Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-21 / 118. szám
A nemzetiségi önrendelkezés erdélyi előharca Balázs Ferenc, avagy az Opus folytatása „Mészkőre úgy érkeztünk meg, mint egy álom-országba (...) Menyasszonyom úgy került az új világ közepébe, hogy sohasem közeledett hozzá, nem látta távolról, nem tette magáévá részenként, darabonként. Egyszerre öntötte el másnap, mint felkeltekor a napfényes reggel. Szép volt a falu, tündérkert volt a falu. Lent a kanyargó folyó, az Aranyos; távolabb, az előszögellő dombhát fokáról jól láthatók az Érc-hegység egymásra zsúfolt ormai. A papilak hosszú tornáca s a boldog arcok mindenfelé.” Idilli kép egy erdélyi faluba megérkező ifjú pap és idegenből hozott fiatal felesége számára —- meseszerű és megfoghatatlan „új világ”, még a világot járt fiatalember számára is, aki egyébként tenyerénél is jobban ismeri a székely falvakat (hisz nemrég még a Homorúd mentét, a Keresztűr környéki vidéket járták-kutatták a faluért és népéért nagy-nagy terveket szövögető társaival); idilli kép, mondottuk, ámde a valóságban benne rejtekeznek a veszélyek, az éles kő, a tüske és más egyebek, melyek aztán — mint lenni szokott — sorra elkomorítják az új lelkipásztort fogadó „boldog arcokat” is... Mit tudhattak vajon a zsoltárok fölött elbóbiskoló, vagy az űjonnani népfőiskolát látogató mészkői magyarok Balázs Ferencről, a folyton lázban égő papjukról? A tordai vásárról megtértük zöldség és tejtermékek ellenében újságot, folyóiratot, könyvet hozhattak haza a szekérderékban; hogyha... Irodalomszervező lelkészjelölt A Keleti Újság egyik-másik meséje alatt az ő neve volt olvasható, a Pásztortűz — bár a protestáns Aranyosszék vajha kapott indíttatást egy „katolikus irodalmi lap” böngészésére! — vállalkozott időnként írásainak a közlésére, meg aztán ott van az induló, bontakozó erdélyi irodalom Trianon utáni első gyűjteményes kiadványa, a Tizenegyek, és benne a tiszteletes úr becses neve... és ha csak ennyi volna)!)... Ámde kit érdekelt. Legföntebb talán a tordai lapok híreit hozhatták haza magukkal, mely szerint Mészkő unitárius papja bizony-bizony a maga módján értelmezi a Szentírást, és hogy amerikai meg dán mintára szeretné átfesteni ama „idilli kép(let)et”, miszerint magyarságunk gerincét az érintetlen falu képezné, de mert a világ mozgása felgyorsult, erkölcsi kötelességünk beavatkozni — vagyis hát tenni, és nem csupán szemlélni a falut — a falu érdekében, épp a magyarságért. .. Arról talán inkább illett tudni, hogy Christine Frederiksen aszszony, a feleség, bár nem beszéli nyelvünket, apai ágon magyar ősöket tud kimutatni, s hogy a tiszteletes úr valószínű nem ezért olyan szótlan egyedüli sétáiban, hanem azért, mert tüdejét súlyos kórság nyomja, meg aztán, hogy egy Bicsérdit követő miként is érezheti magát a húsra rászorulók között... Mészkő a vidék szellemi-lelki-gazdasági felemelkedését élete céljául kitűző Balázs Ferenc „műhelyével” válik: népfőiskolát szervez, tervet dolgoz ki Aranyosszék tündérkertté való varázslásáért, ebbe a tervébe illeszkedik bele híressé lett „Hurkalyuki szövetkezet”, nem kevésbé az a mozgalom, amellyel az Aranyos mente kisgazdáinak tej begyűjtő központot szervez; folytatja a még Keresztúron elkezdett ismeretterjesztő körutakat, vetített képes előadásokat tart amerikai és távol-keleti útjairól, kolozsvári író barátait később valósággal bevonja ebbe a mozgalomba — rendre megfordulnak lakásán (az irodalmi estekre érkezvén) az erdélyi irodalom nagyjai, egykori szellemi tejtestvérei — Tamási Áron, Szentimrei Jenő, Kacsó Sándor, Bözödi György, Jancsó Béla és nem utolsósorban az építész Debreczeni László, akinek a tervei alapján „a zsindellyel födött” régi mészkői templomot újjáépítteti, s aki pár év múlva az első mészkői kopjafát is meg kell hogy rajzolja. Időzzünk még egy keveset a cselekvő Balázs Ferencnél. E sorok írójának szülőföldje az a táj, amelyen és amelyikért a mészkőiek híres papja beleégeti álmaiba, terveibe. Hiába nem hiába? — térül vissza manapság is, vág belém többször is a fel nem tett kérdés. Mi lehetne a válasz? Rög alá rejtett magnak nevezte önmagát — a megválaszolás valahogyan innen kellene hogy kiinduljon. Akár a Németh László-i gondolat esetében, nem feledve némely nem éppen apró mozzanatot, mint amilyen példának okáért az a tény, hogy egyiknek megadatott népéért független kultúrrégióban gondolkodni, mígnem a másiknak egy éppen függővé váló, a partikuláris vonásokat így meghatározó jegyekké előléptető gondolatrendszerben kellett a megmaradást, az egészt hirdetni. Balázs Ferenc egész élete — irodalmi munkái és az ügy érdekében tett mindennemű fizikai ténykedése — tulajdonképpen a nemzetiségi sorsba szorult erdélyi politizálni-szervezni kénytelen értelmiségi számára modell értékű. A csatározások, politikai belharcok helyett azonban az építést, helyesebben: az önépítkezést választotta, s ehhez megtalálta a maga útját is — az intézményi (majdhogynem vállalati) autonómiák rendszerét próbálván kiépíteni. Akárcsak kései utódai... Vidékfejlesztők diktatúraidőben 1970 tavaszán egykori barátommal, néhai Vásárhelyi Gézával felkerstük Balázs Ferenc mészkői sírját, fel a Kopta-kert fölötti szalmatetős kis házat is, ahová barátait várta hosszú estéken, s amelyben dolgozgatni szokott, ha a betegsége épp nem kötötte ágyhoz. Némán hagytuk ott a sírkerti kopjafát, és csöndben közelítettünk a hegytetőn árvuló kis ház Aranyosszékre nyíló, szokatlanul nagy ablakaihoz, pedig mintha tanácsadásért, egyfajta fejbólintásért kutyagoltunk volna oda fel, hogy a mészkövek alatt pihenő tanítómester igenis „hangos” beleegyezését adja mindabba, amire akkorra csöndben már felkészültünk — lélekben és a hatalom zajától távol: irodalmiközművelődési kör megszervezését készítettük volt elő — Tordán. (Akkor még tordai polgár voltam.) Tavaszi zápor zavart le a hegyről, isteni áldás, mondottuk, szótlanul is beleéreztük az üzenetet. így történt aztán, hogy Balázs Ferenc neve bár elmaradt a művelődési kör névadásakor — Jósika Miklós Kör lett —, háládatlan munkánkban mégis az <3 szelleme kísértett. És kísért azóta is. Hónapok múltával Vásárhelyi egy Balázs Ferencről szóló dráma részletével keresett fel, hogy olvasnék bele; énnekem néhány darabom a Balázs Ferenc-versciklus-ómból már megjelent, vagy megjelenőben volt akkor. Akárha őt fogalmaztuk volna tovább; s bár a tettvágy minket is magával ragadott, valahogyan úgy éreztük, ő egy tökéletlenre sikeredett Isteni Opust próbált tökéletessé vagy tökéletesebbé tenni, mi pedig a Balázs Ferenc-i mű kihívására válaszolván (még ha bújtatottan is:) Őt akartuk visszaadni az őt értőknek, a kommunista diktatúrában őrá szorulóknak, hogy tovább „nyugtalanítsa” a belefásultakat... A Rög alatt című könyvében (megjelent az „Aranyosszéki Vidékfejlesztő” kiadásában, Tordán, 1936-ban) mintegy visszatekint a halálát megelőző 7-8 év eredményeire, eredménytelenségeire. „Teljesen sikerültek — állítja fel a listát —: templom újjáépítése, iskola megnagyobbítása, iskolai szövetkezet, könyvtár, önkormányzat és alkotó szellem kifejlesztése, megújított konfirmálás, játszótelep nyújtása (az udvaron) és létesítése (bérelt területen), bibliaolvasás bevezetése az istentiszteletbe. Esti istentiszteletek, szeretet vendégségi beszédeim, tejszövetkezet a vidéknek, a Vidékfejlesztő Szövetkezet megalapítása mint jövő tervek kerete, egyházi gipszbányászat. ” A mészkői tiszteletes nem csupán egy keblitanácsot, de egy egész intézményt helyettesített, azok munkáját koncipiálta-vezette-felvállalta, miközben fejüket csóválgatták az ünneplőbe öltözött hívek, irigykedtek a környékbeli papok, nőttön nőtt a vallási türelmetlenség, ujjal mutogattak a románok, zsugorodott a pénz értéke ráadásként — hogy a másik parton egy illuzórikus világ (szellem) képét vetítse elő a magát vörös csillaggal díszített párt és annak helyi potentátjai, akik aztán templomrombolással — bibliaégetéssel keresték meg a mindennapi kenyerüket, s akik ugyan zászlaikra tűzték a szövetkezeti mozgalmat, de azt ép-A mészkői templom, képét Debreczeni László rajza nyomán Balázs Ferenc metszette linóleumba és készített róla jótékony célú levelezőlap-levonatokat pen annak lényegétől fosztották meg. Hová lett az ifjonti irodalmár, a mesélő, a verselő, a regényíró? Az Erdélyi Szépmíves Céh visszautasítja világ körüli úti élményeiről szóló könyvét, a Bejárom a kerek világot; Kis hittan c. füzetecskéjét saját kiadásban kell megjelentetnie; Apáczai Csere János tanár úr címmel írott, háromfelvonásos drámája a Debrecenben töltött szanatóriumi hetek idején tűnt el; az Egy tarisznya mese (Macskapásztorok) cím alá gyűjtött, s mindmáig kiadatlan kötetét a szerkesztő kezébe sem veszi, nehogy tbc-vel fertőzze meg a családját! Mi lett az alkotó Balázs Ferenccel? Trianon árnyékában „Valamelyik este — írja a Rög alattban — nemrégiben Szentimrei Jenő vacsorára hívott: Móricz Zsigmond leányának akart föltálalni, mint erdélyi érdekességet. De pesti írókról, új könyvekről, erdélyi irodalmi pletykákról folyt a szó. Ismeretlen világ: rés sehol, hogy betolhassam magam. Csendesen és bután hallgattam, mint egy falusi pap.” Viszonylag későb kapcsolódik be a marosvécsi Helikon-találkozók munkájába: joggal érzi a mellőzést, a néhány éves külföldi út alatt annyira fölgyorsult az erdélyi irodalmi-művelődési élet — főleg az intézményesített —, hogy egy évtized múltán beérhetetlennek látszik — torkát pedig szorítja a tüdővész, de tán inkább a hatalmas történelmi igazságtalanságot, a Trianont követő fásultság. Az ÜZENET, amely művészetéből, egész mivoltából áradt, párnaként fogta vissza a közöny, a közöny, amelyen csak gyors halála ütött némi repedést. Mészkőn temették el 1937. május 25-én.: A sírnál Tamási Áron méltatta és vállalta Balázs Ferenc szellemi örökségét, az Erdélyi Fiatalok nevében László Dezső búcsúzott. A tordai napilap, az Aranyosszék 1937. május 29-i búcsúírásának a címe eléggé beszédes Balázs Ferenc - sorokat idéz, ígyen: Tudjátok meg mind, én itt meg nem haltam... ” Halálának 53. fordulóján Aranyosszéken jártam, és meghatódottan vettem kezembe az újraindult — ám azóta megszűnt — Arayosvidék-et, az RMDSZ helyi lapját, benne Keszeg Vilmos szövegközléseit arról, miként él Balázs Ferenc tovább szűkebb pátriája emlékezetében. Él, és ez Erdélyben ma nem is kevés. Bágyoni Szabó István * Mészkő — erdélyi magyarok és románok lakta falu Torda mellett (Aranyosszék). A Hurkaiyukl nyilall j — igazsága. . ys; I kJ*"**« S-*. U*. W* W*— . w ** <♦**»■»• ■* * *** • •* • r—1* * >-*•> •-*-«# ^ mi VM« * Az Aranyosszék című lap 1933. november 4-i száma Balázs Ferenc írásával
