Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1994-06-10 / 134. szám
1 PEST MEGYE1 HÍRLAP KULTÚRA 1994. JÚNIUS 10., PÉNTEK 7 SZÍNPAD Coppelia Miskolcon Léon Delibes művének szinte annyi változata van, ahány bemutatója: Charles Nuitter librettójának amúgy sem sok köze van az eredeti E. T. A. Hoffmann-meséhez. A rendező-koreográfus, Majoros István meseváltozatának lényege az igazságosság és a jóság: a tragikus vétségből nem következik tragédia, mindenki elnyeri párját, ahogyan a varázsmesében igazán helyénvaló. Harmóniára és az egyensúlyt erősítő ellenpontozásra épül a Miskolci Nemzeti Színház Coppeliája. A Fiúnak (Komarov Alexander) ebben a felfogásban nem ellenfele, csak ellentétpárja a Katona (Kozma Attila), akinek szerelme a Lánnyal dramaturgiailag kifogástalanul építkezik a Katona minden mozdulatára reagáló Lány (Anderkó Olga) játékában. Hármuk jelenetében kiváltképpen tisztán mutatkozik meg a koreográfia egyénítő ereje. A Fiú lobbanékony, imponáló ugrásokkal díszített táncával szemben a Katonáé elegánsan férfias: Kozma képességeinek elérhető csúcsaira készült: Majoros ismeri tanítványát. Coppelia szerepében Bóka Beáta szintén teljesítőképessége csúcsait nyújthatja. Coppelius (Majoros István) és a Fiú kettőse az est csodája: az előadásnak messze legjobb táncosa a 48 esztendős Majoros és a generációkkal fiatalabb Komarov. Majoros előadásában az órásmester nem bogaras, még csak nem is különc. Magányos alkotó ő, autonóm ember, kívülálló. A mesebeli falunak nem csupán úgy ellenpontja, hogy babákként megalkotja magának a lakosságot, hanem úgy is, hogy a komolykodó népségtől és polgármesterétől mind viseletében, mind mozgásában különbözik. Bohócos, sarkától a spiccéig hintázó lépései ugyanúgy kifejezik sajátos státusát, mint hatalmas kockás zsebkendője, ami a Coppelia által elejtett, mintegy szerelmi zálogba adott fehér keszkenőnek komikus ellenpontja. Ez a bohócfigura jóságos: August. A darab legmélyebb és legteljesebb alakítása ez, szelíd és robbanékony: amikor égő házát és bábuit kell megmentenie, erős, határozott ember; amikor a Fiú eszén jár túl, egyszerre bülcs és kópé. Magányában pedig befelé forduló, a megváltoztathatatlanba beletörődő férfi. Majoros mester is jóságos: táncosaitól csak annyit vár el, amennyire biztosan képesek. Szitányi György Értékes épületeinkért 0 Értékeinkből — amelyeket elődeink verejtékes munkával alkottak — lassan szinte semmit sem tudunk felmutatni az utókornak, mert fogynak, átalakulnak —jelentette ki a minap Márkus János, a ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke, azon az ünnepi közgyűlésen, amit a városháza dísztermében tartottak. Baldavári László alelnök rövid köszöntője után Márkus János bevezetőjében emlékeztetett arra, mi indokolta néhány évvel ezelőtt azt, hogy azok, akik szerették a települést, féltették építészeti és kulturális örökségeit, egyesületbe tömörüljenek. Az elnök azzal folytatta, egykor a lakótelepek építésekor számos értékes polgár- és gazdaház tűnt el örökre. Kevés a műemlék. Ezért fokozott figyelemmel kell vigyázni a régi Ceglédet idéző, gazdaságot sejtető létesítményekre és persze a környezetre is. Az elnök érintette azt is, hogy remélhetőleg a Szabadság tér felújítása után — a szabadság napján adják át — ismét a nyugdíjasok, kismamák és az átutazó vendégek kedvenc pihenőhelye lesz. Egyébként az egyesület — pártpolitikától mentes szervezetként — szívesen segít a település arculatát, a hagyományokat őrző kérdésekben, amennyiben azt igényli az önkormányzat. A továbbiakban Márkus János részletesen taglalta, hogy a városvédők — százharmincnégy nyilvántartott tag van — az elmúlt egy év alatt (a hetedik közgyűlés óta) mennyi mindent tettek. Egyebek mellett tavaly májusban a MÁV-val közösen helyreállították a vasútállomáson a két díszkutat; képviseltették magukat az Európa Nostra nyílt napján; kiállítást rendeztek az építészeti világnap alkalmából; városvédő ifjúsági tábort szerveztek; részt vettek a szabad piac beépítési tervének tárgyalásán, valamint a szőkehalmi kúria műszaki felülvizsgálatán; ott voltak az országos műemlékvédelmi konferencián; támogatták egy önálló borrend létrehozását; kifejtették véleményüket a város részletes rendezési tervéről; folyamatban van az Együtt a Városért Alapítvány bejegyzése is. Végezetül Márkus János rámutatott, akik szeretik a várost, osszák meg elképzeléseiket az egyesület tagjaival, s próbálják azokat közösen megvalósítani. Együtt hátha többre mennek. (f. f.) A tárgy iránti szenvedély Műhely látogatóban Jobbágyi Homolya Jenő festőművésznél Jobbágyi Homolya Jenő, a Művészetbarátok Egyesületének rangos alkotóművésze nem ismeretlen a magyar műértő közönség körében. Mióta képzőművészeti tanulmányait — mint verbita — Kőszegen elvégezte, több kollektív kiállításon vett részt. Önálló tárlatain keresztül a művészt Pestszentlőrinctől a buRoger testvér — Teréz anya daörsi művelődési házon át Szabadkán, Székelyudvarhelyen, aztán Vietnamban és Hollandiában is megismerhették. Művei, részben a Szent Gábriel-rendházban végzett tanulmányai hatására nagymértékben egyházi ihletésűek. A festőművész jelenlegi kiállításán, a teljesség megragadására törekvő szemléletéből eredendően — melyet ars poeticaként megfogalmazott — a piktúra majd minden válfajában láthatunk egy-egy reprezentatív alkotást: prominens művészegyéniségek: Kodály Zoltán, Márai Sándor, Ruttkai Éva portréi mellett tájképek, csendéletek, s a régi tanyasi világ is megelevenedik. A legszuggesztíveb- bet mégis a portréfestészet terén nyújtja, ez a legplasztiku- sabb kifejezési formája Homolya művészetének. Ezekben az alkotásokban nem csupán a külső, a formai hasonlatosság követelményeit tartja szem előtt a művész, mindinkább az arcvonások mögé rejtőző lelket, a láthatatlan ént kutatja, s a képek bizonysága szerint rá is talál ezekre a belső jegyekre. Nagy géniuszaink közül például Kodály esetében nem egy heroikus pózban tetszelgő nagy alkotót örökít meg, hanem a megfáradt, agg zeneszerzőt. Kodályt, az embert. A művész megvallott hite, miszerint igazi alkotóvá az embert nem elsősorban vele született rajzkészsége teszi, sokkal inkább a tárgy iránti szenvedélye, az intuitív ábrázolás szomjúhozása avatja — e ponton (Kodály portréja) nagyművészeti megnyilatkozássá válik. Homolya Jenő a valóságot részleteiben megragadó, analizáló alkat. A természethűség élve alapján tagadja az elnagyoló, a jelenség mögött csupán a lényegre összpontosító festői irányzatokat. Alkotói műhelyét a látható és láthatatlan ábrázolásának összetettebb, árnyaltabb művészi törekvése vezérli. Megrendítőek az asszonyi törékenységet és szívósságot, az anyai melegséget sugárzó művei. Jellegzetes képeivel bensőségességet sugalmazó kromatikája, a sokszor visszatérő mélymeleg, barna tónus, s annak variáló-vibráló árnyalatai. Ilyen a Teréz anyát ábrázoló festmény, mely távol a hatásvadászón misztifikáló megfogalmazástól emberi megtörtséget, esendőséget fejez ki. Homolya Jenő alkotása ilyen ismérvek által emelkedik a művészi hitelesség csalhatatlan domíniumába. (r. b. a.) Nyolcvan éve halt meg Lechner Ödön Nyolcvan éve, 1914. június 10-én hunyt el Lechner Ödön iskolateremtő építőművész, aki máig felülmúlhatatlan érdemeket szerzett az önálló formanyelvű magyar nemzeti építészet létrehozásában. „Magyar formanyelv nem volt, hanem lesz. Mert kell lennie. Ez a meggyőződés vezet életpályámon, amelynek egyetlen célja, utat vágni a magyar formanyelv megalakítása felé...” — írta Lechner 1906-ban. amikor felhagyva korának eklektizáló törekvéseivel új művészeti célok megvalósításáért kezdett kísérletezni. E kísérlet eredményeiként születtek korának legjelentősebb épületei: a pozsonyi Postapalota, a budapesti Posta-takarékpénztár, a Földtani Intézet, az Iparművészeti Múzeum, a kecskeméti városháza. Lechner a korai francia reneszánsz, majd az angol gyarmati építkezés stílusaival való kísérletezés után talált rá arra a két forrásra, amelyekhez visszatérve megteremtette úttörő stílusát: az ősi magyar népművészeti elemekre és a velük rokon ázsiai építészeti formákra. Az ázsiai építésziből a nagy, puszta falsíkok alkalmazását tanulta meg, s ezzel megtalálta a kiindulópontot a magyar népi építészeti formák és népművészeti elemek alkalmazásához. „S amikor mindezt megtalálta, amikor mindent elvetett, hogy teret, sima teret készítsen a népies eredetű formáknak, akkor megvolt az új művészet lehetősége. ... A nemzetit keresve megtalálta a nemzetközit, az ázsiait keresve a modernet, az aktu- álist... Ez volt az ő sajátos feladata, s benne megnyilatkozott sajátos küldetése a magyar építőművészeinek az európai építőművészet közösségében” — méltatta jelentőségét Fülep Lajos művészettörténész. (veszelszky) II ITiTüiTiFiTiTiTiTiTilur lülÜüSfill ifiTfüillli A pozsonyi Erzsébet királyné emléktemplom első tervváltozata (1908) Táncpedagógusok nívódíjai A Táncpedagógusok Országos Szövetségének vezetősége az 1993/94-es évad nívódíjait június 25-én 17.00 órakor a Magyar Honvédség Művelődési Házában a következő pedagógusoknak adja át: a társastánc-pedagógusi nívódíjat Dalotti Tibor (Budapest); a moderntánc-pedagógusi nívódíjat Bakó Gábor (Budapest) és Horváth Károly (Szeged); a Réti Piroska alapította balettpedagógusi nívódíjat Vollay Enikő (Debrecen) kapja. A kitüntetések átadására a Nemzetközi Gyermek- táncfesztivál gálaműsorán kerül sor. Simogatni vadcsalánnal A közelmúltban jelent meg Szálai Csaba újságíró Simogatni vadcsalánnal című riportkötete, amelyet nemrég mutattott be a Magyar Újságírók Közössége székházában. A kötetről Kása Csaba mondott méltató szavaj kát: „Móricz Zsigmond ri- portkörútjaihoz hasonlíthatnám Szalai Csaba riportútjait, munkásságát, amelynek erdményeképp elkészült ez a riportkönyv, benne a hortobágyi, a nyírségi parasztság életével, gondolkodásmódjával, meghurcolásával”. A bemutatón jelen volt a szerző is, akitől megtudhat-. tűk: könyve megcsúfolt életsorsokkal foglalkozik, közread bírósági iratokat, amelyek dokumentálják a parasztság ötvenes évekbeli bírósági tárgyalásait, pereit, szenvedéseit. „Simogatni vadcsalánnal — a kötet címe aligha talányos. Azt is mondhatnám, amikor így együtt láttam olykor irodalmi fennsíkon járó, olykor szurkáló, a cselédházak eresze alá beálló riportjaimat, engem is megérintett a nyers természetesség. Ám Parasztsorsok egy kötetben ne feledjük! A csalánsimo- gatás gyógyító erejű is lehet, Élményeim szülőföldje jobbára a Hortobágy és környéke volt. Sokszor próbáltak jobb útra téríteni a szerkesztőségi kritika légycsapójával, mondván, ez csak az élet perifériája. Ennek ellenére elkerültem a felajánlott nagy témákat. A kötet összeállításában sem vezetett valamilyen magasabb rendű szempont. Úgy nyílnak ki ezek az írások, amint kifutottak toliam alól” — vall könyvéről Szalai Csaba. (juhász)
