Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-14 / 137. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. JUNIUS 14., KEDD Az örök színház Alispánok és kisemberek Két kitűnő színház vendégszerepeit a múlt hét végén a gö- V döllői művelődési központban, s bár túl nagy számban nem jelentünk meg előadásaikon a nézőtéren, lévén messze már az a tíz-tizenöt évvel ezelőtti időszak, amikor „mindent” a színházban, a színházból igyekeztünk megtudni, de akik ott voltunk, éppen ezzel a tíz-tizenöt évvel érezhettük visszafiatalodni magunkat. A kaposvári Csiky Gergely Színház Nagy Ignác Tiszt újítás című vígjátékát játszotta. Ezzel a darabbal bizony régen, 1842-ben nyert 100 aranyat Nagy Ignác — elsősorban újságíró, a Magyar titkok című regény szerzője — a Magyar Tudományos Akadémia vígjátékpályázatán, ám a darab ma is friss és illatos, mint egy fehér rózsa, s éppoly ártatlan is, mint az. Egy megyeszékhelyen hárman pályáznak az újra betöltendő alispáni posztra, s ugyanakkor a gazdag özvegy, Aranka a leendő alispánnak ígért kezére: az addigi alispán, a konzervatív Farkasfalvy, a józan gondolkodású szolgabíró, Tornyai és a radikális reformeszméktől fűtött, Pestről érkezett ügyvéd, Heves. Arankának Tornyaihoz húz a szíve — mint ahogy az is szerelmes őbelé —, ígéretével őt igyekezett a tisztségért való küzdelemre sarkallni, és segíti is ebben a küzdelemben: sógorát, dr. Langyos főorvost korteskedni küldi mellette, a másik két pályázót olyan találkozóra hívja, ahol nevetségessé teszik magukat. Felvonulnak a választók, a rongyos ruhás, de nemes voltukra — ezen belül is leginkább arra, hogy adót nem fizetnek — büszke kis- nemesek, akik azt a jelöltet éltetik, amelyik éppen a legjobb bort itatja velük. Sok tévedés, ármánykodás, felgerjedt és felgerjesztett indulatok kitörése után minden elrendeződik: a szélsőségektől mentes Tornyait választják meg alispánnak, Arankával is egymásra találnak, Hajlósi aljegyző pedig diadalmasan kiáltja: győztünk, győztünk! — mint ahogy kiáltotta volna, bárki győzzön is. Mind elvonulnak, csak a polgár házaspár, dr. Langyos és felesége marad a színen, s néz némileg értetlenül és csodálkozva. Bizonyára lehetett volna fergetegesebb tempóban, több helyzetkomikummal, jellegzetesebb karikatúrafigurákat rajzolva is színre vinni a darabot, a rendező, Bezerédi Zoltán a visszafogottabb megoldást választotta, sokat adott a helyszínek valószínűségére, a jelmezek, kellékek kort idéző voltára, így inkább a hangulatos színpadképek maradnak emlékezetesek számunkra, s nem annyira egy-egy jelenet vagy szereplő. * Következő este a bmói „Húsa na provazku” („Liba a madzagon”) színházat láthattuk, Bohumil Hrabal Táncórák idősebbeknek és haladóknak című műve alapján készült játékot mutatták be a nyíregyházi .színháznál is már több előadást színre vivő Ivó Krobot rendezésében. Nem lehetett volna egyszerű színpadra alkalmazni az idén nyolcvan- éves nagy cseh író végtelen beszédfolyamát, sok-sok oldalon át tartó egyetlen mondatát, ha az nem lenne ugyanakkor csupa játék is. Az időben és térben csapongó elbeszélő meg-megje- lent a színpadon fiatalon, mikor éppen átélte a felidézett dolgot, s oldalán a hölgy is, kivel soron levő kalandja megesett. A három szereplőből a főhős mégiscsak az öreg maradt, aki a szép júniusban az érő gyümölcsű díszletcseresznyefa meg vászonkék ég alatt emlékezett, fejében zene szólt, rongyos ruhát viselt, lopott rózsával gaval- lérkodott — és boldog volt. Hogy miért? Talán mert soha nem akart alispán lenni, jutott az ember eszébe, még valamennyire az előző este látottak hatására. Nem törekedett különösebben semmire ez a „hős”, ő csak élte az életét közvetlen baráti kapcsolatban Jézus Krisztussal, Európával és — a halállal. Színes és változatos világban élt, s bármit látott, bármit tapasztalt is, megvolt róla a véleménye. Hogy betörték érte a fejét? Az is hozzátartozott, vélekedett, a rosszat, akárcsak a jót is, el kellett fogadni. Csodálatos, költői történetként szárnyalt a színpadi játékban az öreg története, felemelkedtünk mi, nézők is vele, s az előadás befejeztével nehezen váltunk meg tő*e Nádudvari Anna Grassalkovieh Antal herceg Gödöllőn, 1835. szeptember 22-én keltezett telekadományozó levele a Pest-Budán épülő Nemzeti Színház javára (Részlet) Friedrich von Berzeviczy-Pallavicini kiállítása A környezet költészete Friedrich von Berzeviczy-Pallavicini kiállítása nemrég nyílt meg az Iparművészeti Múzeumban. A közönséget dr. Erich Kussbach, Ausztria magyarországi nagykövete köszöntötte; megnyitóbeszédet Oswald Oberhuber professzor, a bécsi Iparművészeti Főiskola rektora mondott. A magyar arisztokrata családból származó Friedrich von Berzeviczy-Pallavicini (1909—1989)' 1925-ben kezdte meg tanulmányait a bécsi Iparművészeti Főiskolán. Tanára és támogatója Eduard J. Wimmer- Wisgrill professzor művészeti elvei nagy hatással voltak a fiatal művészre. Munkáit a figurális-florá- lis, az egzotikus motívumok jellemzik, s emellett a harmincas évek elejétől az absztrakt formaadás is jelentkezik terveiben‘és kompozícióiban. A két stílus feszültségekkel teli váltakozása végigkíséri életművét. Ez egyaránt nyomon követhető bútor-, szőnyeg- és gobelintervein, paravánjain, valamint a Demel cukrászda számára tervezett apró bonbonpapírjain. Művészetének legjellemzőbb vonása erős vonzódása a belsőépítészethez, a különféle terek berendezéséhez, díszítéséhez — legyen az színház, szalon, bálterem vagy akár lakószoba. így évtizedeken keresztül a folyóiratok számára készített grafikái térbeli alkotásokkal váltakoznak. A bécsi Iparművészeti Az Ifjú lordhoz készített jelmezek egyike Főiskola őrzi a művész alkotásainak gazdag gyűjteményét, s ebből közel 300 alkotást válogattak ki a budapesti kiállításra. Selyemapplikációk, gobelinek, hímzések, paravánok, függönyök, képek, Helena Rubinstein és a Demel cukrászda számára készült díszpapírok, szövetminták, divat-, bútor- és szőnyegtervek kerülnek bemutatásra. A főiskola gyűjteményét az Ifjú lord című operához készített 8 darab jelmez, valamint a párizsi világkiállításra (1937) tervezett Augarten-porcelánok egészítik ki. A Berzeviczy-Pallavicini kiállítással egyidőben a bécsi Iparművészeti Főiskola hat végzős hallgatója — Stefanie Pongratz, Hubert Blanz, Petra Bacher, Maresi McManus, Susanne Hammer, Florian Lads- tätter — is bemutatkozott az Iparművészeti Múzeumban. (A tárlat megtekinthető 1994. szeptember 25-ig.) (b-i) Népfőiskolái tábor Néprajzi, irodalmi és őstörténeti táborokat szervezett az idei nyárra az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola, az egyhetes programok résztvevőinek az intézmény nemrégiben fölavatott székháza ad helyet. Június 20-án kezdődik az Újkígyós népi építészetét föltérképező táborozás, a békési nagyközség régi építészeti értékeit debreceni egyetemisták és főiskolások egy csoportja néprajzosok irányításával fogja föltárni. Július 4-től Makó környéki felső tagozatos diákok irodalmi és néprajzi táborának ad helyet az újkígyósi népfőiskola, a táborban — a huszadik század művészetével és irodalmával ismerkedve — művészettörténeti, néprajzi és irodalmi előadásokat hallhatnak a gyerekek. Július 25-én nyílik az őstörténeti jutalomtábor, amelyben a honismereti szövetség „Emese álma” című országos vetélkedőjén részt vevő legjobb tíz (háromhárom tagú) csapat vesz részt. A hét végén koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezést tartottak Budakeszin, amelyen Erkel Ferencnek, a nagy zeneköltűnk halálának 101. évfordulója kapcsán az immáron százhatvan esztendeje megkomponált nemzeti himnuszunkra is emlékeztünk. 1844. február 29-én a Himnusz megzenésítésére a pesti Nemzeti Színházat bérlő zeneszerző és színigazgató, Bartay Endre pályázatot írt ki. A beérkezett 13 munkából a műbíráló bizottság — tagjai közt Vörösmarty- val és Szigligetivel — Erkel Ferenc zeneművét vélte a legsikeresebbnek. A Himnusz első előadására 1844. július 2-án került sor a Nemzeti Színházban. Képünk a Zeneakadémia Andrássy úti épületén Erkel-emlék- tábláját ábrázolja Vimola Károly felvétele Nagy László-emlékest Cegléden Csillagról csillagra lépve Nagy László a csodák csodája volt. Ám véle Szatmár- ból Ceglédre jövet (1971 -ben) nem tudtuk, hogy milyen óriás van közöttünk — mondta a minap dr. Czine Mihály irodalomtörténész a Városi könyvtárban azon az irodalmi esten, amit az ünnepi könyvhét alkalmából a költő emlékére rendeztek. Jakab Béláné, a könyvtár igazgatója rövid köszöntőjében felelevenítette a huszonhárom évvel ezelőtti felejthetetlen ceglédi találkozást, Czine Mihály bevezetőjében felidézte a városhoz kötődő élményeit. Majd azzal folytatta, hogy egy nép — s egy város is — sok mindenre büszke lehet: a történelmére, szülöttjeire, a költészetére, a szellemi műveire. Számos magyarázat lehet arra is, hogy egy ország nagy vagy kicsi, gazdag-e, szegény-e. De hogy van egy tíz és fél — pontosabban tizenöt — milliós nemzet, amely költészetben a legnagyobbakhoz felérőt alkotott, az figyelemre méltó. Több mint nyolcszáz esztendő írott irodalmáról beszélhetünk. Nem az évszám a legfontosabb, hanem az, hogy milyen nagyszerű művek születtek. Balassi, Zrínyi, Csokonai, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Ady, Babits, József Attila, Illyés és persze Nagy László. Aki ebbe a sorba tartozik. S ugyanakkor a világ- irodalomban ott tartják számon, ahol Lorcát szokták emlegetni. Ezután a professzor a népi szürrealizmus legnagyobb mesterének életútjá- ról beszélt (inkább: mesélt), aki nem csak költőnek volt óriás, hanem embernek is. Mintha kis botjával lépett volna csillagról csillagra — maga mögött hagyva a lenti zsivalyt —, olyan magasságba érkezett, ahol a Halottak élén Adyja járt. S onnan néz le a földre. (Engem szeretett a sors, mert tizennyolc évig a szomszédja lehettem — hangzott az őszinte vallomás.) Átvitte a szerelmet, a szépet, a jót a túlsó partra, egy afféle időben, amikor sokszor káromkodni lett volna inkább kedve. Az előadás közben és végén Havas Judit előadóművész tolmácsolta Nagy László műveit. F. F. 1
