Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-30 / 74. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1994. MÁRCIUS 30., SZERDA Megszületett Majosháza falucímere Adnak itt magukra az emberek Címert és zászlót alapított Majosháza képviselű-tes- tiilete, s a falu jelképeit a hősök emlékművénél rendezett március 15-ei ünnepségen avatták fel. Az eseményen az alig valamivel több mint ezer lakosból körülbelül százan-százhúszan vettek részt, ami egyes vélekedések szerint tisztes szám. Mint hírlik, mostanában nemzeti ünnepen ennyien nem voltak jelen, a nagyobb érdeklődés tehát valószínűleg a címernek, a zászlónak köszönhető. S talán az sem volt hatástalan, hogy az önkormányzat minden portára eljuttatott meghívót, azonkívül pedig hatalmas plakátokon tette közhírré az eseményt. Szóval szép volt az idei március 15-e, s remélhetőleg emlékezetes marad. Bár — ki tudja, furcsák manapság az emberek. Baloghné Ombódi Rózsa iskolaigazgató: A majosházai gyerekek ismerik és szeretik szőkébb hazájukat Azt ne higgyem — mondja László. József polgármester, hogy az ünnepély után odament hozzá valaki is, hogy na, polgármester úr, gratulálunk ezekért a jelképekért. Nem köszönetét várt volna érte, dehogy, mert hát honnan is tudhatnák az emberek, hogy mit talpalt érte, míg minden összejött; csupán csak egy jó szót, az örömnek akár csak a legkisebb jelét. Nem, megvolt az avatás, aztán szépen mindenki hazament. De így van ez Majoshá- zán mással is. A vízvezeték, a gázhálózat kiépítését, a tele- fonbővítést is úgy vették tudomásul az emberek, mint ami természetes. Lehet, hogy nekik van igazuk. Mindez már régen természetes kellett volna legyen. A hibákat inkább szóvá teszik. Hogy késett valahol a gázbekötés, meg hogy az utca sáros, gödrös maradt. Mondhatja a polgármester minden fórumon: emberek, ha otthon kifestenek, gyönyörű lesz a lakás, de az asszonyok utána egy hétig takarítanak! Meg hogy ha a csatornahálózat is a földbe kerül, azt követően lehet — szabad — az utakat aszfalttal borítani... Mindezzel együtt László József polgármester boldog és többé-kevésbé elégedett, mert a faluja gyarapodik. S hiszi, hogy végül is így vannak ezzel a majosháziak is. László József: Ünnepeken a hősök emlékművénél fújja a szél, hétköznapokon a modern házasságkötő terem falát díszíti az új, címeres faluzászló Mert máskülönben igencsak adnak magukra itt az emberek. A rendszerváltozás első és legfontosabb jele volt például, hogy elvált Dunavar- sánytól és Délegyházától, visz- szaszerezte önállóságát, önálló elöljáróságát a település. Tanult és felelős képviselőket választott, önkormányzatot létesített, és elég sokat áldozott arra is, hogy romos községházája ismét szép és a nagy múltú faluhoz méltó legyen. Igaz, voltak, akik — erre is — azt mondták: minek! Csakhogy a községháza olyan, mint a lakásban az előszoba. Ha vendég, látogató jön, először oda tér be, s arról ítélkezik. S Majosházán van forgalom. A református parókiának gyümölcsözőek a holland kapcsolatai, amerikai érdekeltséggel tervezik a szennyvíztisztítót, a Duna- parti üdülőtelepen pedig nyaranta annyi az „idegen”, mint a faluban a törzslakos. A lovas címerrel díszített új faluzászló egy példánya az iskola birtokában van. Büszkék rá a gyerekek, büszke rá az igazgató. — Múlt századi motívumokat őriz a címer, szép, fehér selyem a zászló, nemesen egyszerű, elegáns — mondja csendes szóval Baloghné Ombódi Rózsa, ki Majosházán csaknem negyedszázada tanít, az iskolát pedig megbízottként egy éve vezeti. Kell a gyerekeknek és a szülőknek is a jelkép, amely felidézi az évszázadokra visz- szanyúló múlt értékeit, önbizalmat ad, s puszta jelenlétével is hazaszeretetre, falusze- retetre nevel. A hazaszeretetre, a honismeretre nevelés különben Majosházán természetes része az iskolai oktatásnak, de talán egy kicsit jobban és másként, mint a többi faluban. S ebben a véletlennek is szerepe van. Az igazgatónő pár éve tanított, itt, amikor a helyi politika programként adta ki a kapcsolat felvételét a faluban nyugvó szovjet katonák hozzátartozóival. A pedagógusok akkor úgy gondolták, Majosháza történetének megismertetésével tesznek e feladatnak kegyelettel eleget. Véletlenül volt közöttük, aki a levéltárakban, régi okiratokban szívesen búvárkodott, az ő tanulmányát Baloghné Om- bódi Rózsa, mint oroszszakos tanár fordította le. Az igazgatónő más módon is elkötelezett lokálpatrióta lett Majosházán, csakhamar. Tudós nyelvészek az idő tájt határozták el egy országos program keretében, hogy mentve amíg menthető, összegyűjtik, összeíratják a dűlőneveket. Élnek még öregek, akik emlékezetükben eredeti állapotában őrzik a határt, s a mesgyék, kutak, tanyák, dombok nevei eleink életéről, munkájáról, öröméről és bánatáról vallanak. Nos, Majosházán e fáradságos, sziszifuszi, de roppant izgalmas gyűjtőmunkára Baloghné Ombódi Rózsa vállalkozott, Pirothné Érsek Ibolyával, kolléganőjével, volt tanítványával, aki most az önkormányzatban képviselő. Ezt követően már csak egy „lépés” volt, hogy Baloghné a magyar nyelvből egyetemi diploma- munkaként a majosházi ragadványneveket írja meg. Ezek után nincs azon csodálkozni való, hogy pár éve egyik tanítványuk a magyar szaktárgyi versenyen a majo- si dűlőnevekkel ért el helyi és megyei sikert, hogy az ötödikesek évről évre dolgozatírás közben elereszthetik képzeletüket: hogyan is születhetett Majosháza neve, s hogy becses ereklyeként őrzik a falu zászlaját. Kis Gábor alpolgármester ide nősült, tizenegy éve költözött Majosházára, eredetileg ráckevei. Nagyapja az utolsó vízimolnárok egyike volt. Szereti, megszerette ezt a kis falut, de úgy, hogy Ráckevét nem feledheti. Végzettségét tekintve villamosmérnök, most vállalkozó, kft.-vezető, reklámtáblákat gyárt és telepít. S csendesebb időkben embereivel Majosházát építgeti, ezekben a napokban a templom melletti iskola kerítése van soron. Az önkormányzat pénzügyi ellenőrző bizottságának a vezetője is, így pontosan tisztában van a falu pénzügyeivel. A pénz pedig roppant kevés, s hogy két-három év alatt több tízmillió forint értékkel gyarapodott a település, az döntő mértékben az itt lakók érdeme. Ami hát mégiscsak azt bizonyítja, hogy szeretik falujukat. Lehet, hogy szavakban ezt ki nem mondják, az elmúlt évtizedek során bizalmatlanok, magukba fordulók lettek az emberek, de a dolgukat teszik. Az is bizonyos: az itt élők többsége — legyen az tősgyökeres vagy betelepült — valahol legbelül büszke arra, hogy majosházai. Ha dicsekvők lennének, volna miért s mivel. Példa erre, ahogyan megváltoztatták két éve a Lenin és a Gagarin utca nevét. Az előbbit a múlt században élt Maller Mihály nagytiszteletű úrról, a templom építtetőjéről nevezték el, a Gagarin utcából pedig Vass Sándor utca lett. Vass Sándor egykor az iskola nagy tudású, tiszta erkölcsű igazgatója volt. őrzi az emlékezet, hogy a tehetséges szegény gyermekeket karolta fel, az ünnepélyeken velük szavalta- tott... Volt itt erkölcs, rend, tartás évszázadokig. Ma? Éledezik. S ha szunnyad, ébreszt- getni kell. Az alpolgármester például azt mondja, az új falucímerről kitűzőt, matricát rendelt az önkormányzat, vigye haza, őrizze, alkalomadtán viselje, aki úgy érzi, Ma- josházához köze van. Egy régi, háború előtti képeslapot is őriznek, rajta a községháza, egy parasztház és a hajóállomás látható. Most szeretnék ugyanezekkel az épületekkel újra elkészíttetni a lapot, de rajta ott lesz már a címer is! Terv, hogy emléklapot csináltatnak, száz darab számozott példányban, a 15-ei zászlóavató ünnepségről, s a mai képviselők saját kezű aláírása teszi értékesebbé ezt az emléket, a ma emberének, s az utókor számára. Ugyancsak az elképzelések között szerepel egy 1995-ös majosházai naptár vagy kalendárium összeállítása, s várhatóan már áprilisban megvalósul László József polgármester régi álma, saját újságja lesz a falunak. Minek? Hogy adja a híreket pontosan tovább, hirdesse mind a háromszáznyolcvan portán, hogy élnek, s egy tiszta, virágos, igényes szűkebb pátriáért cselekszenek itt az emberek. Még remélhetően az ön- kormányzati választások előtt elkészül, s kiadásra kerül vékony, karcsú kis kötetben Majosháza históriája is. Benne lesz a régmúlt és a mai történelem. Azt mondja Kis Gábor alpolgármester, akiről lám, kiderül, nem csak a szürke számok embere: a ma történelmét mi írjuk, ha igaz. Deregán Gábor Szűkebb hazánk kincse A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata Majosháza (középkori nevén Májnsháza) települése a török uralom alatt elpusztult. A XVIII. század elején kezdett újratelepülni, de Rákóczi szabadságharcának ismét áldozatul esett, és ezért még 1727-ben is pusztaként említik az oklevelek. Bár a helységben a Halász, család is birtokos volt, mely a megyében számos kastélyt és kúriát épített, különös módon itt, Majosházán — ahol 1848-ig bírta a községhez tartozó 198 katasztrális hold nagyságú Ordasháza pusztát — nem építkezett. fgy az 1770-től újra benépesült község fejlődését egyik földbirtokos sem támogatta, a Jeszenszky család sem, amely 1860-ig volt a település földesura. A teljesen saját erejére támaszkodó színtiszta magyar, református község életét több természeti csapás is nehezítette: 1876-ban árvíz pusztította, 1883-ban pedig tűzvész sújtotta. Református temploma építésére (vagy újjáépítésére) 1891-ben került sor. A ma több mint százéves templom a mérsékelt eklektikus stílus szerény, de kiegyensúlyozott példánya, amely inkább csak építési idejét tekintve sorolható az eklektikus építészet körébe. Fegyelmezett tömeghatása a klasz- szicizmust idézi a homlokzati tornya elé épített, plasztikusan erősen kiemelt, oszlopos kapuzatával. Hangsúlyosan tagolt főpárkánya fölött emelkedő, hasáb alakú tornya, a nyugodt vonalú, szép toronysisakjával kitűnően beleillik az utcaképbe; a minden hivalkodás nélküli, csaknem egyenlő ereszmagasságú öreg házak sorába. Ennek az utcaképnek valahogy bizalmat keltő jellege van. Valami humánus fegyelmezettség árad belőle, amit érdemes volna megőrizni a jövőben is, nehogy egy han- goskodóan „szép” épület tetszetős formáival vagy méretével túlharsogja e csendes összhangot. Pamer Nóra A tízperc eltelt, véget ért a szünet A szerző felvételei
