Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-11 / 109. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. MÁJUS 11., SZERDA Kik nem teljesítették Szabó Dezső végakaratát? „Bár valóban Szabó Dezső szűkebb baráti köréhez tartoztam, nem követtem a mester szellemi végrendeletének is tekinthető tanácsát: „maradjatok meg függetlennek, ne álljatok egyik párt zsoldjába se!” — kezdte nagy érdeklődéssel várt előadását a Szabó Dezső Társaság mintegy százfőnyi hallgatósága előtt Bognár József a Világgazdasági Kutatóintézet nyugalmazott igazgatója. Lépését a háborús idők természetével magyarázta, amely nem tűrte a semlegességet. így vette föl a kapcsolatot ő is az ellenállási mozgalommal, amelyben az üldözötteket mentő Szent István Bajtársi Mozgalomtól a Független Kisgazdapárthoz vezetett az útja. Annak dacára, hogy ő maga radikálisabb, inkább a Nemzeti Parasztpártba illő eszméket vallott, ám úgy ítélte meg, hogy „nemzeti küzdőpártként” egyedül a kisgazdák lehetnek eredményesek. — Politikusként, később már mint Budapest polgármestere, mit tett azért, hogy a nagy író holttestét, kívánságának megfelelően, a Gellérthegyen helyezzék végső nyugalomra? — hangzott az első kérdések egyike. Bognár József válaszából kiderült, hogy a végakarat teljesítését többen is szorgalmazták. A javaslat benyújtására Kovács Imrét, az akkori Nemzeti Parasztpárt egyik vezéralakját kérte meg, de előtte konzultált Széli Jenővel, a kommunisták „mérsékeltnek” ismert frakcióvezetőjével is, aki megígérte: nem fogják támadni a javaslatot, az ellenzésben legföljebb a tartózkodásig mennek el. Sajnos, végül ígéretének visszavonására kényszerült, mégpedig a szociáldemokrata képviselők heves kirohanásai miatt — a két pártfrakció ugyanis igen szoros szövetségben állt. Szabó Dezső életművét értékelve Bognár József kijelentette, hogy — bár mint fasisztának kikiáltott írót — egy időben kifejezetten üldözték, majd hosszú évtizedekig szinte teljesen elhallgatták: nézeteinek jelentős százalékát igazolta az idő. A középosztály idegenségét sűrűn hangsúlyozó és a magyar kultúrának paraszti elemekkel való fölfrissítését sürgető írót akár a Nékosz egyik alapítójának is tekinthetjük — más kérdés, hogy Szabó Dezső nem az eszköz szerepét szánta a népi értelmiségnek. Ami pedig a legújabb kori fejleményeket illeti: a külföldi áruk ellentételezés nélküli beözönlésének éveiben egyre jobban fölértékelődik mindaz, amit a nemzetközi monopóliumok ellen hadakozó Szabó Dezső az erős nemzetgazdaság sürgetése érdekében hangsúlyozott. Káposztás János KOSSUTH-SZOBROK PEST MEGYÉBEN A hatvanötödik A péceli Kossuth-szobor (1909) Horvay János munkája (A szerző felvétele) 1894 és 1919 között hetvenhét köztéri szobrot állítottak Kossuth Lajosnak, s szinte mindegyiket közadakozásból. A péceli Kossuth Lajos teret napjainkban is díszítő bronz mellszobrot 1909. szeptember 26-án avatták fel. A magas műkőtalapzaton lévő alkotás Horvay János szobrászművész munkája. Egyébiránt a gyakorta foglalkoztatott mesternek ez volt a 18. szobra, melyben a forradalom vezéralakját formálta meg. (Összesen húsz Kossuth-szobrot alkotott, ezekből három Pest megyében található.) A korabeli lapok színes beszámolókat közöltek a péceli szoboravatóról — köztük a Pesti Napló (1909. szeptember 284), valamint a Vasárnapi Újság (1909. október 3-i számában). A péceli a 65. szobor volt a Kossuthnak emeltek sorában. (bozó) Tölgyfa Edgar N'eogy-Tezak osztrák festőművész munkáiból nyílt tárlat tegnap a Tölgyfa Galériában. A grazi születésű művész legújabb olajfestményei, illetőleg vegyes technikával készült üveg- és papírképei közül válogatott második bu-Galéria dapesti bemutatójára. Ezek között tekinthetők meg a Naptári napok, A remény története, illetőleg Keresők című sorozatának képei is. (Neogy- Tezak első ízben a Fészek Galériában állított ki a magyar fővárosban, 1987-ben.) Balázs Imre tárlata Szobon A székely balladák világában A hét végén nyitotta meg kapuit a Vácott élő és alkotó művész, Balázs Imre festményeit bemutató kiállítás Szobon, a Börzsöny Múzeumban. A megnyitóbeszédet Péterffy László erdélyi szobrászművész tartotta. A tárlatnyitás után a kiállító művészt faggattam pályájáról. — Képzőművészeti tanulmányaimat a vásárhelyi Városi Festőiskolában kezdtem 1946-ban — mondotta Balázs Imre, majd a Képzőművészeti Líceumban érettségiztem. Ez nagyon jó iskolám volt, egyike azon „szabad iskoláknak”, melyeket az ország több városban tartott fenn. A szabad iskola azt jelentette, hogy nem volt kötelező óralátogatás, egyáltalán semmilyen kötöttség nem járt. Sokan indultunk abban az évfolyamban, s majdnem mindegyikőnkből művész lett. Nem is akármilyen művész, hiszen olyan nevek váltak ismertté közülünk, mint például Szász Endre. E gimnáziumot elvégezve kerültem Bukarestbe, ahol festészetből diplomáztam. Az ’56-os események azonban nem várt fordulatot hoztak az életembe. Én olvastam fel ugyanis azt az öt pontot, melyet a marosvásárhelyi diákgyűlésen megfogalmaztunk, és elmondtuk benne követeléseinket. Ennek eredményeképpen már másnap letartóztattak, s csak három év múlva szabadultam közkegyelmezéssel. A börtönbéli tartózkodás rendkívül tanulságos volt, sok barátot is szereztem, de az utána következő időszak az életemnek olyan periódusa, melyre nem szívesen emlékszem vissza. — Amikor 1987-ben Magyarországra kerültem, sokáig ismét mélyponton voltam, egészen addig, míg egy budai villába nem kerültem, ahol a megfelelő környezet, a műterem és a táj szépsége segített, hogy ismét megtaláljam magamat. Jól érzem magam Magyarországon, itt találtam meg azt, amit kerestem, sok jó kapcsolatom van művészekkel, írókkal és sok a barátom is. A festészetben egyfajta folyamatosságot érzek most. Arra a kérdésemre, hogy milyen témájú képeket fest leszívesebben, ezt válaszolja a festő: — A tájképfestéskor nem érzem azt, hogy a festés szenvedés, a tájkép kikapcsolja az embert. Szeretek tájat festeni, ezt bizonyítja a rengeteg erdélyi, tiroli és jeruzsálemi tájképem, melyeket mind a természetben festettem. De nagyon foglalkoztat a portré is. Van egy portrésorozatom, amit írókról, művészekről, egyszerű emberekről készítettem. Akinek az arca valamiért „megfogott”, azt igyekeztem megfesteni. Most Vácott élek, egy váci portrésorozatot szeretnék csinálni. Balázs Imre igazi műfaja az olaj, de szívesen fest más technikával is. Inkább a sötét színeket kedveli — vallja —, de ez talán az erdélyi ember vonzódása. — Úgy érzem, hogy a ballada és a dráma áll közel a szívemhez. Persze ez nem azt jelenti, hogy csak sötét tónusokat használok, hiszen amikor Izraelben jártam, volt egy „rózsaszín korszakom” is, de az utóbbi időben is gyakorta használok élénkebb, intenzívebb színeket vásznaimon. • A kiállított képek Hargita, Udvarhely és Szék tájaira vezetnek bennünket. Ebbe a kemény, rideg életbe, ahol a természetből kiemelkedő hegy, a Hargita Csík megye felé néző olda-Csíki templom Ián a leghidegebb a tél, s az itt élők a szívósságot az idők járása szerint örökítik magukba már gyermekkorukkal. S mindezek mellett talán itt haragosabb zöld a fenyők tűje, a források vize ízesebb, üdébb, bár szinte fagyott lehelőn hidegebb, az élet minden bizonynyal ettől színesebb, ahogyan a festő tájképei bizonyítják. Aki ezen a vidéken jár, él, lát, fest, egyetlen pillanatra sem képes elszakadni a természettől — írja Balázs Imréről egy helyütt Fábián Gyula. Egyik fenyőerdőrészletet jelenítő alkotására fogalmazódott a megközelítés: olyanok, mint az orgonsípok Isten szabad templomában. Házai, kapui hívogatják a nézőt, s jólesnék belépni szíves kézfogásra, köszöntésre. Patakjai, folyói a szaggatott partok' között úgy áradnak, hogy csörgésüket, zúgásukat szinte hallani a festmények láttán. Balázs Imre témái mind szülőföldiek, erdélyiek, székelyek. Kritikusai gyakran emlegették a népi gyökereket, a balladás hangulatot, amelyben nőtt, amitől soha nem szakadt el. Erdélyi, barcelonai, New York-i, krakkói és számos más kiállítása után végre a Pest megyeiek is megismerhetik e lenyűgöző tájakat, élethű portrékat, melyeket a drámai emberközpontúság jellemez leginkább. (A tárlat július 31-ig tekinthető meg Szobon, hétfő kivételével naponta 10—18 óráig.) Simon Andrea Juhász Erzsébet festményei a Rátkai Klubban A mediterrán vonzása A francia sanzonról A francia sanzon határok nélkül címmel — kiállítás, előadás, valamint három koncertet magába foglaló — egyhetes rendezvénysorozat kezdődik holnap a budapesti Francia Intézetben. A Saint-Germain des Pres-nek, a híres párizsi művésznegyednek jeles korszakát mutatja be a tárlat. A kedvelt „művésztanya” kávéházaiban, kabaréiban, kis színházaiban a II. világháború utáni években olyan fiatal művészek léptek pódiumra, mint például Marcel Marceau pantomimes, Joseph Kosma (Kozma József) zeneszerző, Yves Montand, Juliette Gréco, Philippe Noiret színész. Az „irodalmi asztaltársaság” tagja volt Jean- Paul Sartre, Jacques Prévert, Boris Vian is. Christian Márnádét, a Francia Nyelvű Sanzon központjának főtitkára tart előadást a francia dal évszázadairól, ugyancsak csütörtökön. Megnyílt Juhász Erzsébet festőművész kiállítása a Rátkai Márton Klubban. A tárlatot dr. Dömötör János művészettörténész nyitotta meg. A festő pályakezdéséről elmondta, hogy már diák korában megmutatkozott a művészetek felé való vonzalma. Ezért is járt képzőművészeti gimnáziumba, ahol grafika szakon érettségizett, majd a Képzőművészeti Főiskolán Raszter Károly tanítványa volt. Diplomaszerzése után tanulmányutakon sajátította el a festés igazi művészetét, így megjárta Párizst, Svájcot, Görögországot és Münchent. E helyszínek hatással voltak későbbi képeire is. Több csoportos kiállításon is részt vett, többek között a Nemzeti Galériában, az 1984-es őszi Vásárhelyi Tárlaton, és több éven keresztül a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Egyéni kiállítóként főleg Münchenben szerepelt, de tavaly már Budapesten is bemutatkozott a nagyközönség előtt. Munkái számára a görög szigetvilág, Kapri és a müncheni városképek jelentettek igazi forrást. Ezoterikus élményekből táplálkozó képei rendszerint a misztikus realizmus stílusában készülnek. Mediterrán ihletésű vásznait (az aktokat és a városképeket) a realista, impresszionista, illetve a posztimpresszionista elemek tudatos keveredése jellemzi. Az emberi test és a természet szépsége jól ötvöződik képein. A mediterrán környezet növényei, tájai és a kultúra egysége jelenítődik meg — mint kettős mediterrán világ — a misztikus és a realisztikus ábrázolás. Éles kontúrokkal, máshol pedig elmosódva mutatja be a burjánzó növényzetet, kúszó indák elevenségét. A fehérség, amely a mediterrán építészet egyik jellegzetessége a tisztaságot jelképezi Juhász Erzsébetnél. A görög szigetek kápolnáinak monumentalitása figyelmünket a kép egységére irányítja, míg A müncheni piacra a formai rend jellemző. Budapest a művész szülővárosa, itt a Lánchíd érdekes ívének megformálásában a ritmikus építészeti elemek sajátos együttese hordozza a művészi mondanivalót. /s/
