Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-23 / 145. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. JÚNIUS 23.. CSÜTÖRTÖK J3 Mitől óvjuk Magyarországot? (Válasz egy levélírónknak, II. rész) Tisztelt dr. Varga András! „Most érett be a Kádár-korszak gyümölcse — írta gondolatait folytatva Földes György levélírónk. — Ezt a népet elvtelenné, megvesz- tegethetővé tették. Akit erkölcsileg összeroppantot- tak, azzal mindent lehet tenni. (...) Ha egy népből kiölnek mindent, ami örök érték: hazaszeretetet, család- szeretetet, istenhitet, akkor törvényszerűen cinikus lesz és kiszolgáltatott. Egy világnézeti vákuumban fog élni, s ebbe az űrbe furakszik majd be az egykori vörös gárda a maga szakértelem- és elitmítoszával.” A lelki-szellemi gyarmatosítás négyéves hadjáratáról végül így foglalta össze véleményét Földes György: „... E hadjárat persze nagyon békésen zajlott. Stratégiája is roppant egyszerű: a kilencven százalékban liberális kézen lévő sajtó, megtámogatva a hetenkénti, merőben egyoldalú közvélemény-kutatással, plusz a rádió és a tévé régi emberek által gyakorolt agymosása. Az eredmény: május 8-a, valamint baloldali diktatúra újabb négy évig.” íme, a rövid lényege annak a levélnek, ami önt, tisztelt Varga András, annyira feldühítette. S mindemellett még az is felbőszítette önt — mint írja —, hogy „Ez az »ember« négy éve szidja a régi rendszert, a kommunistákat...”. De miért ne szidhatná azt a letűnt (?) diktatúrát? Olyan jó volt talán? Netán önnek jó volt az a rendszer? S miért ne mondhatna ítéletet azok felett is, akik ezt az idegen elnyomást kiszolgálták és fenntartották, mivel haszonélvezői voltak? Inkább dicsérje az egykori elvtársakat? Vagy mentse fel őket és hallgasson égbekiáltó gazemberségeikről? Ezt kívánja? Ön mindjárt ezt a szinte vádoló kérdést szegezi neki levélírónknak: „vajon ő akkor hol élt és mit csinált?”. Mintha ez bármiféle érv lehetne. Nos, nem ismerjük olvasónk életét, de feltételezzük, hogy itt élt közöttünk és dolgozott, mint ön is, mi is, mindannyian, akik végigszenvedtük életünk javát ebben a borzalmas rendszerben. Miért ne lenne joga bárkinek is elmondania a véleményét erről az embertelen, hazug világról? Csak azért, mert ő is itt élt, dolgozott és szenvedett másokkal együtt? Mi mást tehetett volna? Azt is felrója levélírónknak, hogy míg az első szabad választás után még elégedett volt, most „miért vonja kétségbe” e második választás eredményét. Nem vonja kétségbe! Csupán mély aggodalmakkal fogadja ezt a döntést, éppúgy, mint rajta kívül igen sokan még. Úgy véljük, nem is alaptalanul. Természetesen ehhez is joga van, mint mindenkinek. Ön ezt nyilván nem így látja. Ezért is teszi fel oly türelmetlen ingerültséggel kérdéseit Földes Györgyhöz címezve: „Mit csinált az elmúlt négy évben...? (...) Miért kell sündisznóál- lásból hadakoznia a világgal...?” Nem értjük, hogy tartoznak ide ezek a provokatív kérdései. Ön érvek helyett jóformán csak támadja, sértegeti levélírónkat. S olyasmiket kér tőle számon, amihez nincs joga. Hol van az előírva, hogy csak az mondhat véleményt, aki közéleti szereplést vállal? Amellett, Földes György egyáltalán nem sündisznó- állásból „hadakozik a világgal”, hanem a saját nevét is vállalva, nyíltan és felelősséggel megírja a véleményét, aggodalmait lapunknak. Ő ezt teszi azért a közösségért, amelyben él. Ha úgy tetszik, ez az ő közszereplése. Biztosan sokan nem értenek vele egyet, de a véleményét akkor is tiszteletben kellene tartani. Nem úgy, mint ön, aki még emberi mivoltát is kétségbe vonja, mert másképpen gondolkodik... Miért ne lenne becsületes ez a leveleiben nyíltan vállalt küzdelme, a szó legnemesebb értelmében? Ön mindezen felül a levélíró stílusát is kifogásolja. Teljesen alaptalanul. Földes György leveleiben mi nem találunk semmi „út- szélit” vagy más kivetnive- lót. Az sem igaz, hogy szitkozódik. És eszébe sem jut, hogy bárkit patkányhoz hasonlítson... Végül hadd válaszoljunk HISTÓRIA A Sekuritate rossz szemmel nézte ✓ Újvárosi Ernő szomorú története (II.) Felesége sorsa óriási trauma, súlyos lelki gyötrelmek, gondok forrása lett Újvárosi Ernő számára. A munkahelyi elfoglaltság mellé teljes egészében rá hárult a család gondja is. Nem házasodott újra, mosott, főzött, takarított, bevásárolt, s a megszokottnál sokkal nagyobb odaadással, felelősségtudattal nevelte gyermekeit. „Igazi szívember volt! Csupa szeretet, gyöngédség, jóság. S tréfás hajlam, kedélyesség.” Amit tudott, megpróbálta átadni nekik. Fiát rajzra, elektronikára tanította. „Mindent csinált, reggeltől estig dolgozott. Hatéves koromban megtanított úszni, jártuk a hegyeket — nagyon szerette a természetet —, háromszor megjártuk a Fogarasi-hava- sok csúcsait és a tavakat, kétszer megjártuk a Retye- zátot, s voltunk a Vlegyá- szán is... Hogy könnyítsen rajtam, egyetemista koromban megrajzolta a műszaki rajzaimat. Mindent megtett, akármire képes volt értünk.” Nagyon egyedül érezte magát. így talált rá az egyházra. „Amikor már annyira el volt fáradva, és már László itt volt Temesváron, oda menekült.” A temesvári gyülekezet életében rendkívüli jelentősége volt Tőkés László megjelenésének. Elődje inkább elriasztotta a templomtól, semmint odavon- zotta volna a híveket. „Én őszintén szólva templomba akkor kezdtem járni, amikor megjött László. Volt itt egy olyan pap addig, a nevét sem érdemes megjegyezni, aki inkább volt nevezhető pártaktivistának... Én vagy öt-hat éven keresztül nem hivatalos jellegű ifjúsági evangelizációs munkát vezettem. Ez volt a kapcsolatom az egyházzal. Miután ezt a László elődje nem tűrte meg, nem volt mit keresnem ott.” Újvárosi Ernő úgy érkezett meg az egyházhoz, mint aki menekül az üldö- zöttségből, és sok-sok há- nyódtatás után, élete tragédiái után oltalmat, menedéket, megnyugvást keres. „Gyakorló mérnök voltam két és fél évig Resicán, ’84-ben végeztem, az ottani pappal felvettem a kapcsolatot, s az azt mondta, hogy Temesvárra érkezett egy nagyon okos fiatal lelkész. Akkor mondtam édesapámnak, hogy menjünk el, ismerjük meg azt a bizonyos fiatal, okos lelkészt. Éngem nagymamám kereszteltetett meg, édesapám anyja, és konfirmációm elmaradt, Tőkés László konfirmált meg huszonnyolc éves koromban. Akkor édesapámmal vallásosabb életet kezdtünk élni, bár én is hívő voltam, édesapám is hívő volt mindig-. De a László elődje alatt nem szerettünk templomba járni, olyan volt akkor az atmoszféra... Aztán kiderült, hogy édesapámék a bécsi döntés után felköltöztek Kolozsvárra, s ott egy udvaron laktak néhány hónapig a Tőkés családdal, meg hogy Tőkés Lászlónak és édesapámnak még a dédnagyapáik ismerték egymást... Szóval ő bizonyos támaszt keresett édesanyám halála után, és László érkezése után megtalálta ott az egyházban.” Nem csak őt vonzotta, sok-sok más megkeseredett lelkű temesvárit is fénykörébe gyűjtött Tőkés László tiszta, hittel és reménységgel, tenni akarással tele egyénisége. Akkor, amikor tájainkon — s nem csak Romániában — még az egyházat is megfertőzte a hazugság, a képmutatás, a hatalomhoz való törleszkedés légköre, a temesvári templom szent hely lett, ahol az igék igaz igék voltak. Ahol a fiatal pap arról beszélt, hol a seb, honnan jön a fájdalom, s mit kell tenni a gyógyulásért. És a templom megtelt vigaszt és bátorítást kereső emberekkel. Várták a vasárnapot, s özönlöttek a hívők, az igaz. szavakra szomjas temesváriak, nem csak reformátusok, a katolikusok és más vallásúak közül is sokan. Tőkés Lászlót hallgatták, s az igazság, a reménység szavát hallgatták általa. S mint élő gyűrű, úgy fonódtak köréje. A fiatal lelkész nem csak igehirdetésével fűzte szorosabbra a köteléket a hívek és az egyház között, hanem azzal is, hogy célt állított valamennyiük elé. Az építkezés célját. A tervet, egy imaterem kialakításának tervét egy Sturdza nevű román építészszel készíttették el. A munkálatok mindenese — irányítója, szervezője és kivitelezője, s ha kellett, saját munkatársajs — Újvárosi Ernő volt. Ő értette és „olvasta” a tervrajzot. Nagyon leleményes volt, mindig talált megoldást, amikor valamiben, valahol elakadtak. Köztudott, hogy abban az időben a pénz nem volt elegendő a szükséges dolgok megszerzéséhez. Újvárosinak meg voltak az összeköttetései: tudta, mit hol lehet megkapni. Szerzett cementet, meszet, mindent, amire szükség volt. Kocsit szerzett a szállítások lebonyolítására. Munkásokat mozgósított, szükség esetén odaállt a lapát mellé maga is. Csatlakozott hozzá Tőszó Árpád, aki jó barátságban volt vele, s bár nem volt építész, iránymutató gondolatai voltak a leendő belső tér arculatának kialakítására. „Azután tudtuk konkrétan elkezdeni az átalakításiépítkezési munkálatokat, miután a régi lelkész elment, és László beköltözhetett a parókiára. Ernő bácsi akkor már ott volt, és mindenben tanácsot adott, mert ott egy ajtót becsuktunk, itt egy másikat kinyitottunk... Lejött a pincébe, még együtt lapátoltunk, László, Béla, én, Tolnai, Újvárosi Ernő. Víg brigád voltunk, dobáltuk ki azt a sok mindenfélét, mert el kellett a rossz töraz ön levelének befejező „intelmére”, amellyel igencsak elszólta magát. Mi nem kérünk az újabb négyéves baloldali diktatúrából! Túlontúl sok volt nekünk, egész népünknek a több mint negyvenéves baloldali diktatúra is. Az ilyesfajta „biztatást” ma már Thür- mer Gyula is méltán utasíthatná vissza. Vagy inkább csak jót nevetne rajta... Ami persze nem jelenti azt, hogy a valóságban ne lenne meg a veszélye egy baloldali diktatúra visszatérésének. Ha nem is a régi formájában, de egy kifinomultabb, leplezett és látszólag demokratikus változatában ... Ettől igenis joggal lehet félni. Ettől óvja többek között Földes György is, ettől óvjuk mi is olvasóinkat. D. Vass László Berzenkedem Berzenkedem bi- zony, mivel én is \ váci állampolgár "vagyok, s V Gy. (Viktor Győző néven hozzánk levelet író olvasónk. Szerk. megjegyzése^ is annak tartja magát. Én az ő szellemi képességeiért és erkölcsi mentalitásáért nem vagyok felelős. De néhány kérdés felmerül bennem. Midőn az elmúlt négy évben fenyegetéseket, névtelen leveleket kaptam, ez számomra, bár furcsa, de érthető volt. Ám különös módon azok, akik most nyeregben érzik magukat, még mindig névtelenül vagy álnéven írnak, telefonálnak. Ez a sikátori politikusok és csatornahősök jellemrajzához tartozik. Lehet köpködni, mocsko- lódni, fekáliát kenni ide vagy oda, de a sikátorok bajnokaival sem Horn, sem Pető nem fog parolázni a Parlamentben. Legfeljebb „jófiúk” lesznek, ott lenn: a hatodik vonalban. (Bevetésre készen?) Ám nekem a tavasz ezentúl is orgonaillatot hoz, a meleg nyár békességet, az ősz színpompát, a tél pedig a hó friss illatát, bárha én lapátolom is. Ilyen egyszerű. Már nem is berzenkedem. Hörömpó' György István Vác melékeí távolítani, hogy új legyen minden.” Már a kezdet, kezdetén lehetett látni, hogy a hivatalos szervek — beleértve a hatalom kiszolgálójaként fellépő váradi püspökséget, élén az inkább a szeku- ritátét, mint a saját egyházát szolgáló püspökkel — nem jó szemmel nézik a munkát. Bár a munkálatok teljesen hivatalosan folytak a hívek adományaiból, s az ilyen építkezést az egyház belső törvényei alapján hagyják jóvá, a püspökség a szükséges papírok meg nem adásával késleltetett, akadályozott, amit azután folytattak a helyi szervek is. „Emlékszem, amikor dobáltuk ki onnan a hulladékot, megálltak s érdeklődtek többen is, hogy mit csinálunk itt. S akkor mondtuk, hogy né, a baptistáknak van imatermük, nekünk is kell, mert régebben ez imaterem volt, most rendbe tesz- szük, hogy újra megkapja a rendeltetését, szeretet- vendégségnek, bibliaórának, egyházi ünnepségeknek. S akkor alig ment el az egyik, jött a másik. A végén már nevettünk: látszott, hogy küldik a kérdezőket. S mindezt azért, hogy az egyháznál építkezés ne folyjon.” (Folytatjuk) Gazda József A vármegye új szabályzata Pest vármegye 1725. június 20-án kezdődő közgyűlése számos kérdéssel foglalkozott Mivel lemondott Szeleczky Márton alispán, illetve lejárt a tisztikar megbízatása, a közgyűlés megválasztotta a megye új vezetőit. Alispán Magócsy Mihály lett, helyettese Farkas István. A hivatalba lépett új tisztsíégviselők a vármegye módosított alapszabályát is előterjesztették a közgyűlésnek. Fontos volt az a pont, amely kimondta: „a vármegye gyűlései nyilvánosak, határozatai jegyzőkönyvbe foglalandók. A jegyzőkönyvet fel kell olvasniSokakat érinthetett kellemetlenül a fizetéscsökkenés kimondása és annak eldöntése, hogy „A jövőben csak a tisztújító ülés dönthet a fizetésekről.” Még a török hódoltság korában alakult meg a parasztvármegye, feladata a falvakban élők ügyeinek intézése, önkormányzata volt, de bizonyos hatósági jogkörrel is fel volt ruházva az intézmény. A vármegye úgy döntött, hogy ezt megszüntetve minden járásban parasztkapitányt kell választani, aki a szolgabíró és az alispán hatáskörébe tartozik. A parasztkapitányok és segítőik „csak vármegyei parancsra nyomozhatnak”— szögezte le a szabályzat. A bűnüldözést segítette az az intézkedés, amely arról rendelkezett, hogy a „bűnözőket a vármegye a pallosjoggal bíró földesurak birtokain is megfoghatja, s a földesúr 15 napon követelheti csak vissza — saját joghatósága elé — az ilyeneket. ” * Pogány György