Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-18 / 115. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. MÁJUS 18.. SZERDA Kéksisakosok Ruandába Az ENSZ Biztonsági Taná­csa elvi hozzájárulását adta egy 5500 fős békefenntartó alakulat Ruandába küldésé­hez a polgárháború és a ke­gyetlen mészárlások megál­lítása érdekében. A kilenc­órás vita után tegnapra vir­radóra egyhangúlag elfoga­dott BT-határozat ugyanak­kor azonnali hatállyal em­bargót rendelt el az afrikai országba irányuló fegyver­­szállításokra. Tűzszünet Karabahban A karabahi tűzszünetről Azerbajdzsán és Örményor­szág között, hétfőn Moszk­vában aláírt és éjfélkor élet­be lépett egyezményt teg­nap délelőtt tiszteletben tar­tották a szemben álló felek. Viszonylagos nyugalom uralta a frontvonalat mind az azeri, mind az örmény katonai források szerint t— írta az Interfax. Mindazonáltal az ör­mény „önvédelmi” erők ve­zetése és a bakui védelmi minisztérium is beszámolt arról, hogy a másik ellensé­ges fél szórványos lövöldö­zéssel időnként provokálta védelmüket, de mindkét ol­dal állította, hogy a kihívá­sokat nem viszonozta. A Pavel Gracsov orosz védelmi miniszter közvetíté­sével született megállapo­dásban szó van a csapatok szétválasztásáról és 49 meg­figyelő küldéséről Karabah­­ba, akiknek biztonságáról 1800 békefenntartó gondos­kodna. Mind a megfigyelő­ket, mind a békefenntartó­kat a FÁK-tagországok ad­nák. Katasztrófák idején óhatatlanul „eschatologikus (vagyis „világ vé­ge”) gondolatok jutnak az ember eszébe. Az embernek van egy be­­idegzett és berendezett „életvilá­ga” (lásd Habermas és Luhmann), s amikor ezt összeomlani vagy szétesni látja, úgy érzékeli, hogy a „világnak” a maga egészében „vé­ge közeledik”. Nagy az esélye annak, hogy az elkövetkezőkben azok, akiknek ez a tudatukba-tudattalanjukba vetített „életvilága” a törté­nelmi magyar nemzeti magyar „ökotóp” volt, mindin­kább belső ^migrációba vagy földönfutói sorba kénysze­rülnek. 1994. május 8-án a remények elenyésztek: a ma­gyar nép ma aktív nemzedéke kijelentette, hogy nem akar többé magyar maradni, sem önmagát, sem gyermekeit nem szánja a funkcionálisan neki szánt pofozógép-szerep­re, s önkéntes önmagáról lemondó gesztusával megpróbál­ja arra késztetni a nálánál sokszorosan erősebbeket, hogy a pofozógépnél kedvezőbb szerepet adjanak — nem neki, mert többé nem tekinti magát nép- vagy nemzeti közös­ségnek — hanem a kötelékből önként szétszéledt egyedei­­nek. , Most már csak egy kisebbség ragaszkodik ahhoz, hogy önmaga akar maradni. Csakhogy kérdéses, teljhatalomra készülő urai megadják-e neki az önszerveződés lehetősé­gét, mert ezt a kisebbséget nem védi semmiféle nemzetkö­zi alapelv vagy törvény, ezt a kisebbséget az ő nyelvét be­szélő többség részvétlen, közömbös szeme láttára, aka­dálytalanul tekinthetik ártalmas rebellisnek, társadalomel­lenes elemnek. Lázadó bennszülött törzsnek. Egyfajta kár­pát-medencei El Fatah-nak. * Annak, akitől életének 70 esztendeje során mindent el­vettek, ami lelki-szellemi otthonának berendezése volt, mélyen elgondolkoztató a század utolsó évtizedében Vo­rarlberg hegyei között járni. Ausztriának ez a Svájccal és Liechtensteinnel határos legnyugatibb tartománya az ókorban Raetia provincia része volt, akárcsak az Engadin vagy a Dissentis-völgy. Ez utóbbiakban néhány tízezres lélekszámban fennmaradt a rétoromán lakosság és a négy különleges latin dialektus, mely egyszerre mutat azonos­ságokat az olasszal, a franciával, a provence-ival és a ro­mánnal (ma már a rétoromán Svájc negyedik hivatalos nyelve). Vorarlbergben minden helynév rétoromán, első­sorban sursilvan dialektusban. Schlins, Damüls, Bludenz, Satteins, Tschagguns, Scesaplana, Fontanella és így to­vább. Ám a lakosság mindenütt németül beszél. Még a le­göregebbek sem emlékeznek rétoromán nyelvre. Egyes családnevek még őrzik az egykori népesség emlékét, de Vorarlberg minden kétséget kizáróan német. Raetia legke­letibb részén egy nép, melynek önálló, sajátos kultúrája volt, felszívódott. Ha majd a kapitalizmust éppen nem ta­gadó, de a magyarok nemzeti önmegsemmisítő nyilatko­zata alapján kormányzó hatalom megkezdi a menekültek liberális befogadását, ahogyan az egykori Magyarország közepének új betelepítési programját nevezni fogják, s a honfoglalás tizenegy százados évfordulója a honfeladás kezdetének éve lesz (Egerben — Egerben! — már elhang­Az olasz külügyminiszter mindenkit megnyugtatott Folyamatos az Európa-politika Európai kollégái megnyug­tatására használta fel első brüsszeli útját Olaszország új külügyminisztere — álla­pítja meg az EU-ügyekben mindig jól tájékozott, brüsz­­szeli kiadású Agence Euro­pe. Antonio Martino, a Ber­­iusconi-kormány frissen ki­nevezett külügyminisztere hétfőn részt vett a Tizenket­­tek havi tanácsülésén, eme­lett külön is megbeszélést folytatott Jacques Delors EK bizottsági elnökkel. Az Agence Europe sze­rint Martino igyekezett megnyugtatni partnereit Róma „Európa-politikájá­nak” folyamatosságáról, hangsúlyozva, hogy e te­kintetben „jelentős mérté­kű konszenzus van” az új olasz parlamentben. Sza­vai szerint Delors-sal való találkozója során is értésre adta, hogy Olaszország eu­rópai elkötelezettségében „semmilyen változás” nincs, ami azonban nem je­lenti azt, hogy minden fel­tétel változatlan marad az olasz külpolitikában. Az új kormány is teljes egészében osztja az euró­pai integrációs folyamatra vonatkozó célkitűzéseket — idézi a brüsszeli kiad­vány áz olasz politikust, aki ehhez még hozzátette: Rómában arra törekednek, hogy a külpolitika „kívül maradjon a politikai pár­tok közötti gerillaharcok­­ból”. A nagyvilág hírei íf Franciaország még az év vége előtt körülbelül 2500 fővel csökkenti az egykori Jugoszlávia te­rületén állomásozó kato­náinak számát — jelen­tette be egy tegna­pi rádiónyilatkozatában Francois Léotard védel­mi miniszter. ^ Leváltották a csendes­­ócenáni flotta parancsno­kát, Georgij Gurinov ten­gernagyot, akinek a pa­rancsnoksága alatt állt az az egység, amelynek lő­szerraktárában a hét vé­gén óriási erejűd robbanás történt. Heves harcok dúltak tegnap Jemenben az északi és déli erők kö­zött az Ádentől 50 kilo­méterre északra lévő al­­anadi légitámaszponton. Merénylet Hebronnál Két izraelit agyonlőttek ismeretlen tette­sek tegnap délelőtt a ciszjordániai Hebron­­tól délre — közölték katonai forrásból. Ez volt az első emberéletet követelő merény­let a megszállt területeken a gázai—jeri­­kói palesztin autonómia május 4-i életbe léptetése óta. Dominika választ A Dominikai Köztársaságban hétfőn tartott általános választások első, nem hivatalos szavazatszámlálási részadatai szerint az el­lenzéki Dominikai Forradalmi Párt elnökje­löltje, Jósé Francisco Pena Gómez vezet a jelenlegi államfővel, Joaquin Balaguerrel szemben. VÉLEMÉNY A történeteket lapozám, s végére jutottam zott olyan javaslat, hogy a honfoglalást ne ünnepeljük, mert nincs rá pénz), önnön szívbe döfő kérdés: vajon mi­lyen nyelven beszélnek majd 200 év múlva a Kárpát-me­dence közepén, s melyek lesznek azok a mindent túlélt helynevek, melyeket egzotikus és furcsa hangzásúakként fognak számon tartani? * 1100 év nem csekély idő. Ezt a cseppnyi Magyarországot életkor tekintetében csak a nagy birodalmakhoz lehet mér­ni. Egyiptom sokkal tovább bírta, de az ókori Róma alapí­tásától 1200 év telt el addig, amíg „ledőlt és rabigába gör­­bedt”, viszont újjászületett, mint középkori és modern Ró­ma. Nyelve óriásit változott, de végül is ugyanaz, mint a Fórumon talált legásatagabb feliratoké. Anglia, ha születé­sét a hestings-i csata évére (1070) tesszük, fiatalabb (kere­kítve 930 éves), viszont nyelve a szó szoros értelmében a világnyelv lett. Lengyelország kétségtelenül jobban bírja, mint a magyarság (ne menjünk most bele abba, milyen ég s föld különbség van a lengyelországi baloldali választási győzelem, s a magyarországi között, mert aki a lényeget nem látja, annak úgy is hiába magyarázzuk). Velence be­lerokkant saját tündöklő történelmébe, akárcsak a poro­szok. A népek történelmi műhelyei eszerint különböző ko­rúak, s ez függ az adott történelemtől („történéssorozat­tól”) magától, de függ a népek szellemi génösszetételétől, attól is, vajon vannak-e különösebb befolyást gyakorló le­­tális (halálra orientáló) „gének” ebben az „összlét”-ben. A magyarok pusztai rokonai általában nagyon hamar ki­merültek (avarok, kunok, besenyők) és fel is szívódtak, mint a vorarlbergi rétorománok. A magyar ebben a család­ban kivételes alkalmazkodási képességről tett tanúságot (amit Géza, Szent István és Szent László neve jelez, az példátlan teljesítmény egy néptől, t.i. úgy váltani „életvi­­lág”-ot, úgy megváltozni, hogy közben mégis ugyanan­nak maradni); ám arra, hogy mégis lappangott benne vala­hol egy baljós „kromoszóma” (kérem, tessék szimbólum­ként felfogni), azt már az Árpádok története bizonyítja, majd a Csák Mátéké, mind Dobzse László anarchiájáig, a végzetes Dózsa-felkelésig, majd a kettős királyságig a tö­rök katasztrófa árnyékában. S így nem az a helyzet, hogy minden szerencsétlenségünknek a török az oka, hanem az, hogy a török szerencsétlenségben magunk is benne voltunk mint ok. S még azután is húztuk évszázadokig, egy példátlanul ügyes nép- és birodalomszervező család függvényeként, miközben az a család a lehető legellen­szenvesebb „image”-t (most így divat mondani) vésett bele rólunk Európa köztudatába, majd a nagyhatalmi lét lidércfényével lépre csalt, megengedte, hogy modernizá­lódjunk, de modernizációnk idegközpontjaira olyan idege­neket szemelt ki, akiknek életlériyege a villámgyors alkal­mazkodás és mimikri, majd hagyta, hogy beleessünk a ve­rembe, amelyet ő ásott nekünk. (Lehet, hogy ezzel a véle­ményemmel fájdalmat okozok dr. Habsburg Ottónak, saj­nálom, de talán nem kerül kezébe ez az írás.) 1994. május 8-án végül is aláírta a magyar nép, misze­rint teljesen mindegy neki, hogy mint ilyen, létezik-e to­vább és meddig. 1994. május 8-án a magyarok 1945-ben és azután szüle­tett évjáratai — egy kisebbséget, egy „kemény magot” (nekünk is lehet ilyen) leszámítva — érvénytelenítették a Szent István-i művet, és most már az ellen sem lesz kifo­gásuk, ha új tulajdonukban dinamikusan berendezkedő urai a semmit sem jelentő Szent Koronát előnyösen elad­ják egy régiségkereskedőnek. Vagy épperi elárvereztetik. * . ' Nem kell azt hinnünk, hogy ez a „halálos tavasz” telje­sen váratlanul köszöntött be, mint derült égből a villámcsa­pás. Már legalább három és fél évtizede készülődött, elője­lei mutatkoztak. Mert a magyarság életerejének utolsó fel­­lobbanása 1956 volt, s amikor kiderült, hogy nincs mit re­mélnie Európától, a magát ki tudja, milyen alapon „keresz­­tény”-nek nevező világtól, a kifogástalanul úri maffiák és Trimalchio-utód pénzcsászárok Marionett-Amerikájától, amikor szétlapult a harckocsik lánctalpai alatt, hófúvásban átbotorkált a határon, lefeküdt a rendőrségi fogdák, majd a börtönök priccseire, utolsó tekintetét a hóhérra vetette, aki nyakába akasztotta a kötelet, hozzáfogott az önfeledés gya­lázatos műveletéhez. Immár nem viseletéből, immár ön­nön lényegéből kezdett kivetkőzni. Eldobta zenéjét, mely Bartók és Kodály révén a világ közkincsévé vált, s beleve­tette magát a rock-pop kultúrájába. Lakóházépítési stílust elment Ausztriába tanulni. Megszűnt szaporodni és egyke gyermekeinek idegen neveket adott (Anette, Pierre, André, Krisztián, Claudia, Vivienna és így tovább), hogy így fejez­ze ki vágyát illuzórikus kimenekítésükre a kínos, szégyen­letes, megalázó és életveszélyes magyarlétből. 1990-től kezdve pedig hozzáfogott elszakadni anyanyelvétől és egyelőre egy pidgin-english-cigány-jiddis-magyar zagyva­léknyelvre átváltani, amely Budapestet lassanként New York új külvárosává formálja át. Ázt ma még nem lehet előre jelezni, mi lesz az egykori Magyarország nyelve a tá­volabbi jövőben, midőn esetleg már nem is lesz Magyaror­szág, csak — mondjuk —„Middle Carpathian Région”. Május nyolcadika megvilágította a nemzeti jelképek ellen intézett vandál támadások rejtélyét. Belülről fakadtak. Egy nép gyűlöletéből önnön lényege, sajátossága, mibenléte el­len. Addig sugározták bele az önmegvetést, amíg a magyar meggyűlölte önmagában a magyart. Ezt azután már csak az ökológiai katasztrófa követi, amelynek a hatalomba integrálandó Conexus Rt. déli autó­pályája csak egyik előfutára lesz, s amely az egész felfúvó­dott civilizációval együtt eltemeti az SZDSZ-t, a liberaliz­must és az egész hatalmas történelmi koncepciót is, mely pusztító kommunizmussal készítette elő pillanatnyi császár­ságát az éppen soros halandó isteneknek. Ezért május nyolcadika csak a magyarok számára felvo­násvég, finálé — nyitánya a nemzetek közeledő tragédiájá­nak. A történeteket lapozám, s végére jutottam. A / Sándor András

Next

/
Thumbnails
Contents