Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-25 / 120. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. MÁJUS 25. SZERDA 13 Vesztesek és nyertesek A harag rossz tanácsadó! Ha még ráadásul hergelik is az embert, könnyebben jár el a kéz, akkorát üt, hogy maga is megbánja. Volt egy nagyszerű pillanat. A magyarságnak Mátyás király óta egyetlen biztos pillanata. Hittük, hogy végre eljön az igazság. Mert biztos esély volt rá! Ha megbízottaink akarták volna. Az MDF akkori vezetője azonban (a párt I. országos gyűlésén) az önfeláldozó politikát, a „kamikazehalál” programját vállalta. Ezt a programpontot sikerült végrehajtani. A nemzeti koalíció bele is rokkant, magával rántva a nemzetikeresztény politizálást, s vele a pártokat. A választópolgár azonban megelégelte a zsebében kotorászok mellébeszélését, s odavágott. Már késő volt a magyarázkodás. A Rádió és a Tv rendbetétele, Horn Gyula ávós múltjának hirtelen előrángatása inkább ártott, mint használt. Egyet mindenképp bebizonyított: a koalíció még legyengülve is tud takarítani, ha akar. Tehát betarthatta volna a választókat annak idején leginkább megfogó választási ígéretét: a tavaszi nagytakarítást. Talán az őszinte bűnbánat még meghozta volna a feloldozást. Ha bevallják és megnevezik kényszerítőiket, cinkosaikat, hibáikat, akkor a megbocsátani (látjuk) mindig kész magyarságtól többre számíthattak volna, s nem dobják ki vele együtt gyanússá vált testvéreit sem. Az igazság elmondása azonban tiltva van! Mert hatalomra kell juttatni" az MSZP-be, SZDSZ-be költözött kölcsönfelvevőket, akiktől megbízóik leginkább várhatják, hogy behajtják rajtunk a törlesztő részleteket. A megvalósítás útja a „gulyáskapitalizmuson” át vezet. Felveszik az MSZP-programban meghirdetett dollármilliárdokat, ezek nagy részét, mint eddig, elosztogatják, kisebbik részéből pedig fenntartják a gazdaságtalan vállalatokat, (a fizetett) belső munkanélküliséget. A baloldal és a sajtó négyéves választási kampányát, a kormányzat saját eredményeit és nehézségeit a közvélemény előtt elhallgató, ellentmondásos politikáját a nemzeti, keresztény jobboldal képtelen volt ellensúlyozni. Az alig fél éve működő Magyar Igazság és Elet Pártja sem. Az igazság erre nagy, de nem elegendő. A jobboldal közös és legmeghatározóbb tévedése az volt, hogy a magyar nép az igazságot felismeri, s a valódi vétkesektől meg fogja szavazatát vonni. Ezeken a szavazatokon kívántunk osztozni. Amíg mi álmodoztunk, az agitátorok elővették a régi pártlistákat és kiosztották a szerepeket, hogy ki kire szavazzon. Csak ez lehet a magyarázata az MSZP—SZDSZ változatlan szavazatarányának városon és falun. Az újabb hibát azonban nem szabad elkövetni. Most azt akarják hazudozó mestereink elhitetni, hogy hó végén, a választások második fordulójában csak közülük választhatunk. Hogy azt tehessenek velünk, amit akarnak. Most kihasználhatnánk az általuk ellenünk kieszelt kétharmados csapdatörvény előnyeit. Rajtunk a sor, akadályozzuk meg a baloldal kétharmados többségének létrejöttét! Egyetlen esélyünk a megbocsátás, ha a történtek rádöbbentik, rákényszerítik a nemzeti jobboldal pártjait az önkritikus tisztulásra. Ezért szavazzunk minden körzetben a legesélyesebb jobboldali jelöltre. Most vesztettünk, de az idő a népet lekenyerező MSZP-programmal szemben nekünk dolgozik. Hogy végül egy biztos nyertes legyen: Magyarország! Fehér András a MIÉP szentendrei szóvivője Mit hoz a jövő? A választások első fordulója óta már sok nyilatkozatot hallhattunk a Magyar Szocialista Párt vezetőitől. Ezek első hallásra mintha nem is adnának okot az elkeseredésre, borúlátásra. Azonban mást nyilatkozik az MSZP és mást az SZDSZ. Horn Gyula még a betegágyán kijelentette: HISTÓRIA Benedek Elek Magyarok története VSok zagyvaságot írtak . össze a megrémült népek krónikásai Árpádról és népéről, de a nagyszerű eredmény meghazudtolja őket: államalkótásra teremtett nép volt Árpád népe, mely nemcsak hogy nem tűnt el nyomtalan, mint annyi vándor nép, de rendet csinált a népek nagy kavarodásában; országot teremtett azon a földterületen, mely akkor különféle tartományok keveréke volt. A magyarok hét törzséhez már Lebediában csatlakozott a kabar törzs, s e nyolc törzs fegyveres népének Árpád volt a fővezére. Egy kézben volt a fő vezetés, de ez a kéz nem uralkodott zsarnoki módon: a nemzet dolgait béke és háború idején együtt beszélték, vitatták meg a nemzet főbbjei. Természetesen, Attila földjének békés úton való Megszerzéséről szó sem lehetett, Árpádnak legfőbb gondja tehát a hadviselés tökéletesítése volt. Ezt a célt szolgálta a vallás is, ezt a családi élet is; ezt szolgálták a különféle szokások, amelyeknek nyomai még ma is megvannak. A meghalt vitézt lovával, fegyvereivel együtt temették el. Még szolgái is elkísérték a túlvilágra, mert hitték, hogy a legyőzött ellenség a győzőnek szolgája lesz a másvilágon. Ez a hit lelkesítette a vitézeket, óvta meg a gyávaság gyalázatától. Béke idején vadásztak, gyakorolták magukat a kardforgatásban, a nyíllövésben, betanították szilaj vérű lovaikat, s kovácsolták a fegyvereket. A gyermek lóháton serdült ifjúvá. Lakomáikon mindig jelen volt a hegedős, aki a nagy hősök dicsőségét zengte. Még a házasság alkalmával is háborúsdit játszottak. Ez a szokás fennmaradt a Székelyföldön. A honalapító Árpád nem irtotta ki az új hazában talált népeket, s ezek örömest simultak a magyarhoz, mert a magyar urak türelmesebben bántak az alsó néposztállyal, mint ahogy bántak vele a morva és német urak. Sorsuk jobbra fordult. A magyar uralom megkönnyebbülés volt nekik a régihez képest. Morvák, németek, bolgárok, mind keresztények voltak már a honfoglalás idején, de a pogány hitű magyar nem bántotta őket hitükben, szokásaikban. A honszerző Árpád az Úrnak 907-ik esztendejében halt meg. Béla király névtelen jegyzője azt írja, hogy „tisztességesen eltemették egy kis folyó kútfejénél, mely kőmederbe folyik le Etele városába, hol is később a magyarok megtérése után egyházat építettek a Boldogságos Szűz tiszteletére, melyet Fejérnek neveztek”. A mai Óbuda környékén lehetett ez a kőmederbe folyó patak: de a templomot, melyet a keresztény magyarok emeltek, a későbbi idők háborús zivatarai elseperték. A magyar nemzet kegyelete új templomot emelt a helyén, ahol a honszerző szent hamvait pihenni sejtik. De ha nem is található meg egész bizonyossággal Árpád sírja, az ő neve, emléke fennmarad mindörökké. Nemcsak hazát adott ő a bujdosó magyarnak, de nevet is. Mert nyilvánvaló, hogy az ő Megyeri nemzetsége adott nevet a magyarnak. Nevet, mely most, ezer év múltán, ott tündököl a művelt európai nemzetek sorában. Sok rosszat írtak össze a pogány hitű honfoglaló magyarról az idegen krónikások, de a családi élet tisztaságát még ők sem tagadhatták. Míg más pogány, nomád népeknél a többnejűség volt szokásban, a magyar embernek sohasem volt egynél több felesége. Az asszony uramnak szólította a férjét, de azért nem volt a férje szolgálója. Az erősebb férfi védte a gyöngébb asszonyt, feje, kenyérszerzője volt a családnak. De ha csatába szólították, a feleség volt a család feje, ő mívelte a földet, őrizte a nyájat a szolgákkal. A gyermek apámuramnak szólította apját, anyámasszonynak az anyját, s az idősebb fiútestvért bátyámuramnak. Az öregek, az idősebb iránt való nagy tisztelet, az erős családi érzés amellett tanúskodik, hogy nem volt durva lelkű a honfoglaló magyar. Már az őshazából több olyan szót hozott, amelyek némi műveltségről tanúskodnak: ész, bölcs, hit, gond, tiszta, okos, igaz, szemérem — csupa őseredeti magyar szavak. Vadászat, halászat, háziállatok őrzése volt a főfoglalkozásuk, de már az őshazában művelték ,a földet. Termeltek búzát, árpát, kölest, kendert, lent, s az asszonyok fontak, szőttek. A hosszú vándorlás és hadakozás akasztotta meg őket e foglalkozásban, s a honfoglalás után csaknem száz év múlt el, míg újra nekiálltak a földmívelésnek. A merzeburgi és augsburgi szerencsétlen végű csaták után észre tért a külső országokban kalandozó magyarság. Belátta, hogy a külső országokban való kalandozás miatt elvesztheti azt a földet is, amelyet Árpád szerzett neki. Felhagytak lassankint a kalandozó élettel, ritkulni kezdett a gulyákkal, ménesekkel helyről helyre vándorló nomád élet is. Állandósították lakóhelyeiket, s e helyek környékén művelni kezdték a földeket. A harckedvelő magyar életét nemcsak a vesztett csaták terelték új irányba. Nagy érdeme volt ebben az új hitnek is. Új világ nyílt meg a magyar nép lelke előtt: a keresztény hit világa. Részint a szláv lakosság papsága, részint a külső országokból jövő olasz és német papság megkezdette a hittérítés nagy és áldásos művét. A magyarnak veleszületett jelleme a türelmesség. Nemcsak hogy nem bántották hitükben az itt talált s meghódított keresztény népeket, de lassankint el is fogadták ezektől a keresztény hitet, s Géza vezér korában már megkezdte hódító útját a kereszt. De az idegenből jött papok nemcsak hittérítő nem lesz sem kis-, sem nagytakarítás. Ezt azonban cáfolják az SZDSZ vezetőinek megnyilatkozásai. Egyikük szerint a minisztériumokból és más posztokról is el kell takarítani azokat, akik az SZDSZ szerint nem voltak mások, mint az előző kormány „komisszárjai”. Elkészült azoknak a névsora is, akik a Tv-ben nem kívánatos személyek az új kormány számára. Mi ez, ha nem takarítás? Emlékszünk az 1990-es, első szabadon választott parlament megalakulására. Akkor is elhangzott a tavaszi nagytakarítás követelése, de akkor ez elmaradt. Amit az Antall-kormány nem tett meg, azt majd megteszi az új kormány, amelynek úgy látszik, megvan a seprűje és a gyakorlata is hozzá! Mi, egyszerű emberek szerte e hazában szeretnénk remélni, hogy valóban elmarad a takarítás, és a „halállista” is valójában csak rémkép, mert jó lenne, ha az állampolgár végre már nyugodtan, politikai felhangok nélkül, gyűlöletmentesen végezhetné napi munkáját. Szeretném, szeretnénk remélni, hogy így lesz. Azonban vannak jelek, jelzések, amelyek ennek ellenkezőjét bizonyítják. Például Tőkés László és Duray Miklós irányában már mindkét nyerő párt részéről elhangzott olyan vélemény, amely arra mutat, hogy át akarják értékelni e két politikusnak a kormánynyal eddig kialakított viszonyát. Nem hiszem, hogy használni fog ez az új kormánynak, sőt biztos, hogy kifejezetten árt. Szerintem az új politikai vezetőknek nem azon kellene lenniük, hogy az elmúlt négy év minden kormányzati intézkedését félrelökve megpróbálják átírni a következő négy év történetét. Merjük remélni, hogy nem így lesz. Reméljük, hogy nem engedik a túlzott balratolódást sem abba az irányba, amit liberál-bolsevizmusnak szoktak nevezni. Mit hoz a jövő? Bárhogyan is alakuljanak a második forduló utáni erőviszonyok, tudomásul kell venni, hogy nem egy vagy két párt akamoksága a fontos, hanem a haza, a nemzet jövője! Pusztai József Tápiószecső munkát végeztek, megkedveltették a néppel a földmívelést is. Szent István király bőkezűen osztogatta a papságnak a földet, s a papság, mely a föld míveléséhez is értett, egyszerre kettős hivatást is teljesített, nagy áldásos hivatást: a vallás eszközeivel művelte a művelődésre fogékony magyart, nemesítette a sok hadakozásban durvult erkölcseit; ugyanakkor a föld okszerűbb mívelésének tanításával megkedveltette a gazdaságot, s ezzel a nép szívét a magyar földhöz kötötte. Az édes anyaföldhöz. Jóllehet, sok kellék volt meg a magyarban a keresztény hit tanainak megértésére, elfogadására, a térítés mégsem ment könnyen. Megnehezítette ezt a magyarnak egyik dicséretes jellemvonása: az ősi hagyományokhoz való ragaszkodás. Megnehezítette az a körülmény is, hogy a papság nem értette a nép nyelvét, s emiatt nehezebben tudott férni eszéhez és szívéhez. Ha a magyar gyönge jellemű nép, könnyen elveszíthette volna magyarságát: ám fölvette az új hitet, de magyarságát nem adta cserébe. Ha a papság kereszténnyé tette, ő magyarrá tette a papságot. így vált tökéletes áldássá a keresztény vallás. (Vége) Ásatások Pest megyében A Pest Megyei Régészeti és Néprajzi Bizottság 1910-ben tartotta alakuló ülését. Céya a vármegye területén folyó régészeti, történelmi és néprajzi kutatások előmozdítása volt. A bizottság tagjai a kor neves kutatói lettek, a megye tekintélyes személyiségei mellett A bizottság történetét Asztalos István kutatta fel, tóle tudjuk, hogy érdemi munkát csupán 1912-tól fejtett ki a testület. 1913. május 25-én tartotta fóiilését a bizottság, melyen beszámoltak az elózó évben, 1912-ben végzett ásatásokról. Bella Lajos, Szmik Antal, Nagy Géza, Kada Elek és Gerecze Péter Csepel-szigetet járták be. Az út eredményes volt. Makódon egyházi edényeket találtak 1621-ból, felfedezték egy zárda, feltehetően pálos alapjait. Ráckevéról 1520-ból származó pecsét került elő, ugyaninnen — nyilván nem ásatásból — 18. századi térképeket is felkutattak. Szigetújfalun kereszteló kútra bukkantak, Tökölön pedig „urnatemetót fedeztek fel, ahol csont kézvédő lemezt is találtak, és ebben a községben is gyűjtöttek néprajzi anyagot”. A szervezett gyűjtések mellett ajándékok is gyarapították a bizottság kincseit. 1912-ben 72 tárgy at ajánlottak fel a megye lakói, ezek között volt kevésbé értékes is, de a leltárkönyv szerint néhány őskori urna, disznóagyar és későbbi korokból származó kard is a bizottság tulajdonába került. A gyűjteményt a megyeházán helyezték el, elég szegényes körülmények között: csupán egv szekrény állt rendelkezésre. Pogány György
