Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-01 / 76. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. ÁPRILIS L. FENTEK Egy gödöllői bemutató elé Élet a Játékdobozban Legendáink tárgyi „szemtanúi” Washingtoni csodaszarvas Budapesten Bemutató lesz április 10-én délután a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központban. Olyan bemutató, melyre tulajdonképpen már évek óta készülnek. Sokak régi álma válik valósággá. Tavaly több alkalommal tartottak zenei matinét a gödöllői Városházán gyerekek számára. Amire törekedtek: egy-egy matiné ne csupán hangszeróra legyen, foglaljon magába még mást is, olyasmit, ami a gyermekeket leköti. Törpényi Sándor, a gödöllői Chopin Zeneiskola zongoratanára könyvtári kutatás során bukkant Claude Debussy Játékdoboz című műve — táncos mesejátéka — zongorakivonatának szöveges kottájára. Felismerte: ezt kéne bemutatni. Bájos zene, óriási dallamvilág... azonban az is világos volt, igen sokba kerülne a bemutató. A Játékdoboz nagyzenekari mű, s még ha nem élőzene kísérettel adják is elő, nagy ösz- széget igényel a díszlet, a világítás, a koreográfia, a kosztümök — közel negyven szereplő számára. — Elindultam, megkerestem a gödöllői barátokat — emlékszik Törpényi Sándor. — Elhatároztuk, hogy megvalósítjuk az előadást Gödöllő városáért és a gyermekekért. Megegyeztünk, hogy a szakmáján belül mindenki szabadon valósítja meg az elképzeléseit. Különféle buktatók, pénzügyi akadályok után munkára készen állt a csapat. A díszletet Remsey András festőművész alkotta. A koreográfus Iglói Éva, á művelődési központ munkatársa, népitánccso- portjának vezetője. A szereplők a gödöllői gyer- mek-néptáncegyüttes szólistái. — A gyerekek a felnőtteken túltevő, szinte emberfeletti munkát végeznek — mondja Törpényi Sándor. — A szüleiknek sem mondhatunk eléggé köszönetét azért a sok segítségért, melyet kapunk tőlük. Sehová sem jutnánk a művelődési központ műszaki dolgozóinak lelkes és szakértő munkája, s Kecskés József, a művelődési központ igazgatója támogatása nélkül. Az április 10-i bemutató után Bartha István gödöllői polgár, zeneszerető szülő, aki az „ügynek” kezdetektől pártfogója volt, fogadást ad, meglepetést készít a szereplők számára a klubteremben. Május 29-én délelőtt pedig a Városházán a gödöllői gyerekek részesítik majd meglepetésben a Játékdobozt számukra bemutató társaikat. Beszélgetünk, s egyelőre lelki szemeinkkel látjuk, ami majd — most már hamarosan — lesz. — Debussy álmát szeretnénk megvalósítani — folytatja Törpényi Sándor. — 1919-ben volt a mű első bemutatója, André Hellé ötlete alapján. Akkor ő, Hellé készítette a dekorációt, és felnőtt táncosok szerepeltek. Debussy szerette volna marionettbábukkal is előadni a Játékdobozi. A mi gyerekekkel való előadásunk közel áll ehhez az elképzeléshez. A táncjáték előtt Láng Gabriella zongoraművész eljátssza Debussy Gyermekkuckó című zongoradarabját, mely előzménye a Játékdoboznak. Közösek bennük az érzelmek, a harmóniák, a szereplők. Mindkettő visszavisz a gyermekálmok világába, melyet ilyen figurák népesítenek be: három bohóc, tengerész, néger, rendőr, elefánt, öt kecske, öt kacsa... indiai gyermek, aki furolyán állatszelídítő dallamot ad elő... A Játékdoboz lakói közül a főszereplő pedig: a baba, a kiskatona, Paprika Jancsi. Szerelmi háromszög. Miért is fontos számunkra a Gyermekkuckó, a Játékdoboz? André Hellé írta annak idején: „A játékdobozok valóságos városok, a játékszerek úgy élnek bennük, mint emberi lények. A városok meg nem egyebek dobozoknál, amelyekben az emberek játékok módjára élnek.” Sok évszázados vita a magyar történetben — úgyszólván a középkor óta tart —, hogy a magyarok elsősorban keletről bevándorolt nép-e, vagy pedig a keresztény Nyugat legkeletibb védőbástyája. Ebben a vitában a néprajztudósok most szintézist alkotva úgy foglalnak állást, hogy megmutatják mindkét felfogásnak a műtárgyakban, a népi kultúrában megtalálható történeti kifejezéseit. A Magyarok Kelet és Nyugat közt. Nemzeti legendák és jelképek című, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében rendezett kiállítás — melyről hírt adtunk már lapunkban — szeptember 25-ig látható a Néprajzi Múzeumban. A tárlat foglalkozik épp úgy a keleti legendáriummal (csodaszarvas, Emese álma, hun—magyar mondakör), mint a szimbólumoknak a keresztényi gondolatkörben való fölhasználásával (szent királyok legendái, „szűzmáriás” zászlók). A kiállítás szenzációja és jelképe az Amerikából érkezett „washingtoni” Csoda- szarvas. A magyarok keleti származását bemutató első teremben áll a rézötvözetből készült 60 cm magas, 7,5 kg súlyú gyönyörű szarvasszobor, amit a washingtoni Smithsonian Institution (az amerikai főváros központi nagy múzeumegyüttese) ázsiai művészeti múzeuma, az Arthur M. Sackler Gallery ad kölcsön. A csodálatosan finomművű, szépen kidolgozott szarvasszobor a Kr. u. 1. évezredben készülhetett Közép-Azsi- ában, talán Turkesztánban. Hím szarvast ábrázol, nem pedig olyan gímszarvast, amilyet Hunor és Magor a legenda szerint üldözött. Ugyanakkor ilymódon is felidézi azt a mitikus szarvasjelképet, beletartozik abba a szarvasokkal kapcsolatos mitológiába, melynek változatai föllelhetők a népvándorláskor különböző népeinél, nem csak a magyaroknál. Igen sok népnél a szarvasvadászattal magyarázzák az új lakóhely, az új haza megtalálását. A szarvasnak ez a „vezetőállat” szerepe megmaradt még a középkori keresztény Európában is, például Németországban, de Magyar- országon is több kolostor, templom helyének kiválasztását kapcsolják egy-egy csodálatos szarvas megjelenéséhez (pl. a váci székesegyház megalapításának legendája). A washingtoni szobor fejére fémsapka segítségével illesztették a hatalmas, 48 cm fesztávolságú, lant alakú agancsot. Ez lehet, hogy csak technikai szükségességből választott megoldás, de fölvetődött az a lehetőség is, hogy a „washingtoni csoda- szarvas” talán nem is szarvas, hanem ló, amelyet fejére illesztett aganccsal változtattak át, rituális célból szarvassá. (Ilyen, fejükön agancscsal ellátott lovak maradványait találták például az Al- táj-hegység egyik, tartós fagyban megőrződött fejedel- mihalomsír-leletében is.) A kiállítás, ahol a szarvas látható, jelképekről szól. Érdekes, jelképes játéka a sorsnak, hogy a mitikus szarvas felidézésére, megjelenítésére, mely a legenda szerint egykor a magyarok elődeit keletről nyugatra vezette, most a távoli nyugatról, a tengeren át érkezik ez a jelentős műtárgy. (b) Nádudvari Anna Mozgásszínházi bemutató A Piszkos Fred Szentendrén Zsámboki hímzések é Szentendre kulturális rendezvényeinek so- 1 rában rangos helyet foglalnak el a színházi produkciók. Legutóbb a megyei könyvtár színháztermében a budapesti Arvisura Színházi Társaság mutatta be Rejtő Jenő nagy sikerű regényét, a Piszkos Fred, a kapitányt Horgas Béla átdolgozásában. Korábban a Szkéné Színpadon a társulat nagy sikerrel játszotta a darabot. Somogyi István rendezése a maga műfajában nagy horderejű vállalkozás. Igazi látvány- színházi bravúrral, megkapó zenei betétekkel, önálló életet élő koreográfiával lepi meg a közönséget. A mozgásszínház kínálta lehetőségeket messzemenően kiaknázza. A darab jellemei tipikusak, szereplőinek nevei beszédesek: Piszkos Fred, Fülig Jimmy, Nagy Bivaly, Mimóza stb. Nyelvezete briliáns: sok humorral oldja egy periferikus társadalmi réteg sötét, vad ösztönvilágát, sajátos törvényeit, „benső rendjét”, fantasztikus kalandjaikat. A jelmezek is „testre szabottak”. A szereplők játéka, Horgas Adcun kiemelkedő alakítása külön szót érdemel, akrobatikus teljesítmény is, nemcsak színészi. Horgas Péter díszletei között otthonosan mozognak a szubkultúrák birodalmának lakói. Az alvilág eme tipikus figuráinak társadalmi érintkezései, kapcsolataik — melyben a maguk sajátos törvényei szerint közlekednek: rablás, csalás, erőszak — a színpadon kedves csirkefogók szórakoztató játékává szelídülnek. Balázs Adina Elszomorítóak azok a korok, amelyek nem becsülik és nem használják fel az eleik által felhalmozott ismereteket. Ahogyan mi sem nyúlunk vissza az egyes tájak gazdag és sokszínű népviseleteihez szabási és díszítési ötletekért. Múzeumokban, előadásokon elgyönyörködünk bennük, aztán anélkül, hogy ízlésünkre, ruházkodásunkra a legkisebb hatással lennének, hordjuk tovább uniformizált öltözeteinket. Az aszódi Petőfi Múzeum Galga mente műhely sorozatával ezen a szomorú helyzeten kíván változtatni. A sorozat legújabb, 6. kötetében a Zsámboki hímzésekben a szerző. Rákóczi Margit így vall feladatáról: „A (zsámboki) viselet lehet, (A kötet 600 forintért megvásárolható vagy postán megrendelhető az aszódi PetóTi Múzeumban) hogy kihal, mert változó és gyorsan fejlődő világunk és p ma divatja számára túlhaladott a sok szoknya, a hímzett kendő és kötény... de itt érzem a lehetőséget s azt az okot, melyért e mintagyűjtemény megszületett: múltunkat ápolva, annak szép hagyományait és értékeit a jelenbe áthozva hasznosítsuk a hímzést ott, ahol mai értelmes lehetőségét meglátjuk. Egy-egy kötényen lévő virágé síkot, vagy csokrot, kendő és zsebkendő sarokmintáit ruháink zsebeire, gallérjára, lakást díszítő térítőinkre ráhímezve, azt szebbé tehetjük..." A zsámboki viseletét tíz éve gyűjtő és kutató néprajzos most megjelent kötete ehhez kínál gyakorlati segítséget. Bevezetőjében bemutatja a helyi népviselet kialakulásának történetét, - majd a készítőktől gyűjtött információk alapján részletesen leírja, hogy a hagyományok megszabta rend szerint milyen ruhadarabokat és kiegészítőket viseltek a hétköznapokon és az ünnepeken. A legdíszesebb öltözetet, a „cifrát” húsvétkor, pünkösdkor, első és harmadik vasárnapon hordták. Rákóczi Margit a „cifrához” tartozó ruhadarabokon és kiegészítőkön lévő hímzésekre kíván megtanítani. E hímzéseket az eredetiekkel azonos méretű rajzokon ábrázolja, amelyeket hetvennyolc külön lapon mellékelt a kötethez. Minden rajznál leírja, hogy az egyes hímzéseket milyen fajtájú és színű anyagokra készítették, s hogy az egyes minták kivarrásához milyen színű fonalat használtak. A kéz! hímzések öltésfajtáit és technikáját, a gépi hímzési módokat részletes ábrák segítségével mutatja be. (veszelszky) PMH-Galéria * PMH-Galéria * PMH-Galéria Deim Pál: Középkor A „washingtoni Csodaszarvas” Tahim Attila felvétele
