Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-01 / 76. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. ÁPRILIS L, PÉNTEK J3 Szomorú mérleg Jancsó Miklósról Amikor Jancsó Miklós, volt cisztercita gimnáziumi osztálytársamnak az érettségink óta tanúsított emberi magatartását kívánom megvilágítani, távol áll tőlem minden rossz szándék vagy harag. Benne — őszinte sajnálkozással — egy fausti embert látok, akinek nincs végzete, csak sorsa van, amelynek alakulása attól függ, hogyan cselekszik az adott helyzetekben, a kísértések között. Ő sajnos olyan embertípus, akire viselt dolgai alapján ráillik a szentencia: „Amilyen a jellemed, olyan a sorsod is.” Ami belőlem a Jancsó iránti mély sajnálkozást kiváltja, az a bennem megmaradt sok szép emlék, amit róla, mint kiegyensúlyozott osztálytársamról hordozok emlékezetemben. Mégis, ötvenöt év után el kell marasztalnom őt emberi magatartása, erkölcsi cselekedetei miatt. Az elmarasztalást szomorúsággal teszem, Ná- mesdy Medárd, hőn szeretett osztályfőnökünk helyett is, akinek fő pedagógiai törekvése a magas etikára való nevelés volt. Jancsó Miklós gimnazista korában magisztrátusi vezető, titkár volt a patinás múltú iskolánk Mária-kongregá- ciójában, tagja volt a cserkészcsapatnak és a diákmiséinken sohasem maradt ki a szentáldozók közül. Gyakoriak voltak a nyilvános szereplései is. Egy Szent Imre- ünnepélyen a „Tragikus magyar” című verset, egy másikon Sík Sándor „Karácsony este van” című szép költeményét szavalta. 1939 tavaszán a székesfehérvári Erzsébet- ligeti honvédemlékműnél a magyar hősökről szóló hazafias verset adta elő. Érettségi után teljesen eltűnt az osztálytársak látóköréből. A küldött meghívók ellenére sem jelent meg érettségi találkozóinkon, nevével csak a pártállam idején rendezett filmjein keresztül találkoztunk. Filmjei nem nyújtottak rendezői művészetet sem, amelynek hiányát Jancsó 1992. augusztus 28-án a Nők Lapjában közölt interjújában maga is elismerte. Az állam pénzén Olaszországban tíz évig dolgozott a „Magánbűnözők, közerkölcsök” című pornográf filmjén, amely úgy megbotránkoztatta az olaszokat, hogy a. film forgalmazását hatóságilag betiltották. Filmjének bukásáról így nyilatkozott: „Filmemet a szerencsétlen kispolgári korlátoltság pornográfiának minősíti. Ez a minősítés egy cseppet sem érdekel, szerintem ez a fogalom nem létezik!” E ferde nyilatkozatának hiteles hangsúlyát Hernádi Gyula „Jancsó szeretői” című, ízléstelen hangú könyve igazolta, amelyben Jancsó szájába adta a szót, aki 520 szeretőjéről számolt be, közülük sok közismert, élő nőt név szerint is megemlítve. A szerelmi aktusok lefolytatását aprólékosan, kéjeleg- ve részletezi, melynek szövegéből még citálni is ízléstelen volna. Azon dicsekvését azonban nem hagyhatom említés nélkül, hogy tíz évig — amíg Olaszországban tartózkodott — bigámiában élt — mint írja: „Olaszországban Gionná- val, itthon Mártával.” Ezt az életmódot a pártállam messzemenő, magasan jutalmazott támogatásával volt képes elérni, amelynek hűséges vazallusa és szekértolója volt, amíg az öntudatos volt osztálytársai diplomájukkal a legjobb esetben alacsony beosztásban, megtűrt személyekként nyomorogtak. Azt lehetett volna gondolni, hogy majd a rendszerváltásunk kisöpri közéletünkből az ilyen karrieristákat, de közvetlenül a köztársaság megszületése után megdöbbenéssel kellett látnunk, hogy a tévében Göncz Árpád köztársasági elnök kezéből elsőnek éppen Jancsó Miklós vehette át „a film- művészeti tevékenysége elismeréseként, 70. születésnapja alkalmából” a Köztársaság Arany Érdemkeresztje magas kitüntetést. (!?) Aztán láttuk őt a chartagyűléseken, ahol már politikusként felszólalva „nagyobb kenyeret” követelt a kormánytól. Láthattuk nemrég a Rádió előtti gyűlésen is, amint a mikrofon elé lépve kijelentette, hogy „veszélyben van hazánkban a megszólalás szabadsága”. Úgy látszik, megtalálta már az őt megértő politikusokat, akik révén reménykedhet, hogy ismét megkaphatja a „nagyobb kenyeret”. Jancsó Miklósnak meg volna a lehetősége a „szabad szólásra”, ha mélyen magába szállva, elzarándokolna a még élő osztálytársai közé, akik pünkösdkor tartják 55. érettségi találkozójukat az ősi alma mater falai között. A találkozót bevezető érsek-püspök, volt iskolatársunk, és a zirci apát által koncelebrált szentmisén módja lenne visszagondolni a szép és romlatlan ifjúságára. Mert tudnfa kell, hogy az Isten irgalmas! Aztán elbeszélgethetne — nyíltan — a pártállam idején ha- zafiságukért sok bebörtönzött egykori volt osztálytársával is... Monostory Imre Tököl Fals hangok a szélsőbalon *§ Boldogult diákkoromban a hatvani Bajza Gimnázium vegyes karában énekeltem. A basszus mindig a (szélsőjbal oldalon állt. Akaratomon kívül akkor ott kellett állnom. Áldott emlékű karvezetőnk, Török Gyula tanár úr — hála abszolút hallásának, mindig kiszűrte már a szólampróbákon a betévedt fals hangokat, s így szólt: „Uraim, nem érzik, hogy esik a basszus?” Sajnos, a mai politika szélsőbalját nem korrigálhatja Török tanár úr, pedig ugyancsak rájuk fémé! T. Gy. „elvtárs”, a Munkáspárt szólam- vezetője folyamatosan fals irányba vezeti a szélsőbal mai „basszistáit”... Legfrissebb magyarázata szerint az 1990-es választásokon a politikai erők „tehetségtelenebb része” diadalmaskodott! Pedig, ha csak szikrája lenne benne a realitásnak, tüstént csatlakozhatna „pufajkás” eszmetársainak „hívőtagozatához”, s befizethetne egy te- deumra az elmúlt négy év türelmét megköszönve. Abban igaza lehet T. Gy.-nek, hogy a jelenlegi „kurzus” bizonyos tekintetben ezredannyi tehetséggel sem bírt, mint Rákosi és Kádár „elvtársak” vérestenyerű mészároslegényei, akiknek hajuk szála sem görbült meg, bestiális tetteik ellenére. Igaz, most végszóra vannak vérszegény kísérletek a hóhérok leleplezésére, de a „vajszívű” bíróságok még a letartóztatásoktól is elzárkóznak. Pedig T. Gy. és elvbarátai nem lennének ilyen humánusak egy számukra kedvező választás esetén. A Magyar Narancs szabadröptű liberál- bolsevistái már most — jóval a választások előtt — fenyegetőznek: Pálffy G. Istvánnak, Chrudináknak és másoknak már előre teljes szilenciu- mot jósolnak, míg a többi „büntetést” fantáziánkra bízzák! A szólamvezető „elvtárs” és veteránjai, vörös matrónái által képviselt internacionalista hagyományok,, no meg a Lenin-fiúk és az ávó gyakorlatának ismeretében nem lehetnek illúzióink... Akik az önkritikának teljes hiányában leledzenek, azok önnön tehetetlenségüket, mellyel 40 év alatt teljes kétségbeesésbe taszították az országot, soha nem fogják beismerni. Sőt, másokra aggatják saját bűneiket. Csak az lehet a megoldás, ha az egész ország népe — miként esetünkben, Török tanár úr.— erélyes szóval elejét veszi a hamis hangok eluralkodásának! Brezovich Károly Vác VÉLEMÉNY Csúcs László védelmében A fenyegetés mindannyiunknak szól Közéleti személyiségeket, olvasóinkat kértük, hogy mondjanak véleményt Csúcs László és családja üldöztetéséről. A Magyar Rádió teljes elnöki jogkörrel fölruházott alelnö- ke, felesége és gyermekei, valamint idős édesapja védelmében folytatjuk a vélemények közlését. Csúcs Lászlónak és családjának ezúton kívánok nagyon sok erőt és kitartást. Nem szabad félnünk saját hazánkban. Sok viszontagságon átesett öreg barátjuk: Kanász Nagy János (Albertirsa) * Tisztelt Csúcs László alel- nök úr! Intézkedését hálával és tisztelettel köszönjük. Nagyon régóta vártuk már a rádió nemzet- és vallásellenes, kishitűségre kényszerítő műsorainak megszüntetését. Tovább kell haladni ezen az úton az igazi nemzeti rádióért! Rásonyi Győzőné fényképészmester (Pilisvörösvár) * Megfélemlítés, . rágalmazás, zsarolás, megtévesztő ha- zudozás, mindig kedvelt, hatásos „politikai” eszköze volt a jobb- és a baloldali diktatúrának. A politikai gengszterek, akik magukat „a nép vezetőinek” nevezték ki és párthíveik minden eszközt megengedtek maguknak, hogy céljukat, a hatalom megszerzését elérjék. Ezek a módszerek térnek vissza most a választások előestéjén. Olvashattunk nemrégen képviselőjelöltek és családtagjaik, gyermekeik megfélemlítéséről, névtelen levelek sokasága, telefongengszterek riasztó zaklatásai, egyelőre ezek az eszközök, melyeket a hatalomszerzés mániákusai megengedhetnek maguknak. De aki ismeri XX. századi történelmünket, tudja, hogy ezek még csak a kezdeti eszközei a legális és féllegális szélsőséges politikai erőknek. A hatalom megszerzése után ugyanezen erők nyíltan alkalmazzák és törvényesítik ugyanezen eszközöket, politikai ellenfeleik eltávolítására. Hiszen minderre bőven akad szomorú példa az ÁVH és hasonló szervezetek történetében. A Csúcs László ellen indított és szervezett hajsza, az őt és családját, gyermekeit megfélemlítő terrorhangulat-te- remtés, szorosan illeszkedik ebbe az ismert eszköztárba. S ez a megfélemlítő akció nem csak neki szól, mindannyiunkat fenyeget, mindazokat, akik a demokrácia, a tisztességes, nyílt politikai küzdelem hívei. Mindazok ellen, akik azt vallják, hogy a politikai, vallási, világnézeti magatartás még nem bűn. Bűnné csak akkor válik, ha valaki vagy valakik politikai tőkét kovácsolva maguknak, erőszakkal kényszerítik vagy akarják kényszeríteni másokra vagy akár a társadalomra nézeteiket. Csúcs László bűne, amiért ezen lapuló politikai gengszterek céltáblája lett, mindössze annyi, hogy igyekezett véget vetni olyanok garázdálkodásának, akik visszaélve funkciójukkal „haveri” alapon osztogatták egymás közt — milliós nagyságrendben — egy intézmény bevételeit. A személyiségi jogokat védő törvény nem teszi lehetővé, hogy nyilvánosságra hozzák X vagy Y szerkesztő vagy író jövedelmét. De bárki, aki ismeri, milyen honoráriumokat fizetnek egy-egy műsorért, köny- nyen kiszámíthatja, hogy a hetenként megszólalók és csak kizárólag Ok és a baráti körükhöz tartozók milyen jövedelmeket vágtak zsebre az utolsó négy évben, miközben olyan szellemiséget sugároztak, amely pesszimizmust terjesztett és rombolta nemzeti önbecsülésünket. A „sajtószabadság” megsértéséről szónokolnak egyesek. De ki akadályozza meg őket, hogy saját költségükön — a már szerzett milliókat befektetve, könyveket, hírlapokat adjanak ki? Azt sem akadályozza senki, hogy rádióadásokat szervezzenek. Csak arról van szó, hogy ezt a jogot ezután ők is úgy gyakorolhatják, mint mi mindany- nyian, akik nem egy jól fizetett szerkesztői pozícióból, hanem a magunk erejéből tesz- szük dolgunkat nap mint nap sokezren, újságírók, írók a magyar szellemi élet minden tájékán. A világon bizonyára számos újságírót bocsátanak el laptulajdonosok különböző okok miatt, de soha, sehol, a nyűt diktatúrás rendszerek kivételével, nem olvastam és hallottam arról, hogy egy is a sajtószabadság korlátozásáról szónokolt volna. Még akkor sem, ha netán a politikai irányváltozás miatt volt kénytelen megválni lapjától. Éppen a sajtószabadság teszi lehetővé, hogy egy lap tetszése szerint változtasson stílusán vagy irányzatán. Akinek nem tetszik, nem köteles vállalni. De olyan helyzet sehol a világon nincs a demokráciában, hogy egy szűk csoport azt a hírközlő fórumot, mely nem az ő tulajdona, arra kénysze- rítsen, hogy az ő álláspontját fogadja el mindenki. Ezt csak a kommunista „sajtóetikett” találta ki, mely szerint a sajtó az „osztályharc, a párt hatékony, éles fegyvere”. Érdekes módon a most sztrájkkal fenyegetőző és a sajtószabadság védelméről szónokló kollegáknak a kádári „puha diktatúra” idején egy tiltakozó szavuk sem volt az ’56-os forradalomban való részvétel miatt kirúgott, meghurcolt, bezárt, sőt meggyilkolt író, újságíró kollégáik védelmében. Nem olvastam nevüket tiltakozó szövegek aláírójaként és most sem olvasom felháborodásukat amiatt, hogy egy gengsztermódszerekkel fenyegetett kollégájuk és családja védelemre szó-' rul. Katona Szabó István Becsületből mi is Csúcs László mellett állunk, aki bátor és igazi magyar. Bognár József és Bognár Józsefné (Pilis) (Köszönjük olvasóink és azon közéleti személyiségek leveleit, akik felhívásunkra válaszolva kiálltak Csúcs László védelmében. Ezt az ösz- szeállítást ezzel befejezzük, de a Levelünk jött rovatban továbbra is helyet adunk a még nem közölt vagy ezután érkező' leveleiknek. A szerkesztő) (Holnapi ünnepi számunkban közöljük Csúcs Lászlóval készült interjúnkat.) História Rablók Kókán A vármegye törvényszéke, a sedria 1699. április 2-án Pesten tartotta ülését. Több bűnüggyel foglalkozott az ülés. A sedria vádat emelt Kovács Mihály, Varga András, SzölltYsy Pál és Sodor István ellen rablás miatt. A tényállás a következő volt. Varga András Káka községben „házakat tört fel, s onnét nőt ruhákat és más házi dolgokat lopott el”. Varga beismerte azt is, hogy éjnek idején feltört egy házat, és onnan bűntársával együtt 12 forintot és egy állatbőrt ellopott. A lopott értékeket Kovács Mihály rejtegette a házában. A sedria Kovács Mihályt felmentette, mert „a házában rejtőzködő' rablókat a bírónak elárulta, egyébként élete végéig börtönben maradt vol- na”. Varga András javára írták, hogy a lopott tárgyakat visszaadta a tulajdonosoknak, bűntársa egyébként is elmenekült. Mivel ő büntetlen előéletű, életét meghagyják, a börtön elszenvedése után „200 súlyos botülésre ítélik”. Szöllósy Pál és Sodor István ellen az volt a vád, hogy különböző helyeken a népet zsarolták. Az ügyükben folyó tárgyalást elhalasztotta a sedria, mert hiányoztak az adatok, vagyis nem volt megfelelő az ellenük folytatott vizsgálat. Két másik bűnözőt viszont akasztőfára ítélt a törvényszék. Ők lovat loptak, a szegedi vásáron azonban rájöttek a bűntettre. Mivel korábban már összeütközésbe kerültek a törvénnyel, a sedria a legszigorúbb ítéletet mondta ki fölöttük. Pogány György
