Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-13 / 136. szám

PEST MEGYE1 HÍRLAP TUDÓSÍTÁS 1994. JÚNIUS 13., HÉTFŐ Megkérdeztük Meddig bírják a halak? Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat mérései szerint sehol sem ajánlatos megmártózni a Duna vízében, ugyanis a folyó szennyezettsége miatt fertőzd. Ilyen körülmények miatt milyen állapotban van a Duna élővilága? — tettük fel a kérdést Kalo- tás Zsoltnak, a természetvédelmi hivatal osztályveze­tőjének. — Az utóbbi években javult a folyó vízminősé­ge, mondjuk a tíz évvel ezelőtti állapotához ké­pest — kezdte meglepő válaszát. — A javulás oka, hogy csökkent az ipa­ri nehézfém-szennyezett­ség. Sajnos a kommunális szennyezés mértéke vi­szont nőtt, ami az embe­rekre nézve valóban fertő­ző, az élővilág viszont ké­pes bizonyos mértékben alkalmazkodni hozzá. Megfigyelhető például, hogy a süllő- és a kecse- geállomány jóval kisebb volt régen, mint napjaink­ban. A kommunális szennyvíz és hulladék szerves anyagokat tartal­maz, s ez táplálja a hala­kat. A budapesti kifolyó­nál például nem véletle­nül találkozhatunk annyi horgásszal. A dunai ma­dárvilág állapota is javult valamelyest, az ’50-es, ’60-as évekhez képest pél­dául nőtt a barna kányák, a réti sasok száma. Mind­ez persze nem azt jelenti, hogy a víz szennyezésé­hez a végletekig tud alkal­mazkodni az élővilág. Az embereket fenyegető —baktériumok — fertő­zésveszély előbb-utóbb a halakat, a növényeket és a madarakat is utolérheti, ha nem állítjuk meg, vagy legalábbis nem csök­kentjük folyóvizeink fele­lőtlen szennyezését. V. Cs. Emlékezni és tenni kell A holocaust 50. évfordulóján az egykor a városban élt, el­hurcolt és meggyilkolt fél­ezernyi zsidó áldozatra emlé­keztek tegnap Kiskunhala­son. A gyászünnepség kereté­ben avatták fel az európai ösz- szehasonlításban is példaérté­kű összefogással felújított zsi­nagógát. Az 1800-as évek kö­zepén épült zsinagóga teljes tetőszerkezetének, külső va­kolatának több mint hatmil­lió forint értékű helyreállítá­sa a hazai, illetve külföldi hí­vők adományai mellett ke­resztény vállalkozók anyagi támogatása, társadalmi mun­kája révén valósult meg. A felújított zsidótemplom­ban, Bács-Kiskun megye egyetlen működő zsinagógá­jában tartott gyászünnepsé­gen Szabad György, az Or­szággyűlés elnöke az 1944-ben bekövetkezett nép­irtás magyar és kiskunhalasi mártírjaira emlékezett. A ház­elnök rámutatott, hogy a kö­zelmúlt diktatúrája sem jelen­tett védelmet, nem adót kere­tet az antiszemitizmus elleni küzdelemben. Az alkotmá­nyos parlamentáris demokrá­cia viszont nemcsak nem nö­velte az előítéleteket, de az európai jogszabályokkal össz­hangban immár hazánkban is törvény tiltja meg a felekeze­ti, a vallási, a faji különbség- tevést és a fasiszta jelképek használatát. Az emlékünnepségen kép­viseltette magát az izraeli nagykövetség, a Kalocsa— Kecskemét római katolikus főegyházmegye, a kecskemé­ti református egyházközség és a Magyarországi Izraelita Felekezet képviselői is. A kis­kunhalasi zsidó mártírok ne­vét emléktáblákon megörökí­tő zsinagógában rendezett gyászünnepségen Fröchlich Róbert rabbi figyelmeztette a jelenlévőket, hogy Európa még nem csendes. Mindenki­nek emlékeznie és tennie kell azért, hogy a Holocaust soha többé ne ismétlődhessen meg, hogy egyik nép a másik­ra többé ne fogjon fegyvert. Lopott kocsik nyomában a polgárőrök Sínek közé tévedt az Opel A Budapesti Polgárőr Szö­vetség több száz tagja, vala­mint számos Pest megyei polgárőr is bekapcsolódott abba a nagyszabású, tizen­négy órás bűn- és baleset­megelőzési, és környezetvé­delmi akcióba, amelyet szombaton rendeztek meg a Budapesti, illetve a Pest Me­gyei Rendőr-főkapitányság­gal, továbbá az I., a XI. és XII. kerületi kapitánysággal karöltve a fővárosban és környékén. Mialatt a bevetésre gyüle­kezők eligazításra vártak, Kiss Hubával, a Pest Me­gyei Polgárőség Erdőkerte­sen lakó elnökével beszél­gettünk. — Ez most egy főpróba, tapasztalnunk kell, hogy mi­ként tudunk ennyien együtt dolgozni. Egyre inkább be­bizonyosodik egyébként, hogy a rendőrség nem tudja megoldani a feladatát társa­dalmi segítők nélkül. A Pest megyeiek feladata az — jegyezte meg Kiss Huba —, hogy a kifelé menekülő­ket feltartsuk. Mi ugyanis is­merjük a surranópályákat, azokat az útvonalakat, ame­lyeken a bűnözők „észrevét­len” el tudják hagyni a fővá­rost. Kőkemény bűnözés fo­lyik, rengeteg például az au­tólopás. Ha nem vagyunk elég szemfülesek, akkor ezekre az ellopott gépko­csikra néhány óra múlva esetleg a saját gazdái sem is­mernek rá... Pest megyé­ben a pilisszentiváni diszkó és környéke a legneuralgi­kusabb pontunk. Leggyak­rabban ugyanis ott találunk gazdára a lopott autók. A fő­városból, Óbudáról is jár­nak ki fiatalok, állandóak a botrányok. A helyi polgárő­rök kifigyelték, hogy van­nak csempészutak, amelye­ken az autókat kilopják Bu­dapestről, most azokat zár­juk le éjszakai akció során. — Ahol polgárőrök dol­goznak, igen hatékony a bűncselekmények lefülelé­se — mutatott rá Hegedűs Lajosné, aki Apajon teljesít szolgálatot. Bizony van eb­ben- az országban több tíz­ezer ember, akik ingyen végzik ezt a közszolgálati tevékenységet. Apajon pél­dául tizenhét polgárőr dol­gozik, s mindegyikük saját zsebéből fizeti a járőrözés benzinköltségét. Eleinte még a munkánkat sem akar­ták elismerni, most azon­ban már megbecsülnek ben­nünket. — Egyik este arra figyel­tünk fel, hogy egy Szentend­re felől érkező személygép­kocsi a község határában be­hajtott a HÉV-sínek közé — idézte fel emlékezetes esetüket Falics Béla, a po- mázi polgárőrség vezetője. — Gyorsan cselekednünk kell — gondoltuk. Leállítot­tuk a HÉV-szerelvényeket mindkét irányból, s riasztot­tuk a tűzoltókat. A kék Opelt a tűzoltók, a benne ülő hölgyet pedig mi hoz­tuk ki a főútra. A hogy nem volt ittas és öngyilkosságot sem akart elkövetni, csak egyszerűen „eltévedt”. To­vábbengedtük. A nagy ijedt­ségre betértünk egy üdítőre a közeli presszóba, ám on­nan kijőve pár száz méter­rel odébb ismét megpillan­tottuk a kék Opelt, immár az árokban. Onnan is kisza­badítottuk a hölgyet, de megmondtuk neki, hogy hozzon valakit, aki a kocsi­ját hazaviszi. (tibay) Falics Béla és Galántai Dezső pomázi polgárőr Tóth Mi­hály zászlóssal egyezteti a teendőket Erdó'si Agnes felvételei Bevetésre indulnak a rendőrökkel együtt Búcsú Deseő László vezérőrnagytól Halála után közel fél évszázaddal, szombaton a sárospata­ki refomátus temetőben, katonai tiszteletadás mellett, honi földbe helyezték örök nyugalomra Deseő László vezérőr­nagy, egykori moszkvai katonai attasé földi maradványait. A csontokat a Katona Tamás által vezetett küldöttség júni­us 4-én szállította haza Oroszországból. A szertartás a sárospataki református templomban kez­dődött, ahol Mészáros István, a Tiszán-inneni Református Egyházkerület püspöke búcsúztatta az egyház nevében De­seő Lászlót. Ezt követően a kormány nevében Katona Ta­más, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára elmondta: ez most nem búcsúztatás, hanem a találkozás pillanata, az a pillanat, amikor egy életpálya méltóképpen zárul le. Hang­súlyozta, hogy Deseő, aki a két háború közötti magyar hon­védség egyik legképzettebb katonája volt, ismerte a Vörös Hadsereg erejét, ezért aligha helyeselhette a Szovjetunió “ megtámadását, ám esküjéhez híven elment a frontra. Ki­emelte, hogy a fogolytáborban a hazaszeretet tartotta élet­ben, és ma is él a sárospatakiak, a honvédség és a család emlékezetében. Erdős László ezredes, aki a Honvédelmi Minisztérium nevében búcsúztatta Deseő Lászlót, beszédében rámuta­tott: olyan igaz magyartól búcsúzunk, akinek emléke mind­örökre kitörölhetetlen lesz a magyar történelemből. A templomi szertartást követően a földi maradványokat ágyú­talpon szállították át a város református temetőjébe, ahol katonai tiszteletadással és díszlövésekkel vettek végső bú­csút Deseő Lászlótól. Élménydús hét Mörsi diákok Yecsésen Eseményekben gazdagon telt el a vecsési Petőfi Sán­dor Általános Iskola és Gimnázium és a mörsi (Né­metország) középiskola egyhetes közös programja. A két iskola közötti cse­rekapcsolat eredménye­ként már tavaly nyáron a vecsési gyerekek töltöttek a német faluban egy hetet, az idén onnan jött Vecsés- re 35 német gyerek. Az el­múlt héten a vendégek megismerkedhettek egy magyar középiskola életé­vel: részt vettek a tanítási órákon, közös kézilabda- és kosárlabda-mérkőzése­ken. Egész napos kirándu­lást tettek Szentendrére és Visegrádra, természetesen azt is a vecsési diákokkal együtt. A repülőtér megte­kintése után Budapest ne­vezetességeivel ismerked­tek meg. Végül részt vet­tek a nyolcadikosok balla­gásán, majd búcsúestet tar­tottak az iskolában. A hét végén a német gyerekeket vendégül látó családok biz­tosították a programot, amelyben szerepelt balato­ni, egri kirándulás, a sze­rencsésebbeknek lovaglás is. A német középiskolá­sok az élmény dús hét után ma indultak vissza Mörs- be, a Düsseldorf közelé­ben fekvő faluba. A vecsési diákoknak jó lehetőséget teremtett ez a találkozás a német nyelv gyakorlására, és remélik, hogy a kapcsolat a jövő­ben is folytatódik. (simon) Alkotmánybírák ülése Az Alkotmánybíróság ked­di teljes ülésén folytatja a földtörvény előzetes alkot­mányossági vizsgálatát. A testület megvitatja azt az indítványt, amely azt kifo­gásolta, hogy az ország- gyűlési képviselőknek, il­letve a polgármesternek megbízatásuk megszűnése után végkielégítés jár. Az alkotmánybírák megvizs­gálják azt az indítványt is, amely szerint a perújítási kérelmet elutasító végzés ellen nem terjeszthető be felülvizsgálati kérelem. A METROEPSZOLG Kft. budapesti munkahelyre alkalmaz villani/szeivlőket és hegeszt óla ka fosokat Bér: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet Antal István mű­vezetőnél, a kft. Budapest XV. kerü­leti munkahelyén (a Rákos út és a Dugonics u sarkán), hétfőtől csü­törtökig 7-től 17 óráig. Budapesti székhellyel bejegyzett, jól prosperáló cég tőkéstársat, tőkebefektetőt vagy csendestársat keres, hosszú távra. Jelentkezés: „Duna 40096” jeligére, MAHIR, Budapest, Wesselényi u. 8. 1075. Ajánlata: hullámpala rétegelt lemez farostlemez gipsz légkondi­cionáló 1,5 drótkerítés 230 Ft/db 50 000 Fl/nV 90 Ft/iiv 10 Ft/kg 30 000 Ft/db 130 Ft/ím Az árak az áfát tartalmazzák. Érdeklődni: ÚRITOK Kíl. Debrecen-A|),if.i Telefon: (52) 31 5-273

Next

/
Thumbnails
Contents