Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-27 / 148. szám

14 PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1994. JÚNIUS 27.. HÉTFŐ Az autókrossz csapdája Ecser jogosan örül!? H a valaki ott volt Dömsö- dön az autókrossz-vetél- kedőn, talán csak a versenyt, az izgalmas, eseménydús csa­tákat figyelte. Az autókrossz szakág nehézségeiről, problé­máiról — lévén „laikus” szur­koló — keveset hallhatott. Ez így természetes. A szurko­ló izgul, örül vagy bosszanko­dik, neki verseny, izgalom kell; a sportág belügyei több­nyire nem foglalkoztatják. Pedig az autókrossz szak­ág az új támogatási rendszer­ben egyre nehezebb helyzet­be kerül. Ugyanis ott virít a sportágon a bélyeg: nehezen eladható, nem látványos (!?), nem érdekli (!?) a tömegeket. Egyszóval: periférikus a sze­repe az autó- és motorspor­tok között. Somogyi György és Gerlei Sándor a sportág elnökségé­nek tagjai. Keserű szavaikból nem a panaszkodást érzem, hanem a kilátástalanságot, és mondandójukból árad az au­tókrossz szakágat féltő, oda­adó szeretet. Elmondásuk sze­rint a sportág egy nagy csa­lád. Egy amatőr körülmé­nyek közt versenyző, szenve­délyesen ügybuzgó, egyet akaró gárda. Szavaikból kide­rül, hogy a versenyzők önerő­ből vásárolják, építik, javít­ják és szállítják autóikat, sa­ját pénzből fedezik az indulá­si költségeket is... Bevételük nincs, vagy igen elenyésző a kiadások mellett. A Magyar Televízió sportosz­tályával nem sikerült a meg­egyezés, pedig az állandó rek­lám biztosítaná a szponzorok jelenlétét, s lassan így lehet­ne a magyar élmezőny profi­vá. Az MTV azonban súlyos pénzeket kér a FIA-Zóna Kupa nemzetközi körverseny rövid összefoglalóiért! Ezt a kiadást — a fent említettek miatt sajnos nem búja el a sportág. Summázva: nincs közvetítés, nincs reklám, nem jönnek a támogatók. Eb­ben az esetben a „22-es csap­dájáéval állunk szemben. A sportágszerető szövetségi em­berek és kollégáik, verseny­társaik persze nem adják, nem adhatják fel! Nagyon sok tárgyalás után egy-egy szponzor hajlik arra, hogy se­gítsen, hiszen a szövetség fi­zetési feltételei rendkívül előnyösek. S hogy mennyire „eladha­tatlan” a sportág? Nos, azok a vállalkozók és szponzoijelöl- tek, akik eleddig jelen voltak valamelyik versenyen, min­dig pozitívan nyilatkoztak! Egyikük sem titulálta érdekte­lennek vagy eladhatatlannak az autókrosszt! Elvégre az 5—7 körös versenyek pergő- ek, 8—10 perces időtartamú­ak, a lelátókról igen jól követ­hető a pillanatnyi sorrend, nin­csenek monoton körök, izga­lom nélküli szakaszok! Hogy nem elég elegánsak az autók, hogy sár és por öve­zi a küzdelmeket? Hja, ké­rem! Ez nem a külsőségek, a csillogás-villogás, hanem az izgalom, a kemény küzdelem világa! És ez a szép világ szép és érdekfeszítő is tud lenni! Nem csak a verseny­zőknek vagy a győzteseknek, hanem annak a sok ezer szur­kolónak is, akik elzarándokol­na^ a helyszínekre! O k az autókrossz mellett voksolnak mindannyian. Talán egyszer azt is megérik, hogy nem hiába... Papp B. László Jön Svájc Úgy tűnik, valóban nem pa­naszkodhatnak a magyar fér­fi kézilabdázók a szerencsé­re, illetve annak hiányára. Amint az a hírügynökségi je­lentésekből kiderült, Reykja- víkban, az 1995-ös VB hely­színén megtartott sorsoláson eldőlt, hogy Izland, Svájc, Magyarország, Afrika első, Ázsia második és Amerika harmadik válogatottja került egy csoportba. Az öröm — legalábbis látszólag indo­koltnak tűnik, hiszen hatból négy együttes megy tovább a legjobb 16 közé, ahol már mindössze egy riválist kell legyőznie Kató Sándor kapi­tány legénységének, s máris Atlantában, az 1996-os nyá­ri olimpián tudhatják magu­kat legjobbjaink. Eddig rendben lenne — szokták mondani, s tulajdon­képpen ez így is van. Na­gyon nehéz ugyanis elkép­zelni, hogy Ázsia 2., vagy éppen Amerika 3. csapata el­len ne lépne pályára reális eséllyel a piros-fehér-zöld gárda. Abban viszont már nem érthetek egyet Sinka Lászlóval, a Magyar Kézilab­da Szövetség civilben száz­halombattai illetőségű főtit­kárával, hogy nem a VB-4. helyezett svájciakat tartja a legnehezebb vetélytársnak, hanem a házigazda izlandia­kat. Izland valóban kitűnő já­tékerőt képvisel, ráadásul otthon is szerepelhet majd; azt a kitűnő teljesítményt, amivel a helvétek a svédor­szági VB 4. helyét kiharcol­ták, mégsem szabad feledni. Tehát igenis a svájciak jogo­san kerültek a csoport él­ére... J. K. Felháborodásomat fejezem ki a Pest Megyei Hírlap 1994. június 22-i számá­ban megjelent „Ecser ne örüljön” című írásuk miatt. A cikkben az utolsó baj­noki fordulóban elért ered­mény miatt, feltételezések­re alapozva, tényadatok nélkül megvesztegetéssel (bundával) rágalmazzák labdarúgócsapatunkat, és lejáratják községünket úgy, hogy a másik fél (vagy felek) véleményét nem kérik ki. Ezért felkérés nélkül közlök tényeket, melyek­ben saját hibáinkon keresz­tül érzékeltetem a bajnok­ságot és az ominózus utol­só mérkőzést, a teljesség igénye nélkül:* — Hibát követett el csa­patunk, mikor a riválisok előtt 6—7 ponttal vezet­ve, 16 fordulót lejátszva, 3 pont veszteséggel, 1- 0-ás vezetésről az utol­só 12 perc alatt vesztett 2- Í-re Nyáregyházán. — Pontokát szórt el a csapatunk a bajnokság vé­géhez közeledve olyan el­lenfelekkel szemben, akik a tabella sereghajtói közé tartoztak (Törtei, Kocsér). — A vezetés jóhiszemű­sége miatt egy nyáregyhá­zi óvásra a pályán elért győzelmet (Ceglédberce- len 3-0) a szövetség elvett a csapattól. — Viszont jól döntött a vezetés, mikor a mindent eldöntő mérkőzés helyéül a valóban otthoni, felújí­tott pályát jelölte meg. A bajnokság alatt csak az őszi szezonban szere­pelt mindössze háromszor (Dános 4-1, Maglód 4-0, Nyáregyháza 4-1) otthon a csapat, a többi „hazai” mérkőzést Üllőn játszotta. — Utolsó remény való­ban a gólkülönbség lehe­tett, melyet alapozhattunk arra is, hogy a hatodik he­lyen álló Monor II. is 11 gólt rúgott Jászkarajenő- nek. Mindezen tényekből kö­vetkeztethető — amit a szövetség az érem átadása­kor hangoztatott — Ecser korábban már megnyerte a bajnokságot, amit ké­sőbb bizonytalanná tett, de a végén ismét véglege­sen bebiztosított. A nagy gólkülönbségű győzelem tiszta körülmé­nyek között született, a mérkőzés videofelvételét bárki megtekintheti, és ajánlom más csapatok fi­gyelmébe is a nagyszerű­en védő jászkarajenői ka­pust. Részünkről az ügy le­zárt, úgyhogy Ecser jogo­san örül! Harazin István polgármester * * * Természetesen szívesen adunk helyt Ecser pol­gármestere, Harazin Ist­ván véleményének is az­zal a hangsúlyos kiegészí­téssel, hogy nem csak a másik, hanem az egyik fél véleményét sem kér­tük ki! Egyszerűen né­hány sorban a nyilvános­ság előtt elmélkedtem an­nak kapcsán, amit Ma­szel (s nem Maszár, mint ahogyan elhallás miatt ír­tuk) László olvasónk el­mondott telefonon. Itt és most nem is kívánok szembekerülni Harazin István mondandójával, holott a sorok között bi­zony vannak támadható vagy legalábbis megkér­dőjelezhető állítások. Egy dolgot azért mégis felemlítenék: ugyan mi­ért nem válaszolt a pol­gármester az ominózus cikk azon állítására, mely szerint Farkas László nyáregyházi sportköri elnököt és kísé­rőjét, Robár Lászlót az utolsó fordulóban 15-0-ás győzelemmel vég­ződött Ecser—Jászkara- jenő mérkőzés félidejé­ben szabályosan kitolon­colták az ecseri pálya né­zőteréről? Részletes válaszát ol­vasva bizony nem merek arra gondolni, hogy ép­pen ez a „rágalom” ke­rülte volna el a levélíró figyelmét. Ha pedig nem kerülte el, s nem is vála­szolt rá, akkor... Akkor tessék megmondani, mire gondoljunk. Én leg­alábbis arra, hogy a le­vél végén a felkiáltójel mellett egy kérdőjelnek is helye van. Jocha Károly Érdemes rájuk odafigyelni A Dabas és a Reménység A régi szereplőnek számí­tó két nagykőrösi csapat, a Toldi és a Kinizsi mellett két újonc váltott jegyet a serdülő labdarúgók Soós Gábor-emléktomájának me­zőnyébe, majd négyes dön­tőjébe. Ezen az erőpróbán a hét körzeti bajnok, vala­mint a sok csapatot mozgó­sító Monor—Cegléd via­dal második helyezettje in­dulhat. Biztosan jutott a négy közé.az újonc Dabas SE és a Váci Reménység, majd azt tisztázták, ki játszhat az arany-, illetve a bronz­éremért. A Dabas SE— Nagykőrösi Kinizsi párvia­dal érdekesen alakult, mindkét meccsen a vendé­gek nyertek. A több adott gól (9-7) a Kinizsit segítet­te a fináléba. A Dabas SE a harmadik helyért játszha­tott, s 6-0-ra kikapott a Nagykőrösi Tolditól, a ko­rábbi 3 esztendő bajnoká­tól. — Tartalékosati álltunk ki, ráadásul a hajrában a ka­pusunk is megsérült — ma­gyarázta a bizonyítványt edzőjük, Katán Sándor. — Korábban ÉKÜ néven sze­repelt a csapat, amely most DSE néven játszik. A ser­dülőgárda magja három éve együtt van, 4—5 játé­kos tavaly csatlakozott hoz­zájuk. A Kossuth Lajos és a Gyóni Géza Általános Is­kola tanulói fociznak ná­lunk. A játékosok még jö­vőre is együtt maradnak, nem öregszenek ki. Az ócsai körzeti bajnokságban három pontot vesztettünk, s az elmúlt évi 4. helyezé­sünket lényegesen túlszár­A szerző felvétele nyaltuk. A körzetben csak úgy gyártották a gólokat a gyerekek, 146-szor vették be a kaput, Wrábel József vitte a prímet 36 találattal. A városi szemétszállító vállalat támogatja az egye­sületet, a tűzoltóság mögöt­ti pályán van az otthonuk. Néhányan Nagykőrösön, a Toldi fociiskolájában foly­tatják majd tanulmányai­kat, illetve a sportolást. A Váci Reménység első csapata a váci körzetben játszik. A három esztende­je újjáalakult klub nagy gondot fordít az utánpótlás­ra, elsősorban nevelőegye­sületnek tartják magukat. Rusvai Balázs edző mellett ugyanezt hangsúlyozta Bayer László szakosztály- vezető, valamint Darányi Lajos intéző. — Sajnos fiataljainkat eddig nem vették észre, nem jelölték egyetlen me­gyei válogatott csapatba sem — panaszolták a veze­tők. A mostani nagykőrösi döntőn bebizonyították, hogy érdemes rájuk odafi­gyelni. Jól bevált taktiká­juk, négy középpályással és két ékkel játszottak. Küzdeni akarásukat dicsé­ri, hogy a Kinizsi kétgólos vezetése után fordították meg az eredményt, s nyer­tek 3-2-re. ­Reitter László A Váci Reménység csapata és vezetői Ezerhatszáz induló a triatlon-Ironmanen Kropkó újabb próbája Kropkó Péter maga csapolta a sört a szponzori szerződés aláírása után Az utóbbi 4—5 évben hazánk­ban is rohamosan nő a népsze­rűsége a biatlonnak, ennek a világszerte alig két évtizedes múltra visszatekintő sport­ágnak. Ebben nem kis szerepe van a hazai triatlonozás ki­emelkedően eredményes egyé­niségének, a miskolci Kropkó Péternek, aki immár évek óta több hónapot tölt a németor­szági Rothban, ahová szerző­dés köti. Most újabb jelentős állomá­sához érkezett Kropkó, aki jú­nius 6-a óta az előkelő svájci magaslati üdülőhelyen, St. Moritzban és környékén végzi kemény edzéseit. Célja, hogy minél jobban szerepeljen a jú­lius 10-én, Rothban sorra kerü­lő Ironman-versenyen, ame­lyen az előnevezések szerint 1600 indulóra számítanak. A hetente 20 kilométert úszó, 950 kilométert kerékpá­rozó és 120 kilométert fútó sportember az egyik kerekes edzés során útlevél nélkül kelt át a közel 400(^ méter magas­ban lévő Ofen-hágónál az olasz—svájci határon. Az olasz határőrök azért voltak el­nézőek Kropkóval szemben, mert szerintük aki ilyen ma­gasra felkerekezik, az biztosan nem csal... J. K.

Next

/
Thumbnails
Contents