Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-28 / 149. szám
KULTÚRA Tükörkép, és annak földi mása Nem mindennapi levélcsere rejtelmeibe avatjuk be az alábbi két írás közlésével olvasóinkat. Egy szentendrei kiállítása kapcsán az Egyesült Államokból érkező' művésznőben — épp a művészet, s azt a nézőhöz és vásárlóhoz közelebb hozó műtörténész szövegének (félre) értése révén — gondolatok támadnak, melyeket tárlatbontáskor aztán el is mond... Ennek a szövegnek a birtokában kértük fel a tárlatnyitó művészettörténészt: fejtse ki véleményét a festőművész sérelmei ürügyén — magáról a műalkotásról. Tettük ezt azért, mert a műélvezőnek, aki időnként vásárló is, nem lehet mindegy a falán függő műtárgy értéke vagy értéktelensége. Ilyen értelmezésben a téma addig örök (és nem napi esemény), amíg kiállítások nyílnak széles e világban.- JA szgfk.) Zsu-zsa és a festészet Amerikából jöttem. Festőművész és tanár vagyok. Nevem Szilágyi Zsuzsa. Zsu-zsa. Meghívtak és jöttem Szentendrére, ebbe a gyönyörű történelmi városba, amely város szívére öleli a művészetet, szereti a művészeket, reprezentálja a magyar kultúrát. Kiállításom április 22-én nyílt meg Szentendrén, a Pest Megyei Közművelődési Központban. A kiállítást dr. Chikán Bálint művészettörténész — nyitotta meg. Elegánsan és udvariasan két különböző világról beszélt röviden. Ecsetelve az egyiket, majd azzal összehasonlítva a másikat, fejtegette, hogy fotóról készült olajfestmények a kiállítás képei. Hm. Igaz, felhívtam a figyelmet egy rendkívül megrázó képre, amit fotóról készítettem. De erről később. Nem egészen értettem a két világról kibontot művészeti okfejtést. Hiszen ha egy élőlényről, illetve tárgyról, de a művész képzeletében megszületett képi világ visszatükrözésé- ről történik az alkotás, mondjuk olajfestmény formájában, akkor az egy olyan műalkotás, melynek alkotója sok tekintetben a művész. Engem egy fotó ihletett meg. Más megközelítésben. Bármit festünk, térben látjuk Síkban adjuk vissza, síkban képezzük le. Milyen hatást vált majd ki a szemlélőben? A fotó egy síkra leképzett (térábrázolás), amit egy művész lát a térben és visz- szaadja. Visszatérve a kérdéses képre. Engedjék meg, hogy beszéljek erről a képről. Címe: Segítő kezek. Történt dz elmúlt évben, hogy Floridában, Miamiban, innen Szentendrétől több mint tízezer kilométerre hurrikán söpört végig. Háromszáz kilométeres forgószél. Négy-ötemeletes házakat kapott föl, maga után hagyva a romokat. A tragédia ott volt, hogy elfordult az eredeti irányától, nem lehetett rá felkészülni. A legszegényebb negyedekben száz és száz ember, gyermek lett hontalan. Hónapokon keresztül víz, ennivaló, ruházat nélkül. Egy fiatal riporter teherautóról készítettfotókat. így a Segítő kezek című fotót is. A kép fekete-fehérben jelent meg az újságban. Potyogtak a könnyeim, amikor megláttam; engedélyt kértem, hogy megfesthessem. Életnagyságban, színesben, mielőtt eltűnik a szemétbe dobott újságok lapjain. Azt nem kívánhatom, hogy valaki értse ezt, főleg akkor nem, ha ilyent még nem élt át. Számomra a látvány megrendítő volt. Igen, egy fotót alkalmazva képeztem síkból síkba a témái, úgy, hogy térben 'láttam. És a néző hogyan látja? Erre a képemre nagyon büszke vagyok. Miért nem kérdezte meg valaki is, a többi festmény, a 35 darab hogyan készült? Ugye, csak egy kis időt kellett volna szakítani, hogy körültekintő legyen a megnyitó? Hogy festményeimnek mi az üzenete? Általánosítás helyett. Véleményét követte a Pest Megyei Hírlapban megjelent cikk írója is. Mondhatom azt, hogy ez természetes? Mindenkinek jogában áll szeretni vagy utálni egy művészeti alkotást. Már nagyon régen rájöttem arra, hogy húsz ember közül nincs kettő, aki együtt látná ugyanazt a képet. (Festményt.) El kell mondanom, a csendéleteim tettek ismertté. Mikor volt az... Azután más témák iránt érdeklődtem. Ez látható a kiállításaimon. A mos- tanin is. Igaz, nincs új a nap alatt! Amikor valaki már kifejezte magát, akkor még mit tehet? Például stílust vált. Az absztrakt művészet az egyik legegyénibb formája a mai festészetnek. De gondol-e a festő a „Kovács nénik"-re, akik megrettenve állnak a képek előtt?... Búcsúzom Szentendrétől. Remélem, akik eljöttek élvezték a kiállítást. Viszontlátásra. Zsu-Zsa Reflexió a Zsu-Zsa és a festészet című írásra Nehéz feladat elé állított az élet április 22-én, amikor Zsu- Zsa kiállítását kellett megnyitnom. Látható volt, hogy a képek alkotója alapvetően mást gondol a képzőművészetről, mint amit mi itt, Magyarországon. Két lehetőség közül választhattam. Egyrészt beszélhettem volna a ma bennünket körülvevő kultúra hamis univerzumáról. Arról, hogy a klasszikus és az avantgárd kultúra mellett fontos és el nem hanyagolható része a kultúrának a populáris kultúra. A népszerű művészet, amely olyan feladatokat lát el, amelyektől az avantgárd művészet szerepvállalása során egyértelműen elzárkózik, a klasszikus művészet pedig konnotációigényessége következtében közelébe sem kerülhet. Ilyen feladat például az absztrakt művészettől megrettenő „Kovács néni”-re gondolva eredeti olajképpel szolgálni az ő vizuális katarzisigényét. Vagy amire szintén, mint vállalt feladatára hivatkozik Zsu-Zsa: a sajtófotót megmenteni a szemétre kerüléstől (a feledéstől?) azáltal, hogy megfesti, életnagyságban, színesen. Ez ismét a populáris művészet tipikus vállalása. Az avantgárd úgy gondolkodna, mint mondjuk (ha már Szentendrén vagyunk, idézzük példának Vajda Lajost és Bálint Endrét): készítsünk fotómontázst, helyezzük új kontextusba a képet (vagy részletét), hogy ezáltal új tartalommal telítsük... A sajtófotót pedig őrizzék az újságok könyvtári példányai, s rejtsék, nyeljék el sok-sok példányban a szemétkupacok. A felejtés (szemétkupac) és az emlékezés (könyvtár) nagy varázslata ez. E fogalompár éppoly fontos egyéni élményeinkkel és szellemünkkel, mint a kollektív emlékezettel kapcsolatvan, így nem sok esély van az építő párbeszédre sem. Éppen ezért a művésznő által igényelt (de nem észlelt) körültekintéssel és a tolerancia jegyében nem ezt a gondolatsort mondtam el. Hanem megemlítettem, hogy járva azon a n//iryyj., ■ }rO‘ ., w í. whíj/ í U'Vjrifi ß dcuA ÍL-JW QJJctíT'J'.íjjsUlÁ J'VWZZA, Kmettv János: Kalász Tibornak, a Kaján lexikon alkotójának szeretettel, emlékül. 1970. január ban. Nagy adomány az élettől, hogy tudunk emlékezni, és még nagyobb, hogy képesek vagyunk a felejtésre is. Egy szó, mint száz: Zsu- Zsa vállalásai egyértelműen a populáris kultúra, a tömegművészet szférájába tartoznak. S mivel ezen a kultúrkörön belül születnek meg azok az alkotások, amelyek mindig számíthatnak a milliónyi „Kovács néni” buzgó helyeslésére, akiknél a magamfajta kul- túrmunkás-konnotációkról, tradíciókról szóló előadásának nem sok keresnivalója tájon, ahonnan a művésznő jött, fel kell ismernem, hogy ő már nem a magyar szellemiséget képviseli a képzőművészetben, hanem azt a kultúrköze- get hozta közénk, amely élményeim szerint tipikus ott („Szentendrétől több mint tízezer kilométerre”...), Floridában. Be happy. OK. Mi mást gondolunk a művészetről, mi még mindig fontosnak tartjuk, hogy ne csak egyszerűen boldogságra szólítson fel a művészet, hanem arról is szóljon, ami azt megalapozza, egzisztenciálisan, társadalmilag, művészileg. Ha egy kicsit lett volna ideje a művésznőnek körülnézni, hogy nálunk mi a művészet, akkor talán jobban ráhangolódhatott volna arra az anekdotára, amelyet a más kultúrközegben élők egymásra figyeléséről elmeséltem. A történetnek több variációja ismeretes, én Hortobágyi Lászlótól, az indiai zene kiváló hazai interpretátorától hallottam a következőképpen. „His Highness Madhaw Rao Sin- dia, Gwalior maharadzsája élete első nyugati utazása során — előkelő barátai unszolásának eleget téve — részt vett a Metropolitan Opera House- ban 1883. október 22-én Gounod Faust című operájának előadásán. A maharadzsa hazájában ismert klasszikusénekes-, klasszikuszene-értő és -pártoló volt. Az uralkodó Gounod kiadós operájának első felvonását faarccal ülte végig a páholyában, majd a szünetben a fehér barátok — ismerve a maharadzsa rendkívüli zeneszeretőt — élénken érdeklődtek az uralkodó első nyugati zenei benyomásairól. Igen, igen — válaszolt a rádzsa —, számára a kezdés egészen lenyűgöző volt. A sok zenész, a sok ismeretlen hangszer, a hangszínek és a hangerő... De sajnos, később bejött egy ember, elkezdett egy pálcával hadonászni, és — bár nagyon sajnálja — attól fogva az egész élvezhetetlenné vált számára.” Az őszinteség nem biztos, hogy kevesebbet ér, mint a tettetett elismerés. Sőt, én úgy vélem, többet. Chikán Báünt PMH-Gaiéria * PMH-Galéria ■* PMH-Galéria Rónai Mátyás: Beszélgetők I. „1939 óta élek Albertirsa csendesnek mondható zugában — írja magáról Rónai Mátyás festőművész — kert végi kaszálók, vadvizek, templomjáró atyafiak szomszédságában. Elődeim is itt tették dolgukat évszázadokon át. Ma már én is több mint harminc éve itt tanítok, a Tessedik általános iskolában.” Nagykőrösön és Szegeden végezte tanulmányait — a tanítói oklevelet adó nagykőrösi kollégium híres rajztanára, Rácz József festőművész volt első „mestere”; rajztanári képesítését Szegeden szerezte. Egyéni kiállításai voltak Budapesten (a Pataky Művelődési Központban), Debrecenben, Szegeden, Miskolcon. Számos külföldi tárlaton is szerepeltek alkotásai. Elismert rajzpedagógus. Képünkön „Beszélgetők I.” című kompozíciója. (b.) Holland—magyar pedagógiai szeminárium Holland—magyar pedagógiai konferencia zajlott a hét végén a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészkarán. A résztvevők — amint erről már hírt adtunk — előadásokat hallhattak Keresztyén hit és tudomány címmel. Az előadások után szó esett egy megalakítandó közös szemináriumról (munkaközösségről). A magyar—holland felekezeti kapcsolatok régi gyö- kerűek. Az ellenreformáció idején, protestáns üldözéskor, 300 papot idéztek Pozsonyba, hogy hitüket megtagadják. Közülük negyvenet — akiket gályarabnak adtak el — hollandok váltottak ki... Az első világháború után magyar gyerekek százával nyaraltak ingyen Hollandiában. A második világháború után a magyar református egyházat a hollandok segítették anyagilag és erkölcsileg is — tudtuk meg dr. Szilágyi Ferenciül, az intézet dékánjától, aki így folytatta: — Most, hogy szabadabb lett az egyházak helyzete, húsz gimnáziumot kapott vissza a református egyház. Határon túl (például Nagyberegen) is alakultak református gimnáziumok, Erdélyben is segítik a visszaadott református iskolákat a hollandok. Az egyházi iskolák működését a holland Educa Transfer International (ÉTI) támogatja. Tavaly ősszel alakult meg az első magyar református egyetem, melyet a hollandok azóta is támogatnak anyagilag. Az eddig választható magyar—angol, —-történelem szak ősztől a holland és a japán nyelvekkel bővül — mondta Szilágyi Ferenc. A rektori hivatal főtitkára, Barátossy Jenő a hét végi tudományos ülésszakról tájékoztatott. Elmondta, két témacsoportot vitattak meg, és a jövőben remélhetőleg rendszeres párbeszéd lesz a holland oktatásfejlesztési intézettel. A hét végi konferencia résztvevőinek száma negyven fő volt, ennek mintegy fele Hollandiából érkezett hazánkba. A tudományos ülésszak végeztével határozatot fogadtak el, miszerint decemberben a közösen felállított szakbizottság ülését Balatonszárszón tartják. (simon)