Pest Megyei Hírlap, 1994. június (38. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-08 / 132. szám

10 PEST MEGYEI HÍRLAP Játsszunk együtt! Az én listám, a mi listánk Miközben világsztárok sora adja egymásnak a váltóbotot -— Demis Roussostól az Aerosmith-ig —- koncertturnéjának magyarországi ál­lomásain a pop-rockipar újabb és újabb tehetségeket termel ki min­denfelé. A keményebb rockzene, vagy ha úgy tetszik, heavy metal egyik kiemelkedő tehetsége a Metallica nevű formáció. Hatalmas sikert arattak, amikor bődületes hangerővel megostromolták az el­múlt év tavaszán az MTK-pályát. Most az Igazságot mindenkinek (.. .and Justice for all) című lemezük egyik dala, a „One” a kedvelt. Érdekes, hogy az album 1988-ban megjelent meg, de ezt a dalt csak most kapták elő a süllyesztőből. A közel iskoláskorú (6 éves) zenéről sokan úgy gondolják, hogy teljesen új szerzemény. A balla- disztikus telítésű, a középrészben kettős lábgéppel felfegyverzett, ütemgazdag, dallamos felvétel méltán közkedvelt a zenei ízlés mai szférájában. A Metallica világturnéjának egyik állomásán az éne­kes-gitáros James Hethfield a pirotechnikai eszközök helytelen mű­ködése folytán balesetet szenvedett. Szerencsére tragédia nem tör­tént, de megsérült kezével azóta a gitárhúrokat nem tudja megzabo­lázni, így a Metalchurch nevű zenekar szólósa csépeli náluk a húro­kat az utóbbi időben. E heti kérdésünk is a fémzene nagy előadójá­val kapcsolatos. Hányszor járt hazánkban a mai napig a Metallica? A helyes megfejtők között továbbra is koncertjegyeket sorsolunk ki a in/m, a Petőfi Csarnok, valamint a Szabó Pál Művelődési Ház jóvoltából. A fő támogató továbbra is a Blues and Blues CD Shop (1072 Budapest, Rákóczi u. 4—6. szám alatt az Astoria üzletház­ban), vagyis Éliás Gyula támogatásával készül. Az elmúlt időszakban igen sok kérdés érkezett, melyre a választ részben levélben, részben rovatunkban megválaszolva küldjük. Az elmúlt alkalommal feltett kérdésre a helyes válasz így hangzott: Dr. Alban: No coke. Valószínűleg nehéz volt hiszen a szokottnál kevesebb jó válasz érkezett. A megfejtők közül ezúttal Puskás Ist­ván maglódi olvasónk nyerte a CD-h Fehér Zoltán vecsési és Var­ró Diána kerepestarcsai játékosunk pedig a koncertbelépőket. A megfejtéseket továbbra is várjuk. Címünk: Pest Megyei Hírlap, 1446 Bp„ Ff 311. A borítékra kéijük ráírni Pop-rock Top 10, Rocky-Docky. Most pedig a nemzetközi slágerlista. TOP 10 1. Metallica: One Két klip is népszerűsíti az egyetlen metaldalt a charton. 2. Dr. Alban: Look who's talking Doktor úr csak nyomja a rapreceptet! 3. Mariah Carey: Without you Nélküled üres lenne a lista. 4. Reel to reel: I like to move it Az ügyeletes kedvencek, egyre feljebb mozognak a csúcs felé. 5. Roxette: Sleeping in my car Az autó most a zenei száguldás jeligéje. 6. Ace of Base: Don't tum around Nem is olyan hűvös a svéd négyes fogat. 7. Capella: Move on Baby Gyerünk, mozgás, Baby, vár a diszkó! 8. Bruce Springteen: Streets of Philadelphia A főnök még mindig tud valami különöset. 9. Jazzy Jeff and the fresh Prince: Twinkle, twinkle A diszkópiac új tiki-taki nótája. 10. Pet Shop Boys: Blur Londoni keltezésű szintipop-produkció. (Rocky Docky) SZOLGÁLTATAS Városházi előzetes 1994. JUNIUS 8., SZERDA V. A gödöllői képvise­lő-testület ma, 17 óra 30-kor tartja so­ron következő ülését a városháza első emeleti ta­nácskozó-termében. A tervezett napirend: be­számoló a Számadó Gazdál­kodási Szervezet tevékenysé­géről; javaslat helyiségbérleti szerződés megkötésére a Dó­zsa Gy. u. 2. szám alatti gyorsbüfé üzemeltetőjével; ja­vaslat a Vasvári Pál út feletti terület belterületbe vonására; intézményvezető illetményé­nek biztosítása, valamint a Balatonlellei Gyermektábor ágyneműkészletének felújítá­sa; javaslat Gödöllő általános rendezési terve szabályozási előírásainak módosítására; a Frederic Chopin Állami Zene­iskola tetőtér-beépítésének és átalakításának kérdése — amiről a képviselők az ülés előtt kapják meg az előter­jesztést —; egyebek. Időszerű növényvédelem A burgonya és a paradi­csom legveszélyesebb be­tegsége a burgonyavész. A kórokozója számára a je­lenlegi hűvös, csapadékos időjárás nagyon kedvező, a fertőzés ideális feltételei kialakultak, ezért ellene a védekezést meg kell kezde­ni. Javasolt készítmények: Acrobat MZ, Bravo 500 (II.), Miltox Speciál, Mikál C 64 WP, Ridomil Plus 45 WP, Ridomil Zineb 72 WP, Ridomil MZ 72 WP, Sando- fan C, Z, Rézoxiklorid. A burgonyavész azért ki­emelt jelentőségű betegség, mert kedvező külső körül­mények hatására a járvány néhány nap alatt kialakul, a növények lombja hirtelen lehervad és a gumó is fertő­ződik. Az almafákon a varaso- dás tünete jelentősen emel­kedett, mind a levélen, mind a gyümölcsön. A gomba szaporodásához, a betegség terjedéséhez az időjárási tényezők folyama­tosan kedvezőek, ezért elle­ne a permetezést folytatni kell, Rubigan 12, Sápról, Score 250 EC, Systhane E (MZ), gombaölő szerek va­lamelyikével. A napraforgó-állomá­nyokra a megye minden tér­ségében jellemző, hogy a növények a fejlődésben visz- szamaradottak, a levelek hullámosak, torzultak. En­nek elsődleges oka a napi szélsőséges hőingadozás, ezt més súlyosbítja az álta­lános és már a kritikus mér­téket közelítő, levéltetű okozta fertőzés, ami most elsősorban a bimbókat ve­szélyezteti és egyben visz- szafogja a növények fejlő­dését. A kártevő elleni védeke­zésre ajánlott rovarölő sze­rek, Anthio 33 EC (II.), Dec 2,5 EC, Fendona 10 EC, Karate 5 EC, Sumi-Al- fa 5 EC (II.). Dr. Magyari Istvánná Pest Megyei NTÁ, Gödöllő' A munkanélküliség orvoslásának, egyik leghatékonyabb meg­oldásának tekintem a méltányos közhasznú munkavégzést Tudomásom szerint új jogszabályi rendelkezés alapján — bi­zonyos körben — a vállalkozók kedvezményben is részesülhet­nek a munkanélküliek közhasznú foglalkoztatása esetében — kéri jogi tanácsunkat D. B. budapesti vállalkozó. A foglalkoztatás elősegítéséről sé a munkanélküliek ellátásáról szóló 1992. évi IV. törvényt a jogalkotó 1994. május 21-i ha­tállyal — a közhasznú munka­végzés támogatására vonatko­zó — ösztönző rendelkezések­kel egészítette ki. Az új 16/A § alapján annak a munkaadónak, aki a lakosságot vagy a telepü­lést érintő közfeladat ellátása ér­dekében a munkaügyi központ által kiközvetített munkanélkü­li foglalkoztatását munkavi­szony keretében vállalja úgy, hogy ezzel a foglalkoztatottai­nak számát a közhasznú foglal­koztatás ideje alatt — a foglal­koztatás megkezdését megelő­ző havi átlagos statisztikai állo­mányi létszámhoz képest — bővíti (közhasznú munka), a foglalkoztatásból eredő közvet­len költség legfeljebb 70%- ának megfelelő átmeneti — leg­feljebb folyamatosan egyévi időtartamra — támogatás nyújt­ható, ha a közhasznú munka ke­retében végzett szolgáltatás el­lenértékeként más szervtől díja­zásban nem részesül. Közhasznú társaság részére ez a támogatás akkor nyújtha­tó, ha a munkaügyi központ ál­tal kiközvetített munkanélküli foglalkoztatására — foglalkoz­tatottai számának, a foglalkoz­tatás megkezdését megelőző havi átlagos statisztikai állomá­nyi létszámhoz viszonyított bő­vítésével — nem üzletszerű gazdasági tevékenységében ke­rül sor. Néhány korlátozásról is érdemes tudni érintett olvasó­inknak. Ha a közhasznú munka támogatásának anyagi fedezeté­ül a Foglalkoztatási Alapnak megyék részére szolgáló kerete szolgál, a Munkaügyi Tanács meghatározhatja azokat a felté­teleket, valamint a települések­nek azt a körét, ahol a támoga­tás a foglalkoztatásból eredő közvetlen költség legfeljebb 90%-áig nyújtható. A válsághelyzetek kezelésé­re elkülönített pénzügyi keret­be, a munkaerő-fejlesztő és -képző központok létesítésének költségeire elkülönített keretbe, valamint a megyei keretekbe nem tartozó pénzeszközök fel- használásáról a Munkaerő­piaci Bizottság a közhasznú munka támogatásának mérté­két a foglalkoztatásból eredő költség legfeljebb 90%-ában, időtartamát legfeljebb két év­ben határozhatja meg. A konk­rét munkaadó esetében a ked­vezmények pontos meghatározá­sa céljából a munkaügyi köz­pontokhoz kell fordulni. A jogalkotói szándék alap­ján — remélhetőleg — a mun­kaadók élni fognak e kedvez­ménnyel. s így a munkanélküli­ség kezelésében — saját vállal­kozási érdekeikkel összhang­ban — tudnak segíteni. Dr. Fogarasi Gabriella Lemezbemutató Lemezbemutató koncertet ad Bródy János Gödöllőn, a mű­velődési központban június 16-án, 19 órakor. A belépődíj 250 forint. Egy különleges dobosgála A ceglédi nemzetközi dob­fesztiválon — amelyről la­punk hasábjain már beszá- multunk — briliáns játékával valósággal elvarázsolta a kö­zönséget az amerikai dobos, Steve Smith. A világhírű mű­vész kérésünkre készségesen vállalta az interjút. — Úgy tudom, annyira el­foglalt, hogy naptárában már 1995-ben is alig van szabad nap. Miért vállalta el ezt a ceglédi fellépést? — kérdez­tem. — Valóban nagyon elfog­lalt vagyok. Hallottam, hogy ez a ceglédi fesztivál egy kü­lönleges dobosgála. Az ilyen esemény engem mindig is iz­gat, bárhol rendezik meg. Na­gyon szeretek szólóban játsza­ni, s általában oda megyek, ahol egy érdekes ajánlatot ka­pok. Mivel még soha nem jár­tam Magyarországon, őszinte örömmel mondtam igent a Hohner Music magyarorszá­gi képviselőjének felkérésé­re. Természetesen mielőtt el­indultam, vásároltam egy könyvet, hogy némiképp megismerjem az önök törté­nelmét, kultúráját. Bevallom, ebből az útleírásból annyira megtetszett Magyarország, hogy egy nappal tovább mara­dok, és bebarangolom Buda­pestet. — Az közismert, hogy az amerikai dzsessz hatással van az európai és így a ma­gyar zenészekre is. E dobos- gála után ez fordítva is igaz lehet? — O, hogyne. Voltakép­pen, ha megnézzük, hogy mi­lyen az amerikai dzsessz,-ak­kor kiderül, az a világ min­den tájáról — így Európából. Afrikából — érkező hatások elegye. Jómagam is nagyon nyitott vagyok a különböző zenei hatások iránt. Ha vala­hol jó zenét hallok, próbálom azt átszűrni az egyénisége­men, s beépítem a művésze­tembe. — Elképzelhető-e ön sze­rint, hogy néhány év múlva a ceglédi dobosgála egy euró­pai rangú fesztivál lehet? — Miért ne. Jó példa erre Németországban a koblenzi fesztivál, amely egészen sze­rényen indult. Ma már na­gyon híres. Szívből kívánom, hogy az önök városa is mi­előbb a dzsessz ismert zarán­dokhelye legyen Európában. — Ezt a dobosgálát a So­nor és a Zildjian cég hangsze­reit bemutató kiállítás tette teljessé. Fontosnak tartotta ezt? — Ez a kiállítás gyönyö­rű. A rendező, Kármán Sán­dor — és persze a Ceglédi Dekor Stúdió — fanatizmu­sát és ötletességét dicséri ez a kitűnő munka. A kiállítás a dobfelszerelések múltját szé­les látószögből nézi. Én is ennek a híve vagyok. Nem szabad elfeledkezni a mo­dern dobolás ősapáiról: Lou­ie Bellsonró], Gene Krupá- ról, Joe Moreilóról. A fiatal dobosoknak fogalma 'sincs arról, hogy az én (és korosz­tályom) dobolása miért és mitől olyan hangzású, ami­lyen. Azért, mert mi a dob történelmét is figyeljük. — Innen hová utazik? Mi lesz a következő esemény? — Miután visszarepülök San Franciscóba, majd New Yorkba megyek, ahol felve­szünk egy Buddy Rich-em- lék-CD-t. F. F. Jelentkezés június 15-ig Sobieski János-emléktúra Miután Sobieski János — III. János lengyel király — I. Lipót császárral szövetsé­get kötve, 1683-ban csapata­ival oroszlánrészt vállalt a török seregek Ausztria terü­letéről való kiűzésében, le­hetőség nyílt végre Magyar- ország felszabadítására is. Ennek fontos állomása volt a török rabság alatt szenve­dő Esztergomért október 9-én vívott párkányi csata, amely Sobieski csapatainak sikerével végződött. A győ­zelem 250. évfordulóján, 1933-ban állították fel Esz­tergomban a Sobieski Já- nos-emlékművet és rendez­ték meg egyben az első du­nai Sobieski-emléktúrát Esztergomtól Budapestig. A Magyar Természetba­rát Szövetség, a Lengyel Kultúrintézet és Esztergom polgármesteri hivatala júni­us 22-től július 3-ig ismét megrendezi az immár ha­gyományos emléktúrát Mo­sonmagyaróvártól Esztergo­mig, illetve onnan Budapes­tig. (A túrához június 25-26-án csatlakozni lehet Győrben is, az ide érkező túrázóknak azonban a hajók és felszereléseik elszállításá­ról egyénileg kell gondos­kodniuk.) A mosonmagyaróvári tá­bornyitás június 22-én este 7 órakor lesz. Másnap Kim­iéig, a következő napon Du- naszentgálig eveznek a túra résztvevői. Június 25-én Győrben csatlakoz­nak hozzájuk a lengyel tú­rázók, akikkel egynapos győri szabadprogram után előbb Gyönyűig, majd Al­másfüzitőig, 29-én pedig Esztergomig hajóznak to­vább. Itt két szabadnapot töltenek a túrázók pihenés­sel, különböző programok­kal. Július 1-jén este 6-kor ünnepi megemlékezésen vesznek részt a Sobieski- szobornál, majd 10 órától a városi sportcsarnokban diszkót rendeznek számuk­ra. Másnap Dunabogdá- nyig folytatják útjukat a tú­rázók, az utolsó napon pe­dig egészen Budapestig. A Mosonmagyaróvártól Budapestig tartó túra neve­zési díja felnőtteknek sze­mélyenként 1000 forint, az ifjúsági korosztálynak 600 forint. (A túrán szülővel vagy hozzátartozóval együtt utazó 14 éven aluli gyermekek nevezési díjat nem fizetnek.) A kenu és az evezős hajó szállítási költsé­ge 700 forint, a kajaké 500 forint. Áz Esztergomtól Bu­dapestig rendezett kisebb túra nevezési díja felnőttek­nek 500 forint, az ifjú túrá­zóknak pedig 350 forint. (Az ifjúsági nevezési díj be­fizetéséhez a diákigazol­vány felmutatása szüksé­ges.) A hajó feladásakor a nevezési díj befizetését iga­zoló lapot minden résztve­vő köteles bemutatni, a hajó szállítását csak így vál­lalják a szervezők. A hajók feladása, Moson­magyaróvárra: június 20- án, hétfőn, déli 12 és este 6 óra között a római-parti kis­hajóállomásnál. Az Eszter­gomba szállítandó hajókat június 29-én, szerdán ugyanitt kell feladni. A túrára június 15-ig le­het jelentkezni személyesen vagy levélben, minden szer­dán délután 4 és 6 óra kö­zött a Magyar Természetba­rátok Szövetségének köz­pontjában (1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 31. II. em. 3.). A jelentkezési lap és a befizetési csekk ugyan­itt bármely hétköznapon be­szerezhető. Vidékiek számá­ra — kérésükre — mindket­tőt postán elküldik. A túrá­val kapcsolatos további in­formációkat az MTSZ vízi- túra-bizottságától szerezhe­tik be az érdeklődők, az em­lített szerdai időpontban. (Tel.: 111-2467, 111-9289, fax: 153-1930). V. L.

Next

/
Thumbnails
Contents