Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-05 / 104. szám
_É PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. MÁJUS 5.. CSÜTÖRTÖK 13 Felhívás a választókhoz 1945-ben és 1956-ban több százezer magyar menekült Nyugatra a szovjet, illetve a magyar bolsevizmus elől. Ez a nemzeti emigráció küzdött negyvenöt, illetve harmincöt évig a szabad világban azokért a célokért, amelyekért itthon üldözés, internálás, börtön, nemegyszer bitó járt. A ’94-es választások közeledtével is sorompóba áll az emigráció nemzetnek elkötelezett része, hogy segítse a nemzeti elkötelezettségű pártokat és képviselőjelölteket a választási küzdelemben. Ezt a segítséget Magyarországon a Magyar Egyeztető Testület koordinálja. Ahogy közeledik a választások időpontja, úgy jön haza egyre több, üldözés elől menekült hazánkfia és keresi meg a MET-irodát, „munkát” kérve. így érkezett haza vitéz Serényi István is Ausztráliából, aki egész életével bizonyítja, hogy a nemzeti ügynek elkötelezett harcosa, ő volt az, aki 1959-ben — amikor a magyar forradalmat vérbe fojtó Hruscsov az USA-ba látogatott — New Yorkban a híres szabadságszobomak bekötötte a szemét — ezzel hívta fel a világ figyelmét, hogy tiltakozzon a magyar nép szabadságának elnyomói ellen. Két évvel később San Franciscóból 72 nap alatt futott át New Yorkba. A magyar címeres mezben megjelenő atléta minden állomáson már puszta megjelenésével, még inkább nyilatkozataival hívta fel mindenki figyelmét a magyar ügyre. Még abban a megtiszteltetésben is része volt Surányi Istvánnak, hogy a napokban elhunyt Nixon elnök akkoriban személyesen fogadta és jóindulatáról biztosította a magyarokat. Serényi István a Magyar Egyeztető Testületen keresztül most az alábbi felhívással fordult a magyar választókhoz. „Sorsunk a ’94-es választásokon dől el. Most teszünk hitet, hogy az 1000 éves Szent István-i eszmék új életre kelnek-e, vagy elsüllyedünk a kozmopolitizmus mocsarába. A kommunista visszarendeződés veszélye nagy, mert mint Márai Sándor mondta: »A kommunisták sokkal veszélyesebbek akkor, amikor már nem az eszmét, hanem a zsákmányt védik.« Felhívok minden magyart, hogy csak a nemzeti pártokra szavazzon, ezzel téve hitet a magyar értéken nyugvó erkölcsi tartásról!” A Magyar Egyeztető Testület elnöksége köszönetét mond Serényi Istvánnak több évtizedes helytállásáért és napjainkig tartó töretlen lelkesedéséért. Kívánjuk, hogy május 30-án együtt ünnepelhessük a nemzeti erők választási győzelmét. Bánkúty Géza Magyar Egyeztető Testület elnök Tegyék félre a vitákat! A Pest Megyei Hírlap április 23-ai számában olvastam a Magyar Egyeztető Testület felhívását a nemzeti pártok vezetőihez. Már sok velem egykorú és fiatalabb férfival is beszéltem, de különösen asszonyokkal, akik még érzékenyebben reagáltak erre a megindító felhívásra. Közeledik május 8-ü, mindannyiunknak nagy a felelőssége, akik odajárulunk az urnákhoz. Ez az írásom elsősorban a nőknek szól, a nagymamáknak, édesanyáknak, a fiatal lányoknak. A nemzet legkisebb egysége a család. Tudjuk, hogy a válási statisztika szerint a világ élvonalában vagyunk. Lelkileg sérült, eldobott gyermekek ezrei kerültek nevelőotthonokba. Nőtt a gyermek- és ifjúsági bűnözés, az erőszak! Mondjuk ki csak bátran, ennek fő oka, hogy két generáció többsége hit nélkül nőtt fel. Mire tanította a népet Eötvös József? „A nemzet talpköve a tiszta erkölcs!” Nem hiszem, hogy van olyan édesanya, aki nem azt kívánja, hogy gyermeke becsületes, szorgalmas, jó magyar és erkölcsös legyen. Nem véletlen, hogy egyházi iskoláinkban ha hittant nem tanul a gyermek, akkor erkölcstant kell tanulnia. Az egyháziak ingatlanaik néhány százalékát kapják vissza, de így is felzúdult a baloldali és liberális ellenzék kórusa: keresztény kurzus! Az elmúlt negyven évben mindent elkövetett az MSZMP, hogy emberek százezrei forduljanak el a hittől, a hazaszeretettől. Ha a választáson a baloldal szerzi meg a legnagyobb százalékot, ugyan HISTÓRIA Egy asszony a gulág poklában ISz. Géza és felesége • a Halmi-telepi Bem utcában laknak. Szerény, békés hajlékukban megvan mindenük, ami a keményen megdolgozott Sugdíjasévekre elérhető. : is — mint sokan mások a Halmi-telepen — a ’60-as években sodródtak Vecsésre, mert az erőltetett téeszesítés után a zsíros bácskai földeken se úgy ment a közös gazdálkodás, ahogy azt az agitálok évekkel előtte ígérték. így elmenekült faluról a föld népe, s ha tehette, a nagyvárosok közelében az ingázó élet mellett épített magának egy szerény otthont. így a szülőföldhöz kötő hajszálgyökerei akaratlanul is egyre vékonyodtak. Voltak azonban olyan új honfoglalók is Vecsésen és környékén, akik a nagyüzemi mezőgazdaság mellett az emlékeiktől is igyekeztek menekülni. Nyomós okuk volt rá. Az emlékek, a múlt azonban, mint az árnyék, követik az embert, nem olyan könnyű megszabadulni tőlük. Évtizedekig a „felszabadulás” mint „fénylő április 4.” dicsőítette a megszálló csapatok „hírét, nevét”, holott sokan a testükben, lelkűkben hordták ennek megannyi, szörnyű bélyegét. Erről azonban, ha nem akartak bajt a családnak, otthon se igen beszéltek az emberek. Az iskolai történelemórákon pedig hiába is kérdeztünk volna a háború utáni évek valós történéseiről, csak a mindent megszépítő, baloldalinak mondott ideológiával fűszerezett- hamis válaszok hangzottak volna el. Sz. Gézáné, született H. Margit sokáig nem beszélt a családnak a meghurcoltatásáról. Amikor a lánya nagyobb lett, megtörte a csendet. Felismerte: ha nem beszélünk bizonyos dolgokról, attól azok még sajnos léteznek, s talán okulásként a kirakós játékhoz hasonlítható történelem egy-egy hiányzó mozaikjának felmutatásaként nem árt, ha megkésve is, megismerik a gyerekek. Élete valóságos történelem, ami egyben ennek a szerencsétlen, sokat szenvedett hazának a történelméhez is — mintegy furcsa görbe tükör — adhat néhány adalékot. Margit néni így adta elő a vele történteket: 1920-ban a dél-magyarországi Bácskában születtem, egy Kunbaja nevű településen. Szüleim szegényparasztok voltak, s mivel az örökség nagyon kevés volt, az uradalomba szegődtek el dolgozni, meg részes művelésre fogtuk fel a tehetősebb gazdák földjeit. Éppen a szegénység, az egészségtelen földbirtokviszonyok miatt volt elterjedt mifelénk az egykézés. Nekem sincsenek testvéreim, egyedüli gyermeke vagyok szüleimnek. Ráadásul sváb család volt a mienk, s a merev öröklési rendszer még jobban felerősítette az egykézés általános gyakorlatát. Kunbaja tipikus sváb falu volt akkor, mint a közelben más települések is: Csávoly, Bácsalmás és a többiek. A török kiűzése után telepítették ide a svábokat, mert nem volt, aki megművelje a földet. Az pedig művelés nélkül nem hozott hasznot az uraságnak. Alapvetően gazdag település volt a mienk, a katolikus svábok szorgalma a magas aranykorona-értékű bácskai földön jól kamatozott. Már akinek volt földje-Az én szüleim nem örököltek annyit, hogy eltartsák a családot, így apám vincellér lett az uradalmi szőlőben, s én is korai gyerekkortól elszegődtem dolgozni, hogy könynyítsek a szülők gondjain. A hasonló sorsú szegény családokat a sváb hagyományok mellett a vallásos hit fegyelmező ereje jól összefogta Kunbaján. Nem voltak elérhetetlen álmaink, csak igen szerény igényeink. De nem is volt olyan kapzsiság sem, mint manapság, amikor szinte se családra, se Istenre, se hazára nem jut idő a nagy rohanásban. A házunk tipikus szegény parasztporta volt, döngölt padlójú szobával, konyhával, kamrával. Ilyen volt Kunbaján a legtöbb. Nem is volt ellenségeskedés sem a svábok, sem a kevés magyar között. Mindenki megtalálta a magához illő társat, barátot, senki nem vágyott elérhetetlen célok után. Valami feszültség mégis adódott, mert a trianoni béke szerint meghúzott országhatár sokak földjét szelte ketté, aminek természetesen nem örültek az emberek. Jó ideig még művelték, mintha mi sem történt volna, de aztán az elcsatangolt részekre telepített bunyevácokkal sok feszültség volt emiatt. Aztán német fiatalok járták a baranyai sváb falukat, s felénk is el-eljöttek. A nagynémet eszmékről beszéltek, s nyomukban sorra megalakultak a Volksbund-szervezetek. Apám sokszor mondta: meglássátok, ebből nem lesz jó a sváboknak, csak újabb ütközés lesz a magyarokkal, bunyevácokkal. Igaza lett. A Volksbund ugyanis éppen a megcsonkított birtoké svábokat, a tehetősebbeket tévesztette meg, s a falu lakosságát teljesen megosztotta. Aki nem léki hiszi el, hogy teljesítik most hangoztatott ígéreteiiket? (Közeledés az egyházakhoz, a munkanélküliség felszámolása stb.) Kiveszik svájci bankbetétjeiket és új munkahelyeket létesítenek? Törődnek majd a határainkon kívül élő magyarokkal? Negyven év alatt melyik pártvezető emelt szót érdekükben? A nyugdíjak összege évente hány százalékkal nőtt a Kádár-rendszerben, ugye kettővel? A baloldal honnan varázsol elő olyan „szakértő” kormányt, hogy nem lesz költségvetési deficit? A mezőgazdaság hogyan fog hirtelen rendbe jönni? Talán viszszaalakulnak a téeszek, élükön a 100-200 hektár földet felvásárolt volt téeszvezetőkkel? Kérem több millió aszszonytársam nevében, üljenek le a felhívott pártok vezetői, sőt csatlakozzon hozzájuk Orbán Viktor is, hiszen három gyermek édesapja, az ifjúság egyik vezetője. Tegyenek félre minden vitát, karrier- és hatalomvágyat, egyetlen cél legyen a szemük előtt: a nemzet jövője, a nép nyugalma és a béke! Kárteszi Istvánná Cegléd Köszönet Leitner Gábornak Püspökhatvan községben május 2-án dr. Leitner Gábor, Pest megye 1. számú választókerületének kereszténydemokrata képviselőjelöltje tartotta választási gyűlését. Lenyűgöző felkészültsége, politológiai szaktudása, nemes egyszerűséggel előadott választási programja — amely nem ígérgetés, hanem csupán elképzelés, tervezet esetleges parlamentbe kerülése esetén — mindenféle személyeskedést nélkülöző előadása fegyelmezett csendre, odafigyelésre késztette a hallgatóságot. Véleményem szerint ebben a kultúrházban ilyen — minden segédeszköz, jegyzet nélküli, körülbelül másfél órás, könnyed, színvonalas előadás — még nem hangzott el. Köszönjük dr. Leitner Gábor úrnak! Legközelebb a parlament soraiban szeretnénk látni. A padsorokban feltétlenül helye van, s ha rajtunk múlik, ezt ő be is fogja tölteni. Kovácsné Mészáros Anna Püspökhatvan pett be, mint az én szüleim is, azokat olykor csúfolták az utcán, sőt a templomban is elkülönültek tőlük, s renegátaknak, árulóknak mondták őket. Apám azonban nem hitt az ígérgetéseiknek, sőt kifejezetten ellenszenvesnek találta a mozgolódásukat. A Volksbund agitációja ellenére az 1941-es népszámláláskor sokan — köztük az én szüleim is — magyarnak, de német anyanyelvűnek mondták magukat. Ekkor már nagylány voltam, s a barátnőkkel alig vártuk a postást, hogy mit írnak a legények a frontról. Aztán jöttek a halálhírek, sebesülésről szóló értesítések, ami apám óvatosságát csak tovább fokozta. Az, hogy ő nem hitt az új eszméknek, abban közrejátszott az ő első háborús tapasztalata is. Neki mindkét karját átlőtték az első világháborúban. Egész életében viselte a nyomát, meg a fájdalmait. (Folytatjuk) Orosz Károly (Ve esés) A vármegye a városokról Zsigmond király 1405 elején tanácskozásra hívta a városok, a mezővárosok és a falvak küldötteit Az uralkodó meghallgatta kéréseiket, majd a királyi tanács tagjainak véleménye után elrendelte, hogy egyes városokat fallal keli körülvenni, bizonyos mezővárosokat és falvakat pedig városi kiváltságokkal keli felruházni. Az április 15-én kiállított dekrétum volt Zsigmond városokról hozott nevezetes rendelkezése, melyben egységes keretben kívánta Magyarország településfejlesztését szabályozni. Az 1405-ös gyűlés azonban nem volt valódi országgyűlés, mert a nemesség és a vármegyék nem kaptak meghívót, így szabályos törvényeknek sem lehetett dekrétumát tekinteni. Zsigmond király ezért úgy döntött, hogy rendelkezéseiről a vármegyék legalább nyilatkozzanak. A rendeletet minden megye megkapta. Pest vármegye gyűlése 1405. május 5-én foglalkozott a dekrétummal. Garai Miklós nádor, a megye főispánja elnökölt az ülésen, melyen „a minden rangú lakosok azon végzéseket, melyek az ország dicsőségére, lakosainak javára és gyarapodására szolgálnak, helyeselt”. E jelentős ügy mellett a vármegye kevésbé fontos ügyekkel is foglalkozott, így megvizsgálták az óbudai apácák panaszát Kópiái Dezső' és Leusták nádor fiai, György és Péter ellen, akik a „Körös, Kecskemét és Cegléd között levő Haraszl nevű cserjést, amelyet mindhárom birtok népei közösen használtak, Kőrös birtokhoz csatolták”. Pogány György
