Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-15 / 87. szám

10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1994. ÁPRILIS 15., PENTEK Közéleti események Megvalósulhat-e a dialógus? címmel a Magyar Testnevelési Egye­tem, valamint a Haza és Haladás Alapítvány ma este hat órára fóru­mot szervez a TF-aulában (Bp. XIII. kér.. Alkotás u. 44.). Vendég: Ágoston András, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségé­nek elnöke. Közreműködik a Budapesti Tanítóképző Főiskola Női Kara. Sajtó-Média Szó-Váltás címmel vitaestet rendez ma este hat órakor Felsőgödön, a Németh László Általános Iskolában a Magyar De­mokrata Fórum gödi szervezete. Meghívott vendégek: Barta Szabó József, Bencsik Gábor, Bodor Pál, Balaskó Jenő, Kepes András, Szolnoki András, dr. Erdősi Károly, Kocsis L Mihály, Pálfy G. Ist­ván, Vödrös Attila, a Pest Megyei Hírlap főszerkesztője és Bánó Atti­la főszerkesztő-helyettes. A földtulajdon szerepe a korszerű mezőgazdaságban címmel fóru­mot tart ma este hat órakor az inárcsi klubkönyvtárban (Bajcsy-Zs. u. 94.), Nyári József, a Pest Megyei Földművelésügyi Hivatal osz­tályvezetője és dr. Tenke Sándor egyetemi tanár, az MDF ország- gyűlésiképviselő-jelöltje. Játékos, zenés est Aszódon Műsoros, játékos, zenés es­tet rendeznek neves művé­szek és táncosok közremű­ködésével holnap délután öt órai kezdettel Aszódon, a Vécsey Károly Helyőrségi és Városi Művelődési Ház­ban. Egy rövid köszöntő után, melyet Molnár Ilona rende­ző mond el, megkezdődik az est a Miénk a buli című dallal, a Cherry együttes elő­adásában. Lesz tombola (a tombolajegy ára 15 forint), almaevőverseny cérnáról, székes játék, és közkívánat­ra zene mindenkinek. Az est fénypontja az a pillanat lesz, amikor szín­re lépnek a szteptánc világ­bajnokai: Bóbis László és Szikora Boglárka, majd Herczeg Tibor és Kónya Zsuzsa, a budapesti Ady Művelődési Központ sonde- ros táncosai. Bemutatót tar­tanak a standard és latin táncok országos bajnokai is. Végül Molnár Jocó és Marosán Andi Gyere ve­lem táncolni című tréfás rockybemutatója követke­zik. A belépő 150 forintba kerül. Kossuth-vetélkedó' Monoron Egyházi élet Cegléden április 15-én, pén­teken és 16-án, szombaton reggel 7 és este 7 órakor, 17-én, vasárnap 7.30-kor 9 (gyerekeknek) és 11 órakor katolikus misét; 17-én, va­sárnap 11 órakor evangéli­kus, 15-én, pénteken és 16-án, szombaton 8.30-tól 9-ig, 17-én, vasárnap 10 órakor református istentisz­teletet tartanak. A nagykőrösi katolikus templomban pénteken este 6, szombaton este 7 órakor lesz szentmise, vasárnap délelőtt fél 9, 10 és este 7 órakor. Nyársapáton hétfő dél­után 2-kor. Nagykőrösön hétfő reggel fél 8-kor hét­kezdő igeliturgia, majd 9-kor .szentmise lesz. Ked­den, csütörtökön és pénte­ken este 6-kor, szombaton este 7-kor, április 24-én, va­sárnap fél 9-kor, 10-kor és este 7-kor lesz szentmise. Április 25-én, hétfőn fél 8-kor hétkezdő igeliturgia, majd 9-kor szentmise, ked­den, csütörtökön és pénte­ken este 6-kor, szerdán dél­előtt fél 9-kor, szomba­ton este 7-kor lesz a szent­mise. Anyakönyvi hírek Falugyűlést tart ma este hat órakor a Dunakeszi Gyermeküdülőben (Révdűlő, Dunasor 32.) a Magyar Igazság és Élet Pártja, amelyen bemutatkozik Csurka Endre országgyűlésiképviselő-jelölt. Választási gyűlést tart holnap délután öt órakor a gödöllői IPOSZ- székházban Szakái Ferenc professzor, a Kereszténydemokrata Nép­párt országgyűlésiképviselő-jelöltje. Az általános isko- Iák részére meghir- Imj detett országos Kos- '-y suth Lajos-vetélke- dő területi döntőjét rende­zik meg holnap a monori Kossuth Lajos Általános Is­kolában. A délelőtt 10 óra­kor kezdődő versenyen ti­zennyolc Pest megyei általá­nos iskola csapata vesz részt. A rendezők — a váro­si önkormányzat és a vetél­kedőnek helyet adó iskola — a versenyre minden ér­deklődőt szeretettel várnak. A vácegresi művelődési házban tart választói gyűlést holnap este hat órakor Nagy Miklós, a Konzervatív Párt Gazdák és Polgárok Szövet­sége országgyűlésiképviselő-jelöltje. Ruha- és cipővásár Környezetvédelem — életvédelem címmel Papp László háromszoros ökölvívó olimpiai bajnok fővédnöksége mellett környezetvédő-fóru­mot rendez holnap délután négy órakor Budapesten a KDNP teréz­városi szervezete a VI. kerület, Munkácsy M. u. 23-ban. Előadók: dr. Endrédy István, a Környezetgazdálkodási Intézet főigazgatója és Lázi Ferenc önkormányzati képviselő. Fellép: Dévai Nagy Kamilla előadóművész. Aszódon ma délelőtt tíz órától délután öt óráig ru­havásár lesz a Vécsey Ká­roly Helyőrségi és Városi Művelődési Központban. A ceglédi Kossuth Mű­velődési Központ B épüle­tének I-es termében ma reggel 8-tól délután 4-ig női cipő-, míg 8-tól dél­után 5 óráig a 2-es helyi­ségben ruhavásárt rendez­nek. Ma és szombaton 8-tól délután 5 óráig kár­pitozott bútorok vására lesz. Vácott születtek: JL / Menyhárt József és Kovács Mária fia Pé- tér, Muhari József és Kökény Erika lánya Adrienn, Takács György és Jakubecz Judit lánya Krisztina, Jónás Árpád és Ivanics Szilvia fia Gergő, Szkubán Zsolt és Szarvas Katalin lánya Dóra, Kiss Zoltán és Varecza Ág­nes lánya Henrietta, Radics József és Salamon Melinda lánya Alexandra, Nagy Attila és Babanyec Erzsébet fia Ri- chárd, Simon András és Din­ka Julianna lánya Barbara. Házasságot kötöttek: Róna Csaba és Bán Andrea, Vogel István és Virsinger Mónika, Palasik Csaba és Va­lentini Karla, Soós Gábor és Bartus Ildikó. Vácott haltak el: Szin Ist­ván Vác, Budai Sándor Nagymaros, Fischer Erzsé­bet Budakeszi, Fazekas Fe­renc Letkés, Somodi Zoltán Váchartyán, Hoffmann Jó­zsef Kerepestarcsa, Szalay Béláné sz. Csortos Mária Vác, Szöllősi Sándor Vác, Kiss-Simon Lászlóné sz. Fe­kete Klára Vác, Molnár Gé- záné sz. Rau Zsuzsanna Szob, Hugyecz János Vác, Széles Péterné sz. Tárnok Róza Dunakeszi, Czepek Jó­zsef Vác, Tamási Istvánná sz. Nyilas Ilona Fót, Pavel- ka Károlyné sz. Madár Er­zsébet Budapest XIII. Orvosi ügyeletek Gödöllői orvosi ügyelet: Gödöllő, 11-es számú rendelőintézet, szomba­ton reggel 8 órától hétfő reggel 8 órá­ig­Gyermekorvosi ügyelet: Gödöllő, Il-es számú rendelőintézet, szomba­ton és vasárnap reggel 8 órától 20 óráig. Fogorvosi ügyelet: Gödöllő, Palo­takert sétány, szombaton reggel 8 órától 15 óráig. Ügyeletes gyógyszertár: Gödöllő, Dózsa György út 12., szombaton 13 órától hétfő reggel 8 óráig. Állatorvosi ügyelet: Gödöllőn, Isa- szegen, Pécelen, Nagytarcsán, Kere- pestarcsán, Csömörön, Mogyoró­don, Szadán, Veresegyházon, Erdő­kertesen, Vácegresen április 16-án, szombat reggel 8 órától április 18-án, hétfő reggel 8 óráig: dr. Béké­si Béla, Pécel, Szemere P. u. 17. Te­lefon: Pécel 4. Galgamácsán, Váckisújfaiun, Ik- ladon, Domonyban, Dányban, Karta­lon, Versegen, Aszódon, Bagón, Hé- vízgyörkön, Galgahévízen, Túrán, Zsámbokon, Vácszentlászlón, Val- kón április 16-án, szombat reggel 8 órától április 18-án, hétfő reggel 8 óráig: dr. Dobos László, Túra, Thö- . köly. u. 26. Telefon: Túra 48. Az ügyeleti napokon végzendő ex­portszállításoknál dr. Békési Béla ve­hető igénybe. Ceglédi központi orvosi ügyelet a Kossuth Ferenc utca 17. szám alatti rendelőben — egykori bőrgyógyá­szat — hétköznap 12-től I -ig és dél­után 5-től másnap reggel 8 óráig. Hét végén — munkaszüneti napo­kon — éjjel-nappal. Telefonszám: 311-200. Központi gyermekorvosi ügyelet a Kárpáti Aurél utcai rendelőben szombat, vasárnap, valamint munka­szüneti napokon 7-től este 7 óráig. Telefonszám: 311-944. Fogorvosi ügyelet szombaton 7.30-tól délután 2 óráig, míg munka­szüneti napokon 9-től délután 3 órá­ig. (Csak sürgős esetben vehető igénybe!) Háziorvosok rendelési ideje: Dr. Kása Miklós — Kossuth Fe­renc utca 17. — hétfőn 1-től délután 5-ig, kedden 8-tól 12-ig, szerdán 1-től délután 5-ig, csütörtökön 8-tól 12-ig, pénteken 8-tól 12 óráig. Dr. Tornyai Károly — Jászberényi út 11. — hétfőtől péntekig délelőtt 9-től 12-ig, délután 4-től 5 óráig. Dr. Csiszár Géza — Kölcsey tér 6. — hétfőn 1-től délután 5-ig, kedden 8-tól 12-ig, szerdán 1-től délután 5-ig, csütörtökön 8-tól 12-ig, pénte­ken 1-től délután 5 óráig. Dr. Resli Pál — Kölcsey tér 7. — hétfőn 1-től délután 5-ig, kedden 8-től 12-ig, szerdán 1-től délután 5-ig, csütörtö­kön 8-tól 12-ig, pénteken 1-től dél­után 5 óráig. Dr. Szentesi András — Kossuth Ferenc utca 17. — hétfőn 8-tól 12-ig, kedden 1-től délután 5- ig, szerdán 8-tól 12-ig, csütörtö­kön 1-től délután 5-ig, pénteken 1-től délután 5 óráig. Dr. Bencsik Er­zsébet — Rákóczi út 7. földszint 6- os szoba — hétfőn 8-tól 12-ig, kedden 1-től délután 5-ig, szerdán 8-tól 12-ig, csütörtökön 1-től dél­után 5-ig, pénteken 8-tól 12 óráig. Dr. Gabnai Judit — Rákóczi út 7., földszint 6-os szoba — hétfőn 1-től délután 5-ig, kedden 8-tól 12-ig, szerdán 1-től délután 5-ig, csütörtö­kön 8-tól 12-ig, pénteken 1-től dél­után 5 óráig. Dr. Vágó József — Szent Imre herceg út 15. — hétfőn 1-től délután 5-ig, kedden 8-tól 12-ig, szerdán 1-től délután 5-ig, csü­törtökön 8-tól 12-ig, pénteken 8-tól 12 óráig. Dr. Thanhoffer Teréz — Szent Imre herceg út 15. — hétfőn 8-tól 12-ig, kedden 1-től délután 5-ig, szerdán 8-tól 12-ig, csütörtö­kön 1-től délután 5-ig, pénteken 1-től délután 5 óráig. Dr. Hollósi Gi­zella — Szent Imre herceg út 15. — hétfőn 1-től délután 5-ig, kedden 8-tól 12-ig, szerdán 1-től délután 5-ig, csütörtökön 8-tól 12-ig, pénte­ken 8-tól 12 óráig. Dr. Gál Irma — Kölcsey tér 6. — hétfőn 8-tól 12-ig, kedden 1-től délután 5-ig, szerdán 8-tól 12-ig, csütörtökön 1-től dél­után 5-ig, pénteken 8-tól 12 óráig. Dr. Bajáik Zoltán — Kölcsey tér 7. — hétfőn 8-tól 12-ig, kedden 1-től délután 5-ig, szerdán 8-tól 12-ig, csü­törtökön 1-től délután 5-ig, pénteken 8-tól 12 óráig. Dr. Tóth Tibor — Szent Imre herceg út 15. — hétfőn 8-tól 12-ig, kedden 1-től délután 5-ig, szerdán 8-tól 12-ig, csütörtö­kön 1-től délután 5-ig, pénteken 1-től délután 5 óráig. Dr. Túri József — Mozdony utca — hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken 8-tól 1-ig, szerdán délután 2-től 5 óráig. Állatorvosi Ugyeletet április 16-án, szombaton 8-tól 18-án, hét­főn 8-ig az alábbiak tartanak: Cegléden, Ceglédbercelen dr. Kó­nya Mihály, Cegléd, Deák F. u. 19., telefonszám: 313-942. Abonyban, Jászkarajenőn, Törteién, Kőröstetét- lenen dr. Revuczky Béla, Törtei, Dó­zsa Gy. u. 42., telefonszám: 45. Al- bertirsán, Csemőn, Mikebudán, Dán- szentmiklóson dr. Kárpáti László, Csemő, Petőfi u. 34., telefonszám: 37. Nagykátán — Pánd, Szentlőrinc- káta, Szentmártonkáta, Tápióbicske, Tápióság, Tápiószecső és Tóalmás tartozik a központi háziorvosi ügye­lethez — dr. Cziiják Imre és dr. Dá­vid Éva lesz ügyeletben. Székhelye: Nagykáta, Petőfi S. út 3. Telefon: 74. Tápiószelén — Farmos, Tápió- györgye, Tápiószőlős, Újszilvás községekre kiterjedően — dr. Ács József ügyel. Székelye: Tápiószele, Jókai út 1. Telefon: 50. Kókán dr. Tóth Magdolna, Kó- ka, Felsővásártér út. Tel.: 127. Tápiószentmártonban dr. Tóth Teréz, Tápiószentmárton, Fő út 4. Telefon: 4. Gyógyszertári ügyelet: Nagyká­tán szombaton 8—14 óráig, vasár­nap 8—12 óráig rendes nyitva tar­tás szerint szolgálnak ki. Állatorvosi ügyelet: dr. Kreven- ka Antal (Nagykáta, Zárda út 3/A) — 1-es körzet és dr. Kiss László (Tápiószőlős, Káldy tanya) 2-es körzet. Jövő heti hétközi háziorvosi ügy eletek: Nagykáta: 18-án dr. Vonnák Er­zsébet, 19-én dr. Hérincs István, 20-án dr. Kovács Anna, 21-én dr. Vonnák Erzsébet, 22-én dr. Szelep- csényi János. Kóka: 18—22-ig dr. Cser József (Kóka, Felsővásártér u. Tel.: 127.). Farmos: páros héten (április 18—22-ig) dr. Ács József (Farmos, Jászberényi u. 3. Tel.: 26.). Pánd: dr. Bagi Béla (Pánd, Fő u. 7. Tel.: &). Szentlőrinckáta: dr. Czirják Imre (Szentlőrinckáta, Szt. Lőrinc u. 1. Tel.: 8.). Szentmártonkáta: dr. Csaná- losy József (Szentmártonkáta, Rá­kóczi u. 52/A). Tápióság: dr. Károly Erzsébet (Tápióság, Bicskei u. Tel.: 5.). Tápiógyörgye: dr. Csemus Zol­tán (Tápiógyörgye, Budai N. A. u. 39. Tel.: 49.) Tápiószecső: hétfő, szerda, pén­tek: dr. Varró István (Tápiószecső, Honvéd u. 12. Tel: 133.), kedd, csü­törtök: dr. Liekovszky Kíván (Tápió­szecső, Kátai u. 79. Tel.: 124.). Tápiószele: dr. Radics Ilona (Tá­piószele, Jókai u. 1. Tel.: 50..). Tápiószentmárton: dr. Mező Borbála (Tápiószentmárton, Fő u. 4. Tel.: 4.). Tóalmás: hétfő, szerda: dr. Vá­mos Marietta (Tóalmás, Béke u. 14.), péntek: dr. Sas Vilmos (Tóal­más, Béke u. 14. Tel.: 27.). Ráckeve, központi ügyelet: hét vé­gén pénteken délután 5-től hétfőn reggel 7-ig, hétköznap reggel 5 és 7 között. Kossuth Lajos u. 26. Tel.: 385-342. Gyógyszertári ügyelet: éjjel-nap­pal, Eötvös u. 3. Tel: 385-318. Szigetszentmiklós, központi ügye­let szombat reggel 8-tól hétfő reggel 8-ig. Gyári út 7/C. Tel.: 366-764. Gyógyszertári ügyelet: éjjel-nap­pal, Petőfi u. 12. Tel.: 366-730. Váci ügyelet: Vác, Csányi krt. 47. Telefon: 311-525. Hétfőtől csü­törtökig naponta 19 órától másnap reggel 7 óráig. Hét végén: péntek 19 órától hétfő reggel 7 óráig. Vidéken péntek 19 órától hétfő reggel 7 óráig. Gyermekorvosi ügyelet. Telefon: 310-079. Szombat—vasárnap 8—20 óráig. Fogászati ügyelet: Vác, Cházár András u. 17. Telefon: 311-491. Szombaton reggel 8-tól déli 12-ig: dr. Simon Csilla és vasárnap reggel reggel 8-tól déli 12-ig: dr. Hevér László. Állatorvosi ügyelet: az északi kör­zetben szombaton és vasárnap dr. Zombokos András, Vác, telefon: 313-098. A déli körzetben szomba­ton és vasárnap dr. Jakab László, Sződliget, telefon: 352-176.

Next

/
Thumbnails
Contents