Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-13 / 136. szám
$ PEST MEGYEI HÍRIAP KULTÚRA 1994. JÚNIUS 13., HÉTFŐ 9 Könyvjelző Hazám, te mostoha A megmaradásában fenyegetett délvidéki magyarság egyik élő lelkiismerete, Matuska Márton 1992-es utazásairól számol be Hazám, te mostoha címen a Püski Kiadónál megjelent kötetében. Utazásai során körbejárja Bácska és Dél-Baranya településeit, valamint erdélyi, amerikai és ausztráliai települések sorát, ahova egy korábbi, majdnem végzetes tragédia, az 1944—45-ös délvidéki magyarirtás kutatójaként hívták meg előadásokat tartani. És viszi magával a kérdést: megmaradunk, megmaradhatunk-e magyarnak otthon és az emigrációban? Lesznek-e városaink és falvaink nagy magyarok és az őrhelyen kitartók emlékeivel, emlékhelyeivel? Mit teszünk és mit tehetünk, hogy élhessünk a természetes joggal: a saját nyelvű, saját kultúrájú szülőföld jogával. A vajdasági és dél-baranyai falvak mai valóságáról vallanak az első írásokban megszólaló horvátok és magyarok. Kato- nafiak tragédiáiról, kényszerű házcserét kierőszakoló szerbek életveszélyes fenyegetései és zaklatásai között élő családokról olvashatunk megrázó beszámolókat. Köztük egy igazi drámáról a Fajüldözés Herkócán című írásban, amelyben — mint a kötetet bemutató Szakolczay Lajos irodalomtörténész elmondta — egy vegyes lakosságú falu mára bekövetkezett tragédiáját: a teljes elszerbesülést vetítik előre a beszámolók, a statisztikák. Matuska Márton aztán átlépi a két közébük (közénk) húzott országhatárt és beszámol úti élményeiről Nagyszalontától To- rockón át Nagyenyedig, Nagyváradig és Kolozsvárig. Mintha magunk is ott ülnénk a vendéglátókkal a biztonságos négy fal között, és hallgatnánk a kisebbségi sors gondjait, s persze az apró eredményeket és örömöket is, amelyek magyarságmegtartó törekvéseiket kísérik. Mintha együtt barangolnánk a városok emlékhelyein, és együtt idéznénk fel neves emberek,' ősi, nagyhírű kulturális műhelyek emlékeit. Aztán Amerika és Ausztrália kis és nagyvárosainak délvidéki magyarok lakta otthonaiba követjük Matuska Mártont. S kutatjuk vele az emigrációs és az emigráció előtti múltról árulkodó nyomokat, amelyeket itt nem ősi templomok, várak, intézmények, hanem temetők, könyvek, újságcikkek és persze szóbeli beszámolók őriznek. Matuskát itt is elsősorban az érdekli: megtalálta-e helyét az ideszóródott magyarság. Lehetetlen olvasmány ez a személyes sorsokból a magyarság 1992-es életét és életérzését megrajzoló kötet. Emlékmű, egy érző magyar, egy vérbeli író emlékműve és reménysugár is a mai és a jövendő magyaroknak. (Püski Kiadó, 198 forint) (d. v.) Emlékgyűrű a fagottosnak A Ferencsik—ÁHZ emlékgyűrűt idén — a karmester halálának tizedik évfordulóján — Pásztor Tibor fagottművész kapta. A Ferencsik János emlékére létrehozott díjat Tóthpál József a Nemzeti Filharmónia igazgatója adta át szombaton a művésznek, aki 1957 óta tagja a zenekarnak. Az elismerést a Nemzeti Filharmónia és a Magyar Állami Hangversenyzenekar alapította a zenekar muzsikusai számára. Az évforduló alkalmából a Nemzeti Filharmónia és a Magyar Állami Operaház vezetői megkoszorúzták Ferencsik János síremlékét a Farkasréti temetőben. Várgesztesi gála Tudatosan vállalhatja és vállalja Komárom—Esztergom megye mintegy 20 ezer német és feleannyi szlovák anyanyelvű, továbbá több ezer cigány és néhány száz lengyel származású lakosa a nemzetiségi létét — mondta Kovács Gy. Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke tegnap Várgesztes község kettős ünnepén. E hét végén emlékeztek meg ugyanis arról, hogy az alig 500 lakosú községbe kereken 250 évvel ezelőtt települtek be a német őslakosok. Ez volt az az apropó, amiért itt tartották meg a jubileumi, 10. Komárom— Esztergom megyei nemzetiségi napok záróünnepségét. Műemlék két változatban Az Arles-i nő Budapesten Van Gogh 1888-ban barátai tanácsára délre, Arles-ba költözött, hogy túl nagy önátadással végzett lelkipásztori tevékenységét — újra és újra megrendülve a tengernyi emberi szenvedés láttán — kipihenhesse. Délre költözésének másik, talán fő oka az volt, hogy Provance páramentes, tiszta, mediterrán levegőjében, éles megvilágításban markánsabb színhatásokat éljen el. Van Gogh életének utolsó két és fél esztendejében, arles-i korszakában nagy vehemenciával látott munkához, és közel 200 képet festett. (Köztük a Roulin postás arcképe, A festő munkába menet. Napraforgók, Arles-i híd, Arles-i nő). Ez időszakban lett Cézanne és Gauguin mellett az egész modem európai festészet fejlődésének nyomvonalát meghatározó triász tagjává. Bár életében először újság csak 1890-ben írt róla (Mercu- re de France), és egész életében egyetlen képet adott el, a piktura alakulása szempontjából döntő stílusirányzat, a posztimpresszionizmus egyik legkimagaslóbb hatású, legnagyobb delejező erővel bíró művészévé emelkedett. Hazánkat — és egyben a Szépművészeti Múzeumot — az a megtiszteltetés érte, hogy Van Gogh alkotó művészetének ebből a legfényesebb időszakából tekinthet meg a képzőművészet iránt érdeklődő, műértő publikum egy műremeket az Arles-i nő című festményét. Hogy miként került e világhírű kép a Szépművészeti Múzeumba, arról Illyés MáVan Gogh: Arles-i nő (1888) Talum Attila felvétele ria művészettörténész így vall: — A párizsi Orsay Múzeum 1994 nyarán kiállításon mutatja be az impresszionizmus keletkezését. Ezért kölcsönkérte Edouard Manet Le- gyezős hölgy című képét. Mivel a közönség joggal hiányolhatja a múzeumból hosz- szú ideig távol maradó fő műveket, kezdeményezte, hogy az Orsay Múzeum a Manet- kép kölcsönzési idejére augusztus 8-ig — csereképpen — a Szépművészeti Múzeumba egy másik, éppen olyan jelentős alkotást küldjön, mégpedig Van Gogh-tól, akinek a festészete nincs jelen a Szépművészeti Múzeumban, így az Arles-i nő nem csak a Legyezős hölgy távollétéért kárpótolja a magyar közönséget, hanem — egy ideig — általa szerepel a múzeumban Van Gogh festészete is. Az Arles-i nő erőteljes expresszivitását a sárga és a fekete, illetve a vörös és a zöld kontrasztja adja. Van Gogh felfogása szerint a komplementer színek találkozásánál, a kikeverésükből létrejövő szürkés árnyalatokkal kell tompítani a közöttük levő ellentétet, e képen is ez figyelhető meg az asszony arcán, kesztyűjén és a fotel karfáján. Á kiegészítő színek ugyanakkor nem csak a kompozíciót teszik harmonikus egésszé, hanem egyfajta szimbolikát is képviselnek. E műalkotásnak két változata van; az itt látható variánson áz asszony előtt az asztalon ernyő és kesztyű hever, a New York-i Metropolitan Múzeum példányán két könyv. (Az Arles-i nő augusztus 8-ig megtekinthető a Szépművészeti Múzeumban.) Batári Gábor Népi együttesek ráckevei találkozóiról Híd a Kis-Dunán — Tehát helyi hagyományokra nem támaszkodhatnak? — Azért ezt egészen egyértelműen nem mondhatnám. Lakodalmakban, bálokon még felfedezhetők az alaptáncok, s mindhárom nemzetiségé, mely erre él, tehát a polka, a kóló, a csárdás. De akik az együttesbe jönnek, szeretnének nem csupán alaptáncokat, hanem nagyobb tánckincset a magukénak tudni. Fő tevékenységünk a magyar nyelvterület táncainak a megismerése, a műsorokon keresztül pedig a megismertetése. Táncaink kétharmada magyarországi, egyharmada erdélyi és már dolgozunk felvidéki anyagon is. Megtudtam Budai Gábortól, hogy tizenegy éve működik a Kéve Néptáncegyüttes, átlag harminc tagja van. Tánckarvezetőjük Szántai Péter. Évente 35-40 a fellépéseik száma, ebből 25-30 magyarországi, a többi külföldi. A mintegy száztagú Bokréta csoportja van — képünkön sárközi táncot járnak Jártak már Svédországban, ott ’89-ben, tavaly Ausztriában, Svájcban, Hollandiában, Görögországban. Idén augusztusban Dél-Olaszország- ban vesznek részt nemzetközi fesztiválon, ahol rajtuk kívül olaszok, spanyolok, ukránok lesznek. A tánc mint diplomácia Mint testvéregyüttessel tartják a kapcsolatot egy, a vajdasági Topolyán működő és egy dunaszerdahelyi együttessel. Június 4-én, 5-én vettek részt a Bokréta Gyermek- együttessel együtt a zselízi nemzetközi folklórfesztiválon. Gyermekegyüttesnek három az alsó és felső tagozatosok említi, hogy néhány hónapja a nyolctagú ráckevei Citera- zenekart is a művelődési központ tartja fenn. Megpróbálják a táncegyüttes műsorába beépíteni a műsorukat. Állandó kísérőzenekarral úgysem rendelkeznek. Ez is gond. És hogy kevesen, összesen nyolcán — a nyolcból négy népművelő — dolgoznak a művelődési központban. A Pest megyei nemzetiségi találkozót úgy rendezhették meg, hogy néptáncegyüttesük tagjai is különböző szervező, rendező feladatokat láttak el. Az élmény megosztható — Három éve felfedeztük azt az űrt: senki sem szervezi a megyében a nemzetiségi együttesek találkozóit. A megyei és a városi önkormányzatot is sikerült meggyőzni, hogy pedig fontosak lennének ezek a találkozók. Rengeteg munkába került, míg kialakult a kapcsolat a megye nemzetiségi együtteseivel. Arra, hogy összejöjjenek, még egy alkalom van nálunk: a kis-dunái népzenei és néptánctalálkozó, melyet negyedik éve minden évben augusztus 20-a körül rendezünk meg. Először ez valóban „kis-dunai” volt, később magyarországi, majd nemzetközi. Idén augusztus 20-ra talán tíz országból várhatunk vendégcsoportokat. Az itteni bemutatókat megelőzően, talán augusztus 19-én a kis-dunai műsor egy részét bemutatjuk A citerazenekar már komoly felnőttek együttese nek, melyet Budainé Bakos Mária vezet, három csoportja van: az óvodáskorúaké, az alsó és felső tagozatos iskolásoké. Utóbbiak a Lévához közeli Zselíz fesztiválján sárközi táncokat, a felnőttek, a Kéve Néptáncegyüttes pedig palócföldi táncokat adtak elő. Na és, természetesen a mező- kölpényit. Makra Borbála elégedetten Szigetszentmiklóson. Ez már kicsit az expo jegyében történő együttgondolkodás: ha nekünk van valamink, megosztjuk veletek, ha nektek van valamitek, osszátok meg velünk. Arra törekszünk: a Cse- pel-szigetnek mozgatója legyen a városunk. Itt állandóan hidat kell verni. (nádudvari) Ráckeve korán polgárosodott... Elveszítette népi hagyományait... Vegyes nemzetiségű a lakosság, a városban magában is, meg a környékén is... Makra Borbála és Budai Gábor, a ráckevei Ács Károly Művelődési Központ igazgatója és igazgatóhelyettese mondatai ezek, ahogy munkájukról, annak feltételeiről beszélgettünk, a nemrég általuk rendezett Pest megyei nemzetiségi találkozóra emlékszünk. A különböző nemzetiségi csoportok között a művelődési központban működő három együttes szerepelt akkor: a Kéve Néptáncegyüttes, a Bokréta Gyermekegyüttes, a ráckevei Citerazenekar. Ők magyar táncot, magyar zenét adtak elő. Nem tudtam megjegyezni a Kéve műsorszáma nevét. — Mezőkölpényi táncokat táncoltak — mondja Budai Gábor, aki az együttes művészeti vezetője is. — Me- zőkölpény a Székelyföld és Mezőség közötti terület egy faluja. Engem nagyon megkapott az ottani muzsika, olyan, hogy attól megindul a szív, a lélek. Az együttestagok is nagyon élvezik a mezőkölpényi zenére kéSzínpadon a Kéve Néptáncegyüttes szült koreográfiát, most ez számukra az újdonság, a legkedvesebb. Hagyományok nélkül? — A felsősök túlestek az első külföldi szereplés tűzkeresztségén... Ugyanis a mintegy száztagú Bokréta Gyermekegyüttes
