Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-02 / 77. szám

Némely rádióműsorban a magyar név mint a gúny tárgya jelenik meg Össztűz és hazugságözön a nemzeti gondolkodókra Beszélgetés Csúcs Lászlóval, a Magyar Rádió elnöki jogkörrel felruházott alelnökével A Pest Megyei Hírlap a televízióban elhangzott Csúcs Lász- ló-nyilatkozatot követően azonnal kérte olvasóit, hogy az al- elnök üldöztetésével kapcsolatban fejtsék ki véleményüket. Sokan megtették ezt, telefonon és levélben jelezték felhábo­rodásukat, amely főképp arra irányul: rettenetes, hogy Ma­gyarországon egy nemzeti elkötelezettségű közhivatalnokot fenyegetnek. Minderről most az érintett Csúcs László véle­ményét kértük, aki elsősorban azt hiányolja, hogy nincs olyan törvény, amely a nemzet védelmét, pontosabban önvé­delmét szolgálná a nemzet- és hazaárulókkal szemben. — A televízió A Hét című mű­sorában elhangzott Csúcs László-nyilatkozat, mint azt a Pest Megyei Hírlapnál is ta­pasztaltuk, sokkolta az embe­reket. Többen kifejtették ezt la­punkban is. Alelnök úr, ho­gyan élte végig ezeket az el­múlt napokat? — Nyilatkozatom, úgy vet­tem észre magam is, a nemzet egy részét megrázta. Az első napokban már százával kap­tam a leveleket, amelyekben kifejezték együttérzésüket. Né­hány nap elteltével aztán meg­jelentek az ellenkező hangvé­telű írások is a postámban, hisz a baloldalon észrevették, hogy itt sokan ébredezni kez­denek, s ezt ellensúlyozandó engemet pocskondiázó, na­gyon durva vélemények is megfogalmazódtak. Sietve megjegyzem, ez utóbbiak — s tán ez jól jellemzi a szerző­ket — az előbbiekkel szem­ben névtelenek voltak. Kivált­képp azokon a leveleken ha­tódtam meg, amelyekben tu­datták velem: ha kell, otthonu­kat is családom, időt édes­apám rendelkezésére bocsát­ják. Nemzetárulás és hazaárulás — A Pest Megyei Hírlaphoz érkezett levelek írói, miközben Csúcs Lászlóval együtt- éreznek, gyakorta fölvetik, hogy erre a szolidaritási akci­óra most azért van szükség, mert a kormány, a parlament annak idején nem kellő hatá­rozottsággal vette kézbe a tájé­koztatás ügyét, a sajtószabad­ság és sajtótisztesség kérdését. — Igen, ezek a vélemé­nyek a hozzám írt levelekben is nagy terjedelemben jelen­nek meg, leginkább a legitim kormány, a koalíciós pártok markáns kiállását hiányolják, illetőleg azon ámuldoznak, hogy ebben az ügyben soroza­tos védekezésbe vonulnak. S észreveszik sokan, hogy eköz­ben az ellenzéki pártok és másfajta hatalmi tényezők gát­lástalanul támadnak, hazugsá­got hazugságra halmoznak. Ez utóbbi természetesen érthe­tő, hiszen az ő érdekeiket sérti szerény kísérletünk a nemzeti rádió megteremtése érdeké­ben. De miután, mint említet­tem, érdekeikről van szó, hát szörnyű össztüzet zúdítanak az átalakítást folytatókra, s az­zal egyetértőkre. Személyem és törekvéseim lejáratása érde­kében egészen primitív hang­vételű, engem ócsárló írások tömkelegé látott napvilágot az elmúlt'hetekben. Különben ez is szemmel láthatóan bizonyít­ja, hogy a Magyar Rádió mi­lyen nagy mértékben volt az ellenzéki erők bázisa. Ezen változtatni kívánok, ami óriá­si vihart kavar, olyannyira, hogy ezt a belügyet azonnal határainkon túlra vitték, ám a külföldi visszhangokban már nem személyem, hanem az or­szág lejáratása volt a cél. Ez pedig az én megfogalmazá­som szerint tágabb értelem­ben nemzetárulás, szűkebb ér­telemben pedig hazaárulás. — Ezt, a lapunkhoz írt leve­lekből kitűnően lehet érzékel­ni. Valószínűnek tartom, hogy alelnök úr eme kijelentésével nagyon sokan értenek egyet. — Biztos, hogy így van, hi­szen velem együtt sokan hiá­nyolják, hogy nincs olyan tör­vény, amely a nemzet védel­me érdekében jött volna létre. Ezzel kapcsolatosan csak fáj­lalhatjuk, hogy van egy, a párt­államban kreált hazaárulásról szóló törvény, a Magyar Nép- köztársaságban alkotott törvé­nyek keretén belül, de ez azok­kal a jelenségekkel nem fog­lalkozik, amelyek most nagy számban mutatkoznak közéle­tünkben. Nevezetesen, hogy büntetlenül és ily módon báto­rítva lehet ócsárolni a magyar nemzetet, lejáratni bel- és kül­földön, ezzel mérhetetlen anyagi kárt is okozva az or­szágnak, és ugyanakkor, ha el­lenpontként valaki merészeli nevén nevezni ezt a jelensé­get, vagyis, hogy ez hazaáru­lás, becsületükben sértve érez­vén magukat a hazaárulók, a bírósághoz rohannak, és min­den esélyük megvan arra, hogy a Magyar Népköztársa­ságban alkotott törvények alapján az általuk bepereltek kijelentésükért elmarasztaló ítéletet kapjanak. Azoknak a százezreknek, millióknak a vé­delme nincs megfelelően tör­vénybe iktatva, akik vállalják magyarságukat, akik a ma­gyarság érdekeit képviselve ki­állnak. Nos, ők számolhatnak bizonyos retorziókkal, akik vi­szont az ellenkezőjét teszik, azaz gyalázzák, ócsárolják — lásd a magyar közszolgálati rá­dió nem egy műsorát —, ahol a magyar szó, a magyar név, a közgúny tárgyát képezi, és nemcsak a kabaréműsorban, mert annál sokkal rafináltabb műsorok is vannak, ahol köz­vetett módon járatják le a ma­gyarságot, ez semmifajta retor­zióval nem párosul, sőt bizo­nyos körök részéről nagy he­lyeslést vált ki, s anyagi támo­gatásban részesítik a magyar nemzetet becsmérlőket. Ezt nagyon jól látják azok a levélí­rók, akik hiányolják a nemzet védelmét, pontosabban önvé­delmét szolgáló törvényt. A magyarság érdekének képviselete — Mindez a józan gondolko-, dású magyarok számára azért megdöbbentő, mert tudjuk, szép számmal akadnak határa­inkon túl olyanok, akik unos- untalan ócsárolnak bennün­ket, ám ha ez belül is lábra kap, s mint civil kurázsi jele­nik meg, akkor a külső és bel­ső bomlasztás hatására nem vitás, hogy bomlásra vagyunk ítélve. — A bomlasztó tevékeny­ség szenvedő alanyai va­gyunk sok milliónyian, akik e pusztító folyamattal szemben igenis föl akarunk lépni. Ez a kötelességünk! — A népköztársaság törvé­nyét említette, aminek megvál­toztatása végül is egy nagyon egyszerű törvényhozói döntés kérdése. Ám nagyon sokan mintha ezt az elavult törvény- könyvet, annak cikkelyét, mely például a hazaárulással fog­lalkozik a lelkűkben horda­nák. Azaz, én úgy vélem, a ha­zaárulás kérdése nem egysze­rűen törvénykezés kérdése. Mert a hazaszeretetei sem le­het paragrafusokban előírni. Ez egy olyan dolog, ami ugyanúgy megmagyarázhatat­lan, mint nagyon sok más lel­ki, szellemi kapcsolat. Gondol- ja-e alelnök i úr, hogy a rádió­ban tevékenykedő hazaárulók népes csapata e nemzet eme lelki megnyomorítottságára épít, amely megnyomorított- ság természetesen a Kádár­rendszerbe, s a még korábbi Rákosi-érába gyökeredzik? — Ez így van, s ezt nem­csak itt a rádiónál, hanem a közélet számtalan területén ta­pasztalhatjuk. Ezzel sajnos együtt kell élnünk, de nagyon fontos, hogy mindezt a politi­kusok is észreveszik, hiszen a miniszterelnök akkor, amikor a médiaügy szóba kerül, egyértelműen kiáll, amivel bá­torítást ad mindazoknak, akik ma még ezt a kiállást nem me­rik vállalni. S pont ezért mondhatjuk, hogy jócskán túl­lépte mindez a szűkén vett gazdálkodási és szakmai kér­déseket és önmagában a rá­diós kereteket. Itt már egy je­lenségről van szó, mégpedig a magyarság érdekének a képvi­seletéről. Ebben az értelem­ben mondhatom, hogy van­nak pártok, amelyek ezt a kép­viseletet markánsan fölvállal­ják. Ez fogalmaink szerint semmiképpen nem kirekesz­tést jelent, hanem egy olyan emberi magatartást, amelyik igenis elvárható attól, aki ma­gyarnak vallja magát. Ám fur­csa módon, és a levélírók ezt is észreveszik, közéletünk oly­annyira kusza és bonyolult, hogy abba még az is belefér, aki magyarságát emelt fővel és nyíltan vállalja, az bizo­nyos körökből már megkapja a jelzőt: szélsőséges, naciona­lista, fasiszta. Ezt én nem saj­nálatosnak, hanem egyenesen gyalázatosnak tartom. Gyalá­zatosnak, hiszen ezáltal olyan emberek kapják meg ezeket a bélyegeket, akik magyarságu­kat egész életük folyamán élni szeretnék. Tudomásul kell vennünk, hogy nemze­tünk igenis pusztul, remélem, hogy ez csak egy betegség, s nem egy végső állapot, azaz ki lehet belőle gyógyulni, s aki megpróbál valamit tenni a gyógyulás érdekében, az Ma­gyarországon, remélem, min­den védelmet megérdemel, megkap. Köszönet a Pest Megyei Hírlapnak — Alelnök úr, ön határozot­tan végzi munkáját, s e hatá­rozottság nagyon nagy vihart kavar. Mi az, ami önt legin­kább fűti, amiért vállalja, hogy gyalázzák, s olyan cik­kek jelenjenek meg különféle újságokban, amelyek normá­lis körülmények között nem kaphatnának nyomdafestéket? — Elsősorban a haza iránti szeretet, s az a kényszer, hogy a hazát szolgálni kell. Tudjuk, hogy ez a nemzet mennyi megpróbáltatáson ment már keresztül, s ezek so­rába tartozik a rendszerváltoz­tatás folyamata is. Ez termé­szetszerűleg — minden józan gondolkozású ember látta elő­re — komoly áldozatokkal járt, jár, s ezek az áldozatok mindnyájunkat érintenek, s azt is tudtuk, mégis szükség van minderre, ha nem is ma­gunk, de gyermekeink, unoká­ink miatt. Nem cáfolható, hogy az ország és a nemzet ér­dekében csak egy olyan kor­mány tehet lépéseket, ame­lyik nemzeti politikát folytat. Ha nem ilyen következik, ak­kor a sokat szenvedett nem­zetre olyan megpróbáltatások várnak, amelyeket nem biz­tos, hogy el tud viselni. Nem hiszem, hogy vannak tartalé­kaink egy újbóli fordulatvál­tás nehézségeinek túlélésé­hez. Ez a hit bennem nagyon erős, ez a tudat sarkall, ami­kor a nemzeti rádiózás meg­alapozásáért dolgozom. Ott­honról hoztam ezt a gondol­kodásmódot. — Az otthont említette, ol­vasóink közül nyilván sokan kíváncsiak rá, vajon édesapjá­val tölti-e a húsvéti ünnepe­ket? — Édesapám Mohácson él, nyugdíjas. Közismert szü­lész-nőgyógyász volt. Édes­anyám hat gyermeket hozott a világra, öten nőttünk fel. Apám két testvéremmel lesz együtt, akiknek közvetlen kö­zelében lakik. Mi feleségem családjához utazunk Lengyel- országba, lévén, hogy lengyel lányt vettem feleségül. Édes­apámmal kapcsolatban szeret­ném megjegyezni, hogy bi­zony nagyon sok kellemetlen­ség, hátrányos megkülönböz­tetés érte őt gyakorló orvos­ként, hiszen az abortuszt so­sem tudta elfogadni, a mag­zatvédelem mellett kötelezte el magát. S azt is szeretném elmondani, hogy amikor a te­levízióban elmondtam, hogy az emigrálás gondolatával is foglalkoztam, akkor nem nyu­gati országok jöttek szóba, ha­nem Lengyelország. A len­gyel népet módfelett nagyra becsülöm, mélységesen tiszte­lem, s miután rokoni szálak is fűznek oda, hát szinte haza­mennék. De sietve kimon­dom, ilyesmire csak a legvég­sőbb esetben kerülhetne sor, nem is tudom elképzelni, hogy olyan helyzet adódjék, amely távozásra késztet en­gem, minket. Végezetül pe­dig hálás köszönetét mondok mindazoknak, akik a Pest Me­gyei Hírlap felhívását komo­lyan vették, s véleményükkel támogatták a nemzeti rádió­zás megteremtését. Jólestek azok a sorok, amelyek idős édesapámat említették, és ter­mészetesen magának a Pest Megyei Hírlapnak is köszö­nöm. Kívánom a kedves levél­íróknak, s azoknak is, akik csak gondolatban éreznek ve­lem, velünk együtt, hogy bé­kés, nyugodt, szép húsvéti ün­nepük legyen. Vödrös Attila Csúcs László szülei Csúcs László: Az engem gyalázó levelek névtelenül érkez­tek hivatalomba Talum Attila felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents