Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-20 / 117. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP

VELEMENY

1994. MÁJUS 20.. PENTEK

„Hát mi ezért voltunk...

„Ám Kártevő úrnak Hozzánk jönni kellett,

Ördög vigye, pártunk fogni

S vezérkedni a lőcsei

Brigadéros mellett.” (Ady)

Olvassuk, olvassuk Bencsik András cikkét — cikkét? — enyhén bőbeszédű önvallomásainak valamelyik folytatását — a Pesti Hírlap május 16-i számának 11. oldalán, s nem tudjuk: a május 8-i sokktól megzavarodott, vagy szántszándékkal a legirtózatosabb nemzetárulással vádolja Antall Józsefet, vagy éppen örömünneppé kívánja-e avatni az 1994-es választás emlékezetes első fordulóját.

Mint amiképpen hallgattuk, hallgattuk Bencsik Andrást a budapesti József Attila Gimnázium nagytermében, amikor megfújta a kürtjelet az MDF elképesztő végjátékához, egymás után kétszer (mindent megfontolt, mindent meggondolt) „tényleges bűnöző”-nek és „lehetséges gyilkos”-nak titulálván azt a Horn Gyulát, aki akkor már menthetetlenül a magyar nép többségének jelöltje volt a kormányelnöki székbe.

Vajon akkor már „hihetetlenül erős szellemi tartalék” birtokában levő polgári párttá fejlődött az MDF, vagy az még az evolúciónak egy korábbi szakasza volt?

Bencsik András nem kevesebbet állít, mint azt, hogy dr. Antall József, a Magyar Demokrata Fórum és a magyar nép többsége bizalmának birtokában eleve az egész nemzeti irányzat — a magyarság akkori reménysége — bukására spekulált, csak ezt a bukást a ciklus végére tervezte, nem előbb. „A négy év pedig azért kellett, mert időre volt szükség a polgári pártok kifejlődéséhez és megerősödéséhez.” Vagyis dr. Antall József négy évig orránál fogva vezette volna ezt a népet? Sőt: mindent megtett volna, hogy ez a „koncepció” megvalósuljon a bukással együtt? Vagyis dr. Antall József...

Ne mondjuk ki.

Hiszen a kormány akkor, amikor a magyar nép még a saját kormányának ismerte el és követte, még olyan hátteret tudott maga mögött, hogy megmérkőzhetett volna a liberalizmus frázisa mögé bújt, rejtetten fasiszta ellenséges erőkkel és leleplezhette volna őket. A New York-i központ tevékenysége a maga pőreségében tárult volna föl a magyar nép előtt, amelyet, mint

engedetlent, nyomorba döntöttek volna. A magyar nép új és soha többé el nem törölhető nemzeti öntudatot kapott volna.

Még győzött volna, az Istenért — de akkor mi lett volna a négy évre előre betervezett ,Jcrach” koncepciójával?

Bencsik szerint Antall azt a szerepet játszotta, mint 1848-ban Berchtold tábornok a honvéd erők élén a bácskai szerb felkelés ellen (ami Berchtoldot illeti, mellett).

Bencsik ezt zseniálisnak tartja, a paktummal együtt. Csak azt nem értjük, miért volt ez a paktum jobb, mint egy olyan MSZP-vel köthető paktum, amelynek Pozsgay Imre a vezéralakja, az a Pozsgay Imre, akit altkor Európa legbelső köreibe fogadott? Itt voltaképpen két különböző koordinátarendszerről van szó kettőnk gondolkodásában. Ki hol látja a választóvonalat? Bencsik baloldalnak nevezi ami népi (akár szocialista, reformkommunista, akár nemzeti), jobboldalnak pedig azt, ami a nép fölött elhelyezkedő — a népi altalajtól vízzáró réteggel elválasztott — polgári. Ebbe belefér az úri konzervatív és a liberális egyaránt. Bencsik szerint a jelenlegi vereség még mindig jobb, mint ha „ma Pozsgay Imre a köztársasági elnök, s egy kedélyes kétpárti parlament osztja a boldog és békés népnek a karácsonyi banánt”.

Inkább vesszen a nemzet, vesszen a magyarság, legyen öngyilkos, maradjon védtelen minden invázióval szemben, menjen feledésbe történelme és kutúrája, csak saját vezetőrétege ne legyen, hiszen ez a vezetőréteg már csak a parasztság maradványaiból nőhetne ki. Nyílt beszéd. Kiérzik belőle a füstszag: Dózsa testének füstje az izzó trónuson.

„Ezért kellett a paktum, s ezért volt rendkívül veszedelmes Csurka Istvánék támadása a paktum ellen, mert ha nincs paktum, nincs négy év türelmi idő, s nem fejlődnek ki a polgári pártok. A társadalom elveszti koraszülött gyermekeit, s marad az egyedül üdvözítő szocialista-reformkommunista út.”

Nem úgy, mint most. A polgári pártok közül csak egy fejlődött ki: az SZDSZ. Csakhogy az nem magyar párt, hanem egy céltudatosan a tengerentúlról Közép-Európába készülő leendő császár rezidensszervezete. Ezt Bencsik gondosan kerüli történetfilozófiájában, holott a paktumban

ennek a körülménynek sokkal nagyobb szerepe volt, mint Antall zsenialitásának. Egyébként „Csurka István(ék)” támadása a paktum ellen nagyon későn: 1992 augusztusában zajlott le. Volt persze olyan is, aki óvott a készülő paktumtól, s mikor megköttetett, kilépett az MDF-ből. Ott nem sajnálta senki, menjen Isten hírével. Ama hollószámyú augusztus-szeptemberi napokban lön is nagy izgalom a New York-i udvarban, s röpködött is az udvarmester New York, Budapest és Washington között.

Bencsik állításaitól az olvasó hátán futkározik a hideg. Maradjunk az „állítás”-nál, mert ki tudja, tényfeltárás-e vagy csak ambiciózus képzelgés. , Antall nem szerette az MDF-et és a párt sem Antalit.” Hát akkor kik és miért erőltették az MDF-re őt elnöknek? Mi előzte meg megválasztását és hogyan folyt le ez a választás? Egyetért-e azzal, amit Bencsik ír, Csoóri Sándor? Ha igaz, amit Bencsik ír, hogy Antall ki akarta tekemi az illyési örökség és hagyomány nyakát (s ha ez így van, akkor ezt minek nevezzük?), akkor hogyan állt ezzel Csoóri Sándor, akit fiatal korában szemem láttára és fülem hallatára ölelt magához az enyingi parasztember: „Az Isten áldjon meg, te a miénk vagy?”

Bencsik hidegvérrel mondja a jég verte szőlejét bottal csépelő magyar nép (már nem merjük leírni, hogy nemzet) szemébe, hogy az MDF kohézióját, a hazafiságot „szét kellett tömi ahhoz”, hogy az MDF-ből kifejlődjék az a párt, amelyik „átveheti a kormányzást idővel a baloldaltól”. Ha ez így van, akkor érthető május nyolcadika. Ha ez így van, akkor május nyolcadika hőse Antall József, kár hogy nem érte meg ezt a diadalmas napot. De így van-e? Für Lajos, Lezsák Sándor, mondjátok, így van-e? Ki kell-e ürítenünk fenékig a lóvá tett balekok keserű poharát? Bencsik András azt sejteti, hogy Antall József, miközben a hazafiság széttörésén fáradozott, s a műtétet végezte, amelynek során „férfiból nővé operálja az MDF-et”, tagadta volna a tisztességes baloldal létezésének lehetőségét, mélységesen lenézve „a suta szárszói tanácskozást”.

Mert Antall, buzgólkodik tovább Bencsik, „valóságos polgári demokráciát akart... valóságos választásokkal és mindennel, ami vele jár: győzelemmel és vereséggel”. Az utóbbi már megvan, nehéz volt összehozni, de megvan. S most következik mindennek a teteje, halljad, romlásnak indult hajdan erős magyar:

„Nem vitás, hogy e félelmetesen nagyra törő vállalkozáshoz kellett a dzsentri gőgje, vagy inkább úgy mondanám, a dzsentri felsőbbrendűsége, amellyel úgy tudott elnézni a nálánál — írói tekintetben — ezerszer kvalitásosabb társaság fölött, hogy még titkos gondolataiba sem avatta be őket. ” (Aláhúzás tőlem — S. A.)

Csak Bencsiket avatta be? Mik voltak ezek a titkos gondolatok? Hiszen a magyar nép éppen ezt a dzsentrigőgöt utálta meg mindennél jobban! Ezt érezte a nép, s ezt nem ellensúlyozták a telefonvonalak, a kárpótlási jegyek, a nyugdíjemelés sem! Ha ez így van, akkor már nem is kell tovább magyarázni május nyolcadikát. A hazafiság széttörése, a vezető kormánypárt kohéziójának megsemmisítése és a dzsentrigőg, illetve mindehhez a negyedik: a kormányalakítás, „a kegyetlen műtét”. „Antall ekkor alázta meg igazán a pártot, hiszen a nagy ászokból csak Für Lajost engedte a kormányba, a többiek helyett csupa ismeretlen vagy — írói értelemben — második, harmadik vonalbéli embert választott. És szinte mindenütt csak olyat, aki irtózott a népinemzeti retorikától és az Antall-féle neokonzervatív européerséghez vonzódott.”

Vagyis: volt egyszer egy Magyar Demokrata Fómm, amelyben bízott a magyar nép. Azután dr. Antall József heroikus munkával úgy átalakította, hogy alapítói sem ismertek rá. A magyar nép sem.

„Ezért kellett a legnagyobb kormánypártnak a saját érdekében megbukni.” A legnagyobb kormánypártnak, amely már nem Magyar Demokrata Fómm, csak viseli ezt a nevet, hogy a magyar nép tudatát kiforgassa önmagából. Ám ha saját érdekében, akkor miért kellett bűnözőnek és gyilkosnak nevezni Hóm Gyulát? Hiszen Hóm Gyula — Bencsik logikája szerint — csak szívességet tett a legnagyobb magyar kormánypártnak.

Ennek a volt „legnagyobb magyar kormánypártnak”— mely a fentiek szerint nem a Magyar Demokrata Fómm, csak annak pokoli mása — Bencsik András még mindig képviselőjelöltje, a pünkösdöt követő vasárnapig. Ázzál, amit leírt, végleg a ,Jiberális” szlogennel kódolt hatalommegragadó szervezet számára végzett választási agitációt, vagy amit leír, bizonyíthatóan igaz?

Ha az utóbbi eset áll fenn, akkor mi, nevetséges, bús bolondok, elmondhatjuk Adyval: „Ha mi ezért voltunk, / Ezért bolondultunk / S nagy igazolásra / Vérrel ezért hulltunk, / Ezért nyílt a lelkünk: Kutya a magyarság / S a lelkünk / S nincs oly komisz sors, mit / Meg nem érdemeltünk.”

Sándor András

A jogállam rádiója?

Szülőföldjükhöz is kötődő, tájékozott svéd állampolgárok érzékenyen figyelik a svéd sajtó, rádió és tévé Magyarországról szóló híreit, tudósításait. Lassan érdemes lesz könyvalakban is megjelentetni a svéd szerkesztőségek által megválaszolatlan és figyelmen kívül hagyott olvasói-hallgatói levelek dossziéját, amelyben a levélírók a torzításokat tették szóvá.

Ezúttal egy olyan esetet ismertetünk, amelynél sikerült elérni, hogy a Svéd Rádió Fegyelmi Bizottsága (a továbbiakban SRF) foglalkozzon a hallgatói észrevételekkel. Ugyanis feljelentették a „Megalapozott véleményünk” című rádióműsor 1993. november 6-i adását. A közreadott Bányai Gáborinterjú és a kommentár vizsgálatánál a SRF alkalmazta „... a rádiótörvény 6. §-nak rendelkezését (1966:733), mely szerint a rádióban a programmunkának elfogulatlannak és a tényeknek megfelelőnek kell lennie, a széles körű szólás- és információs szabadság figyelembevételével.” Tehát az SRF jelentést kért a programkészítőktől, ezt észre vételezhették a feljelentők, amire ismét reagálhattak a szerkesztők, s a bizottság csak ezután döntött. Az eljárás igazán megnyugtató, s még szép is lehetne, ha nem ismernénk a végeredményt.

Bár tanulságos volna az interjú és a kommentár szövegétől kezdve az SRF döntéséig mindent közreadni, erre terjedelmi okokból nincs lehetőségünk. Ezért arra kérjük az olvasót, figyelmesen olvassa el és értékelje a most következő idézeteket. S mindezt annak tudatában tegye, hogy Bányai Gábor állításait a riporter kommentálásával nyomatékosította, és egyáltalán nem hallgatta meg a másik felet. Mindjárt a riporteri felvezetésből az derül ki, hogy „teljesen hibás az a kép”, miszerint a demokratikus választások óta sajtószabadság lenne Magyarországon. „Igaz ugyan, hogy az újságok többé-kevésbé függetlenek (...) a sajtó az, ahol a legkeményebben privatizáltak. (...) De a rádió, tévé ugyanolyan kormánykontroll alatt van, mint a régi kommunista időkben. Csak ma a jobboldali nacionalista erők irányítják.” Ezt Bányai Gábor tudja igazán, aki „10 hónapot ült rendőrségi kihallgatáson”. „Tulajdonképpeni bűne az volt, hogy egyike volt azoknak, akik megpróbáltak felépíteni Magyarországon egy közszolgálati televíziót.”

„Minden úgy nézett ki, hogy jól megy, a programok jobbak lettek, de a kormány megunta, hogy a tévé gyakran kritizálta a kormányt. Nem volt tárgyilagos — mondták a kormány oldaláról. És így látta elsősorban az ultranacionalista Csurka.” Aki ... „a Magyar Fórumban, a kormány lapjában azt írta, hogy a köztársasági elnök nem hajlandó engedelmeskedni a miniszterelnöknek, hogy kirúgják a tévé- és rádióvezetőket azért, mert a kommunisták, reformkommunisták és a köztársasági elnök barátai Párizsban, New Yorkban, Tel- Avivban megparancsolták neki, hogy ne mondjon fel a vezetőknek. És ebben a cikkben volt az is, hogy a kormánynak ezt nagyon egyszerűen kell megoldania: rendőröket kell küldenie. A rendőrök elfogták Bányait és a gazdasági igazgatót.” (...) „Az MTV és az MR most Csurka körüli ultranacionalisták és NEM a kormány kezében van. A miniszterelnök ez ellen nem tud tenni semmit, annak ellenére, hogy Antall szakított az ultranacionalistákkal, akik már nincsenek többé a kormányban. ” (!) És, hogy mi lesz B. G.-vel a jövőben? „... hogy a választás után visszakerül-e, azt sem tudja. Feltehetőleg az lesz az alternatívája, hogy külföldre megy. Főnöke, (H. E.) aki hivatalosan még a tv elnöke,(?) már külföldön van. így van ez, ha az ember független tévé-rádiót akar kiépíteni az újabban függetlenné vált Magyarországon. McCarthy-i idők vannak.”

A kommentárból: „... miután elhagytuk Magyarországot, egy csomó dolog történt: múlt szombaton 15-20 ezer ember vonult Bp. utcáin, és követelte, hogy a kormány garantálja a sajtószabadságot. Ezt a demonstrációt az újságírók szövetsége és az emberi jogokért harcoló csoportok szervezték. (...) H. és B. utóda elbocsátott egy szerkesztőt, az Egyenleg szerkesztőjét. Hivatalosan azért, mintha felelős lenne hamisításért, amit a Parlament előtt vettek fel egy éve. Ezek a képek skinheadeket mutattak náci uniformisban, a magyar náci zászlót lengetve. És ezeket a képeket aztán egyáltalán nem szerette a kormány, és ezért aztán a kormánybarát főnök sem. De az operatőr esküszik, hogy ezeket a képeket igenis a Parlament előtt vette fel. Most a tv 300 munkatársa követeli, hogy a legfelsőbb főnököt váltsák le. így mindennek ellenére megmozdult valami. Noha az Antall-kormány visszautasítja a vádat, hogy a demokrácia veszélyben lenne valami módon is Magyarországon. És nem óhajtják leváltani a megbízható tv-vezetőjüket. (...) Más szóval nem sok különbség van az MTV és MR, valamint a szomszédos Szerbia és Horvátország tévéje és rádiója között.”

A „Megalapozott véleményünk” című rádióműsor szerkesztősége a Svéd Rádió Fegyelmi Bizottságának küldött első jelentésében az Index on Censorship 93/7. számára hivatkozott, mint riportjuk hitelességét igazoló forrásra. Vállalatunknak

nem célja, hogy megválaszolja a feljelentők kommentálják mégis igazat ad abban, hogy Csurka István, amikor a kormány tagja volt, sohasem volt államminiszter vagy miniszterelnökhelyettes. Ez a hibás adat azonban csak nyilatkozatunkban szerepelt és nem a feljelentett programban.” Csakugyan! A feljelentett programban csak az van, hogy miután Antall szakított, azután nincsenek ultranacionalisták a kormányban. Ám a szerkesztői nyilatkozatban feltűnnek más, a felügyelőbizottságot orientáló, a tárgyhoz nem tartozó információk is: ,Abból az anyagból, amit a fegyelmi bizottságnak postáztunk, kiderül, hogy azok a jobboldali erők, amelyekről Bányai Gábor beszélt a feljelentett programban, most a Magyar Rádiót is átvették. A Magyar Rádió 129 munkatársa kapott felmondást. Valamenynyien ismertek független, a kormánnyal szemben kritikus beállítottságukról. Ezzel szemben senki, aki a kormány pártján áll, nem kényszerült menni. Csúcs László sem, aki megbízott főnöke a rádiónak és a felmondásokat intézte. Ehelyett Csúcs azon gondolkozik, hogy jelöltesse magát a május 8-i választásokon Csurka István ultranacionalista pártja részéről.”

Bár az SRF a feljelentőknek írt válaszában eltűnődik: „... B. G. érintett fél a tv-n belüli konfliktusban, vita tárgyát képezheti, hogy például a jelenlegi tv-vezetőség képviselőjének adott kommentár lehetősége nem állt volna-e jobban összhangban a pártatlansággal” — mégis az a véleménye, „hogy a programrészletben szereplő adatok lényegében nem hibásak és nem félrevezetőek. (...) Az SRF tehát nem találja úgy, hogy a programrészlet vét a tárgyilagosság követelménye ellen.”

Nem akarunk ugyanazon hibákba esni, mint a megbírált Svéd Rádió, tehát nem fűzünk kommentárt az idézetekhez. Ki-ki gondolkozzon el rajta, mennyire lehet tárgyilagos az a kép, ami a magyarországi állapotokról a svéd hallgatóban kialakulhat.

így csupán annyit: ezzel az erővel azt is lehetne megalapozott véleményként közölni a svéd rádióhallgatóval, hogy Hunyadi János seregeitől a törökök védték meg Európát.' Mindenesetre Svédországban van rádiótörvény. Adott esetben alkalmazzák is. Mégis következmények nélkül maradhat a közvélemény félrevezetése.

Kedves Svéd Befektetők! Ne csak a svéd közszolgálati rádióból tájékozódjanak! Ami pedig a törvényeket és alkalmazásukat illeti, láthatjuk, nem sokat érnek az alkalmazó pártatlansága nélkül.

Közreadja a Közakarat Egyesület