Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-23 / 68. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. MÁRCIUS 23., SZERDA 13 Politikai álarcosbál Elmúlt a farsang — a népi vigasság ideje —, ám tombol a politikai „álarcosbál”. A maszkok azonban lényegesen eltérnek a farsangkor megszokottaktól. Egyáltalán nem félelmetesek, ijesztők, sőt kimondottan biza- lomgerjesztőek, szelídek: bárányok, galambok, bőségszarut ígérgető angyalok. Ám az álarcosok — a „rendszerváltáskor” megfordított — liberál-bolsevik köpönyege alól ki-kitűnik egy-egy ördögpata, farkasköröm, keselyűcsőr. így vonulnak negédesen egyik'előadóteremből a másik előadóterembe. A „családi kör” tapsol nekik. Az álarcosok tulajdonképpen nem is „családjuknak beszélnek — ez valóban csak „körítés” —, hanem a médiákon keresztül a társadalomnak. Az egyik „gerlice” — akinek szárnya alól kilátszik a pufajka (a hozzáillő felszereléssel: géppisztoly, gumibot) — szabadságot ígér. Ez a szó nekik köszöntés volt 45 évig. Az akkori magyar — akasztófahumorral — bilincselésre összetett csuklóval felelt rá. Nem is tudom, miért hiányolják most az elvtársak a szabadságot. A sortüzek miatt még mindig szabadon járkálhatnak, vállalati - igazgatóik milliós prémiumokat vettek fel a négy év alatt, átmentették a kft-kbe a proletárokból kipréselt vagyonokat, a bíróságok, ügyészségek székeiben még mindig ott ülnek embereik. Semmi más dolguk nincs, mint a felhalmozott adósságukat nyögő magyarságot lázítani és — ezt is szabadon tehetik! „Felvállalják a dolgozók érdekvédelmét” — másodállásban, közel miniszteri fizetésért! Nagy toleranciájukban egyes tagjaik — a remélt győztes választásokra gondolva — akasztással fenyegetik a másként gondolkodókat. Ugyan miért ez a „re- vans”-szellem, mikor egy újjal sem nyúlt hozzájuk senki. Pedig meg voltak szep- penve, mert azt hitték, hogy most a „fogat-fogért” kora következik. De hát ez a koalíció nem iratkozott fel a vérgőzös terrorrendszerek sorába, hanem nekifeszült és próbálta a magyarság bal- sorsos szekerét kihúzni a kátyúból. Történelmi távlatban — ahova nem hallatszik már a percemberkék hazug rikácsolása — másként fognak kései utódaink ítélkezni. A jelenlegi igazak most sem zúgolódnak, csak a haza további szolgálatát ígérik és most is ezt teszik. A hamisnyelvű álarcos farsangolók nyomában azonban a magyar nemzetre újabb „nagyböjt” következhet. Cséplő István Kismaros Kik tették ránk a terheket? A rádióban, a Vasárnapi Újságban elmondták, hogy adósságunk évi kamatának és törlesztésének összege a ’90-es években 3-4 milliárd dollár között van évente. Ezt kell tehát minden évben a bankároknak kifizetni. Mekkora ez az összeg? Hogyan lehetne ezt az átlag olvasóval érzékeltetni? Mit jelent ez egy család számára? Mit egy nyugdíjasnak? Vegyük csak az alacsonyabb összeget. Hárommil- liárd dollárt fizet ki az ország évente. Ezt adóban és egyéb elvonásban a lakosságtól kell minden évben elvenni. Mennyi esik egy-egy lakosra? Számítsunk be a csecsemőtől a nyugdíjasig mindenkit. Kerekítve," az ország lakossága 1Ö millió állampolgár. Elvégezve az osztást (3 milliárd osztva 10 millióval), az eredmény: 300 dollárt fizet visz- sza évente minden állampolgár a bankároknak. Mai átszámítással az éves visszafizetés 30.000 Ft/fő. Tehát egy átlagos négytagú magyar család 120.000 Ft-ot fizet ki évente. Minden ember, munka- nélkülitől a nyugdíjasig, 30 000 forinttal többet kaphatna a mai nehéz gazdasági helyzetben is, ha nem volna az adósságtörlesztés. S ezt az óriási terhet a lakosságnak még évekig kell viselnie. Türelmesen vagy lázadozva. Kik rakták ezt a terhet az ország nyakára? Az MSZMP vezető szakértői. S ma ismét ezek az okosok akarják a kormányzást a kezükbe venni. Mit tudnak ők? Ismét kölcsönöket felvenni. Erről az ígéretek közt nem beszélnek. Kiss András Budapest Hangverseny a szegények javára § Veresegyház szülöttje és lakója is a zenei tehetségeket felsorakoztató Ella család fiatalabb tagja, Ella Péter csembalóművész, aki községéhez és egyházához való ragaszkodásának kifejezéséül nemzeti ünnepeink előtt a templomokban HISTÓRIA A Nyúzóvölgyi per Mottó: „Egyetlen beismerő' vallomásra építették fel vármegyénk legszégyenletesebb és soha be nem bizonyított vádját, az emberevést” I Egyik múlt év végi írá- . sunkban (PMH helytörténeti túrán 1993. október 29.) a Pest megyei Börzsöny hegység északnyugati csücskében lévő településre, Kemencére látogattunk. Itt, a hajdani Hont vármegye székhelyén volt alkalmunk ismeretséget kötni egy nemes szenvedélyektől fűtött emberrel, Puskás Péterrel, aki évtizedek óta tartó alapos kutatásai során autodidaktából professzionális helytörténésszé képezte magát. Kutatásainak eredményeit hasznosítják, dolgozatai, páratlan értékű dokumentumai forrásanyagul szolgálnak a vidék bármely kutatója számára. Múlt évi írásunkban fel is soroltunk néhányat a környék legérdekesebbnek tartott történelmi eseményeiből. E dokumentumokkal hitelesített történetek közül felkeltette figyelmünket egy olyan bűnvádi eljárás, amely a későbbiekben a Nyúzóvölgyi per néven vált ismertté, s amelynek során kétszáznál több emberevéssel vádolt cigányt ítéltek halálra. Akkori ígéretünkhöz hí(Puskas Peter) ven ismételten felkerestük hát Puskás Pétert, hogy a történtekről részletesebben tájékoztasson. Közreműködésével a rendelkezésére álló kiterjedt dokumentáció alapján lehetővé tette számunkra a több mint kétszáz évvel ezelőtti történet rekonstruálását. 1782-t írunk. II. József Ausztria császára és Magyarország apostoli királya felháborodott hangú leiratot küld a királyi kancellária vezetőjének, gróf Pálffy Károlynak, azonnali magyarázatot és intézkedést követelve tőle egy példátlan ügy kapcsán. Mint a dorgáló hangvételű levélből kiderül, Hont vármegyében súlyosan vétettek a törvényes rend és szokásjog ellen, amikor oly módon hajtottak végre kivégzéseket, hogy ehhez nem kérték a legfelső hatalom, a császár jóváhagyását. Mint dörgedelmes leiratában a császár megjegyzi, megengedhetetlen, hogy ő maga egy ilyen ügyről az újságokból, jelesül a Bécs- ben megjelenő Wiener Zeitungból értesüljön. Bizonyára nem ez volt az első eset, hogy valamely halálos ítéletet a kacs- karingós bürokrácia mellőzésével, császári fejbólin- tás híján hajtottak végre, ám ami ez idő tájt Hont vármegyében történt, s a hisztéria, amely ennek hatására a szomszédos Bars és Zólyom vármegyékre is átterjedt, csöppet sem nevezhető mindennapinak. Az 1782. augusztus 10-re kitűzött tárgyaláson nem kevesebb mint negyvenkét magyar nevű, ám csak „tótul” beszélő cigányt ítéltek halálra. A vád ellenük: emberevés. A súlyos vád, s a nem kevésbé súlyos ítéletek végrehajtásának időpontja és körülményei megosztották a Hont vármegyei törvényszék, a Sedria tagjait. Némelyek, ahogyan az indoklásban elhangzott, attól való félelmükben, hogy az elítéltek megszöknek, netán a többi letartóztatott, még ítéletükre váró társukkal együtt zendülést szíthatnak, amely beláthatatlan következményekkel járna, a törvényes előírások megkerülését, s az ítéletek azonnali végrehajtását javasolták. Ezekhez csatlakoztak azok, akik a véres per hírére a környéken összeverődött nagyszámú felfegyverzett cigánybandák bosszújától tartottak. Egy részük viszont méltányolva ugyan az előbbiek érveit, mégis ragaszkodott a törvényes ügymenethez, ezért végül is egységesen úgy döntötek, hogy gyorsfutárt menesztenek Pozsonyba az ott székelő helytartótanácshoz, személyesen gróf Erdődy József főispánhoz. A vármegye hivatali helytartója, mihelyt áttanulmányozta a peranyagot, tudomásul vette a hozott ítéleteket, és a törvényszéki tagok dilemmájáról is értesült, úgy döntött, hogy ebben a rendkívüli helyzetben a közrend és közbiztonság érdekében nincs helye az időhúzásnak. A császári jóváhagyás, ismerve az eljárás hosszadalmasságát, még sokáig elhúzódhat, s ez idő alatt akár jóvátehetetlen dolgok is megtörténhetnek. A császár — így a főispán — bizonyára mérlegelni fogja a hierarchikus eljárás mellőzésének körülményeit, s eltekint az utólagos felelősségre vonástól. Azonnal kocsit rendelt hát, gyorsfogattal Kemencére hajtatott, hogy személyesen adja ki főispáni renimmár rendszeresen csembalóhangversenyt ad az Árpád-házi Szent Erzsébet Alapítvány szegényeket segítő helyi akciója javára. Most március 14-én este a katolikus templomban adott magas színvonalú koncertet. Műsorán Johann Sebastian Bach d-moll szvitje, Telemann c-moll és C-dúr fantáziája hangzott el, végül Haydn D-dúr szonátáját adta elő élvezetesen. A hangversenyen részt vett Bogárdi Zoltán, a község országgyűlési képviselője, Pásztor Béla polgár- mester. A házigazda, Farkas József atya, a község plébánosa mondott köszönetét a szép hangversenyért a művésznek. Nagy kár, hogy a hangversenyen a művésszel együtt mindössze ötvennégyen voltunk. Az alapítványtevők eljöttek ugyan a koncert meghallgatására és adományaik letételére, de a község egyéb rétegeit már csak kevesen képviselték. Sajnos, régi betegség ez Veresegyházon. Fazekas Mátyás Veresegyház Ki a főpap? A lap március 3-ai számában Brezovich Károly a Főpapi bölcsesség című levelében dr. Bolberitz Pál címzetes apátot főpapnak nevezi. Ez tájékozatlanságot jelez. Ä megszűnt apátságok címét viselő személy, jelen esetben szerzetes, nem főpap, bár kiválóságát el kell ismerni. Még akkor sem, ha a Pázmány Péter Hittudományi Egyetem dékánja. Ez egyetemi rang. Tehát nem főpap a régebbi apostoli kormányzó, a kanonok, akár .székesegyházi vagy senior minőségben, a pápai trónálló, a nagyprépost, a vicarius generalis. A „főpapi” címet viselő egyházi méltóság egyházmegye élén álló püspök rendellezési joggal (ordinárius). Méltóságának velejárója a pásztorbot, a püspöksüveg és a palást. Az érseki cím pedig olyan főpapi méltóság, amely több egyházmegye felügyeletét ellátja. Az ilyen elírás közvetlen múltunkból örökölt tájékozatlanság, ami egy keresztény elkötelezettségű lapnál is elfordulhat. Legyünk rajta — levelem is ezt szolgálja —, hogy a lapban író, ha tájékozatlanságot vél egyházi vonatkozású cikkeinek megírásánál, hívja fel bármelyik plébániát, ahol pontos tájékoztatást adnak. Torma Miklós Felsőgöd deletét, a kivégzések azonnali végrehajtását. A hisztéria — mint mondottuk — a szomszédos vármegyékre is kiterjedt. A Hont megyeihez hasonló súlyos ítéleteket hozott a Bars megyei Sedria is. A tárgyalás során hat cigány férfit vádoltak emberevéssel, 17 asszonyt pedig közreműködésért ítéltek halálra. Ők voltak azok, akik a legyilkolt áldozatokat megfőzték, illetve feltálalták a haramiáknak. (Folytatjuk) Paizs Tibor Gödöllő' első' hírlapi említése Az első magyarországi hírlap az 1705—1710 között megjelent, mindössze nyolc szántból ismert Mercurius Hungaricus, majd később Mercurius Ve- ridicus ex Hungária, azaz Magyarországi Igazmondó Mercurius volt. A szabadságharc hadi- és politikai eseményeiről tudósító hírlap gróf Esterházy Antal tábornagy kezdeményezésére keletkezett. Rákóczi, aki nagy szerepet szánt a külföld tájékoztatásának, ellensúlyozva Bécs rágalmait, azonnal felismerte jelentőségét. A lap szerkesztője, hű embere, Ráday Pál lett. Hogy mindenhol olvashassák, latinul jelent meg a Mercurius. Nem rendszeresen megjelenő újság volt, ahogyan a hadihelyzet és az események kívánták, láttak napvilágot az egyes számok. Az utolsó ismert szám a 8. volt, 1710-ből. A március 23-i beszámoló a Kisér (Jászkisér) melletti táborból kelL Ebben a tudósításban fordul elő Gödöllő' neve első alkalommal a sajtóban. A hír ismert más forrásból, a romhányi csatavesztést követő napokban Rákóczi gabonát akart eljuttatni Érsekújvár várába. Jó előre készleteket hal- moztatott fel Pest megye területén e célból, ezeket kellett volna elvinni a katonáknak, akik azonban húzódoztak a — szerintük — nem méltó feladattól. Ezért — hogy példát mutasson — maga a fejedelem is zsákot rakatott lovára. Ekkor adta ki azt a parancsot az egyik tábornagynak, hogy „egy meghatározott helyen, illetve Gödöllői nevű falunál áUjon meg. Pogány György
