Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-02 / 77. szám
M ég csak derengett a szürke téli reggel, amikor ismerős hangra ébredtem. A konyha felől hallatszott, nem értettem mit mondott, de nagyon ismerős volt. Hol is hallottam én ezt a hangot? Aztán rádöbbentem és hirtelen felültem az ágyban. A mama hangja volt. Vártam egy pillanatig, hogy benyit, de aztán hallottam, hogy kint csapódott az ajtó. Kisiettem. — Az előbb mintha hangokat hallottam volna — mondtam kissé rekedten. — Járt itt valaki? — Egy falusi asszony. Friss tojást árult — mondta a feleségem. Felrántottam a konyha ajtaját, de akkorra már a tojást áruló asszony az utcakaput is becsukta maga mögött. Az arcát nem láthattam, de a fejkendője nagyon ismerős volt. Úristen, ez a mama kendője! Ilyen rózsásmintájú kendőt viselt mindig, akkor mégis lehetséges, hogy az ő hangját hallottam? Végigjárja fájós lábával az utcát, mindig szeretett piacolni, s bizonyára azért jött most, hogy engem lásson. Egy másodpercre megszédültem és riadtan kapaszkodtam bele a nyitott ajtó fél szárnyába. Aztán ledobtam magamról a köpenyt, cipőt rántottam, magamra cibáltam a télikabátomat és lefutottam a lépcsőn. Utol kell érnem, szembe kell néznem vele, mert hátha mégis a mama jött el hozzánk... A z utca teljesen üres volt, még csak most ébredeznek a városi lakásokban az emberek. A mama már hajnalban útra kelhetett, hozta a friss tojást, kell otthon a pénz. Szinte látom magam előtt, sietve szedi a lábát, végigszalad az udvaron, sorba járja a tyúkfészkeket, s felfogott kék kötényébe szedi össze a tojást. A konyhában szakajtóba rakja, de kétszer is megszámolja. A szakajtót a kis szoba ágya alá dugja, onnan szedte ki mindig, ha tojásra volt szüksége. Kiérek közben a sarokig, de sehol sem lelem a tojásos asszonyt. Átmegyek a túloldalra is, aztán bekukkantok a szomszéd utcába. Talán a Liget felé mehetett! Az ébredező Ligetből friss szél rakoncátlanko- dik, felduzzasztja a nadrágom szárát. Leveszem a kalapom, hogy a hajamba is beletúrjon. A mama szokott beleborzolni az üstö- kömbe, amikor még kicsi voltam. Szeplős fejemet az ölébe vonta, úgy simogatott és azt mondta csendesen: Kisfiam! Mintha most is mellettem lépkedne, hallom szoknyája suhogását, cipője sarkának koppanását. Magam előtt látom, kipirultan járja az udvart, beles az ólakba, bemegy az istállóba, meleg vizet visz vödörben a disznók vályújába. Emlékszem, egy reggel, amikor segítettem neki. krumplit hozott be a kötényébe és betette a sütőbe. Mire elvégeztünk az udvaron, megsült a krumpli. Felséges reggeli volt! Állok az utcán, szél kapaszkodik belém, úgy érzem, mintha hullámzó vizek sodornának vissza a múltba. Ekkor megpillantom hirtelen azt az ismerős fejkendőt. Éppen most lépett ki az asszony az egyik kapu alól, karján az ismerős kosárral. Hozzáfutok és megtorpanok előtte. R ámnéz, fáradt, tiszta szeme valóban a mama szeme, az arcának barázdái is, a sok szarkaláb, megcsüggedt ajka. Állunk egymással szemben. Érzem, hogy mondani kellene valamit, megmagyarázni a furcsa helyzetet. Talán kérdezzem erről a régi házról? Hogy járt-e ott mostanában? Meg hogy üzent-e apám a temerini temetőből? Vagy azt kérdezném Tőle, emlékszik-e még a régi karácsonyokra, amikor ő volt az angyal, aki a fenyőfát hozta nékem? Hiába erőiködök, nem tudok szólni, valami erősen szorongatja a torkom. O meg csak néz rám szomorúan, aztán lehajtja a fejét és tovább indul. Tele van a kosara friss tojással, úgy látszik nem tudja eladni, mert drága manapság a tojás. Meg kellene vennem tőle az egész kosárral, aztán gyengéden karonfogni és elvezetni hozzánk. Leültetni a karosszékbe, megsimogatni a kezét és megkérdezni: „Mi újság van otthon, mama?” D e ugyan hol van már az a régi otthon? — tűnődőm csendben az erősödő szélben. Hol az a régi ház a nagy udvarral, a virágoskerttel? Zárva a kapuja, megállt az almaszagú szobája falán a mindig hangos kongatással ütő falióra is, amely még a nagyapámé volt. Ő vette a becsei vásáron. Megállt, mert senki se kíváncsi már az időre a halottak világában. Az idő meg csak suhog fölöttün, akár a szél — Mi történt? — csodálkozik rám a feleségem, amikor hazatérek, — Merre jártál? L ehajtom a fejem. Mondjam, hogy otthon voltam néhány percre? Hazaszálltam, s a mamával mentünk végig az udvaron? Hogy láttam a házat, meg a régi kertet is? Meg nagyapa régi óráját? — A mama! — mondom, s nem tudom folytatni, mert valami erősen szorítja a torkom. Pedig kiáltani szeretnék, <s még egyszer látni azt az angyalt, aki valaha a fenyőfát hozta nekem. Aki a fejemet simogatta, aki elkísért az iskolába s az- ágyam mellett ült, amikor beteg voltam. Csak még egyszer látni! Úristen! Nekidőlök a falnák és szipogva sírok, mert eszembe jut, hogy a mama már huszonöt esztendeje halott... Arany János Az elaggott fülemile Ki már több nyarat élt, beteg, szeretne is elköltözni, de nem tud; csak gubbaszt az őszi fán; hű párját elvesztette, régi dalait elfeledte, megkísérti olykor, de közepén bélésűi, abbahagyja. így üldögél, vagy lomhán átrepül egyik fáról a másikra, tépett fakó köntösében; még a verebek is. kicsúfolják. József Attila Ne légy szeles... Ne légy szeles. Bár munkádon más keres, dolgozni csak pontosan, szépen ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. Radnóti Miklós Április (I) Ragyogó rügyre ült le most a nap s nevetve szamárfület mutogat. Madárfi erre eltátja csőrét, hunyorg feléje a nevető rét s a bárány is csodálkozik. Csoda, hogy nem billen ki száján fogsora. * Ragyogó rügyön álldogál a nap, indulni kész, arany fején kalap. Fiatal felhő bontja fönt övét s langyos kis esőt csorgat szerteszét, a rügy kibomlik tőle és a nap pörögve hull le és továbbszalad. Kosfejes juhászkampók Gustaf Munch-Petersen Szüleimnek más lett belőlem, mint amit vártatok — azzá lettem, amitől mindig reszkettetek — ti, akik fölneveltetek merő nélkülözéstekből. akik fölneveltetek titkolt könnyek között, hogy majd a ti életetek én folytassam — most mondjam azt, hogy hát igen, igazatok volt — hogy úgy kell élni, ahogy ti éltetek? mondjam-e? vagy öljem meg minden reménységetek, és mondjam meg, hogy más lettem, mint ti? az én világom más, mint a tiétek, örömöm, fájdalmam is mind-mind más — elhiszitek-e, hogy azért hálás vagyok, hálás az életemért tinéktek? vagy így szóltok majd: mindent megadtunk neki, mindenünk az övé lett, és nem viszonozza semmivel, csak gonddal meg csalódással. tudom, igazatok van, még ha így szóltok is. de tudom, nekem is igazam van, mikor most a magam országába indulok. bizonytalan léptekkel, ólomlábakon — de szentül hiszem, hogy utam arra van. Bernáth István fordítása Tulipánfa virágai Erdó'si Ágnes felvétele Rudyard Kipling Ha. Ha nem veszted fejed, mikor zavar van, s fejvesztve téged gáncsol vak, süket, ha kétkednek benned, s bízol magadban, de érted az ő kétkedésüket, ha várni tudsz és várni sose fáradsz, és hazugok közt se hazug a szád, ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz, s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes gálád, . ha álmodol — s nem zsarnokod az álmod, gondolkodói — s becsülöd a valót, ha a Sikert, Kudarcot bátran állód, s úgy nézed őket, mint két rongy csalót, ha elbírod, hogy igazad örökre maszlag gyanánt használják a gazok, s életműved, mi ott van összetörve, silány anyagból építsék azok, ha mind, amit csak nyertél, egy halomban, van merszed egy kártyára tenni föl, s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban, nem is beszélsz a veszteség felől, ha paskolod izmod, inad a célhoz és szíved is, mely nem a hajdani, mégis kitartasz, bár mi sem acéloz, csak Akaratod int: „Kitartani”, ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted, királyokkal jársz, s józan az eszed, ha ellenség, de jóbarát se sérthet, s mindenki számol egy kicsit veled, ha a komor perc hatvan pillanatja egy távfutás neked, s te futsz vígan, tiéd a Föld és minden, ami rajta, és — ami több — ember leszel, fiam. Kosztolányi Dezső fordítása Illés Sándor Keresem a mamát
