Pest Megyei Hírlap, 1994. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-02 / 101. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1994. MÁJUS 2.. HÉTFŐ Ellentmondásban a sportkoncepció és a gyakorlat Túrák, ügyességi versenyek, jó hangulat Vác városa sportcsarnokot épít Sportéletünk mindenféle gondok-problémák ellenére tele van eseményekkel. Ezekről kisebb-nagyobb terjedelemben beszámol a sajtó, de az is gyakran előfordul, hogy szó sem esik olyasmiről, amire pedig helyet kellene szakítani a sportoldalak hasábjain. Rohanó életünkben ritkán kerül olyasféle rendezvényre (összejövetelre?) sor, mint amilyen alig egy hete Vácott is létrejött, s amelynek nem titkoltan (a teljesség igénye nélkül) egyfajta összegzés volt a célja. Olyan, meglehetősen kötetlen beszélgetés zajlott a helyi Művelődési Házban, a váci tévé kameráinak jelenlétében, amelytől előzetesen sem várt senki csodát, de ahol sokan mégis legalább részben megnyugodtak, hiszen kulturált keretek között vethették fel a Pest megye sportját befolyásoló hiányosságokat, adhattak hangot észrevételeiknek. A bevezető előadást Gallov Rezső államtitkár, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke tartotta. Az elnök a teljességre ugyan nem törekedhetett, mégis sok tényt szóba hozott, amelyek többé-kevésbé ismertek voltak a Megyei Sport Fórum részvevői előtt, de összegzésük ennek ellenére nem volt hiábavaló. Jó volt újra és ismét hallani, hogy a kormányzat immár egyértelműen elismeri és deklarálja is a sport fontosságát, s ennek az elvi álláspontnak — az anyagi lehetőségek függvényében — igyekszik is nyómatékot adni. A leglátványosabb jel kétségkívül az országos tornacsarnok-, illetve -teremépítő akció, amelynek kibontakoztatásához a helyi önkormányzatok aktív és pénzbeli részvétele elengedhetetlenül szükséges. Az 1996-ig megépíteni szándékozott sporthelyszínek számát egyébként már 1994 tavaszára túlteljesítették, hiszen ezek száma már most 722-re nőtt. A számok felemlítése előtt és után elsősorban azt kell itt pozitívumként hangsúlyozni, hogy az ugyancsak komoly anyagi terheket (az építkezés 60 százalékát a helyieknek kell finanszírozniuk) nem ritkán kemény áldozatok árán is vállaló önkormányzatok partnerségre törekvése milyen fontos tényező. Az elkészülő csarnokok ugyanis nemcsak a sportot szolgálják, hanem a helyi közösségi élet legkülönfélébb megnyilvánulásainak is színterei. Alapkőletétel Örvendetes, hogy ebben az akcióban Pest megye is előkelő helyet foglal el: 1992/93-ban 44 létesítmény készült el, amelyek közül 16 nemzetközi méretű. Érdekes volt az az önkritikus hangvétel, amelyet Vác város polgármestere, Bartos Ferenc ütött meg, aki bevallotta: az önkormányzatnak nem volt merészsége belevágni egy ilyen vállalkozásba, pedig kristálytisztán tudják, hogy Vácnak égetően szüksége lenne egy méretes sportcsarnokra. „Hitetlenek voltunk” mondta Bartos Ferenc, aki azt is hozzátette: ma már jóváhagyott engedélyezési terveik vannak, ráadásul 20 millió forintot nyertek is a csarnoképítési pályázaton. így a közeljövőben sorra kerülő alapkőletétellel teljesíthető kötelezettséget hagynak a következő önkormányzatra. Bartos Ferenc részletesen elemezte a váci „sporthelyzetet”. Újdonság, hogy a piarista gimnázium még ebben az évben tornaterem építéséhez akar kezdeni. Az örömteli hírrel szemben allergikus pont a lovarda kérdése, amelyet be kellett zárni. A műemlék jellegű építményhez csak akkor érdemes hozzányúlni, ha megfelelő mennyiségű pénzt sikerül biztosítani a generálfelújításhoz. Ideális esetben a lovarda területén igényes szabadidőközpont alakulhat ki. Babella László, a Váci Hajó SE kajakedzője Kényes kérdésekben sem volt hiány, s ezek felvetése mindenképpen jót tett. Pénzes Adrienn testnevelő tanár például felemlítette a tornaórák számának háromról kettőre csökkentését, a diáksportprogram megvalósításának anyagi korlátáit pedig számokkal támasztotta alá. Különösen nehezményezte azt a diszkriminációt, amellyel a tehetségfejlesztéssel foglalkoztató tanárok órabéreinél szembesülünk. Amíg ugyanis az elméleti tárgyak előadói kétszeres órabért kapnak, addig a testnevelőknél az elméleti órabérek negyedével számolnak. A versenybírói díjaknál még nagyobb a szórás, hiszen egy országos minősítésű atléta-versenybíró éppen az egy nyolcadát kapja a megyei kosárlabda-mérkőzéseken közreműködő játékvezetők tiszteletdíjának. Kis kanyarral ismét országos dolgokról esett szó. Arról például, hogy a központi pénzek szétosztása nem szolgálja az esélyegyenlőséget, ám ezt a jelenleg alkalmazott rendszert — hibáinak ismerete ellenére — nem lehel kategorikusan felrúgni, éppen ellenkezőleg! Örülni kell az olyan „értékmentő szigeteknek", mint a Ferencváros, az UTE, a BHSE vagy éppen az MTK, mert ezek a nagyegyesületek szigeteket biztosítanak a magyar minőségi sport legjavának ahhoz, hogy a gazdasági helyzet javulásáig is nagyobb törés nélkül, világszínvonalon sportolhassanak. Csak ígérték Ismét elhangzott, hogy a tb-adósságok ügye nem megoldott, mint ahogy abba sem lehet belenyugodni, hogy a sportegyesületeket adózás szempontjából termelőüzemekkel veszik egy kalap alá. A sportkörök adózott pénzt kapnak, amely összegeket azután újra jól megadóztatják... Egyébként pedig a befolyó összegek csak nem nőnek. Ebben a reménykedő időszakban visszatérően szó esik a totó-lottó bevételekről, amelyekből viszont csak a szerencsejáték-törvény módosítását követően remélhet pluszt a sportélet — Gallov Rezső szerint elsősorban a labdarúgás fejlesztése. Nem lett volna megyei ez a sportfórum, ha nem esik szó egy nagyon kényes — és jogosan vissza-visszatérő — kérdésről, mégpedig a Pest Megyei Önkormányzatnak a sportélethez, annak támogatásához való viszonyáról. A helyzet azért különösen ellentmondásos, mert 1993 őszén éppen Pest megyében fogadták el elsőként az országban a megyei sportkoncepciót, amelyben a sportra fordítható összegként a megyei összköltségvetés maximum egy százalékát jelölték meg. Erre mi történt? A közgyűlés sportalbizottsága eleve „biztonsági kűrt” mutatott be, azaz nem az elvileg elfogadott maximumra, hanem annak csak a felére, azaz 0,5 százalékra tett javaslatot. A döntést hozó „honatyák” azután a korábbi elvi elkötelezettségüket mintegy sutba dobva, mindössze 8,9 millió forintot hagyva jóvá sportcélokra. Ez az elvileg lehetségesnek deklarált 1 százalék (kb. 50 millió forint) nem egész egyötöde, de még a két 25 milliónak (0,5 százalék) is csak alig 40 százaléka. Micsoda fordulat! Ez a 8,9 millió szétparcellázva azt jelenti, hogy a megye diáksport-Bartos Ferenc, Vác város polgármestere jára — írd és mondd! — mindössze 1,5 millió forint jut, a 24, kizárólag a megye sportjáért dolgozó szakszövetségnek pedig 3,5 millióból kell átvegetálnia az 1994-es esztendőt. Marad 3,9 millió, ezen a megye öszszes kisegyesülete, az úgynevezett „mezítlábasok” osztoznak... Ugyancsak nem volt irigylésre méltó helyzetben Inczédi János, a Pest Megyei Önkormányzat megjelent elnöke, akinek például olyan tényeket kellett „lenyelnie”, mint azt, hogy a megyei 8,9 milliós sportköltségvetéssel szemben egyedül Vác városa közvetlen formában 30 milliót áldoz a sportra. Bartos Ferenc ezzel kapcsolatban nem is állta meg szóvá tenni, hogy „ez a takarékoskodás, a 8,9 milliós sportköltségvetés annál is inkább furcsa, mert szinte egyidejűleg a közgyűlés egyetlen csettintésre 400 millió forintot odadobott egy fantazmagóriáért”. Babella bánata Teljes ugyan sosem lehet egy ilyen összefoglaló, azt viszont semmiképp nem lehet elhallgatni, amit Babella László, a négy olimpiai bajnok, több világbajnok és még több világversenyen helyezett kajakozó nevelőedzője mondott felszólalásában. Babella szomorú hangon számolt be arról, hogy immár hónapok óta munkanélküli-segélyen él, s amit még sajnálatosabbnak mondott: a váci és a hozzá hasonló nevelőegyesületek puszta léte is veszélyben forog. Elképzelhetetlen — mondta —, hogy az évtizedeken át kiemelkedően eredményes nevelőmunkát végző sportkörök számára nem lehetne kidolgozni egy olyasfajta ösztönző rendszert, amelynek életbeléptetésével a tőlük elszármazott későbbi világnagyságok eredményei után bizonyos nevelési jutalmak visszacsöpögnének ezekbe a műhelyekbe, amelyek a magyar minőségi sport konkrét hátországát, utánpótlását folyamatosan biztosították, s biztosíthatnák a jövőben is. Jocha Károly Kerekesek a Börzsönyben Kemence volt a helyszíne az elmúlt hét végén a Magyar Kerékpáros Túrázók Szövetsége és a Pest Megyei Testnevelési és Sporthivatal rendezésében létrejött börzsönyi kerékpáros találkozónak. Kemence völgye csodálatos környezetében szombaton és vasárnap közel száz kerekes nagyszerű hangulatú túrákon és különböző' ügyességi versenyeken vett részt. Az első nap a Kemence—Bernre ebarát i—Parassapuszta— Ipolyság—Honti-szakadék— Kemence útvonalon haladtak végig a résztvevők. Az esemény díszvendégeként Jeszenszky Géza külügyminiszter indította a túrát, s egy rövid szakaszon személyesen is elkísérte a résztvevőket. Természetesen ki-ki kedve szerint választhatott az útvonalak és a távok között, ám a lényeg ezen a hét végén egy kötetlen együttlét volt a kerékpárosok számára. A találkozó fővédnöke, Bogárdi Zoltán országgyűlési képviselő is inkább a közösségi szellemet emelte ki: — Ebben a gyönyörű környezetben egy olyan évadnyitót szerettünk volna megrendezni, amellyel felhívhatjuk a figyelmet a sportágra és erre a helyszínre. Pompás pályák, forgalomtól elzárt szabad kerékpározási lehetőség, talán az ország egyik legszebb környezete, így nem is csoda, hogy kitűnően érezték magukat, akik eljöttek — mondta a képviselő. Mivel hagyományt szeretnénk teremteni — folytatta -—, ezért jövőre kétszer ekkora energiával kell hozzákezdenünk a szervezéshez. Egy elsőként megrendezett esemény még nem lehet olyan tökéletes, mint amelyik már évek óta sorra kerül. Pontosan emiatt 1995-ben már sokkal több résztvevőre számítunk majd. Ha pedig a börzsönyi kerékpáros találkozó lényegét akarnám meghatározni, akkor talán a legkifejezőbb a következő lenne: élet a természetben. Tegnap a nagybörzsönyi túra mellett több ügyességi versenyt is rendeztek. A mountain bike-krosszosok közül a fiataloknál Bürgermeister Balázs és Menyhárt Orsolya teljesítettek a legjobban. Mint Orsolya elmondta, tulajdonképpen nem volt túl nehéz a pálya, a két nap hangulatát pedig sokáig nem fogják elfelejteni. A második helyezett ifjú hölgy, Tölgyesi Andrea viszont már a jövő évi találkozót sürgetné, hogy minél előbb részt vehessen egy hasonlóan „klassz” összejövetelen. A felnőtteknél ebben a számban csak a férfiak „merészkedtek” indulni, a győztes Csajtai Lászlóval az élen. A kerékpáros ügyességi versenyt két korcsoportban rendezték meg, itt az 1980—84-ben születetteknél Balogh Györgyi és Rácz János, az 1976— 80-asoknál Rácz Csilla és Bestényi Balázs végzett az élen. A felnőtteknél ugyanebben a számban Ferenczy Andrea, valamint Balits Tamás diadalmaskodott. A Bogárdi Kupa vándorserleget a nagymarosi csapat nyerte, miután ők gyűjtötték a legtöbb érmet. A Hommer László vezette kemenceiek csak annyival szorultak a második helyre, hogy kevesebb egyéni versenyzőjük indult. A börzsönyi kerékpáros találkozóra Gyurcsik Mihály gyepsízői „tették fel a koronát”, hiszen az ő bemutatójukkal zárult a kerekes túrázók idénynyitója. Oláh György BEK után Szuper Kupa ✓ Csodálatos Újpest „Ez volt a legnehezebb, a legdrámaibb mérkőzés az egész sorozatban” — jelentette ki Kovács István, az Újpest-Primavera vezető edzője közvetlenül azután, hogy szombaton késő este a magyar csapat Pescarában elhódította a helyi együttestől a legrangosabb vízilabda-trófeát, a Szuper Kupát. A magyar bajnok a BEK megnyerése után valóban drámai mérkőzésen, a hosszabbítást követő rájátszásban, a „hirtelen halállal" diadalmaskodott az idei KEK-győztes olasz Miglioli Pescara ellen. Pedig az előjelek az Újpest számára kedvezőbbek nem is lehettek volna: a Szuper Kupáért vívott két erőpróba első mérkőzését Budapesten megnyugtató, négygólos előnnyel „abszolválta”. „Most majdnem kevés lett a négy gól. Tudtuk, nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, s valóban a mostani Pescara volt a legjobb csapat, amellyel eddig szembekerültünk” — mondta Kovács István. „Nem játszottunk jól, de fantasztikusan küzdött a csapat. A negyedik negyedben két-három, majdnem végzetessé vált játékvezetői ítélet is sújtott bennünket, de fel tudtunk kelni a padlóról. A játékosok nagyon jól bírták erővel. Végül ez döntött: az utolsó, mindent eldöntő csodálatos Vincze-gól is úgy született, hogy le tudott fordulni a csapat az olaszokról.” A magyar edző az egész csapatot dicsérte, s csak többszöri unszolásra említette külön is a kapus Mátéfalvy és az olaszok által rettegve tisztelt Benedek nevét. Kovács a játékosok egyéni teljesítményének elemzése helyett inkább a csapatot elkísérő maréknyi magyar szurkoló csodálatos buzdításáról kívánt beszélni. Valóban, az aprócska magyar tábor még a mérkőzés után, a szállodában is sokáig ünnepelte az újpestieket. Az olaszok mestere, Paolo Maiara a legutolsó pillanatig hitt a csodában, ami nem következett be. A várt csoda elmaradását Maiara filozofikus nyugalommal fogadta. Ő is dicsérte játékosait, s elsősorban arról beszélt, hogy egy nagyon nehéz sorozat után maradt alul csapata. „A kupamérkőzések és a bajnokik rendkívüli megterhelést jelentettek. Egy minden szempontból erőt próbáló akadályverseny végén vagyunk. Az edzések, az utazások és a mérkőzések között egyszerűen nem volt lehetőség arra, hogy akár egy szuszszanásnyi időre kikapcsoljanak pólósaim” — mondta.
