Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-05 / 104. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. MÁJUS 5., CSÜTÖRTÖK Tízéves a százhalombattai Forrás Együttes Néptáncoktatás — egyetemi fokon A Kárpát-medence valamennyi nagy néprajzi tájegységének táncaiból összeállított műsort mutat be a százhalombattai Forrás Együttes felnó'ttcsoportja a legmagasabb szakmai elismerés, az Arany I. fokozat elnyeréséért május 7-én, szombaton fél hétkor a helyi művelődési központban. A műsorukon szereplő 14 tánc csak töredéke annak, amit a többgenerációs, közel 500 tagú, tizenkét csoportból álló néptáncegyüttes tízéves fennállása alatt megtanult. S maga a tánc is csak egyike egyre szerteágazóbb tevékenységüknek, mellyel afféle kulturális intézménnyé nőtték ki magukat városukban, és amely lassan az egész országra kiterjed. Minderről és a jövő terveiről beszélgettünk Szigetvári Józseffel, az együttes alapító vezetőjével. — Néptáncegyütteseket általában a hagyomány továbbéltetésének szándéka hív életre és tan életben. Az önök együttese pedig éppen egy ipanelepítés vonzására hinelen felduzzadt, saját népi hagyományokat nélkülöző városban hódít egyre többeket — mondtam. Hagyományok nélkül? — Saját hagyománya a városnak valóban nincs. De a betelepülők génjeikben magukkal hozták a hagyománytiszteletet azokról a településekről, ahonnan ideköltöztek. A lappangó igényt kellett csak felpiszkálni... Ezt mutatja az együttes alapításának története is. Az érdi gimnázium egy előadásához tanultunk be a diákokkal egy néptáncbetétet. A Százhalombattáról bejáróknak annyira megtetszett a tánc, hogy kértek: folytassuk a munkát egy saját együttesben. Az alapító tagokhoz egyre többen csatlakoztak, s ma már a hat-éves komáktól a felnőttekig közel 500 tagunk van. E kivételes gyarapodásnak azonban megvan a maga magyarázata, oka, amit magam Szigetvári József személyiségében vélek felfedezni. A néptáncosokra jellemző küldetéstudattal a táncot olyan nemzeti értéknek tartja, melynek örömét mindenkivel meg kell ismertetni. A lelkesedésen túl hihetetlenül energikus személyiség, amelyhez az Építők Vadrózsák Együttesében szerzett, és azóta állandó tanulással gyarapítóit magas fokú mozgástudása járni. — A folyamatos útkeresés éltet — mondta Szigetvári József. — Hogy a munkának újabb és újabb értelmet adjak. Táncosként először együttest alapítottam, majd felkutattam az utánpótlás lehetőségét. Mások gyűjtéseinek felhasználása Után magam is gyűjtőútra mentem Magyarország híres tájaira és Erdélybe. Majd mások koreográfiáinak felhasználása után magam is készítettem koreográfiákat. (Megjegyzem: A Forrás Együttes az eredeti táncokat szerkesztve viszi színpadra, dramatikus elemek nélkül...) Aztán úgy éreztem: a „néptáncolgatás” önmagában már nem elégít ki, valami mást is kell csinálnom. Akkor kezdtem tapogatózni, hogy hogyan lehetne a néptánctanítást az iskolákba bevinni. A táncára titkaiból — Hogyan sikerült szándékának a tanárokat megnyernie? Milyen keretek között tanítanak az iskolákban ? — Benitli Jenó'né, az 1. sz. Általános Iskola igazgató asszonya nyitottan fogadta elképzeléseimet. Miután a martonvásári iskolát (ahol sikeresen alkalmazzák a néptánctanítást) meglátogattuk, felkért: heti egy órában tanítsak néptáncot. Két másik társammal együtt a környező településeken is bevezettük az iskolai táncoktatást három év óta, heti egy órában. Azt tudtuk, hogy a népi hagyományok érzelmileg idegenek a mai gyerekek számára. Megismertetését és megszerettetését rögtön az első osztályban kell kezdeni. Teljes mértékben játékkal, amibe egyre több táncot keverünk. Az alapkészségeket’ nagyjából negyedikre tanulják meg a gyerekek. Ezután már azt tudunk tanítani neki, amit akarunk. A tánctanítás persze önmagában nem elég: az iskolában teljes népismereti programot kell bevezetni, amelynek keretében a magyarórán a népköltészettel és az általa inspirált irodalommal, az énekórán kifejezetten az egyes tájegységek dalaival, rajzórán népi mesterségekkel, történelemórán az egyes tájegységek történetével és szokásaival foglalkoznak, és így tovább. Hogy a magyar gyerek ismeije az eleik által felhalmozott népi értékeket. Természetesen egyik alternatívaként, a világ és a nemzet többi értékei mellett. A néptáncosdiploma felé Szigetvári József mindehhez hozzáfűzte: 1992-ben a helyi zeneiskolában is megindították a néptánctagozatot 370 gyerekkel. Ezzel a százfős zeneiskola létszáma közel ötszáz főre duzzadt. Szeptembertől népdal- és népzenetagozattal bővül a ma már komplex művészeti iskolaként működő egykori zeneiskola. Elkötelezett tánctanáraik azonban (a közoktatási törvény előírta pedagógusi végzettség híján), a többi tanárral szemben méltánytalan helyzetben tanítanak. Ami megint újabb irányokba tereli Szigetvári József tevékenységét. A budapesti Testnevelési Egyetemen olyan néptáncszak bevezetéséhez, megfelelő terveket dolgoztak ki Szécsényi Józsefiével, a TF tanszékvezetőjével és Hortobágyi Gyöngyvérrel, a Magyar Művelődési Intézet mankatársával közösen, amely a résztvevőknek felső-fokú diplomát nyújtana. Ha tervezetüket a minisztérium elfogadja, már szeptemberben megkezdődhetne a néptánctanárok és az utánpótlás egyetemi képzése. ^ Veszelszky Sára Próba közben a Forrás Együttes Erdősi Ágnes felvétele Könyvjelző Medikusok a forradalomban Sokan csak most, könyvének kiadásakor tudtuk meg, hogy dr. Kis Gyula országgyűlési képviselő orvostanhallgató volt 1956-ban, és mentősként élte meg a forradalom feledhetetlen napjait. Élményeiről filmet szeretett volna forgatni, annak idején ugyanis filmrendezői diplomát is szerzett. Nemrég azonban kiderült, hogy ma egy történelmi film díszletei megfizethetetlenek, ezért az elérhetőt, a megvalósítható! választotta: könyv formájában adta ki évtizedek óta dugdosott kéziratát. A szerző a könyvpremieren filmnovellának nevezte munkáját, amelyben egyetlen napba sűrítette a történteket; egy huszonkét éves fiatalember teljes életét, hiszen a nap végén hősi halált hal. Ennek a fiatalembernek nincs neve, inkább jelkép ő; az író általa állított emléket azoknak a medikusoknak, akik megélték a forradalmat, vagy életüket áldozták érte. A harag gyermekei című kis kötet mottója Pál apostol efezusiakhoz írt leveléből idéz egy mondatot; „Születésünknél fogva mi is a harag gyermekei voltunk, akárcsak a többi ember.” A szerző, a parlament szociális, egészségügyi, és családvédelmi bizottságának elnöke röviden értelmezte is a súlyos fogalmat, ami a címben és a mottóban is előfordul. A fiatal medikusokban, akik az ember gyógyítására készültek, nem élt harag, de a diktatúra feltámasztotta bennük ezt az érzést. A félelemben eltöltött gyerekkor, az október 23-a utáni Kádár-beszéd, s az egész, képtelen, mocskos világ, amiben élniük kellett, s végül a rájuk zúdított orosz tankok... Mindazok ellenére, amit a szerző a forradalomban és annak leverése után megélt, hisz. abban, hogy az ember a lelke mélyén jó, és bár a viszály, a harag, a gyű-A harag gyermekei lölség szétszakít, de a szeretet összetart. Most — és ehhez magyarázat sem kell. Kis Gyula még abban is hisz, hogy ennek a népnek egészséges és jó az ítélőképessége, és úgy fog szavazni, hogy visszafordíthatatlan legyen az a folyamat, amelyben a szabadon megválasztott parlament első ténykedéseként kimondta és törvénybe iktatta, hogy 1956 forradalom és szabadságharc volt. Ónody Éva Szobi tárlat Balázs Imre Vácott élő festőművész kiállítását nyitják meg holnap délután 4 órakor a szobi Börzsöny Múzeumban. A művészt és munkásságát Kocsis Iván, a MAOE váci csoportvezetője, fotóművész méltatja. Közreműködik Dévai Nagy Kamilla előadóművész. A tárlat július 31-éig tekinthető meg. Domonkos-szobrok Domonkos Béla szobrászművész munkáiból rendez kiállítást a Magyar Mezőgazdasági Múzeum a városligeti Vajdahunyad-várban. A ma délután 3 órakor nyíló tárlatot Pogány Ö. Gábor nyitja meg, közreműködik Geiger György trombitaművész, Maros Éva hárfaművész, Donkóné Simon Judit előadóművész, valamint Érd város kórusa. A kiállítás május 29-éig tekinthető meg. SZÍNPAD Az Evangélium Színház legújabb bemutatójáról Ha abból az alapigazságból indulunk ki, hogy „a színház akkor színház, ha feltárja szöveg és szövegen túli dramaturgiai viszonyát, magát a drámát, akkor bátran állíthatjuk: az Évangélium Színház Tamási Áron Vitéz lélek című példázatának színrevitelével a „másról is beszél, amikor valamiről szól” alaphelyzetét sikerült megteremtenie. Miért? Mert egy értékvesztésekben tévelygő kor lehetséges alternatíváját kínálja, s úgy tűnik, a legmaradandóbbat, a legsürgetőbbet. Azt a legnagyobb értéket, amit az evangélium így ír le: ha szeretet nincsen bennem, semmi vagyok, vagy képi megvilágításban: szeretet nélkül olyan vagyok, mint a pengő érc és zengő cimbalom. Nem véletlen tehát a darabválasztás, annak értő és érző színrevitele, „újjáépítése” — hogy a példázat kulcsszavát idézzük — hisz kevesen ismerjük Tamási népi játékainak sorából, Udvaros Béla rendező állal kiemelt, portól megtisztított és újjávarázsolt darabját, s a játék sugalmazta egyetemes üzenetet, melyet az új időknek szóló értelemmel felfényezve ez a színpadi produkció közvetít: „Egy vesztett embernek és egy vesztes nemzetnek mindig kezdeni kell: kicsiből, alázatosan, hittel. ” A történet reális falusi környezetben játszódik. Húros Annamária díszletei között, korhű jelmezeiben otthonosan mozognak a székely népélet jellegzetes típusait megelevenítő rangos színészek, kiilső-belső habitusukban is karakterisztikusan, hitelesen mintázva a székely észjárás, gondolkodás, humor és nyelvi kifejezés világát. A főhősben, O. Szabó István alakítása, sűrítetten jelentkeznek azok a tulajdonságok, amelyek a nép leikéből lelkeztek, amelyek a világgal való szembenállásban és felülkereskedésben hősünket segítik. A többi szereplő is — mint Tamásinál oly sokszor — emberi tulajdonságok hordozója: Boróka (Forgács Szilvia) a tisztaság, a megalkuvást nem ismerő gyermeki, nem gyermeteg! rajongás természetét fedte fel számunkra. Az apában (Körtvélyessy Zsolt) az emberben dúló, pusztító, feltartóztathatatlan erők munkálása tükröződik. Bállá Péter a kitartás, a szívósság, a hit igézetében élő és égő szenvedélyes ember típusa. Ambrus, Nikita, Kristóf a székely szívjóságot, nyelvi veretességet, a lét tiszta örömét közvetítik felénk. S ami a rendezésből árad és szertesugárzik, az a szeretet: Udvaros Béla emberi-művészi hite és tetten érhető szakmai felelőssége. „A kezünket nyújtjuk” — nyilatkozta a társulat művészeti vezetője bemutatkozásukkor. S van-e valamire nagyobb szükségünk, ha szőkébb vagy tágabb portánkon széjjeltekintünk? S erre az örömhírt hozó színházra, mely oázisként hat a bennünk és körülöttünk izzó katlan közepette. Balázs Adina Magyar konzervatívizmus A kozervatívizmus és a maradiság sokak szerint rokonértelmű fogalmak. Pedig nincs igazuk az ekként vélekedőknek, s ezt mi' sem bizonyítja jobban, mint az, hogy amíg ezen eszmekor a hivatalos magyar politikából ki volt tiltva, addig a képviselői a világ számos országában modern társadalmat és gazdaságot hoztak létre. Ideje hát, hogy a politika, s általában az eszmerendszerek iránt érdeklődők megismerkedhessenek a konzervatív gondolatokkal. Annál is inkább, mert az értékkonzervatívizmus a kipróbált formák, szemléletek azonosságát jelenti a változásokban. Nos, ezt a megismerést, vagy inkább ismerkedést tette lehetővé az az elmúlt év novemberében a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen megtartott kétnapos előadás-sorozat, amelyen neves társadalomkutatók, történészek, újságírók, közgazdászok, politológusok, például Andorka Rudolf, Kosa László, Gergely Jenő, Rabár Ferenc, Körösényi András, Bőd Péter Ákos, Oláh Zsigmond, Maroth Miklós, Molnár Attila fejtette ki a nézeteit a kérdéskörről. Az előadások szövegét Tőkéczki László irodalomtörténész szerkesztésében a Batthány Lajos Alapítvány és a Barankovics István Alapítvány támogatásával kiadták — ezáltal is elősegítendő, hogy a konzervatív eszmékkel minél többen megismerkedhessenek —, s tegnap bemutatták a sajtó munkatársainak. H. P.
