Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-21 / 92. szám
V \ is PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. ÁPRILIS 21.. CSÜTÖRTÖK 13 Még egyszer a nagykátai piacról A gépkocsikitiltás szenvedő alanyaként, néhány észrevételt szeretnék tenni a Pest Megyei Hírlap Szűk a piac Nagykátán című írásával kapcsolatban. Az újságíró pártatlan álláspontját megértem, azonban a polgármesternő mondatait igen furcsának tartom. Állítása szerint a „terület nincs gumiból”. A piactér gumiból van? Oda ugyanis egyre több kereskedőt akarnak bezsúfolni. Felmerül a kérdés, vajon miért. Több helypénz reményében? Sőt, a vállalkozók idegei sem gumiból vannak! Érthetetlen az az állítása is, hogy „épp a kereskedők, vásárlók érdekében hozta” rendeletét a VGSZ. A gépkocsikitiltással a kereskedőknek még több gondot okoztak, a vásárlók pedig ezáltal még nehezebben találnak parkolóhelyet. „Vihar napja sincs mindig”. Miféle állítás ez? Rakodási időben, amikor az összes utat a rakodó autók sokasága zárja el, nem lehet rosszul senki, nem lehet tűz?! Vagy a kereskedőkért és az áruikért nem kár? „Konkurencia”. Miféle konkurenciáról beszél a polgármesternő? Az egészséges konkurencia minden normális gazdaságban törvényszerű. A magyar kereskedők ettől nem félnek. A külföldi csencselőket pedig nem tartjuk konkurenciának. Végre minden magyar ember rájöhetne arra, hogy ezek a silány minőségű, törvényellenesen hazánkba jutott termékek teszik tönkre a magyar gazdaságot, ezek növelik a munkanélküliséget, az elszegényedést! Ezt a töménytelen mennyiségű árut a magyar ipar megtermelhetné, a magyar kereskedelem forgalmazhatná. Több adó folyna be, amelyből fejlődne az ország, s az új munkahelyek által csökkene a munkanélküliség! A magyar vállalkozókat a múlt rendszerben is és sajnos most is fekete bárányként kezelik. Ideje lenne, hogy végre mindenki megértse, a vállalkozók az ország fejlődésének „motorjai”, és ennek megfelelően kezelnék gondjaikat, becsülnék meg őket. Téves az a felfogás, amely egy kalap alá veszi a tisztességes magyar vállalkozókat a külföldi és hazai csencselőkkel. A „sátras zsibvásár” kifejezést még nem hallottam, legfeljebb a sátras kirakodóvásárt. Zsibvásárt a város vezetői csináltak a piacból azzal, hogy a kitiltott autók helyére a csencselők újabb és újabb hordáit állítják be az összezsúfolt sorokba. Ez így valóban egy ázsiai, balkáni szinten üzemelő zsibvásár. Távol a nyugati kultúrától, a nyugati kereskedelmi kultúrától! Semmibe veszik az évek óta idejáró kereskedőket, miközben bíznak az új vállalkozók hadában. A tervezett helypénzáremelés után kíváncsi leszek, mennyire lesz telített a piac. Elgondolkodtató, hogy szombaton negyed házzal sem, de csütörtökön is csak igen hézagosán üzemel a piac. Az esetleges telt ház a külföldi árusok tömegéből adódik. A polgármesternő véleménye valószínűleg félretájékoztatáson alapszik. Bízom benne, hogy a képviselő-testület tagjai másképp látják gondjainkat. Megértik, hogy mindenki számára a legkedvezőbb megoldás a január 1-e, előtti állapot visszaállítása lenne. Tehát mi, vállalkozók azt szeretnénk, hogy ha azoknak, akiknek régen is elfért az autója a sátra mögött, a jövőben is engedélyezve legyen ez a lehetőség. Miklós Károly Pilis Mi akadályozza az összefogást? A tavaszi aktuális kiskerti munkákon kívül, egy kis kampánycsendre is vágyódva utaztam el balatoni telkemre a múlt hét végén. Lehet, hogy a józanabb vidéki mentalitás, esetleg a takarékosság miatt valóban kisebb és szolidabb plakátdömping észlelhető, talán csak az SZDSZ óriásplakátjai kivételek ez alól. Bőven jutott viszont a postaládákba bedobott primitív, névtelen, mocskolódó röplapokból, amelyet mellékelek levelemhez. A stílus maga a Párt! — általam kitalált — szlogenje alapján nagy valószínűséggel biztosra vehető, hogy kommunista (szocialista) kampány eredménye ez az „alkotás”. HISTÓRIA Kiáltás a mélyből Berkesi András vagyok Én attól a gondolattól • remegtem, hogy egyes cellába tesznek, mert a társtalanság borzasztó még a halál órájában is. Nedvességdús, csillogó betonalapú cellában találtam magamat. A jó humorú őr kioktatott, hogy senkivel sem szabad beszélgetnem. Egy kis pókot találtam a fal szögletében, és a zsebemből előkotorászott morzsát tettem a hálójába. Reggel mindig az volt az első, megvan-e még lakótársam? Mindvégig kitartott cellámban, hiszen az is élő volt és rab volt. Kenyerem órák alatt kék színű lett a fülledt, nedves levegőn, mert a penésznek igen kedvezett az, ami nekem fojtogató volt. Felcsapódik az ajtó. Nyomás kifelé! — ordít az őr. Előre, álljon meg, falhoz, kopogtasson, nyisson be, visszhangozták a falak az őrök megszokott tudományát. Harminc év körülinek látszó, hozzám hasonló arcélű férfi elmerül- ten olvasta a Károli Gáspár fordította Bibliát. Vigyázz, szólalt meg bennem egy hang, nem vagy már kezdő! Megszólal a felkészült hang: „Magam is evangélikus vagyok, presbiter a Deák téri evangélikus gyülekezetben. Együtt van már a presbitérium, csak a püspök urat várják, talán már el is késtem, mert oda kell mennem.” Ezekkel a szavakkal fogadott a kihallgató, civil ruhás tiszt. Hogy szavait hihetőbbé tegye, telefonon kérdezte, hogy minden készen van-e már? Megmondta a nevét, most már meg lehet írni: „Berkesi András vagyok, őrnagy, ott van-e már a püspök úr?” Igen, szólt vissza egy hang. Kissé közelebb hajoltam hozzá, és inge elején megláttam a monogramot: B. A. Tehát nem hazudott, amikor a nevét említette. „Mivel sietek, röviden csak ennyit: Tudja-e, mi lesz a sorsa?” Igen, válaszoltam, holnap kivégeznek. „Igen, maga pap, szálljon magába az éjjel, reggel ítélet nélkül felakasztják.” Abban a pillanatban ezt elhittem teljes komolysággal, mert amint majd később látjuk, akkor ez nem is volt olyan rendkívüli dolog. Hány ember „eltűnt” bírói tárgyalás nélkül örökre. A bibliai beszélgetésről tudtam, hogy csak szemfényvesztés. Az csak puhítás és megfélemlítés akart lenni. Az éjszakát átvirrasztottam. Az őr többször belesett a kukucskáló kis lyukon. Élet- filmem lepergett előttem ma- szatos kiskoromtól fogva addig az éjszakáig. Párom és gyermekeim fájtak a legjobban, és az, hogy hazámnak és magyar testvéreimnek félelemmentes életet szerettem volna. Akkor fogalmazódott meg bennem a később annyit hangoztatott és lejáratott cél: emberarcú szocializmus. Ez hát a bűnöm azokéval együtt, akikről csak sejtettem, hogy a cél irányítói voltak, akikhez ismeretlenül tartozom, de soha eddig nem szóltam róluk senkinek. Amikor később megkérdezték tőlem, hogy tulajdonképpen mit is akartak maguk? Újra csak ezt válaszoltam: emberarcú szocializmust. Szeretném hinni, hogy ezt én fogalmaztam meg először, és éppen ott. Ezen az éjszakán értettem meg teljesen tisztán, mit jelentett Ábrahám hite. Ő elhitte és hitte, hogy fiát, Izsákot fel kell áldoznia. Először talán háborgott egy pillanatig, de mire megépült az oltár és a kést ráemelte fiára, teljes nyugodtsággal vette tudomásul, hogy Isten teljes engedelmességet, csorbítatlan hitet kér tőle, így teljes nyugodtsággal vette azt is tudomásul, hogy Isten úgy veszi ezt az engedelmességet, mintha tényleg feláldozta volna Izsákot. Amikor a bárányt meglátta, gondolkodás nélkül fordította afelé a kést, mert gondolata és hite találkozott Isten akaratával, hiszen ez Isten részéről az ő próbatétele volt, amely próbát ő gyermeki hittel meg is állta. Egy pillanatig még fülembe borzongott feleségem sírása is, amelyet még most is inkább érzek, mint hallok. Még Szombathelyen tudtomra adták, hogy ő is ott van és Enikő leányunk meg fog halni, mert nincs, aki szoptassa. Azon az éjszakán borzongó érzéssel ébredtem föl és valami mélyről, vagy távolról jövő sírást érzékeltem. Átvillant agyamon: Úristen, csak nem hozták el feleségemet?! Akkor még nem tételeztem föl, hogy bármely családtagnak, házastársnak kötelessége feljelenteni bármely családtagot, akiről csak sejthetik, hogy valamiféle kapcsolata van azokkal, akik helytelenítik a bosszú irtózatos bűnét, és le akaiják váltani az élről a Zsarnokot... Maga gyermekgyilkos is, kéjelegte karórám elrablója. Ki hiszi ezt el maguknak... kénytelen voltam ennyit megjegyezni, amikor vigyorogva nézett rám. Még magam is képtelennek tartottam, hogy ember, magyar ember ennyire hasonlítson egy vadállatra. Aztán megint Ábrahám teljes nyugalma költözött belém. Hittem, hogy Isten elfogadja vértanúságomat hazámért és fajtámból vétetett magamért is, a magyar parasztságért, hitem féltéséért. És most boldogan írom le ezeket a sorokat, mert a gyümölcs megérett és az emberarcú szocializmus nem álom többé. Nem halok meg, dobbant erőset a szívem, dobbantottam a síkos fényű cementre. Megmaradok, mert láthatatlan és nem tudott erők vezetnek majd utamon. Teljesen nyugodt vagyok. Nem a ha- lálutat jelzi majd az őr, ha kinyílik cellám ajtaja, bárhogyan és bármit ordít is velem, hanem a megmaradást. Nyomás kifelé akasztásra! Tudtam és nyugodtan mentem kifelé a jobbra és nem balra állás ítélet hasonlatára gondolva... Ujjlenyomat, fényképezés. Indulás a nyolcas számú cellába! Istenem, csak társaim legyenek! Öt férfi volt a cellában. Aprily Ferenc volt ludovi- kás hadnagy, Czakó István volt csendőr, Czéma Aladár érettségizett budapesti tanuló, Szőke Imre debreceni villamosvezető és egy versed sváb legény, aki SS-katona volt a háború idején. Aprily Ferenc, aki végigEnnek a Somogy megyében (is?) terjesztett röplapnak is van azonban aktuális üzenete. Készítője ugyanis felsorolta az MSZP-Munkás- párt szocialista-kommunista blokk elleni egyetlen lehetséges, és a tényleges szavazó- bázist figyelembe véve reális választási szövetséget a KDNP-MDF-MIÉP-FKGP összeállításban. Ennek a nemzeti, keresztény, konzervatív elveket és hagyományokat hirdető és vállaló koalíció létrejöttének azonban ellentmond a hét végi Kulin-nyilatkozat, és a korábbi, más MDF-vezetők által kifejtett vélemény, amely szerint a nemzeti oldalnak ez a kívánatos összefogása az egyes vezetők személye miatt nem lehetséges. E nemzeti blokk másik része ugyanakkor szintén a jelenlegi kormánykoalíciót alkotó pártok egyes vezetőinek személyében látják az egyesülés akadályát. Hát tisztelt uraim, itt a lehetőség a hatalmi ambíciókról, a miniszteri frakció- és pártelnöki tisztségekről, fizetésekről nagyvonalúan, keresztényi alázattal, önként lemondani a magyar nemzet jövője érdekében! Ha az öszszefogásnak ez az ára, akkor meg kell tenniük. Mert ha a még meglévő és további áldozatokat vállaló, tisztességes, hazájuk sorsáért aggódó magyar választópolgárok szavazatai nem tudnak kellő számban érvényesülni a májusi választásokon a szocialista-kommunis- ta-liberális blokk ellenében, akkor ez a baloldal elvégzi az MDF által négy éve beígért tavaszi nagytakarítást — csak ellenkező előjellel. Akkor pedig már teljesen közömbös, hogy kinek vagy minek lesz köszönhető ez a választási eredmény: az egymással kompromisszumra képtelen pártvezetőknek, a szocialista-liberális demagógia és hazugságáradat által a médiákon keresztül elbutított és félrevezetett embereknek, vagy a diktatórikus pártfegyelemre nevelt és megfelelően idomított „terelőku- tyákkal” (MSZOSZ és társult szakszervezetei) kordában tartott néptömegeknek. 1990-ben. az MDF által meghirdetett nagytakarításkor bizony aligha gondoltunk erre a lehetőségre. Meleg György Budapest harcolta a második világháborút, majd megjárta Ázsiában a hadifogságot Cselja- binszkban, nevetve jegyezte meg bemutatkozáskor, hogy őt egy lakodalomból hívták ki az utcára azzal, hogy Bö- röcz Sándor evangélikus lelkész keresi, és itt kötött ki. Ő is mindjárt felfedezte a hasonlóságot B. A. őrnagy és közöttem. Szinte még a termetünk is egyezik. „Tisztára B. A. őrnagy vagy, mert ő jött értem helyetted, és én örömmel mentem ki a lakodalmi asztal mellől az utcára.” Aztán -jött egy borostás arcú ember, aki úgy lépett be a cellába, hogy elemi iskolás könyvemből Hunyadi Jánost láttam benne megjelenni. Maár Gyula ludovikás alezredes, tanár mutatkozott be. Aztán belépett egy Török nevezetű pilótafőhadnagy, magas termetű, nyugodt tartású, női eszménykép egyenruhában, aranyos tőrrel az oldalán, mint az admirálisok tőre, nehéz bőrönd a kezében. Szebb és pilótábbnak való férfit keveset láttam ilyent. Olyan nyugodt volt, mint Egyiptom piramisai, pedig az őr ugyancsak mutatta hatalmát és fontosságát vele szemben is. Itt aztán állandóan beteljesedett tapasztalati mondásom: primitív ember kezébe nem szabad hatalmat adni. Olyan nyugodt volt ez az Apolló jelenség, mint a nyugvó tenger, miután kidühöngte magát. (Folytatjuk) Böröcz Sándor A perbáli iskola helyzete A művelődési kormányzat a 20. század elején nagy erőfeszítéseket tett az iskolaügy javítására, de számos községben az elemi iskolák nehéz körülmények között működtek. Perbál község iskolája is — mai szóval — a „hátrányos helyzetűek”közé tartozott. Petri Mór tanfelügyelő 1909 márciusában vizsgálta meg a perbáli tanintézet állapotát. Mivel az iskola a római katolikus egyházé volt, a székesfehérvári püspökséget tájékoztatta tapasztalatairól. Az 1909. április 20-án kelt levelet Farkas Péter forrásközléséből ismerjük. Petri Mór jelentése leszögezte: „az iskola tantermei túlzsúfoltak”. Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen három tanteremben 278 tanuló ismerkedett az elemi ismeretekkel. Nagyobb baj volt, hogy a tanítás színvonala is kiváltotta bírálatát. Különösen a magyar nyelv oktatásával voltak bajok: „A gyermekek az V., VI. osztályába jutva, nem hogy megtanulnák gondolataikat életviszonyaikhoz mérten érthetően előadni és magyarul helyesen írni, hanem még a legegyszerűbb kifejezéseket-szavakat sem értik meg.”Ennek okát abban látta, hogy az iskolaszék oklevél, vagyis képesítés nélküli tanítót alkalmazott. A tanfelügyelő azt kérte a püspöktől, hogy a ,fölsorolt hiányok orvoslása iránt fó'pásztori hatáskörben intézkedni s bölcs intézkedéséről engem is értesíteni kegyeskedjék. ’’Forrásunkból nem derül ki, mikor került végre Perbálra jól képzett tanító. Pogány György
