Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)

1994-03-04 / 53. szám

i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. MÁRCIUS 4., PÉNTEK 13 Harmat Béla, válaszlevele Vödrös .Attila főszerkesztő Pest Megyei Hírlap Mellékelten küldöm el írásomat és bízom a Levelünk jött rovat­ban történő közzététe­lében. Tájékoztatom arról, hogy mind az önök lapjában megje­lent hivatkozott cikket, mint az önhöz címzett levelemet az érdi újság következő, március 4-i számában megjelentetjük. A két cikkre — mivel ott is megjelenik egy hasonló tartal­mú nyilatkozat — együttesen válaszolok, és sajnálatosnak tartom, hogy munkatársuk a tények pontosítása érdekében nem keresett meg. A jövőben is készséggel ál­lok minden esetben lapjuk rön- delkezésére. Tisztelettel: Harmat Béla * Főszerkesztő úr írásai adnak nekem bátorítást, aki mindig érzékenyen reagál, ha újsá­gok, újságírók, politikusok (az ő szavával élve) hazud­nak. Mivel nem szeretném, ha a szellemiségében közismer­ten keresztény elkötelezettsé­gű Pest Megyei Hírlapot is ez a vád érné, a február 26-i számban megjelent Kárpótlá­si fórum Érden című, Harmat Béla megtiltotta volna felcí­mű íráshoz az alábbi észrevé­teleket fűzöm: A terem lefoglalása önké­nyes módon történt, miként ez már máskor is előfordult az MDF helyi szervezete ré­széről. Érdeklődésemre dr. Sepsey Tamás államtitkár hi­vatalának titkársága telefonon úgy tájékoztatott, hogy a kár­pótlási fórum a kampányhoz tartozó politikai rendezvény. (Ezt támasztják alá az esemé­nyen történtek is: pártzászló, propagandaanyagok stb.). A „házigazda” önmagát előtérbe állító politikai közszereplése is a pártrendezvény jellegére utal, ami valójában nem is baj! Sőt hirdetnie kellene: Em­berek, vegyetek észre! Én ezt akarom, s ezt akarja az én sze­retett pártom is! Nem kell ezt szégyellni, megtagadni. í M i re a kakas harmadszor megszó­lalt, Péter magába roskadt...) Sepsey államtitkár urat exp- resszlevélben értesítettem feb­ruár 17-én, miként Horváth Béla országgyűlési képviselő- jelölt kampányasszisztensét is, aki csütörtöktől hétfőig meg sem nézte a boríték tartal­mát. (Ezt P. T. telefonon elis­merte.) Hogy az írásnál marad­junk: egy kisebb teremből, három házzal odébb egy na­gyobb helyiségbe „szám­űztem” a hallgatóságot. Ha a szervezők egyszer is megtisz­telték volna a földrendező és a földkiadó bizottság korábbi rendezvényeit, tudhatták vol­na, hogy a két helyiség együt­tesen is kicsi lesz... A kárpót­lási témára a 400 fős mozite­rem is megtelik! Kelletlenül magyarázko­dom, pedig elegendő lenne le­másolni az Országos Válasz­tási Bizottság 1/1994. (II. 14.) számú elvi állásfoglalá­sát: „A többször módosított 1989. évi XXXIV. törvény 13. § (4) bekezdése szerint: »Állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgá­ló épületen, vagy azon belül plakátot elhelyezni tilos«, to­vábbá ugyanezen törvény 51. § (6) bekezdése kimondja: »Állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgá­ló épületben választási kam­pányt folytatni, választási gyűlést tartani tilos, kivéve az ötszáznál kevesebb lakosú községben, feltéve, hogy más közösségi célú épület nem áll rendelkezésre.«” Végezetül Tisztelt Főszer­kesztő Úr, bár a felcím lejá­rat — a helyieken kívül —, a megye lakosaitól nem várha­tó el, hogy név szerint is is- meijenek, s bővebben is tájé­kozottak legyenek, mondjuk az érdi közéletről. (Betekintésül mellékelten küldöm önnek e tárgyban ke­letkezett leveleimet, melyek­ből kitűnik: mit akartam és mit nem. Hogy megtiltottam volna, az még rosszindulattal sem állítható.) Miután mind a Pest Me­gyei Hírlap, mind az Érdi Új­ság Horváth Béla országgyű­lési képviselő nyilatkozatára alapozza állítását, szükséges­nek tartom megjegyezni, hogy a képviselői mentelmi HISTÓRIA Antalffy Gyula A magyar kocsi t rTTT Az egyes állo- V _L JT. mások élén a postamester áll. Állami hi­vatalnok fizetését aszerint kapja, hogy hány váltólo­vat tart. A nagyobb állomá­sokon három, a kisebbe­ken két postaló áll az uta­zók rendelkezésére. Első­sorban az udvar, a katona­ság meg az állami hivata­lok leveleit szállító postale­gények használják őket, akik a postamester alkal­mazottai és állandóan útra készen állnak. Az állomá­sok vezetője legtöbbször német, de a postalegények — akiknek jó lovasoknak kell lenniök — csaknem ki­vétel nélkül magyarok. Ru­hájukon a császár színeit viselik, címerét hordják. Esküvel fogadják meg, hogy gyorsan járnak, az 1600-as évek elejéről fenn­maradt magyar nyelvű es­kümintájuk így szól: „Én, N. Eskwzeöm Attranak, Fi­únak es zenth lelek Isten­nek tellies zenth Három- sághnak, és egy bizon örök Istennek, minden Zen­ieknek, hogy en az Posta- sagnak tisztiben, mellet én­nekem király Urunk eö Fe- ölséghe Magiar Comoraia Kegyelmesen adott, heü és szorgalmatos lészek, az eö Feölsighe Comora levelei­vel hiven és gyorsan iarok, és a hova parancholiak, oda megyek. Az Comora titkait, kik értésemre lez- nek, senkinek ki nem jelen­tem és mindenekben az en tiztem zerinth, iamborul es hiven veselem magomat. Erre Isten engem úgy segi- chen, telles z. Haromsagh egy bizon Isten.” A kitűnő lovas postalegények nyar­galnak is, ahogyan csak tudnak, illetve, ahogy az útviszonyok engedik. Na­ponta nyáron 7, télen pe­dig 6 mérföldet kötelesek lóháton megfutni, de ha sürgős levéllel járnak, egy német mérföldet (7,5 kilo­métert) meg kell tenniök egy óra alatt. Aki a saját futárját utaz­tatja a postalovakon, az ál- lomásonkint egy tallért fi­zet a váltott lovakért, a fu­tárt követő szolgának pe­dig, aki a következő állo­másról -a lovakat visszavi­szi, postánként 6-6 krajcár jár. A posta lován utazó magánemberek ugyaneny- nyit fizetnek. A postames­terek ugyanis mellékfoglal­kozásként szívesen foglal­koznak utasszállítással, s eleinte ez is jobbára lóhá­ton történik. A postavona­lakon váltott lovakkal ha­lad végig az utas, postale­gény kíséretében. Egy ilyen utazás Pozsonytól Bé- csig 3 forintba kerül, ami — tekintve, hogy a XVI. század derekán 12-13 fo­rintért egy negyedfű lovat lehet venni — meglehető­sen drága mulatság. Ké­sőbb a postamester az uta­zó saját kocsija elé is ad lo­vat. Az ilyen postai előfo­gatok igénybevételével is­mét lehet éjjel-nappal, szü­net nélkül, gyorsan haladni. Persze csak addig, amíg le nem züllenek a posták; vagyis az 1600-as évek ele­jéig. Ez idő tájt a postames­terek nem kapják meg ren­desen fizetésüket, hát elad­ják lovaikat, szélnek eresz­tik legényeiket. Az addig meglehetősen pontosan közlekedő kocsiposta telje­sen megbízhatatlanná vá­lik. Míg azelőtt Bécsből Kassára három nap alatt el­jutott a posta, addig 1600 körül már nyolc napra van szükség ugyanez út megté­telére. Néhány évvel ké­sőbb aztán Bocskai hajdúi tökéletesen elpusztítják a „német postát”, és csak 1662-ben, Bornemissza Pé­ter magyarországi főposta­mestersége idején áll újra helyre a rend, indul meg is­mét a rendszeres forgalom Pozsony—Kassa—Szatmár között. A királyi Magyaror­szágnak ezen az egyetlen főútvonalán — amely to­vábbra is a Kárpátok íve alatt halad, Kassa után pe­dig Szína, Vilmány, Tálya, Bodrogkeresztúr, Tokaj, Kálló, Nyírbátor, Majtény állomásokat követi — újra megindul a személyforga­lom lovon, kocsin egy­aránt. Már tudniillik, ha az utazó magával viszi a ko­csiját, és a postától csak váltólovakat igényel. Akad ugyan élelmes postames­ter, aki ha kell, jó pénzért kocsiról is gondoskodik. A posták utazás céljára való igénybevételének fel­tételeit, és a postamesterek által szedhető díjakat 11. Ferdinand 1626. évi páten­se szabja meg. A rendtar­tás első pontja szerint a postamester alkalmatossá­got csak annak adhat, aki a királyi udvartól, vagy a postaállomás szerint illeté­kes főkapitánytól útlevelet tud felmutatni. Az ilyen utasnak aztán, mielőtt a posta lovára fölszáll, ki kell fizetnie 1 forintot, ha pedig kocsival van, szemé­lyenként vagy lovanként —- attól függően, hogy me­lyik több — még egy-egy forintot. Egy lovat csak könnyű kocsi elé foghat­nak az utazók, nehéz ko­csik továbbvitelét pedig egyáltalán nem vállalja a posta. Aki kocsival érke­zik, nem követelheti a pos­tamestertől, hogy fogatát feltétlenül tovább vigye, esetleg meg kell elégednie egy hátaslóval. Ilyesfajta „átszállásokkal” számolnia kell annak, aki a XVII. szá­zadban vállalja az utazást. Akár nyeregben, akár a posta váltólovával kocsija előtt, csak mértéktartással haladhat tovább az utas, a postaló meghajszolása ugyanis erősen tiltott cse­lekmény. Ha sebes hajtás miatt kidőlne a paripa, az utazó köteles megfizetni az árát a postának. Pogy- gyászt 50 fontig — kb. 28 kilóig — szállíthat a posta­mester, ha valaki nagyobb bagázsiával jár, legfeljebb a postakocsis jó lepénzelé- sével vitetheti tovább. A rendes pöstavonalról nem szabad letérni senki kíván­ságára, állomásról állomás­ra mehet csak az utas. A környéken lakó urasággal persze mindig kivételt te­het a postamester... Az ő kocsiját a postaúton kívül eső birtokára is elviheti, ha miatta a „szolgálat érdeke” nem szenved kárt. * E rendtartás szerint folyik a lóháti és a kocsiközleke­dés az 1600-as évek posta­vonalain, de általánossá nem válhat a postán való utazás, mert nagyon drága, csak a jó pénzűek tudják megfizetni. Ha csupán egy lóval utazik is az ember, Pozsony és Kassa között huszonhárom állomáson kell egy-egy forintot lead­nia, Kassától tovább Szat- márig pedig még tizenegy alkalommal kell váltólovat jog tudomásom szerint nem hatalmazza fel valótlanságok teijesztésére, mert erre (mi­ként Ön, úgy) én is érzéke­nyen reagálok. Bízom abban, hogy leve­lemmel hozzájárultam ahhoz, hogy a Pest Megyei Hírlap ne keveredjen (az ön szavá­val élve) hazugságba. Harmat Béla polgármester Érd Ki sértett jogot? X Nemrég egy disszo- ! náns jelenségre fi- \ gyeltem fel a parla- ment téli ülésszaká­nak egyik munkanapján. Dé­nes János MIÉP-es képviselő felszólalásában elítélte Kon- rád György és Eörsi István nyilatkozatait, melyekkel az össznemzeti érdekeket sértet­ték a ZDF német televíziós műsorban. Szabad György házelnök úr rárivallt az 1956-os forradalom és sza­badságharc tevékeny résztve­vőjére, sokat szenvedett üldö­zöttjére, hogy „felszólalásá­val személyi jogokat sért”. Megrökönyödve kérdezem Szabad György úrtól, hogy a fent nevezettek, a magyar nem­zetet lefasisztázva, a magyar jobboldal kiirtásának elmaradá­sát számon kérve a pártállam­tól — nem követtek-e el sze­mélyiségi jogsértést, sokkal na­gyobb mértékben? Az esti televíziós hírműsor­ból még megtudhattuk, hogy az SZDSZ padsoraiból súlyo­san sértő kiszólás is illette Dé­nes János képviselő urat. Nem akarom ismételni, de életkorá­ra és szellemi képességeire vo­natkoztatva szólt az ige... Még Pető Iván vastag sze­möldöke sem rándult össze, miként Kuncze Gábor is néma maradt. Sajnos Szabad György sem hallott semmit, hogy Dénes Já­nos személyiségi jogainak vé­delmében rendre intette volna a közbeszólót. így pedig a parlamenti jegy­zőkönyvben csak annak lesz nyoma, hogy Dénes János „személyiségi jogokat sér­tett”... Brezovich Károly Vác bérelnie, mivel azonban mégis csak ez a leggyor­sabb módja a helyváltozta­tásnak, aki sürgős dolog­ban jár, megfizeti a borsos postaköltséget. Pozsony­ból a Borsod megyei Szendrőre 1671-ben tíz nap alatt vergődik el saját kocsiján az országgyűlés követe, a postán utazó ud­vari futárok ennyi idő alatt Bécsből Erdélybe lejut­nak. A XVII. század dere­kán Bornemissza főposta­mestersége idején pontos és gyors a közlekedés. Lászlóffy Pál, III. Ferdi- nándnak Rákóczi György­höz küldött követe 1642-ben tizenegy nap alatt megteszi a Bécs—Ma­rosvásárhely közti utat, pe­dig csak Tokajig használ postát, onnan a hajdúváro­sok ekhós kocsiján halad tovább. Lászlóffy 1642. au­gusztus 10-én délután 4 óra körül indul el Bécsből, és éjjel 11 órakor Oroszvá­ron van. Másnap, 11-én a réven átmegy Pozsonyba, a magyar kamarától fölve-' szi az útiköltséget, s dél­után 4 órakor elindul nagy útjára. Éjjel 10 óra tájban a Nyitra megyei Semptére ér, itt meghál, s 12-én dél­előtt 10 óra után továbbin­dulva aznap öt postát ha­lad. ( Folytatjuk) Vác orvosa, Argenti Döme 1838- március 4-i ülésén a püspöki Vác tanácsa a vá­rosi orvos és főorvos illetményéről döntött. Feltehető­en ekkor hagyta jóvá a város szülöttének, Argenti Dö­mének kinevezését. Argenti Döme a múlt század egyik leghíresebb magyar orvosa volt. Igaz, az álta­la képviselt gyógyászati iskolát kortársai is erősen vitatták. A homeopátia — vagy hogyan magyarul nevezték: „Itasonszeni gyógyászat”— elméletének kidolgozója Hahnemann német orvos volt. Felfogá­sa szerint a betegség a tünetek összessége; ha sike­rül megszüntetni a tüneteket, a beteg is meggyó­gyul. A kezelést olyan gyógyszerekkel kell végezni, amelyek az egészséges szervezetben ugynazokat a tüneteket okozzák, mint a betegnél. Hasonlót a ha­sonlóval! — volt jelmondatuk. Nagy hátránya volt az irányzatnak — és az orvosok tekintélyes része ezért nem fogadta el —hogy mellőzte a beteg rész­letes diagnóziást, a páciens megtekintéséből, a rög­tön érzékelhető jelekből pillanatok alatt eldönthető^ nek vélte a javasolt gyógykúrát. Argenti 1847-ben jelentette be meg nagy összefoglaló könyvét a home­opátiáról, mellyel nagy hírnevet szerzett magának itthon és külföldön. Sok híres beteget — többek kö­zött Madách Imrét — kezeU. Argenti különcségei­ről sok anekdota keringett a maga korában, de gyógymódja az 1870-es évekre lassan elfelejtődött. Vác városa azonban híres szülöttét és orvosát meg­becsülte, ott is halt meg hosszú élet után, 84 éves ko­rában. Pogány György

Next

/
Thumbnails
Contents