Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-03 / 128. szám

PEST MEGYE1 HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. JUNIUS 3., PENTEK Megkérdeztük Melyek a közjegyzői kamara elvárásai? Az új törvényhozás alakuló ülésének közeledtével egyre több civil szervezet teszi közzé ajánlásait, kéré­seit az új kormány programjához. Nem kivétel ez alól a Magyar Országos Közjegyzői Kamara sem, amely a napokban hozta nyilvánosságra elképzelése­it. A legtöbbekről Bókái Judit elnökasszony beszélt. — Kérnénk, hogy a tör­vény-előkészítéseknél az eddigieknél jobban vegyék figyelembe elméleti és gya­korlati tapasztalatainkat — mondta. — Törvény szabá­lyozza a törvénykezők és a köztestületek jövendő pár­beszédét. Az utóbbi évek törvényáradatának korláto­zását szeretnénk, és a törvé­nyi szövegek közérthetősé­gének javítását. Javasoljuk, az igazságügyminiszteri posztot a szakmában elis­mert, független tekintély töltse be. A döntéshozók fi­gyelmébe ajánljuk a bírósá­gi tisztviselő intézményét, amely számos felesleges feladattól mentesíthetné a bírákat, gyorsulna a végre­hajtás. Az ingatlan- és cég­nyilvántartás helyzetét sú­lyosnak tartjuk, hitelességé­nek helyreállítása központi jelentőségű, a mezőgazda­ság fejlődése, a magántulaj­don védelme és a hitelezés szempontjából. A telek­könyvezési újra be kéne ve­zetni, és csatolni kellene a bírósági szervezetekhez. Végül, de nem utolsósor­ban szükséges lenne a jogi szakvizsga megváltoztatása is, hogy ne mindenki ugyanabból a tananyagból vizsgázzon, akármelyik szakterültetet is választja utána. N. T. Telefonrajt Isaszegen lesz telefonja az isaszegiek- nek. Hasonlóan kedvező hírek­ről számolhatott be az alpol­gármester a helyi csatornázás ügyében is. Épp a napokban értékelte ki az önkormányzat azt a pályázatot, melyet a háló­zat kiépítésének tervezésére út ki. Abban bízik a hivatal, hogy a győztes cég még az őszi önkormányzati választá­sok előtt elkészíti a település teljes csatornázásának tervét, így az elkövetkező testületre „csak” a konkrét kivitelezés marad. Remélhetőleg 3—4 éven belül megoldódik Isa- szeg csatornázásának kérdése — tette hozzá az alpolgármes­ter. Utóbbi már csak azért is bíztató adat, mert évek óta nagy gondot okoz a település­nek a környező tavak vízminő­sége, a kutakban lévő vízkész­let mennyisége és milyensé­ge, illetve — főként a kániku­la heteiben — a zavartalan ivóvíz szolgáltatás. — E téren az nehezíti mun­kánkat — válaszolja a kérdés­re Pénzes János —, hogy to­vábbra is rendezetlen a falu melletti, Gödöllőig nyúló ta­vak hovatartozása. Ez az el­döntetlen kérdés elsősorban abban nehezíti munkánkat, hogy rendezzük a környéket, illetve a hozzá tartozó patak­medret. M. E. Még keresik a felelőst A Pest Megyei Hírlap 1994. május 10-i számának 4. olda­lán a „Halló 04, halló 05, hal­ló 07” című rovatban megje­lent Végzetes motorbaleset című tudósítás tényállítása, mely szerint a halálos balese­tet az okozta, hogy a gépko­csivezető, Ambrus Péter bal­ra kanyarodás előtt nem győ­ződött meg arról, hogy előzik-e járművét, nem felel meg a valóságnak, mert a rendőrség a vizsgálatot a bal­eset körülményeinek kideríté­sére még nem zárta le, még nem állapították meg a gépko­csivezető felelősségét. A rendőrségi vizsgálat befejezé­se után a felelősség megálla­pításáról olvasóinkat tájékoz­tatjuk. Bejutottak a Tisztelt Házba Lakos László: Nikolits István: Biztonságot a földből élőknek Pest megye 16-os választó- kerületéből a szocialista pár­ti Lakos László a kőröstetét- leni Árpád Szövetkezet igazgatóságának elnöke ju­tott a Parlamentbe. — Ön az előző ciklusban is e körzet választottja volt, csak akkor másik három képviselővel osztotta meg a feladatokat. Az új helyzet­ben mire számít? — Nos, a különböző programbeszédekben gyak­ran hallani lehetett, hogy a képviselő számára körzeté­ben minden területnek a problémája fontos. Az új ciklusban tehát lényegesen több munkával lehet majd megszolgálnom a választók bizalmát. Nálam ez minde­nekelőtt azt jelenti, hogy az eddigieknél is sokkal szoro­sabb kapcsolatot kell kiala­kítanom a polgárokkal. — Foglalkozásából követ­kezően legjobban az agrár­ágazathoz kötődik. Feltéte­lezhető, hogy képviselői te­vékenysége középpontjában mégis elsősorban a mező- gazdaság áll majd. — Az MSZP is fontos szerepet szán az ágazatnak. Hatékony, versenyképes mezőgazdaságot akarunk. Itthon megfizethető élelmi­szer-ellátást kell biztosítani, újjá kell építeni, ha úgy tet­szik, .vissza kell szerezni a külpiacokat. E kérdésekben nem különbözünk más pár­toktól, az eltérések ott van­nak, hogy mi elsősorban azokat akarjuk támogatni, akik a mezőgazdaságból él­nek. A termelőket közelebb kell vinni a piacokhoz, s erre többféle megoldás kí­nálkozik, de ha mégsem si­kerülne rövid távon megte­remteni egy egészséges gaz­dasági kapcsolatrendszert, akkor* a feldolgozás első szintjén kell megadni támo­gatásokkal a biztonságot a gazdaság legkiszolgáltatot­tabb szereplőinek, a terme­lőknek. — Beszélik a környéken, hogy az új kormányban ön­nek is hivatalt szánnak... — Ilyen híreket én is hal­lottam, de tény, a pártban nincs semmilyen erre utaló névjegyzék. A személyek kiválasztása majd csak a ko­alíciós tárgyalások után ke­rül napirendre. — Milyen kormányössze­tételt tart a legjobbnak? — Koalícióst és elsősor­ban az SZDSZ-szel, de a Fi­desszel és a KDNP-vel is el tudom képzelni az együtt­működést. Helyileg azon­ban az a legfontosabb, hogy pártállástól függetlenül min­den erőt összefogjunk, ame­lyek hatni tudnak a gazda­ság fejlődésére. Ifjúsági találkozó szeptemberben Mindig megtalálnak Megyénk 8-as számú vá­lasztási körzetében Niko­lits István nyerte meg az MSZP színeiben a választá­sokat. — Engedje meg, hogy a kérdésen fordítsak egyet. Minek tudja be a körzeté­ben indult többi képviselő- jelölt vereségét? — Előre bocsátom, hogy a körzetben lezajlott kam­pány az országossal ellen­tétben minden induló fél ré­széről egymást nem bántó, kiegyensúlyozott volt. Hogy a végeredmény így alakult, az részben pártok­hoz is köthető, hiszen én annak ellenére nyertem, hogy nem lakom a választó- kerületemben, nem vagyok sváb nemzetiségű, és kifeje­zetten vallásos sem. Leg­főbb ellenfeleim az SZDSZ, az MDF, és a Fi­desz jelöltjei voltak. Az MDF talán túlzottan csak a külsőségekben igyekezett megjelenni, a Fidesz kam­pányánál az emberekben visszatetszést keltett az az összeg, amit rákölthettek. Az SZDSZ jelöltje korrek­ten politizált, de a helyzet és az ő választói bázisa ezt az eredményt hozta. — Választókerületében mit tart legfőbb feladatai­nak? — Kampányom során mindvégig elsősorban az MSZP gazdasági program­ját képviseltem. Konkrét ígéretet helyben csak egyet tettem: irodámat hamarosan Budakeszin állítom fel, és rendszeresen kívánom láto­gatni a tizennégy települést. Megtalálható leszek, és min­den olyan döntésnél, amely­nél számít a körzet lakói­nak tisztességesen megfo­galmazott többségi vélemé­nye, ennek utánajárok, azt képviselem. A kiegyezés mellett török lándzsát, a fe­szültségeket szeretném meg­oldani. — Melyek a térség leg­fontosabb problémái? — Kettőt említenék. Nem váltott ki közmegelé­gedést a kerületben nemrég lezajlott telefontender. Sze­retném ennek a hátterét fel­deríteni, megkeresni a mi­niszteri döntés indítékát. Szeretném megváltoztatni szakértők segítségével a kár­pótlási árverések technikai rendjét, mert a jelenlegi eljá­rás botrányos kárpótlási ár­verésekhez vezetett a kör­nyéken, elsősorban Budake­szin. Itt a föld elenyésző ré­sze került a helyi lakosok kezébe. Ez éppen azok el­len van, akiknek érdekében maga a kárpótlás létrejött. Összeállításunkat Nánási Tamás és Miklay Jenő készítette Konferencia Aszódon Milliókat érő pályázatok Figyeljünk egymásra sokkal jobban Ugyancsak aktuá- lis kérdéseket vet- nek majd föl szak- emberek bevonásá­val, részvételével azon a Pest megyei ifjúsági konfe­rencián, amelynek előké­születeiről tegnapi ülésén is tárgyalt a közgyűlés nemzetiségi és társadalom- politikai bizottsága. Megállapodás született néhány kérdésben a rendez­vényt illetően: az egyik szerint szeretnék a közmű­velődési és oktatási bizott­ságot, valamint a Pest Me­gyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány kuratóriumát felkérni arra, vegyenek részt a szervezési munkála­tokban. Együtt sokkal több, érdemi információt kaphatnak nemcsak a me­gyei ifjúság helyzetéről, hanem annak országos ké­péről. Másrészt, döntöttek arról, hogy az előkészülete­ket, a tematika összeállítá­sát egy ad hoc bizottság­nak kellene megoldania. Ennek tagjai — ha a felké­rést elfogadják — a közmű­velődési és oktatási bizott­ság, a megyei Gyermek­és Ifjúsági Alapítvány, és természetesen a nemzetisé­gi és társadalompolitikai bizottság — e feladatot val­ló — tagjai lennének. Körvonalazódott az, me­lyik lenne a konferencia megtartásának legjobb idő­pontja — ez a vélemények szerint ez év szeptember vége — valamint az, mely szervezeteket kellene meg­hívni a rendezvényre. Vá­zolták a konferencia célj'it is, amelyek között az egyik legfontosabb, hogy kicserélhessék a tapasztala­tokat annak részvevői, s hasznosíthassa mindenki az elhangzottakat. A későbbiekben szó esett az idei pályázatokról: a bizottsághoz a Szünidő '94 pályázatra háromszáz­nyolcvan munka érkezett, ebből százkilencvenöten kaptak támogatást, négy­millió forint értékben. Az Autonómia pályázat­ra kétszázhuszonkilencen jelentkeztek, s kilencvenhe- ten nyertek támogatást, kö­zel kétmillió forint érték­ben. J. Sz. I. (Folytatás az L oldalról) Az első előadó, Bene Béla, a Népjóléti Minisz­térium művelődésügyi osztályvezetője a család feladatairól szólt. Elmond­ta: a társadalom alapsejtjé­nek fő funkciója az egyén biztos lelki-érzelmi-értel- mi hátterének megteremté­se, a gyermekek társada­lomba való zökkenőmen­tes beilleszkedésének szakszóval, szocializáció­jának elősegítése, a felnö­vekvő fiatalok érdekérvé­nyesítő képességének ki­alakítása. A továbbiakban elő­adás hangzott el a család- pedagógia, illetve a Csa­ládpedagógiai Egyesület történetéről, a mindössze két-három éve megrende­zésre kerülő családpedagó­giai továbbképzések ta­pasztalatairól, a családjog és a gyermeki jogok össze­függéseiről, feszültségei­ről, valamint a probléma- kezelésről a családon be­lül. Az egyik legérdekfeszí- tőbb előadást Komlósi Pi­roska pszichológus, csa­ládterapeuta, a Családpe­dagógiai Alapítvány Kura­tóriumának ügyvezetője tartotta. A szakember a probléma szó fogalmi tisz­tázásával kezdte mondan­dóját. Kijelentette: problé­mával akkor áll szemben az egyén, vagy valamely közösség, ha olyan megol­dásra váró helyzet adódik életében, melyet a rendel­kezésre álló ismeretekkel, más esetekben bevált mó­don nem tud rendezni. — Ha egy család vala­mely tagja valamiféle problémával küszködik, közvetlen környezete úgy segíthet rajta, ha úgyneve­zett aktív hallgatással problémája őszinte feltárá­sára készteti, visszajelez, hogy érti a gondját, majd közös kiútkeresést kezde­ményez — mondotta az előadó. A plenáris ülés után a konferencia szekcióbeszél­getésekkel folytatódott, il­letve zárult, a résztvevők érdeklődésüknek megfele­lően három szekció közül választhattak. (ribáry) Testületi ülést tart az isaszegi önkormányzat a hét végén. Pénzes János alpolgármester — az egyik téma felelőse és előadója — nemcsak az ülé­sen szóba kerülő kérdésekről, de más, a települést ezekben a napokban, hetekben legin­kább foglalkoztató dolgokról is beszámolt munkatársunk­nak. — Rajt előtt áll Isaszegen a telefonhálózat kiépítése — mondta az alpolgármester. -— Értről az örömteli esemény­ről tudok majd beszámolni a testületi ülésen. A napokban aláírt koncessziós szerződés értelmében — s azzal együtt, hogy a Digitel 2001 Rt. ép­pen itt építette meg első köz­ponti létesítményét — egy­két héten belül megindulhat a hálózat kialakítása. Ennek a hímek a reményében merem bejelenteni, hogy várhatóan még az év végén megszólal­hat Isaszegen a telefon. így utólag is megállapítha­tom: örülök, hogy kitartot­tunk a Digitel mellett. Sokan voltak, akik látva a társaság akadályoztatását, lassúságát, megkérdőjelezték az utóbbi­val kötött üzlet értelmét, sőt meg is szakították vele a kap­csolatot. Úgy látom: a türe­lem ebben az esetben is ró­zsát terem: viszonylag ol­csón, s ha később is, de az ere­deti terveknek megfelelően Ki rendezze a tavak sorsát?

Next

/
Thumbnails
Contents