Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-25 / 147. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP HITÉLET 1994. JÚNIUS 25., SZOMBAT 9 Növekszik a katolikusok és a felekezetenkívüliek száma Beszélgetés Tomka Miklós vallásszociológussal Az egyházaknak juttatott támogatás elosztása körüli viták miatt az országgyűlés 1992-ben megbízta a Művelődési és Közoktatási Minisztériumot a felekezetek létszámáról, illetve az egymáshoz viszonyított arányáról szóló tudományos igényű kimutatás elkészítésével. A minisztérium az Oktatáskutató Intézetet jelölte ki a felmérés elvégzésére. Az intézet által fölkért tudósok egyikével, Tomka Miklós vallásszociológussal beszélgettünk a felmérésről, illetve a kapott eredményekről. — Lényegében háromféle kutatómunkát végeztünk. Egyrészt kérdőíves adatfölvételt készítettünk, másrészt számba vettük a társadalomkutató intézetek adatait, harmadrészt pedig összehasonlítottuk az 1949 után készült felekezetsta- tisztikákat. Ez utóbbiból nincs sok, tudniillik 1949 és ’72 között egy sem született. — Eleket az egyházak készítették? — Nem, általuk készített statisztika jóformán egyáltalán nincs, ami pedig van, az is zömmel becslésen alapszik, tehát tulajdonképpen használhatatlan. Az 1972 óta végzett statisztikai, szociológiai adatfölvételekről van szó. Ez a történeti áttekintés egyébként önálló tanulmány formájában is megjelent. Ugyancsak megjelent a Központi Statisztikai Hivatal 1992—93-as mobilitásvizsgálatának eredménye, amelynek keretében egyebek között az illető, valamint a szülei és nagyszülei felekezetére kérdeztek rá. így a felekezeti kötődés továbbadásáról is képet nyerhetünk. A különböző intézmények részben különböző módszerekkel kapott eredményei egyébként szinte azonosak, tehát gyakolatilag erősítik egymást. — Hogyan fogadták a kérdezettek a felmérést? Hiszen ilyen kutatást az elmúlt évtizedekben nem végezhettek... — Való igaz, hogy a felmérés bizonyos ellenérzéseket is kiváltott. Ezek — legalábbis részben a negyvenes évek antiszemitizmusával, a zsidóüldözésével, illetve a holocausttal kapcsolatosak. Az ellenérzések emberileg teljesen érthetőek, hiszen a nyilvános kimutatásokban szereplő felekezeti adatokat emberek hátrányos megkülönböztetésére, majd meggyilkolására is fölhasználták. Ez az emlék még nagyon sokakban él. — Ezért is szüntették meg a népszámlálások során a felekezeti hovatartozásra való rákérdezést? — Ez nem teljesen egyértelmű, az 1949-es népszámlálás során ugyanis még rákérdeztek. Később először azzal magyarázták a meg nem kérdezést, hogy fölösleges, hiszen úgyis egy eltűnő, jelentéktelen dologról van szó. Aztán a hetvenes években az volt az indok, hogy ez magánügy, amelybe beavatkozni nem illendő. Csak a nyolcvanas években került elő az az érv, hogy egy magyarországi népcsoport súlyos üldözésével kapcsolatos traumáról is szó van. Egyébként Magyarország kivételével a világon mindenütt felmérik a felekezeti hovatartozást, legfeljebb aki nem akar, nem válaszol a kérdezőbiztosnak. Kutatást akadályozó törvény — Most már azonban Magyarországon sincs akadálya az efféle kutakodásnak, hiszen önök is elvégezhették a felmérést... — Mi valóban, azonban a statisztikai hivatal már csak úgy kérdezhet rá a felekezeti hovatartozásra, hogyha ehhez a megkérdezett előzetesen írásban a hozzájárulását adja. Az időközben megszületett úgynevezett adatvédelmi törvény ugyanis ezt írja elő. A helyzet már csak azért is képtelen, mert az emberek jelentős része éppen az írásos beleegyezés adásától riad vissza. Ráadásul az ilyen munkát végző szervezetek közül éppen a statisztikai hivatal a leginkább ellenőrizhető és független szerv. — 5 mennyire volt független az a munkacsoport, amelyben ön is dolgozott? — Az Oktatáskutató Intézet — hogy ne lehessen senkit elfogultsággal vádolni — egy olyan munkacsoportot állított föl, amelyben különböző világnézetű és felekezeti hátterű kutatók voltak. Egyébként a kutatási tervet, s a kérdőíveket az egyházakkal véleményeztették, sőt egyetértésüket kérték. A kutatás eredményeként kapott adatok viszont tények, ott legfeljebb csak a kiértékelés módszerénél volt értelme a beleszólásuknak. — Milyen ismérvek alapján tekintettek valakit valamelyik felekezethez tartozónak? — Ennek a meghatározása nem egyforma a különböző felekezeteknél. Ráadásul van, amelyik megkérdezett már akkor is felekezethez tartozónak vallja magát, ha megkeresztelték, más csak akkor, ha gyakorolja is a hitét. Éppen ezért a legátfogóbb ismérveken kívül — megke- resztelték-e, bejegyezték-e az illetőt — másra is rákérdeztünk: vallásosnak tartja-e magát, ha igen, akkor a maga módján, vagy az egyház tanítása szerint, és így tovább. Egyébként a felméréshez — a szociológia nyelvén szólva — a teljes felnőtt lakosságot képviselő mintát választottunk ki, illetve a különböző mértékben vallásos csoportok felekezeti megoszlását vettük figyelembe. Ezáltal — bár nem kérdeztünk meg mindenkit — mégis a teljes lakosság vallási életéről kaptunk képet. — S milyen eredményre jutottak? — A felnőtt lakosság döntő többségét, 98 százalékát megkeresztelték vagy bejegyezték valahová. A harminc év alattiaknál ez a szám egyébként fokozatosan csökken, olyany- nyira, hogy az újszülötteknek már csak valamivel több mint kétharmadát keresztelik meg, jegyzik be. Amikor azt kérdeztük, hogy vallásosnak tartja-e magát az illető, akkor a felnőttek kétharmada válaszolt igennel, egyharmada nemmel. Persze a nem vallásosak is kötődhetnek valamiféleképpen — gyökereikben, gondolkodásukban — a valláshoz, még akkor is, ha erről esetleg nem is tudnak. Ha viszont afelől érdeklődtünk: vallá- sos-e az illető az egyház tanítása szerint, vagy a maga módján, akkor 1978 és 1991 között nem egészen a 60 százalék válaszolt igennel. Ma már ez 70 százalék körül van. Az egyház tanítása szerint a hetvenes években a lakosság egytizede sem mondta magát vallásosnak, ma 16-17 százaléka. Huszonegy százalék református — S hogyan oszlanak meg ezek a számok az egyes felekezetek között? — Hogy „alulról” kezdjem, az izraelita felekezet, amelyhez a századfordulón a lakosságnak körülbelül öt százaléka tartozott, ma már szinte eltűnőben van, arányuk a többiekhez képest fél százalék sincs, s a meg- maradottak java része is idős. A csökkenést a holocaust mellett a zsidó államba való kivándorlás is okozta. Ugyancsak csökkent az evangélikusok aránya a korábbiakhoz képest, mégpedig részben a németek kitelepítése, illetve a szlovák— magyar lakosságcsere miatt. Számuk csökkenéséhez azonban hozzájárul az is, hogy az evangélikusok általában városokban laknak, s sokkal hamarabb átvették a polgári, kiscsaládos életformát, mint a többi felekezethez tartozók. Ma az ország lakosságának valamivel több mint 4 százaléka evangélikus. A kevés vállalt gyermek miatt hosszú távon nem biztosított a fennmaradásuk. A református egyházba a lakosság 21 százalékát keresztelték. Itt a vállalt gyermekek száma biztosítaná az utánpótlást, ám a történelmi egyházak közül arányaiban véve a reformátusnak kereszteltek közül válnak a legkevesebben tudatosan vallásossá. — Nyilván * azért, mert ennek a vallásnak a dogmatikája nagyobb mértékben hangsúlyozza az egyén szabadságát, mint mondjuk a római katolikusé. — Ez valószínű. Ráadásul előállt az a furcsa helyzet, hogy az evangélikusok közül több felsőfokú végzettséggel rendelkező mondja magát vallásosnak, mint az legalacsonyabb végzettségű, katolikusoknál ez az arány megfelel az iskolai végzettségnek, a reformátusoknál pedig minél képzettebb valaki, annál kevésbé vallja magát az egyházához tartozónak. — Más szavakkal: a református diplomások nagyobb arányban veszítik el a vallásosságukat, mint a más felekezethez tartozók... — Pontosan. Ezzel egyébként összefügghet, hogy a KSH adatai szerint az elmúlt évtizedekben számarányait tekintve többen kerültek vezető állásba a reformátusok közül, mint mondjuk a katolikusok közül. Vallásvesztés a Kádár-korszakban — S mekkora az ő számuk? — A lakosság több mint 71 százalékát katolikusnak keresztelték. Az egyház tanítása szerint vagy a maga módján vallásosak 75 százaléka katolikus, a kizárólag az egyház tanítása szerinti vallásosak közül pedig több mint 78 százalék mondja magát katolikusnak. É számokban nyilvánvalóan érvényesül az, hogy a katolikus vallás közösségibb, mint mondjuk a református. — A különböző időben készült felmérések során kapott számadatok összehasonlítása milyen irányultságra enged következtetni a jövőt illetően? — A legnagyobb „újdonság” az eddigiekhez képest az, hogy gyors ütemben növekszik a felekezetenkívüliek aránya, különösen a harminc évesnél fiatalabbak között. Harminc év felett ez ma még kivétel- számba megy, de úgy tűnik, hogy egy bizonyos korszakban sokkal kevésbé adták át a szülők a felekezethez tartozást, mint korábban. — Ez a bizonyos korszak a Kádár-korszak volt... — Igen, s ez azért is érdekes, mert az azt megelőző kemény diktatúra korszakában megőrizték a szülők a felekezeti hovatartozásukat. Persze korábban sem volt mindenki a vallását állandóan gyakorló egyháztag, de a magyar társadalom egésze valamilyen szinten magát valamelyik felekezethez tartozónak vallotta. A felekezetenkívüliek csoportja nagyságrendjét tekintve belátható időn belül akkora lesz, mint a protestánsok ösz- szesen. Ezen kívül növekedni fog a katolikusok aránya is. Még egy évtizeddel ezelőtt is a kétharmad-egyhar- mad arányt emlegettük, amikor összevetettük a katolikusok és a nem katolikusok arányát. Igaz, ezt az arányt becslésre, s nem pontos felmérésre alapoztuk. Ma azt mondjuk, hogy ez az arány háromnegyed-egynegyed, s ha az irányultság megmarad, akkor hamarosan eléri a négyötöd-egyötödöt. Az összehasonlítások értékelésénél rendkívül óvatosaknak kell lennünk, annyit azonban mindenképpen el kell mondanom, hogy az egyre nagyobb katolikus arány nem feltétlenül kedvező, mivel az elmúlt századokban a magyar kultúra sokszínűségében nagy szerepe volt, s van ma is a többi felekezet tevékenységének. A katolikusok számaránya növekedésének magyarázata egyebek között a több gyermek vállalásában keresendő, legalábbis az utóbbi 150 esztendőben. — Nem említette eddig az úgynevezett kisegyháza- kat... — A kisegyházak az elmúlt 15 esztendőben váltak társadalmi tényezőkké. Tagjaiknak száma országosan sem haladja meg a 2-300 ezret, viszont nagyon tevékenyek, nagyon aktív csoportokat alkotnak. Egyébként Európa-szerte az a tapasztalat, hogy a vallási kép egyre inkább többszínűvé válik. — A kutatás során felmérték azt is, hogy a társadalom szerint az egyházaknak mekkora mértékben kellene részt venniük a közfeladatok ellátásában. Mire jutottak e tekintetben? — A politikai változások kezdetén, 1990 tavaszán a megkérdezettek nagyobb részének volt az a véleménye, hogy az egyházaknak részt kell venniük az embereket foglalkoztató erkölcsi kérdések megoldásában, a szociális problémák csökkentésében, a kulturális kérdések megvitatásában, a politikai kérdések eldöntésében, mint 1993 őszén. Ám ez az arány még ez utóbbi felmérés alkalmával is 60-70 százalék körül mozgott, kivéve a politikai kérdések eldöntésében való részvételt, ahol 39 százalékról 25-re csökkent. Az egyházak jelenlegi társadalmi szerepét egyébként az emberek 65 százaléka éppen megfelelőnek tartja, 17-18 százaléka túl nagynak, s körülbelül ugyaneny- nyien nem elegendőnek. Hardi Péter (A kisegyházak számarányairól Szigeti Jenő vallásszociológussal beszélgettünk. Az interjút hamarosan közöljük)
