem. Amit a rendszerváltozás után elsőnek „furcsálltám”, nem rúgtak ki a helyemről, azonos beosztásban és azonos fizetéssel továbbra is végezhettem a dolgomat. Én, a volt „kommunista”. Ezen többször is elmeditáltam, mint ahogy azokon a tényfeltáró írásokon is, amik mind gyakrabban jelentek meg a lapunkban, kivált, miután Vödrös Attila szellemi irányítása alá került a Pest Megyei Hírlap. Ami szintén tény, ’90 után nem tartoztam egyik párthoz sem, azt viszont nem tagadom, hogy a választásokon az MDF-nek drukkoltam, sőt, az MDF-re voksoltam. Hogy voltak hibáik, egyben s másban tévedtek, dőreség volna vitatni. Négy év alatt nem lehetett a világot megváltani, s főleg nem kiköszörülni mindazt a csorbát, amit az elődök ejtettek. Mit hoz a holnap, mint ellenzékbe került újságírónak? Talán kirúgnak, talán nyugdíjaznak, legjobb esetben megtűrnek. Ha az új hatalom kezébe kerül a lap, ha az új hatalom kevésbé lesz elnéző, mint a rendszerváltás utáni kormánypárt. Bárhogy is legyen, végzem a dolgomat. Az ég el nem sötétülhet Banos János, lapunk főmunkatársa tavaly jelentette meg Beteljesedett című verseskötetét a lakiteleki Antológia Kiadónál. Nem hiszem, hogy a vasárnap esti „ beteljesülésre ” gondoltál volna — jegyeztem meg a választási „győzelem” ünneplőit látván. — Gondolhatod. De a rejtett kérdés megválaszolásához sokkal messzebbről kell indulnom. Krisztus szenvedéstörténetét gyermekkorom óra hurcolom magamban, s felnőtt fejjel erős vágyam volt, hogy újrafogalmazzam, hogy magamnak is megfogalmazzam. Közhelyes kifejezéssel: kihívás volt — előre eldöntöttem a formát, a gondolat szinte adott volt —: történeti párhuzamot vonni Istenember és az emberiség sorsa között. Múlt év első hajnalán világosodott meg á vershit bennem: immár erős vagyok a szólásra, hiszen (akkor már harmadik éve) életemben először éreztem magam szabadnak. Szabadnak és magyarnak. Azért adtam ezt a címet verskötetemnek, mert Jézus szavait a keresztfán — Immár beteljesedett — sohase felejthetjük — megvalósultnak láttam... Hiszen kimenekültünk a Sátán birodalmából. Beteljesedett, hogy a Rossznak, a Gonosznak el kell pusztulnia. Szörnyű hajnal a most vasárnapi. A Sátán ismét kitűzte lobogóját a szikla tetejére. — Mégse teljesedett volna be? Vissza kell vonulnunk a szó pajzsa mögé, ahol szabadnak érezhetjük magunkat? — A sírást nem lehet berekeszteni ..., de engedni sem szabad, hogy kiáradjon. Arra kell fegyelmeznünk, hogy a szó ne üssön. Védjen! Védje az olvasót is. Ez a hit munkál bennem, amikor lapszerkesztőként dolgozom. Nem sötétülhet el az ég, legfönntebb ideig- óráig, akár a Golgotán. maradunk jövőre is a szólásban
