Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-21 / 118. szám

Salamon László: Nem lefutott a második forduló

Össze kell fogniuk a keresztyén nemzeti erőknek

Dr. Salamon László az MDF- elnökségi tagja Pest megye 3. számú választókerületében (Dunakeszi) a választások első forulőjában a szavazatok 10,33 százalékát szerezte meg. Ezzel az MSZP, illetve az SZDSZ jelöltje mögött a harmadik helyen áll, és versenyben maradt a második fordulóra is. A két választás közötti időszak nemcsak az új erő gyűjtésének, a sorok rendezésének az ideje, hanem a politikusi, az újságírói számítgatásoké is. Ezek szerint: ha az állampolgárok, akik az első' fordulóban a különböző' keresztény, nemzeti pártok jelöltjeire szavaztak, a második fordulóban Salamon Lászlóra voksolnának, számításaink szerint még esélye lehetne a győzelemre is. De mi a véleménye erről magának Salamon Lászlónak?

— Azt gondolom, hogy azoknak az-erőknek a számára, akik keresztény és nemzeti értékekben gondolkodnak, egyértelmű kell legyen, hogy az MSZP, az SZDSZ és az MDF jelöltjei közül melyik képviseli azokat. Én mindenesetre meg kívánom szólítani a választókerületemben élő állampolgárokat.

— Hogyan, milyen eszközök révén?

— Hírlevelek, illetve plakátok útján. Kérni fogom a támogatásukat. Az első forduló nyomán, azt hiszem országosan, s Dunakeszi körzetében is, világos helyzetkép alakult ki; a szocialista párt előretörtése várakozáson felüli vagy legalábbis meglepő volt, s meghökkenést, a lakosság egyes köreiben — nyugodtan mondhatom — megdöbbenést keltett. A közvélemény hangulatában az tükröződik, mintha a választópolgárok ezért nem egészen ezt akarták volna... Nagy kérdés a második forduló, ahol adott a korrekció lehetősége. Ez pedig

úgy merül fel országosan, és a saját választókerületemben is: melyik jelölt az, amelyik ellensúlyozni tudja a szocilaista párti fölényt. A szabad demokrata jelölt, avagy a keresztény, nemzeti politikai csoportosulásokhoz tartozó képviselőjelölt, amelyik versenyben maradt. Úgy gondolom, a válasz egyértelmű.

Koalícióban?

Az SZDSZ ugyanis nyilvánvalóan koalícióra törekszik az MSZP-vel, márpedig a koalíciós partner a másikat nem ellensúlyozni akarja. A koalícióban a koalíciós partnerek megosztoznak a hatalmi pozíciókon és a felelősségen is. Az az SZDSZ tehát, amelyik koalícióra kész a szociálisát párttal, az, amelyik a hatalom megosztásában, közös birtoklásában gondolkodik az MSZP-vel s még inkább egy további MSZP előretöréssel szemben nem foglalhat el ellensúlyozó helyzetet. Az igazi ellensúly csakis az e

két párton kívüli erő lehet az egyes választókerületekben, mégpedig a keresztény nemzeti vonal közül az, amelyiknek a legtöbb esélye van a sikeres szereplésre, a győzelemre is. Az országban és a választókerületemben is tehát a keresztény nemzeti erőknek össze kell fogniuk, és a második fordulóban azt a jelöltet kell támogatniuk, aki versenyben maradt. Semmiképpen sem az MSZP vagy az SZDSZ jelöltjét.

— Gondolatmenetét megerősíti. következtetését alátámasztja, hogy SZDSZ-körökbóí már lehetett hallani olyan megnyilatkozást, miszerint az MSZP— SZDSZ-koalíción belül majd az SZDSZ tölt be kiegyensúlyozó szerepet...

— Ha egy párt megszerzi a kormányalkotáshoz szükséges többséget, s erre az MSZP-nek az első forduló alapján megvan az esélye, ha csak egy újabb gyökeres fordulat nem következik be, akkor — s ez határozott véleményem — az ország szempontjából az a szerencsésebb, ha az a párt egyedül kormányoz. Akkor ugyanis nem kell egyeztetnie a programját senkivel, egyedül is megvan a többsége, és a saját elképzeléseit töretlenül végig tudja vinni. Ha a választópolgároknak, illetve a választópolgárok többségének ez az akarata, akkor azt tiszteletben kell tartani. Ebben az esetben a szocialista párt oldaláról nem látnám indokát egy koalíciónak. De nem lát-Parlamenti felszólalás a hitoktatás szabadságáért

Talum Attila felvétele

nám az indokát egy olyan párt részéről sem, mint az SZDSZ, hiszen saját elképzeléseit nem tudná érvényesíteni. Nyilvánvaló, hogy ilyen feltételek mellett a koalícióban csak azok az SZDSZ-elképzelések érvényesülnének, amelyeket az MSZP is magáévá tesz, az MSZP is akar. Nehezen lehetne az MSZP-vel olyant elfogadtam], amit ő nem akarna, vagy nem tudna elfogadni.

A hatalomért

— Tehát újabb MSZP-előretörés esetén végképp nem látja indokát egy MSZP-SZDSZ-koalíciónak?

— Nem, kivéve, ha túlzott hatalmi igények állnak mögötte, ha a kétharmados többség közös megszerzése és gyakorlása a cél. Egy ilyen helyzet viszont a demokráciában és különösen egy fiatal demokráciában nemkívántos túlhatalmat eredményez. Az MSZP-vel szemben a szükséges ellensúlyt tehát nem az SZDSZ jelenti majd, hanem a keresztény nemzeti erők érdemi jelenléte a Parlamentben. Az SZDSZ tehát a koalícióra tekintgetve semmiképpen sem az ellensúly szerepére törekszik, hanem a hatalomban kíván partner lenni. Én bízom azonban, hogy mindezt a választópolgárok átlátják, és ezért a május 29-i fordulót egyáltalán nem látom lefutottnak. Annak ellenére sem, hogy az első fordulóban a szocialisták és a szabaddemokraták a választókerületemben is előnyt szereztek. Ezért fordulok a választókerületem polgáraihoz hírlevélben, kérve őket, hogy személyemen keresztül az MDF-et, az .^ellensúlyt” támogassák.

—Aki egy kicsit is figyelemmel kísérte az elmúlt négy esztendő közéletét, az tapasztalhatta, hogy Salamon László egyike azoknak a politikusoknak, akik egyszemélyiben markánsan megjelenítették a nemzeti és a keresztény értékeket. Az első fordulcT eredménye csak részben igazolta vissza ezt. Mi erről a véleménye?

— A választás második fordulóját éppen az elmondottak miatt nyitottnak érzem, de ha nem lámám nyitottnak, akkor sem tekinthetném személyes kudarcnak az első forduló eredményét. Az a tapasztalatom ugyanis, hogy a választók az egyéni jelöltek esetében is pártokra szavazlak. Mindezzel együtt az első forduló eredményei azt bizonyították, hogy a három politikai irányzatnak megvan a meglehetősen szilárd bázisa. A szocialistáknak körülbelül harminc százalék, a liberálisoknak — a Fideszt is ideszámítva — tizenöt-húsz százalék, a nemzeti-konzervatív-keresztény politikai erőnek a szavazók bázisa pedig huszonynyolc-harminc százalék körüli. Azok az állampolgárok, akik határozottan sem a szocialistákhoz, sem ez utóbbi erőkhöz nem kötődnek, a kettős elutasítás gyakorlatát követték. Ők elutasítják az elmúlt rendszer utódpártját, az MSZP-t, s elutasították az elmúlt négy év koalíciós politikáját Számukra látszataltematíva jelentkezett az SZDSZ-ben. Ez a magyarázata annak, hogy az SZDSZ országos szinten húsz százalékot ért el.

Szövetségesek

— Látszat-alternatíva?

— Határozottan vallom, hogy igen, az, azért, mert az SZDSZ a szocialista párttal szemben nem alternatívát fog jelenteni, hanem szoros politikai szövetségese lesz. Ily módon tehát akik e látszataltematíva miatt jószándékúan támogatták az SZDSZ-t, valójában az MSZP-t, illetve az MSZP— SZDSZ koalícióját támogatták.

Deregán Gábor

Giczy György

A mennybemenetel után, és a pünkösd előtt*

O felment a mennybe, mi meg itt maradtunk. Effélét gondolhattak az apostolok, amikor .a szemük láttára fölemelkedett, majd egy felhő elfödte. De ők csak álltak, és nézték az eget. Magukra maradtak reményeikkel és félelmeikkel.

Találkoztak a Föltámadottal, de még nem szállt le rájuk a Szentlélek. A várakozás már közösséggé formálta őket, de ez még csak halvány körvonala lehetett az eljövendő egyháznak.

Sokan még ma is ebben a felemás helyzetben érzik magukat, mert, mi tagadás, nem élünk a Lélek viharában. Még ma is számtalanszor a szemére vetik az egyháznak, hogy csak a ruhái lobognak, mint a barokk szentek leplei a templomokban — de ő maga mozdulatlan. Jó néhányan pedig csak azzal az egyházzal találkoznak, amely a mennybemenetel után van, de még pünkösd előtt.

A keresztények anonimitása

Az anonim kereszténység „annak a ... vitathatatlan tényállásnak a rövid megjelölése ... hogy egy ember Isten kegyelmében akkor is megigazulhat és ezért az üdvösséget megtalálhatja,

ha szociológiailag nem tartozik is az egyházhoz (L. Ráhner—Vorgrimler: Teológiai kisszótár). Ám de vannak olyanok is, akik csak szociológiailag tartoznak hozzá. Ezek az anonim emberek.

Az emberek névtelensége világjelenség. Ancsel Éva szerint az az anonim ember, aki „a manipuláció, az előregyártott élet- és magatartásminták személyiségsorvasztó hatására” született (Három tanulmány, Kossuth, 1983. 284. o.). Önállóságát teljesen feladta, mégsem tartozik sehová. Mindenestül az elidegenedés produktuma. Az elidegenedés pedig olyan „kikezdhetetlen realitás, amelyet eddig egyetlen társadalmi rendszer sem volt képes felszámolni” — írja Fenyves Katalin „A nyolcvanas évek a semmibe néznek?” című tanulmányában (Valóság, 1985. 4. sz. 102. o.).

Amikor a keresztények anonimitásáról beszélünk, akkor nemcsak az anonim kereszténység fogalmát

akarjuk megfordítani (vagy kiforgatni eredeti értelméből), hanem az egyházon pusztán szociológiailag kötődő hívekről van szó. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk az egyházat, akkor nem tekinthetjük másnak, mint intézménynek. Mármost az a kérdés, hogy az egyházban szükségszerű-e az intézmény elidegenítő hatalmának jelentkezése.

Az intézmény

Az anonim kereszténység léte azt bizonyítja, hogy az egyház semmiképpen sem eshet egészen egybe az intézménnyel, hiszen ők, habár nem tartoznak az intézményhez, mégis keresztények. A keresztények anonimitása pedig azt sejteti, hogy az intézményeket jellemző elidegenedés az egyházat is sújtja.

A század elején az Action francais tagjai úgy akarták megoldani a dilemmát, hogy kijelentették: ha valaki katolikus, akkor még távolról sem biztos, hogy keresztény. Ezzel azt vallották, hogy a szociológiai hovatartozás egyáltalán nem helyettesítheti a belső meggyőződést.

Peter L. Berger és Thomas Luckmann szerint „az intézményesedés mindannyiszor fellép, valahányszor cselekvők típusai kölcsönösen tipizálnak megszokott cselekvéseket.” Vagyis „minden ilyen tipizálás intézmény” (Áz életvilág struktúrái, 1. A fenomenológia a társadalomtudományban, Gondolat. 1984. 334. o.). Ha viszont valamely emberi tevékenység intézményesedik, akkor ez azt jelenti, hogy ellenőrzés alá kerül. Azt pedig már csak hivatali úton lehet megtudni, hogy az intézményhez tartozók közül ki az, aki ellenőriz, és ki az, akit ellenőriznek.

Hogy mindez mit jelent az egyházban, azt egy esettel lehetne megvilágítani. Egy fiatal lány meséli: „Nemrégiben költöztem egy másik egyházközség területére. A legelső alkalommal, amikor az illetékes plébánia egyik káplánjával találkoztam, nekem szegezte a kérdést:

járok-e templomba, mivelhogy ő itt még sohasem látott?

Ültünk egymással szemben. Ő reverendában képviselte az intézményt, én civilben, mert világi vagyok, laikus, mághozzá nő. Egyszóval olyan, akiről végül is nem lehet tudni, nincs-e éppen hitbéli konfliktusa.

És én egy *kicsit szégyelltem magam. Pedig járok templomba.”

Nagyjából így néz ki az áldozópapság és a nagyon általános papság viszonya az intézményben. A hívő az Alfred Schütz-féle idegen, a marginális jelenség, aki a társadalom és az egyház határmezsgyéjén kulturális hibriddé válik. De minden hiába „az intézmények objektív realitása nem csökken, ha az egyén nem érti céljukat vagy működésük módját” (1. Berger—Luckmann, uo.).

A pünkösdkor születő egyház

Mivel az ember világnézetében is társadalmi lény, a katolikus keresztények

számára vitathatatlan, hogy „vallási létükhöz hozzátartozik az egyházi közösség, függetlenül attól a kérdéstől, hogy milyennek kell lennie konkrétan az egyház felépítésének” — írja Karl Rahner (A hit alapjai, Szt. István Társ. 1983., 364. o.).

Ugyanakkor az egyház „külső alakját meg kell különböztetnünk a Lélektől eltelt titkos belső lényegétől” (1. uo.). Persze erre azt is mondhatnánk, hogy ez bizony nem is lesz olyan nehéz. De mit csináljunk akkor, ha a megkülönböztetést már elvégeztük?

Azt valamennyien érezzük, hogy az egyház egyre sürgetőbb feladata az emberek néven szólítása a szekularizált és elidegenedett világban. Az intézmény szükségszerűsége és objektivitása nem teheti feleslegessé az egyén szubjektív döntését. A belső magányban meghozott döntésből származó hit nem maradhat a magány vigasza.

A kereszténység az apostoloktól megörökölte az égre tekintés mozdulatát és fegyelmét, s csak akkor lesz hajlandó levenni a szemét a felhősödő égről — ami lehet a rossz idő, de a transzcendencia jele is —, ha legalábbis egy angyal figyelmezteti.

* A szerző Lépésváltás című kötetéből