Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-21 / 92. szám

8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. ÁPRILIS 21., CSÜTÖRTÖK Van-e nyugvópont a... deszkákon? Beszélgetés Ablonczy Lászlóval, a Nemzeti Színház igazgatójával Zimándy Ignác-emléknapok Múlt és jövő határán — Ha most, kinevezésé­nek meghosszabbítása alkal­mából visszatekint a Nemze­ti Színház igazgatója az el­múlt időszakra, e pillanat­nyi nyugvóponton, hogyan látja intézménye helyzetét? — Talán az elmúlt három évben sikerült felvázolni tö­rekvéseink irányát. Elkezd­tük klasszikusaink színpad­ra állítását; a Bánk bán, a Tragédia bemutatója mel­lett olyan kortárs remekmű­vet is a Nemzeti műsorába illesztettünk, mint Örkény István Tóték-yd. A magyar drámaírók sorában hét új művet avatunk. Shakespea­re-repertoárunkban a Szenti- vánéji álom túl van a 75. előadáson, reméljük, hogy a Hamlet is hasonló sikert ér el Szakácsi Sándorral a főszerepben. Műfaji változa­tosságban is tágítottuk a ho­rizontot, hiszen a világhírű operaénekes, Gulyás Dénes szerkesztésében, havonta koncerteket rendezünk a Re- fektóriumban, melynek igé­nyességét például Ránki De­zső és a Keller-vonósnégyes is jelzi. A János vitéz bemu­tatójával, illetve a Kőműves Kelemennel arculatunk hatá­rait próbáltuk tágítani, gaz­dagítani zenés és táncos mű­fajjal. Sokan jöttek hozzánk rendezni magyarok és nem magyarok. Változó ered­ményt hozott munkájuk; s hogy szakmailag mit adtak a társulatnak, azt még nem is látjuk igazán. Színészek fejlődéséről is beszámolha­tok. A korábban csaknem statisztának ítélt Végh Péter ma a színház vezető művé­sze; s új nevek is jelentik ma már a Nemzeti fiatal és középgenerációját. Varga Mária, Juhász Judit, Draho­Háromnapos gyulai ren­dezvénysorozat kezdődik holnap, április 22-én Csík­szeredán: a hét végén a székely városban vendé­geskedik Gyula hetventa- gú művészeti és önkor­mányzati küldöttsége. A békésiek székelyföldi test­vérvárosában a három nap során fellép egyebek közt az Erkel Vegyeskar, a gyulaiak jazzbalett-cso­portja, s kiállításon mutat­koznak be a szeredaiak­ta Andrea, Bartal Zsuzsa, Sörös Sándor, Tóth Sándor, Szilágyi Tibor, Őze Áron, Keresztes Sándor, Szakácsi Sándor, Bács Ferenc, Ko­zák András az elmúlt há­rom , évben lett a Nemzeti tagja; s Rubold Ödön, Götz Anna is mostanra vált iga­zán vezető művésszé. A tár­sulat építése persze sosem fejeződhet be. Az élet ter­mészetes rendje, hogy mű­vészek jönnek és mennek, miközben az együttesnek a kiegyensúlyozottságot kell mutatnia. Föltétien meghatá­rozó volt Sík Ferenc főren­dező és Iglódi István mun­kája mellett, hogy olyan ki­tűnő személyek is kapcso­lódtak munkánkhoz, mint Páskándi Géza, aki irodal­mi tanácsosként kiváló szel­lemi társunk volt. Gazdasá­gi rendünket Pollák Magdi­kénak köszönhetően sike­rült tartani. — Az előadások mögött, tudjuk, nagy és láthatatlan küzdelmek feszülnek. Ha ezekről megtudhatnánk va­lamit. .. — Ebben a zaklatott vi­lágban kinek-kinek az egyé­ni életét is figyelembe kell vennünk. Németh Antal mondhatta Bajor Gizinek, havi 2500 pengős fizetésé­re; „kérem, ne menjen fil­mezni, mert a színházban szükség van önre”. Ha ma egy kiváló művészünk milli­ós nagyságrendű filmszerep­hez jut, emberi kötelessé­günk és művészi kénytelen- ségünk, hogy a műsor át­szervezése árán is elenged­jük, mert ezzel egzisztenciá­lis gondján segítünk. Koráb­ban a szerepkiírás szentség volt; a mai átmenetben sok­szor a kölcsönös érdekeket nak a gyulai művelődési központ képzőművészeti és díszítőművészeti szak­körei. Csíkszereda és Gyula közt az 1989-es ro­mániai forradalmat köve­tően alakult ki jó kapcso­lat, s a két testvérváros ta­valy már megrendezte a másik várost bemutató eseménysorozatot. A mos­tani Csíkszeredái gyulai napokat is a csíkiak gyu­lai viszontlátogatása fog­ja követni. Hamlet: Kállai Ferenc is tisztázni kell. Később ta­lán majd beáll egy művészi és professzionalista vi­szony, amikor a színház ve­zetője minden mulasztást komoly anyagiak elvonásá­val büntethet, mert lesz mi­ből megvonni. — A Nemzeti Színház so­kat utazik határon túlra, és végre hozzánk is jöhetnek a szomszédos magyar és nem magyar nyelvű színházak. Elégedett ezzel az eredmény­nyel? — Igen, de ma már eb­ben semmi rendkívüli sincs, Sepsiszentgyörgytől Pozsonyig és Bécsen át Pá­rizsig megyünk magyarok­hoz, hisz ők is a Nemzeti Színház közönségéhez tar­toznak. Évente 12-16 ezer néző látja előadásainkat a határon túl — ez annyit je­lent, mintha a Wesselényi utcai nagyszínházban egy hónapon át telt házzal ját­szanánk. De hozzánk is utaznak, gyarapodott közön­ségünk az országon belül is. A Nemzeti Alapítvány jóvoltából például tavaly csaknem 17 ezer fiatal láto­gatott a színházba, az or­szág falvaiből, települései­ről érkeztek, Pest megyéből is sok kisdiák látta előadá­sainkat. Olyan iskolások, akik eddig nem csak a szín­házban, de Budapesten sem jártak. Kapcsolatainkat más népek Nemzeti Színházai­val is komolyan vesszük. Kis nép vagyunk; megmara­dásunk azon is múlik, meny­nyire értetjük meg magun­kat szomszédainkkal. Hogy talán a trianoni döntés miat­ti rossz lelki ismeretük, mai gyanakvásaikat fel tudjuk oldani... A bartóki és a Németh László-i magatartást a Nem­zeti Színház mindennapi # Zsuzsa Dawsn Szilá­gyi, Miamiban élő festőművész munká­iból összeállított ki­állítás nyílik a Szentendrei Aktív Art Művészeti Galériá­ban holnap, 18 órakor. A tár­latot dr. Chikán Bálint művé­szettörténész vezeti be. A művésznőt az 1956-os forra­dalomban vállalt aktív szere­pe kényszerítette disszidálás­ra, s vezérelte a tengerentúl­ra, ahol kiváló csendéletfes­tőként vált ismertté — Zsu- Zsa művésznéven. Ezeket a gyakorlatában igyekszünk megvalósítani. Ezért rendez­tük tavaly a kelet-közép-eu- rópai nemzeti színházak ve­zetőinek tanácskozását; ját­szottunk szerb drámát, hív­tunk meg lengyel rendezőt, s mutattuk be a szlovák díszlet-jelmeztervezők mun­káit. — Bizonyára voltak ne­héz pillanatai... — Sejtetésszerű kérdésé­re válaszolva talán csaló­dást okozok. Feltételezem, arra godol, amit Márai Sán­dor így fogalmazott: „Igénytelenség erkölcsi és szellemi magatartásban. En­nek következménye: pökhen­di és szemérmetlen ököl- jog" társadalmi és kulturá­lis kérdésekben. A Márai je­lezte világhoz az elmúlt év­tizedekben hozzászoktam. Komoly és lényegre mutató vitákra korábban a politikai szorítottság okán sokszor nem volt mód; noha a jó íz­lés nevében bizonyos kere­teket is szabott egymás véle­kedésének. Ha előfordul, hogy elvek és belső tartás híján teljes szétesettségben, jobbára politikai sandaság- gal malomalji stílus uralko­dik — ezekkel nincs is mit kezdeni, tanulmányozzuk az indítékokat... Ami ne­hézséget jelent: folyamato­san, nagy türelemmel, meg­értéssel kell kezelni számos olyan momentumot, amely az esti előadáshoz vezeti a színészt és ezt a színház nevű üzemet. Hogy kinek- kinek az ambíciója össze­hangolódjon a nagyobb ér­dekkel a Színház szellem­építő mivoltával. Egyre in­kább tapasztalom: bármi fe­szültséget és kényelmetlen­séget okoz is az igazság, képviseletének egyetlen módja van: hogy a Nemzeti hivatását betöltse, őszintén kell szembesülni a gondok­kal. Nem politikai nézőpont­ból, hanem személyes és művészi értelemben. Nyugvóponton vagyunk — említette beszélgetésünk elején. Azt válaszolhatom erre; sohasem emyedhe- tünk el — ez a színház örök természete. Melyre 100 év­vel ezelőtt elhunyt kiválósá­gunk, Paulay Ede mondot­ta: „A megállapodás is ha­nyatlás. ” S mi felfelé igyek­szünk. korai munkáit több galéria, műgyűjtemény, áruházlánc, művészeti társaság mutatta be Washington és Carolina államban, Torontóban, Kana­dában, a magyarországi Art Expón stb. Az utóbbi időben mint művészetoktató ért el jelentős szakmai sikereket. Zsuzsa Szilágyi arra törek­szik, hogy az emberek ponto­san érezzék vásznainak üze­netét, ábrázoljon bár éhező művészt vagy egy boldog öregembert. (b) Zimándy Ignác emléké­nek adózva került sor — mint arról hírt adtunk — a törökbálinti általános isko­lában arra kétnapos ren­dezvénysorozatra, mely­nek hétfőn délután a nép­szerű Uborka tévéműsor kedves, csipkelődő humo­rú alkotógárdája volt a vendége. A gyönyörűen felújí­tott, patinás, barokk épü­let történetéről, mely most a törökbálinti általános is­kola otthona, Kólya Dáni­el igazgató elmondta: Zi- mándy az iskola névadó­ja, a falu plébánosa volt, 1866—1900-ig. Ő építette az iskolát a saját vagyoná­ból a múlt század kilenc­venes éveinek végén. Ak­koriban irgalmas nővérek működtek itt, árvaház volt! Az évszázad pusztítá­sai nyomán ez az épület is megrongálódott, újjáépíté­sére az önkormányzat 120 millió forintos támogatásá­val kerülhetett sor. Kólya Dániel irányítása alatt az eltelt négy esztendőben az intézmény mintaiskolává nőtte ki magát, a barokk templomot eredeti szépsé­gébe visszaállították. A padlásteret beépítették, itt ma jól felszerelt irodák működnek. A folyosók, tantermek ragyogó fehé­rek, s ami igazi kuriózum, a toalettek csempézettek. Az iskolában mindenütt a tisztaság és fegyelem jelei láthatók, ami korántsem jelent ridegséget, vasfe­gyelmet, mindinkább a vi­selkedéskultúra otthonra /találását. A díszterem, mely akusztikájáról híres, állandó hangversenyek színtere. A Főnix Stúdió rendszeresen itt tartja le­mezfelvételeit, kóruspódi­um felvételekre is gyak­ran kerül sor. A Zimándy Ignác Álta­lános Iskola, a falu sváb hagyományaival is szá­mot vetve, a szintén körül­belül tízezres lakosú Sü­ßen egyik iskolájával te­remtett testvérkapcsolatot, melynek folyománya az a gazdasági természeti segít­ségnyújtás is, amit Zeis Jó­zsef úr kezdeményezett: egyesületet hozott létre a német városkában a török­bálinti iskola támogatása céljából. Az anyagiakon túl értékes az az évente megismétlődő tanár-diák csereakció, melynek kere­tében tavasszal tizenöt gyerek és négy tanár érke­zik Süßenböl a hazai csalá­dokhoz, ősszel. pedig ugyanaz a tizenöt gyerek és négy felnőtt tölt el egy hetet Süßenben, akik a né­met gyerekeket otthonuk­ban vendégül látták, ezál­tal lehetőséget teremtve a német nyelv hatékonyabb elsajátítására, egymás kul­túrájának megismerésére. Minthogy az 1946-ban ki­telepített svábok közül többen hazatértek, hazate­kingetnek — ahogy az igazgató úr fogalmazott, az 524 diákot foglalkozta­tó iskolában magasabb óraszámban folyik a né­met nyelv oktatása. A Zimándy-napok ren­dezvényei roppant színe­sek, szerteágazóak, a gye­rekek sok irányú képzé­sét, képességeit hivatottak fejleszteni. A reggeli ko­szorúzást követően sor ke­rült itt sportversenyre, szellemi vetélkedőre, vide­ózásra, játékos nyelvi ve­télkedőre, főző-terítő ver­senyre, zenehallgatásra, KRESZ-vetélkedőre, ke­rékpárversenyre, tanár—- diák kosárlabda-viadalra, aszfaltrajzversenyre hogy csak a legizgalma­sabbakat lajstromozzuk. S feltehetően nagy örömuj­jongás övezte, mint ahogy a hétfő délutáni „Uborka” stábjának, bábuinak ven­dégszereplését is. Zajos tetszésnyilvánítások, lelke­sült tolongás, zsibongó csi­csergés üdvözölte a Tónió alias Tóth Antal készítette portrékat. Kíméletlen „le- leplezettségükben” sora­koztak itt a közéleti sze­mélyiségek, a hazai és kül­földi sztárok karikírozott másai, melyek bennünk, felnőttekben — ha csak ideig-óráig is — feszültsé­get oldani, a most felcse- peredőkben pedig derűt su­gározni — osztatlan siker­rel voltak jelen. Balázs Adina Bessenyei Ferenc és Moór Marianna a Liliomfi-ban Gyulai napok Csíkszeredán Zsu-Zsa Szentendrén V Ónody Éva Kudlik Julia és Antal Imre (Tonio alias Tóth Antal karikatúrája)

Next

/
Thumbnails
Contents