Pest Megyei Hírlap, 1994. április (38. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-09 / 82. szám

Ü PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. ÁPRILIS 9.. SZOMBAT 13 Emlékezés Antall Józsefre gyarja, Április 8-án lett volna 62 éves a XX. század egyik legnagyobb ma- dr. Antall József. 1990-ben került a kor­mány élére, szabad és de­mokratikus választás útján. Egy több mint négy év­tizedes diktatúra után egy lelkileg és gazdaságilag tönkretett országot örö­költ. Szent István-i feladatok vártak rá, az ország újjá­építése, a függetlenség, szuverenitás kivívása és megszilárdítása, a gazda­ság talpra állítása, a nem­zeti és közösségi tudat új­raélesztése, csatlakozá­sunk Európához. Szent István előtt is ha­sonló feladatok álltak. A nomád törzsi államból nemzetállam szervezése, amely képes határait meg­védeni. Ki kellett alakíta­ni a középkor gazdasági és közigazgatási formáit, törvényeit. Szent István legböl- csebb tette az volt, hogy az országot a keresztény Nyugathoz kapcsolta, köz­ben megőrizve a függet­lenséget azzal, hogy a pá­pától kért és kapott támo­gatást. Mint tudjuk, a pápa koronát és papokat küldött. Dr. Antall József követ­ve Szent Istvánt, felismer­ve bölcsességét, büszkén vallotta, hogy „csak ke­resztény Magyarország­nak van jövője”. Miniszterelnöksége alatt hagyták el az orszá­got a megszálló csapatok. Irányításával kialakult a többpárti parlamenti de­mokrácia intézményrend­szere. Megkezdte a magán- tulajdonra épülő szociális piacgazdaság kiépítését, annak törvényi, banki és egyéb feltételrendszerei­nek megteremtését. Rá ne­hezebb feladatok vártak, mint Szent Istvánra. Szent Isván nem kommunisták­tól vette át az országot. Ő nem egy csonka országot örökölt. Igen, dr. Antall József volt az első minisz­terelnök, aki lélekben 15 millió magyar kormányfő­je volt. Szent Istvánnak Kopány- nyal, Ajtonnyal, Vazullal kellett megküzdenie, dr. Antall Józsefnek a kom­munisták és liberálisok ál­tal gerjesztett közönnyel, meg nem értéssel. Kop­pány a hatalmat akarta, de embereit nem küldte az or­szághatáron túlra, hogy István országa ellen lázít- sanak. Szent Istvánt szemből, csatában támadták, dr. An­tall Józsefet hátulról és elvtelenül. Ő tudta, hogy miniszterelnöksége alatt rengeteg népszerűtlen in­tézkedést kell meghoznia, de meg kellett tennie, hogy elindítsa az országot abba az irányba, ahonnan a kommunisták 1948-ban eltérítették. Dr. Antall Józsefet, mint Szent Istvánt, korán elragadta a halál. Életében kevés jó szót kapott, de ő nem is vágyott erre. Ő egy keresztény Magyarorszá­got akart, mint Szent Ist­ván. Ma fejet hajtunk sírja előtt és fogadjuk meg, hogy továbbvisszük akara­tát és megvalósítjuk az ál­mot. Veér Gyula Budapest Kiktől féltsük az országot? a Az első szabadon |J|(Ö választott parla- jyjji ment 1990. május 2-án ült össze. Azt, amit most Csúcs László tett, nem most, ha­nem 1990. május 3-én reg­gel 8-kor kellett volna megtennie. Abban az idő­ben az elvtársak úgy ültek íróasztaluk mellett, hogy a lábuknál ott állt a ma­dzaggal összekötött cso­mag: ha megkérik őket, hogy álljanak fel, ne érje őket váratlanul. Utána telt-múlt az idő és mivel nem történt sem­mi, kicsomagoltak. Ké­sőbb azt hitették el maguk­kal, hogy ők érinthetetle­nek. A választások előesté­jén már bizton hitték: hit­bizományosokká váltak, úgyhogy még utódaik is HISTÓRIA Eckhart Ferenc Kossuth Lajos és a liberális eszmék Ily viszonyok közt . csak a magyar nyelv ügye nyert végleges elintézést, amelyben a pár­tok közt nem volt nézetelté­rés és amely a II. József in­tézkedéseit követő nemzeti ébredés ideje óta csaknem állandó küzdelem tárgya volt a kormánnyal szem­ben. Évtizedeken át hiába küzdöttek a rendek azért, hogy a latin helyett a köz- igazgatás minden fokán a magyar legyen a hivatalos nyelv. Míg a cseh nemzeti törekvések a monarchia sor­sát intézők között mindig támogatásra találtak Kolow- ratban, addig ugyanő, aki a belügyekben az V. Ferdi- nánd helyett intézkedő fő­hercegeknél, Lajosnál és Ferenc Károlynál döntő szóval bírt, a magyar nem­zeti igényeket a legheveseb­ben ellenezte. A liberalizmus szabad­ságkövetelményei természe­tesen maguk után vonták a nemzetiség legszabadabb kifejlesztésének kívánsá­gát, a nemzeti nyelv korlát­lan érvényesülését a politi­kai élet minden mezején. Vörösmarty, Petőfi és Arany korában a nyelv leg­teljesebb jogát erre senki kétségbe nem vonhatta. A rendek egymás után harcol­ták ki 1830-tól kezdve e té­ren a központi kormány en­gedményeit és hoztak törvé­nyeket, amelyek az ország- gyűlési tárgyalásoknak, a közigazgatás minden foká­nak, a bíráskodásnak, a köz­oktatás- és az anyakönyvve­zetésnek a nyelvévé a ma­gyart tették. 1844-ben azon­ban, midőn a magyar nyelv ügyében hozott törvények épületét betetőzték, nem­csak a kormány, hanem Horvátország követeinek szintén nemzeti öntudatból fakadó ellenállását is le kel­lett győzni. Mikor a ma­gyarság nemzetiségének szabad kifejlesztését tör- vényhozásilag biztosította, észre kellett vennie, hogy faji határai nem esnek egy­be az ország határaival és hogy nemzetiségéért folyta­tott küzdelme nem maradt hatás nélkül az országnak kultúrában alacsonyabb fo­kon álló, de számban őt még túlszárnyaló többi né­peire. Az állam és a társadalom liberális-demokratikus irá­nyú fejlesztése a 40-es években elkerülhetetlenül felvetette az 5 milliónyi ma­gyarság mellett élő közel 8 millió főre rúgó egyéb nép­fajok állami és területi kor­látok közé nem szorítható, szabad fejlődésének súlyos problémáját. Az egy állam területén élő különféle nem­zetiségek egymásközti vi­szonyát sem hatalmi eszkö­zökkel, sem kedvezéssel nem lehetett megoldani, sem nálunk, sem másutt, s csak egyre véresebbé váló összeütközések adtak a kér­désnek Európaszerte rövi- debb-hosszabb ideig tartó elrendezést. Súlyosabbá tet­te nálunk ezt a kérdést, amelyet túlnyomó részben a török hódítás nemzetpusz­tító hatásának köszönhe­tünk, a dinasztiának és a központi kormányzatnak te­rületi egységünkre nézve végzetes politikája, amely érdekében állónak tartotta a monarchia egységét meg­bontó magyarsággal szem­ben az ország nem-magyar lakóiban keresni támoga­tást. Már a József utáni nem­zeti ébredés korában nyer­tek a szerbek és a románok Bécsben támogatást nemze­ti követeléseikben, amelye­ket egyházi különállóságük kiváltsága keltett fel ben­nük. Az előbbiek részére központi hatóság, az illyr kancellária is szerveztetett. A felvidéki szlovákság, ám­bár tömegei még nem él­nek kultúréletet, akár a ma­gyar jobbágyság, elkülönö- ző nemzeti öntudattal áll már a 30-as években a ma- gyarsággál szemben. A ro­mantika kora a cseh felúj- hodásra támaszkodva kiter­meli a csekély számú szlo­vák intelligenciában a nem­zeti ideált, a pánszláviz­must. Felébred a szlávság kultúrközösségének érzése, amely hivatva van egyesíte­ni a szlávok nagy tengerét Raguzától Kamcsatkáig, az Uraitól az Adriáig, ami mö­gött szükségszerűen fellép a politikai és hatalmi érvé­nyesülés óhaja is. A szlo­vák nemzeti eszmét elsősor­ban evangélikus tanárok, lelkészek és tanítók terjesz­tették és legdúsabb forrása Kollár János pesti evangéli­kus lelkész epikus költemé­nye, Slávy dcera fi827), amelyen a szláv közösség magasztalása mellett végig­vonul a magyarsággal és a németséggel szemben ér­zett gyűlölet. Az ifjabb szlovák nemzedékre Kollár olyan hatást gyakorolt, mint Vörösmarty a magyar­ra. A felvidéki iskolákban szlovák önképző- és olvasó­körök alakulnak a magya­rok mellett, Stur Lajos köl­teményeiben és Húrban Jó­zsef evangélikus lelkész iro­dalmi almanachjában kifej­lesztik a huszita idők óta az evangélikus egyházban használt cseh nyelvvel szemben a szlovák irodal­mi nyelvet. A szlovák ifjú­ságot már a 40-es években nemzeti gyűlölet érzése vá­lasztja el a magyarságtól, amelyet a politika keltett fel. Következményeiben sok­kal súlyosabb volt a horvát kérdés, amelyet szintén a reformkorszak vetett fel. Horvátországnak mindig volt bizonyos mértékű álla­misága. ' Éz az államiság különösen a török időkben nyert erőben és kiterjedés­ben, amikor a horvátok közvetlenül élvezték a Habsburg-dinasztia örökös tartományainak pénzbeli és katonai támogatását, amelyet főleg a stájer ren­dek nyújtottak. A török kor, amely a horvátok vité­zi erényeit éppúgy kifej­lesztette, mint a magyaro­két, ilyesformán szoros ér­zelmi szálakkal fűzte a hor- vátságot a dinasztiához és örökölni fogják a „latifun­diumot” (van rá példa!). Nem a szkínhedektől kell félni ebben az ország­ban, hanem olyan elemek­től, akik Csúcs Lászlót és családját életveszélyesen fenyegetik. Ellenük kell fellépnie a rendőrségnek és az illetékes szerveknek keményen. Ezeknek az erőknek a színrelépése ugyanis veszélyes lehet, anarchiához vezethet. Horváth László Budapest Ideje volt megszüntetni Az érett gyümöl- /,C JL csőt le kell szedni, különben túlérik, élvezhetetlen lesz. Ilyen túlérett termék volt már régen a rádió 168 óra című műsora is, ideje volt tehát levenni. A rádió és a televízió igen sok műsora, például az Össztűz, de leg­főképpen a 168 óra méte- lyezte négy éven keresztül a levegőt ebben az ország­ban, táplálva a népben a lemondást, a bizalmatlan­ságot, a reményvesztést, sajnos nagyon is eredmé­nyesen. Mester Ákos min­den szavából tüzelt a kor- mányellenesség és sajnos a magyarellenesség is. Ami az EMKE-aluljáró- beli pénzkunyerálást ille­ti, én is örömmel járulok hozzá Mester Ákos és tár­sai -segítéséhez, csak ma­radjanak távol a rádiótól. Közel 40 évi munka után 4 450 forinttal mentem nyugdíjba, mely a rend­szerváltozásig felment kö­rülbelül 5 ezer forintra. Ma 13 360 forintnál tar­tok, ki fogom bírni. Nem tudom, hogy az el­lenzékiek a mai napon hallgatták-e a kormány ál­tal „bekebelezett” rádió hí­reit. Tessék visszajátsza­ni! Legalább 70 százalék­ban az ellenzékieknek adott hangot. Szapulták is a rádiót és a kormányt. Sőt, még az ellenzék által feltüzelt külföldi hason­szőrűek is csatlakoztak hozzájuk. Szalisznyó Pál Cegléd megerősítette az állami kü­lönállás érzetét. Horvátor­szág belügyeit saját rendi gyűlésén hozott törvényei­vel intézte, amelyről köve­teket küldött a magyar ren­di gyűlésekre. A 30-as éve­kig eltekintve bizonyos val­lásügyi súrlódásoktól, ame­lyek Horvátországnak tisz­tán katolikus jellegéből ke­letkeztek, az anyaország és Horvátország viszonyát semmi sem zavarta. Még 1830-ban is a három hor­vát megye, Zágráb, Varasd és Kőrös, azt az utasítást adta követeinek, hogy kí­vánják a magyar nyelvnek, mint kötelező tantárgynak a bevezetését a horvát isko­lákba. Zágráb megye még­hozzá csak oly tanítók al­kalmazását tartotta megen­gedhetőnek, akik magya­rul is tudnak. f Folytatjuk) Az abonyi polgári iskola Abonyban már a múlt században, 1876-ban megnyílt a polgári fiúiskola, de nem községi vagy állami fenntartású volt, hanem magán­iskola. A község 1901-ben nyitotta meg a sa­ját működtetésében egy-egy tanárral a 38 fiú­nak és 28 lánynak az oktatását szolgáló pol­gárit. 1902-ben azonban államosították az is­kolát, ennek elsősorban a tanárok számának növekedésében volt kézzelfogható jele: im­már 5-5 pedagógus oktatott a polgáriban-Az államosítással kapcsolatban — feltehetően a későbbi építkezés céljára — telket vásárolt a község. Az eladó özvegy Márton Ádámné szü­letett Varga Terézia és leánya, Márton Borbá­la volt. A telket a.község négyszögölenként 2 korona 50 fillérért vette meg, összesen 7187 korona 50 fillért fizettek. Az 1902. április 9-én megkötött szerződés kimondta, hogy a telket a község a polgári iskolának vette meg, így „Abony község (erkölcsi testület) ugyan a tulajdonos, mindazonáltal az ingatlan kizárólag csakis az abonyi m. kir. állami polgá­ri iskola céljaira szolgálhat, mert ezt az ingat­lant a Nagyméltóságú M. Kir. Vallás- és Köz- oktatásügyi Minisztérium mindaddig korlátla­nul, háborítlanul használja, használni mindad­dig jogosult lesz, míg ezen a területen a köz­ség által ott emelendő' épületben állami jellegit polgári iskolát tart fenn ”. Ezért a község már a szerződésben hozzájárult, hogy a haszonélveze­ti jog „az abonyi m. kir. állami polgári iskoláit illesse. Pogány György

Next

/
Thumbnails
Contents