Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-23 / 94. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. ÁPRILIS 23., SZOMBAT Megkérdeztük Mi a célja a Falusi Turizmus Országos Szövetségének? A németországi Hindelang üdülőfalu sajátos — a kultú­rát, mezőgazdaságot, a táj- és környezetvédelmet is ma­gába foglaló, turisztikai felkészültséget és annak műkö­dését — bemutató konferencia lesz ma délelőtt 9 órától a megyeháza dísztermében. A rendezvény házigazdája Pest Megye Önkormányzata és a Kereskedelmi Vendég­látóipari és Idegenforgalmi Főiskola. Az utóbbi kezde­ményezésére alakult meg néhány héttel ezelőtt a Falusi Turizmus Országos Szövetség, amelynek 34 alapító szervezetéből 8 Pest megyei. A mai rendezvényből, s ez­zel összefüggésben az új országos szövetségről Galántai Lászlót, a megyei önkormányzat idegenforgalmi főtaná­csosát kérdeztük meg. — A két esemény való­ban összefügg. A megyei közgyűlés és az említett fel­sőfokú intézmény között ko­moly együttműködés ala­kult ki az elmúlt évek folya­mán. A főiskola — más szakmai szervezetekkel együtt — régóta szorgal­mazza egy olyan szövetség megalakítását, ami nem egy­szerűen a falusi turizmus szállásadóinak összefogása, hanem szélesebb sávban se­gíti, ösztönzi a turizmust. A Magyar Falusi- Tanyai Ven­dégfogadók Szövetsége sze­repét persze senki nem vitat­hatja, hisz múlhatatlanok az érdemei a harmincas évek­ben virágzó magyarországi falusi turizmus feltámasztá­sában. Mint említettem az mégis szállásadói egyesület — mint a neve is jelzi —, amelyik jó lenne, ha képvi­seltetné magát a most ala­kult országos szövetségben. A FTOSZ a hazai turizmus egészét kívánja képviselni, népszerűsíteni köztük a he­lyi, regionális és megyei tu­rizmus szervezeteinek és szolgáltatóinak összefogá­sát, koordinálását, az egye­sületi rendszer kiépítését. Nem véletlen, hogy az alapí­tók között ott van például Piliscsaba és Visegrád tu­risztikai egyesülete, a Vidé­ki Vendéglátók Gyömró'i Közössége, vagy Tápiósző- lős önkormányzata, ame­lyik a Tápió-vidéken szor­galmazza regionális egyesü­let létrehozását. A FTOSZ nagy gondot fordít a szak­mai és idegennyelvi képzés, oktatás támogatására: így lett alapító GATE Homoló- giai Tanszéke. Az előadá­sok — Hindelang üdülőfalu turisztikájáról, bizonyítani fogják, hogy a megfelelő adottságú helyeken, telepü­léseken, kisebb régiókban széleskörű összefogással a helyi lakossági érdekek szem előtt tartásával ho­gyan lehet a környezetün­ket és a tájat is védő, egy­ben életminőséget adó tele­pülés-működést megvalósí­tani, és azt a piacgazdaság feltételei között működtetni. (tóth) Halló 04, halló 05, ahlló 07! Veszélyes balkanyar Figyelmetlenség okozott bal­esetet Szentendrén tegnape­lőtt, ahol Botlik István 19 éves sorkatona, helybéli lakos, tola­tás közben elütötte K. Orsolya 20 éves helybéli lakost. * Figyelmen kívül hagyta Dányon Tusor Norbert 20 éves túrái lakos az útkereszte­ződésben szabályosan haladó M. A. 9 éves kislányt, akit el­ütött. A kislány könnyű sérü­léseket szenvedett. * Balra kanyarodás közben E. L. Anikó összeütközött a szabályosan előző Balogh Ist­ván 19 éves dabasi motorke­rékpárossal. A segédmotorke­rékpár vezetője könrjyű sérü­léseket szenvedett. Házat-Hazát Alapítvány Cegléden A közösség ereje... Azt hiszem, bebizo- i nyitottuk azt, hogy 1 a közösség ereje mire képes — mondta tegnap Ló'rincz Kál­mán igazgató Cegléden, a Vak Bottyán utcában azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Házat-Hazát Alapítvány tartott. Az igazgató bevezetőjé­ben emlékeztetett arra, hogy két évvel ezelőtt az alapítvány nulláról indult. Kemény, kitartó munka után jutottak el oda, hogy Gémesi György, Gödöllő polgármestere felkarolta a programot. A településen május Tjén tíz otthont ad­nak át. Örvendetes, hogy ta­valy Cegléd is csatlakozott. Egy hónappal ezelőtt egy lá- pos, magas talajvízű, szulfá- tos területen kezdték el az építkezést. Ma már egy tíz házból álló utca áll szerke­zetkészen a telken. Lőrincz Kálmán a további­akban kijelentette: a jövőben az ország minden részén akarnak építkezni. Hangsú­lyozta: ez egy párton kívüli program. A mindekori kor­mánynak kötelessége foglal­kozni ezzel a gonddal. Mácz István, Cegléd pol­gármestere rámutatott, nagy szerencséje van a városnak, hogy találkozott az alapít­vánnyal. S az is jó, hogy a képviselő-testület azonosult a gondolattal. Összegzés­ként azt mondta: aki házat épít, otthont teremt, amely levegőt ad annak, aki szeret­ne családban élni. Gémesi György, aki ép­pen kétkezi munkán vett részt, akként vélekedett, bí­zik benne, hogy újabb tele­pülések csatlakoznak. S ai országban összeérnek azok a szálak, amelyek ugyanazt a szándékot fejezik ki. Végezetül bemutatták azt a tíz családot, akinek június 25-én végleg megoldódik a lakásgondja. F. F. Tisztelni kell minden életet (Folytatás az 1. oldalról) Az elmúlt negyedszázad alatt 200 millió hektár erdő pusztult el a világon, fel sem tudjuk talán most még mérni, hogy e hatalmas ter­mészetes élettér elvesztésé­vel mekkora kára szárma­zott az emberiségnek. E gyakorlatias okokon kívül eredendően az élet minden formájának tiszteletéről szó­ló filozófiai alaptétel is a természet védelmére köte­lez minden embert. Nincs más választásunk!.. Hazánk számos átfogó nemzetközi környezetvédel­mi egyezményben vállalt kötelezettségeket, de az eredmények a helyi cselek­vések által születnek. Bár sok a megoldandó feladat, figyelemre méltó a fejlődés is. Ma már 66 ezer hektár védett terület van az ország­ban, 46 tájvédelmi körzet lé­tezik. Folyik továbbá az or­szág komplett természetvé­delmi felmérése, vizsgálják az állatvilág változásait, s elkészült a 10 dunamenti or­szág elé terjesztendő ökoló­giai egyezményterv, s 3 újabb nemzeti park létesíté­sének előkészítése folyik — számolt be egyebek mel­lett a fejleményekről Tardy János helyettes államtitkár. A Föld napja alkalmából Gyurkó János miniszter ki­tüntetéseket nyújtott át a környezetvédelemben ki­emelkedő érdemeket szer­zett szakembereknek. M. J. Csökkenő megyei munkanélküliség Keresett az átképzés A Pest Megyei Munkaügyi Központ statisztikai és elemzési osztálya a napok­ban készítette el a megye munkanélküliségi helyzeté­ről szóló jelentését, amely­ben a március 20-tól április 20-ig tartó időszak történé­seit térképezték fel a szak­emberek. Holota Imre, az osztály vezetője lapunk kérdésére elmondta: az elmúlt egy hó­nap során 42 ezer 411 mun­kanélkülit regisztrált köz­pontjuk. A pályakezdő fiata­lok közül mintegy 4 ezren nem találtak végzettségük­nek vagy elképzelésüknek megfelelő állást. Pest me­gye munkanélküliségi rátá­ja csökkenő tendenciát mu­tat, már csak 8,8 százalékos. Mint megtudtuk: 26 ezer 427 ember számára folyósí­tottak munkanélküli járadé­kot, jövedelempótló'támoga­tást pedig 9 ezer 71-en kap­tak a polgármesteri hivata­loktól. Holota Imre az átképzé­sekről szólva hangsúlyozta: örvendetes, hogy egyre töb­ben igénylik ezt a támogatá­si formát, mely megkönnyí­ti az új szakképzettséget szerzettek visszajutását a munkaerőpiacra. Az egyéni képzésben 475-en, míg a csoportosban .közel 2 ezer 500-an vettek részt megye- szerte. Közhasznú munkára azonban egyre kevesebben jelentkeznek. Az elmúlt 30 napban 1793 embert foglal­koztattak, elsősorban kom­munális feladatokra. (k. m.) Horn és Békési Cegléden Másképp csinálnák... © Bármit is hirdfetnek a választási kam­pányban, ha ne­künk lehetőségünk lenne (az önök bizalmából) a kormányzásra, akkor sok­mindent másképp csinál­nánk, mint a mostani kabi­net — jelentette ki Horn Gyula, a Magyar Szocialis­ta Párt elnöke csütörtökön este Cegléden, azon a fóru­mon, amelyet a Kossuth Művelődési Központ zsúfo­lásig megtelt színháztermé­ben tartottak. Giba István, az MSZP városi szervezete képvise­lőjének rövid köszöntője után, Békési László, az MSZP országgyűlési kép­viselőjelöltje bemutatkozá­sában utalt gyermek- és ifjú éveire, amelyek Al- bertirsához és Ceglédhez kötötték. Felelevenítette pályája —: ami ugyancsak ebbe a körzetben indult —- állomásait. Befejezésül el­mondta, azt, hogy képvise­lő-jelölt lehet komoly kö­telezettség. Amit valójá­ban csak akkor teljesíthet, ha sikerülne megnyerni azt a nemes versenyt, ame­lyet tizenegyen vívnak a 15-ös számú egyéni vá­lasztókerületben. Horn Gyula bevezetőjé­ben említette, feltétlenül másképp kezelnék a gazda­ságot, amelynek időszerű kérdéseivel sokat foglal­koztak különösen tavaly és az idén. A privatizáció kapcsán rámutatott, fel­gyorsult a kliensrendszer építése, a vagyonok oszto­gatása. Az MSZP elhatá­rozta, ha netán kormányza­ti tényező lesz, felülvizs­gálja a magánosítási dönté­seket. Végezetül Horn Gyula akként vélekedett, abban az országban, ahol az em­berek óriási gondokkal küszködnek, elsősorban a kormány tagjainak kell példát mutatni a szerény életmódból. Hangsúlyoz­ta, azt szeretnék, ha olyan kormány jutna hatalomra — talán benne az MSZP- vel —, amely a társada­lom döntő többsége érde­kében cselekedne. Fehér Ferenc LEGYEN A FORTE PARTNERE! A FORTE Fotokémia Rt., belföldi kereskedelmi hálózatának kiépíté­séhez várja olyan agilis, kreatív és jó kapcsolatteremtő készségű üzletszerzők jelentkezését, akik vállalkozói igazolvánnyal és gépkocsival rendelkeznek. Ha Ön jelentős jövedelem reményében, kész részt venni a termékis­mertető felkészítésen és vállalja a mintakollekció anyagi fedezetét, jelentkezzék Hegyi György osztályvezetőnél, személyesen (Vác, Vám u. 3.) vagy telefonon [27)-314-133]. HA ERŐS PARTNERT AKAR, BENNÜNKET VÁLASSZON! MEZŐGÉPEK Zetor-6245-7245-7745 MTZ-82-es, kék, barna. Olcsó palántázók, egyéb gépek. GASSELICH Kft. Vecsés, Fő u. 13. Telefon: (29J-352-615 Lapos tetők szigetelése, korszerű technológiával. Gyors kivitelezés. Olcsó ár. 10 cvi garancia. Országos referenciák. NEOTECH Kft. Budapest, Halász Gábor u. 23.1039 Tel.: 160-8561 A Nagykőrösi Konzervgyár Rt. pályázatot hirdet a kereskedelmi igazgató mellett titkárnői munkakör betöltésére Pályázati feltételek: középiskolai végzettség, gyors- és gépírói szakképesítés, legalább ötévi, irodai munkában szerzett gyakorlat. A pályázat elnyerésénél az idegennyelv-ismeret előnyt jelent. Bérezés: megállapodás szerint. A munkakörrel kapcsolatban bővebb felvilágo­sítást ad a kereskedelmi igazgató, telefon: (53)-350-044/ 6700. A pályázat benyújtásának határideje: 1994. május 10-e.

Next

/
Thumbnails
Contents