Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-24 / 69. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. MÁRCIUS 24;, CSÜTÖRTÖK A népi iparművészet mai állapotáról Beszélgetés Halász Péterrel, a Magyar Művelődési Intézet igazgatójával A népi iparművészeiről beszélgettünk minap Halász Péterrel, a Magyar Művelődési intézet igazgatójával. Az 1991. december 31-én megszűnt Népi Iparművészeti Tanács jogutódjaként a Magyar Művelődési Intézet keretein belül működik a népi iparművészeti osztály. A népi iparművészetet a művészet „mostohagyermekeként” emlegetik. — A szocialista rendszerben létrejött szövetkezeteket számíthatjuk e sajátos művészeti ág „bölcsőjéül”? Vajon most — 1994-ben —, amikor szinte teljesen megszűnt a szövetkezeti háttér, milyen állapotban van a népi iparművészet? — kérdeztem. — Itt, a Magyar Művelődési Intézetben nem kedveljük a „népi iparművészet” kifejezést, hanem élő népművészetnek mondjuk. De ez az előbbi az elfogadott fogalom, nincs mit tenni ellene. „Népi iparművészeti” kiállításokat rendezünk, „népi iparművészeti” osztályt működtetünk, és a jogelődtől — s az elnevezést a Népi Iparművészeti TanácsSz. Nagy István: Butella (cserép) tói is át kellett venni, hogy meglegyen a jogfolytonosság, az embléma. Szövetkezet és népművészet A népi iparművészet az elmúlt évtizedekben valóban a szövetkezeti mozgalom „terméke” volt, az éltette. Szocialista „találmány”. Voltak népművészek, akiket a saját termelőeszközeikkel betereltek a szövetkezetekbe, ami valamiféle garanciát nyújtott portékáik értékesítésére, de ugyanakkor meglehetősen kordában is tartották őket. Hogy ez aztán milyen sokat ártott a népi iparművészetnek, erről hosszasan lehetne beszélni... Példaként szoktam emlegetni Kis Jankó Bori mezőkövesdi mintaíró és himzőasszonyról elnevezett mezőkövesdi Népművészeti HSZ esetét. Miután áruvá vált a népi iparművészeti termék, olyannyira elsilányí- totta, leegyszerűsítette az egészet, hogy amíg a névadó — Kis Jankó Bori — száz- egynéhány pávaszemes motívumot tudott fejből lerajzolni, addig a háziipari szövetkezet -— mivel árut termelt — azon volt, hogy egységnyi idő alatt minél több pávaszemes, rózsás motívumot tudjon „termelni” (ha jól emlékszem, 16-ra redukálta a motívumok számát). Ez a folyamat nem használt a népi iparművészetnek. 1991 decemberében a minisztérium ránk bízta, hogy mit tartunk meg a korábbi NIT-tevékenységből mint jót, fontosat, és mi az, amit „lefaragunk” róla, föladunk, nem visszük tovább. Nos, hogy a „mennyasszony” minden hozomány nélkül jött hozzánk! Még a munkabéreket, a fenntartási költségünket sem kaptuk meg. A következő lehetőségeket kellett végiggondolnunk: az effajta márkázási, zsűrizési munka hallatlanul fontos, hiszen ez garantálja a színvonalat, s ez valamelyest meg tudja akadályozni azt a mérhetetlen giccsesedési folyamatot, ami a piacra termelésre vezethető vissza, és ami világjelenségnek is mondható. Zsűrizés a giccs ellen A zsűrizést a művészek egy része igényli, hiszen szakmailag számukra ez biztonságot jelent, mert amikor alkotásaikat szakemberek zsűrizik, egyben véleményt is Serényi László: Doboz (kerámia) nyilvánítanak az alkotó teljesítményéről. Tehát a zsűrizést mindenféleképpen folytatnunk kell. De ugyanakkor a márkának — a népi iparművészeti pávácskának — is becsületet kellett szerezni! E téren csak az első lépéseket sikerült megtennünk. Eddig a hímző behozta a térítőjét, amely — teszem azt —- elnyerte a zsűri tetszését; megkérdezték az alkotótól, mennyit akar ebből készíteni, és — mondjuk — kiadott ötven márkajegyet. Ezután a művész lelkiismeretére bízatott, hogy a további 49 térítőt ugyanezzel az igényességgel, motívumvi- lággal, kompozícióval, minőséggel készíti-e el, vagy pedig mást, silányabbat csinál, de ráteszi a márkajegyet. Eddig még nem sikerült kitalálnunk. hogyan lehetne védekezni a márkázott „termék” minőségromlása ellen. Ha lenne kézműveskamara, amely — a régi céhek mintájára — a minőség védelmét szolgálhatná, az onnan való kikerülés szankcionáló szerepet kapna. Valamikor ha egy céhbeli kontármunkát végzett, kirakták a céhből. Most viszont, amikor a zsűrizett népi iparművészeti termék 10 százalékot, a zsűrizetlen pedig 25 százalékot adózik, nem biztos, hogy e különbség megéri az alkotónak, hogy a NIT által zsűrizett és márkázott terméket állítson elő (lásd: reptéri népművészeti boltok vagy a Vár-béli árusok két- ségbeejtően silány termékei), ahol a forgalom nagysága és a ráfordítás csekélysége bőven fedezi azt, hogy hátrányosabban adózik. Ez az egyik oldala az említett problémának. A másik pedig az, hogy általában lecsökkent a kereslet. Nyilvánvaló, nehezebb gazdasági helyzetben az emberek kevésbé vásárolnak díszpámát, faragott széket, illetve szűkül az a vásárlóréteg, amelyik népi iparművészeti alkotásokat vesz. És aki veszi, az a „legfrissebben” meggazdagodott réteg, amely nem biztos, hogy értékeli és igényli a minőséget. Csali az expó horgán? — Vajon az expó nyújt-e perspektívát a népi iparművészeknek? — Ez ügyben aggályaink vannak. Az expópályázatok Páva-embléma, a zsűrizett termék „védjegye” elbírálása során azt tapasztaltuk, hogy ott a népművészet, a népi iparművészet és egyáltalán a néphagyomány „csali a horgon”! Az expóra való felkészülésbe szinte mindenhol szerepeltetnek egy kis népművészetet. Még elképzelni is szörnyű, hogy amikor a külföldit elviszik majd a tizenhetedik fonóba, lakodalomba, mulatságba, mit fog az magában gondolni rólunk!? Szakértői tevékenységem során mindig hangsúlyozom, hogy a helyi specialisták mutassák be azt, ami a sajátos helyi hagyományokhoz kötődik. Abba nem tudunk beleszólni, hogy az adott településen hogyan készüljenek fel az expóra, de abba igen, hogy az expó területén olyan népművészeti alkotásokat lehessen árusítani, amelyek bizonyos színvonalat képviselnek. És nekünk ebben — a mérce megjelölésében — lehet meghatározó ^szerepünk. Az expó területén olyan árusítási lehetőségeket szeretnénk teremteni a színvonalas népi iparművészek számára, amely előnyös lesz számunkra. Sári Katalin A szegediek előadása A táncban megtisztulunk valahányan A Requiem egyik jelenete — néma metaforikus kép A Magyar Táncpanoráma ’94 gazdag programsorozatából — amely a Budapesti Tavaszi Fesztivál része — nemrég a Szegedi Kortárs Balett műsora volt látható. A korábban már sok sikert aratott Szegedi Balettet Imre Zoltán alapította. A táncosok különböző, Nyugaton már elterjedt modem technikákat ismertek meg, és számos külföldi koreográfus, így például Bemd Schindowski, Bertrand d'At készített számukra koreográfiát. Az együttes nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is (többek közt Luxemburgban, Tel-Avivban, Sira- cusában, Drezdában) sikerrel szerepelt az elmúlt években. 1993 nyarán Pataki András és Juronics Tamás vette át az együttes vezetését. Mindketten évek óta a Szegedi Balett táncosai. Juronics Tamás koreográfusként is dolgozik, mint ahogy a tegnap bemutatott „Requiem” koreográfusa, Roberto Galvan mellett a darab koreográfusasszisztense. Roberto Galvan a következőket mondta a bemutató előtt: „Mozart Requiemje arra inspirál engem, hogy az élet hatalmas erejét ábrázoljam, megalkossam a szerelem, a fájdalom és a remény képeit. Abban bízom, hogy egyszer azt a rettenetes vírust, amit AIDS-nek neveznek, nem fogják többé felhasználni szexuális megkülönböztetésre, és a fiatalabb generációk nem fognak úgy gondolni a szerelemre, mint valami járványos betegségre. Tiszta vízben megmosdatott, megtisztult testeket képzelek el; azt gondolom, hogy az én vízióm új erőt képes adni az ifjúságnak, s új kezdetet jelenthet a számukra.” Az előadás gyönyörű metaforikus képekben megfogalmazva taglalja az élet-halál kérdését. Felemelő pil- lantai a zene nélkül, csupán a mozgás, a tánc eszközeivel bemutatott drámai helyzetek, például a szerelmesek búcsúja a halál előtt. A táncosok csodálatos köny- nyedséggel, precizitással, átütő művészi erővel jelenítik meg ezeket a képeket. Az előadás során végig „együtt vannak”, a szólókban is szerves egységet alkotva. Molnár Zsuzsa jelmezei és díszlete — a földre szórt falevelek az elmúlás jelképeként, a magas mozdítható emelvény, amely számos lehetőséget kínál a drámai helyzetek bemutatására, a boldogságot, megtisztulást jelképező arany háttér mind remekül illeszkedik a darab mondanivalójához. Amikor már azt gondolnánk, hogy a művészi élmény tovább nem fokozható, akkor elered a színpadon az „eső”, és mi megtisztulunk mindannyian. (juhász) Marosvásárhelyi irodalmi est író-olvasó találkozót tartottak Marosvásárhelyén 1994. március 19-én a helyi színház kistermében — neves írók, költők részvételével. Magyarországról többek között Lakatos Menyhért író és Nagy Gusztáv költő-újságíró adott ízelítőt a cigány irodalomból, valamint a magyar klasszikusok műveiből. A magyarországi vendégeket Gálfalvi György, a Látó című irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese hívta meg, hogy a Magyarországon élő cigányok kultúrá- ját-irodalmát részletesebben megismerhessék az erdélyiek. Az író-olvasó találkozón Kilyén Ilka színművésznő az 1989-es forradalom eseményeivel kapcsolatos alkotásokból válogatott, az erdélyi magyar és cigány kisebbségek kapcsolatát ecsetelte Ne féljetek, magyarok, itt vannak a cigányok! címszó alatt. Ezt követően a két anyaországi meghívott olvasott fel saját műveiből és műfordításaiból. Lakatos Menyhért hangsúlyozta, hogy egy írónak nemcsak az irodalomban, hanem a politikai életben is otthon kell éreznie magát. Megjegyezte: a kormánynak nemcsak a cigány kultúrát kellene istápolnia, hanem szociális szempontból is segítenie kellene a cigányságot. A találkozó könyvdedikálással zárult. F. Z. Dóczy Péter verspódiuma Pilinszky János költő műveiből válogatott összeállítást mutat be ma este 8 órától Dóczy Péter színművész — Vesztőhely télen címmel az I. kerületi, Bem rakpart 6. szám alatti művelődési házban. A művész március 28-án, hétfőn Szilágyi Domokos kényszerleszállásai címmel lép pódiumra az Andrássy úti Kolibri Pincében. Az erdélyi magyar irodalom kiemelkedő alakjának versei szintén este 8 órától hallhatók. Fóti Requiem Francia művészek Szentendrén Liszt Ferenc Requiem című zeneművét adja elő a Tabán Férfikórus március 27-én, virágvasárnap délután hét órai kezdettel a fóti műemlék templomban. Közreműködik Teleki Miklós orgonaművész, vezényel Tóth András. Francoise Jeannin, Alain Buhot, Serge Reggiani és Jean-Luc Panek kortárs francia festőművészek és Jean- Pierre Bűnei, valamint Larry Mac-Laughlin szobrászművészek kiállítását nyitja meg Francoise Allaire, a francia nagykövetség kulturális tanácsosa március 25-én, holnap délután 4 órakor a Szentendrei Képtárban.
