Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-16 / 62. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. MÁRCIUS 16., SZERDA 13 Kárpótolt kisemberek védelmében Február 22-től árverés folyt Cegléden az állami gazdaság és a Kossuth Mgtsz földjeire. Az érdeklődés nagy volt, különösen azok' részéről, akik bérbeadják a kapott földet. 1992-ben, amikor megjelent a Kárpótlási rendelet, sokan kinevettek és azt mondták: „Ugyan kinek kell a föld, hiszen a fiatalokat nem érdekli, nem is értenek hozzá, maradjon csak a téeszek- nél!” A válaszom mindig az volt: „A vér nem válik vízzé, a föld volt egy évezreden keresztül legfőbb nemzeti kincsünk, terem, adja a kenyeret, az életet! Inkább arra vigyázzunk, hogy öregjeinktől olcsón össze ne vásárolják a kárpótlási jegyeket azok á milliókkal rendelkező emberek, akik a legjobban hirdetik: Nem kell a föld!” Bekövetkezett mindez! Jogi képviselőik ott ülnek a licitálásokon és felverik az árat, hiszen milliók vannak a kezükben. Nehogy azt gondoljuk, hogy a volt jogos tulajdonosok elsősorban, hanem azok a személyek, akik a pártállam idején vezető szerepet töltöttek be, a téeszek, vállalatok élén álltak, hatalmas pénzekkel és gépparkkal rendelkeznek! Itt szeretnék köszönetét mondani sok kisparaszt nevében Weyde János úrnak', aki március 1-én, kedden, amikor a tanyásingatlanok árverezése folyt, felismerte — különösen két tanya esetében, hogy közvetlenül e földek mellé a Kossuth Mgtsz volt vezetői közreműködésével, egy milliomos földet akar szerezni jogtalanul, és ezért felfüggesztette erre a területre az árverést. Egyszerű, kispénzű emberek érdekvédelme áll szemben a pénz hatalmával! Ezzel függ össze a következő eset: 1992. április 22-én egy tanárnő tulajdonába került 0962/8. • hrsz. alatti 6818 m2 földterület, amelyet a leszázalékolt, beteg félj a család segítségével kezdett el művelni. Melletük szintén új tulajdonosok dolgoztak és termeltek olyan területen, amelyhez a Kossuth Mgtsz éveken keresztül hozzá sem nyúlt, embermagasságú gaz borította. A múlt héten megjelent a téesz egyik volt vezetője és közölte a megdöbbent férjjel, adja el neki azt a földet, mert szüksége van rá. A tagadó válaszra az úr „finoman” ezt mondta: takarodjon onnan! Közismert az illető „úr”! Sokan szeretnék látni a jelenlegi tulajdoni lapját, vajon hány hektár föld megszerzésénél tart, és hol volt neki Március 15-e a 1950-ben a két évvel • korábbán törvénybe is. iktatott forradalom és szabadságharc emlékezete már nem piros betűs ünnep a naptárban. Nem kapott piros festéket — most először ezen a napon — a „Szabad Nép” fejléc sem. Az ünnep helyét ekkor hivatalosan már április 4-e foglalta el. A forradalom évfordulóját a 14-i szám már csak a 4. oldalon említi — április 4-ével együtt. A 15-i szám a vezércikket az ünnepnek szenteli. Terjedelme két teljes és három töredék hasáb. Helyet kap a címoldalon a Kossuth-díj kiosztásáról és a szovjet szavazásról szóló írás is. A vezércikk gondolatmenete a következő: Március 15-t 1945 óta ünnepeljük szabadon, hála április 4-nek. A forradalom örökségét végrehajtottuk, hála a pártnak. Felszabadultunk, de vigyázzunk, mert a belső (lásd Rajk esetét) és külső reakció veszedelmes. Az Atlanti Szövetség rosszabb a Szent Szövetségnél. Forradalmunk a nagy októberi szocialista forradalom által gyújtott tűz, amely felszabadítja az elnyomott munkásokat az egész világon. A cikk végén a szerző felszólítja a fiatalokat az áldozatkész munkára. Azért érdemes hosszabban elidőzni ennél a cikknél, mert ennek a sablongondolatmene- te figyelhető meg a későbbi március 15-i Szabad Nép vezércikkekben is. Némi variáció lehetséges, de a lényeg nem változik. Például előszeretettel hasonlítja a szerző Rákosit Petőfihez, Titót, valamelyik nyugati vezetőt vagy amerikai tábornokot Jellasitshoz, Windischgrätzhez, vagy Hau- nauhoz. Több írás hangsúlyozza a nemzetközi összefogás szükségességét (akkor egyedül voltuk, ma nem) a haza és a Szovjetunió szeretetének fontosságát. Az Atlanti Szövetséget a szerző néha nem a Szent Szövetséghez, hanem a császár és a cár szövetségéhez hasonlítja. Egy mondatban ösz- szefoglalva: „Akkor vagyunk hűek 1848-hoz, ha hűek vagyunk a Szovjetunióhoz. ” (Idézet az 1953-as vezércikkből.) Visszatérve az 1950-es megemlékezésekhez: a 15-i szám második felében több rövid, az ünneppel kapcsolatban, hír olvasható. 16-án az újság 5. oldalán beszámoló jelent meg a budapesti ifjúsági gyűlésről, az előadó beszédéből (amelynek szelleme, mondanivalója megegyezik a vezércikkével) a vidéki megemlékezésekről. Nemcsak a vezércikk mondanivalója, hanem a március 15-ével kapcsolatos cikkek száma, elhelyezése is kísértetiesen hasonlít egymásra a Szabad Nép ötvenes években megjelent számaiban. Vagyis a 14-én valahol a 4., 5., vagy az utolsó oldalon eldugva (vagy éppen sehol: 1952, 1954) egy rövid hír jelent meg a következő napi megemlékezésről; a 15-i számban egy vezércikk, amelynek nemcsak a szövege, hanem néha még a címe (1950, 1954., Márvagy a szüleinek ingatlana. Mert Cegléden nem szerepel a régi tulajdonosok között! Mindezek a dolgok történnek az Úr 1994. évének tavaszán, Cegléd városában. Kárteszi Istvánná Cegléd Megtörik-e a varázslat? Pántlika nincs rajtam, se kék, se nemzetiszínű. Kék azért, nehogy még valaki túlkoros érettségizőnek nézzen, nemzetiszínű pedig azért, mert az nem madzag, amivel fel lehet kötni az engedélyezett gatyát. Jeltelenül ülök tehát megszokott karosszékemben és hallgatom a mesét reggeltől estig, évek óta egyfolytában, hiszen nekem mesélnek. Mesélnek arról, hogy amióta világ a világ, harcol egymással a gonosz és a jó, s harcuk mindaddig fog tartani, - amíg méltó jutalmát a jó, méltó büntetését pedig a gonosz el nem nyeri. Mesés mese ez, már majdnem száz éve. Benne az örök gonosz mindig a hallgató, az örök jó pedig évszázada már maga a mesélő lett. Midőn bekapcsolódtam az előadásba, éppen egy aprótermetű, hitlerbajszos mesehős védte derék árja népét a veszedelmes szabólegényektől, de győzni már nem tudott felettük, mert mese közben leléptették. Helyét tömörbaju- szú mesélő vette át, aki természeténél fogva kiköpött mása volt a hitlerbajuszúnak, ezért az „ostoba” hallgatóság szinte észre sem vette a változást. Telt-múlt az évszázad fölöttünk, ám a mesének csak nem akart végeszakadni. Sorra jöttek bebizonyítani kiválóságukat a hősök. Jött a szőrte- len köpcös, jöttek a verő- és péklegények egymás után, de egy sem akadt közülük, aki a gonosz mesehallgatókat le tudta volna győzni. Pedig' ugyancsak iparkodtak. (Eörsi igric ezt másként meséli!) Unta is már a hosszúra nyúlt mesét minden hallgató, ám nem unták a királylány kezéért és a fél országért küzdők. Még ma is szól a mese. Csak ülök tehát, és mesélnek nekem. Rólam, a gonosz zsidóról, az elvetemült fasisztáról, a vérszopó kulákról, az ostoba mucsairól, a gőgös nacionalistáról, az erőszakos jogfoglalóról és magukról, az igazságbajnokokról, a tévedhetetlen hősökről, akik csodálatos képességeik révén a mese szabályai szerint győzni fognak a végén. Igen ám, de mintha ébredezne már Csipkerózsika. Az ordasfarkasról a liszt lassan lepereg, a gonosz varázslat megtörik és a béka már-már majdnem egészen királyfi. A végén még az is kiderül, hogy nem a mesehallgató, haHISTÓRIA Szabad Népben cius 15. — 1953. Március 15-én) és a tördelése is (2 hasáb — néha kicsit több, néha kicsit kevesebb — a baloldalon) hasonló. A szám második felében egy-egy megemlékező, buzdító, példálózó írás (vagy az sem: 1953), 16-án pedig az utolsó oldalon tudósítás a budapesti ifjúsági gyűlésről, kiemelve a szónok sablonbeszédét, alatta esetleg néhány sor a vidéki megemlékezésről. A fent említett sztereotípiáktól először 1955-ben tér el a szerkesztőség — csekély mértékben. A vezércikk kevésbé szélsőséges, mint az előző öt esztendőben volt. A Szovjetunió dicsőítése mellett a szerző már nem pocskondiázza a Nyugatot. (A hidegháború vége felé járunk.) Leszögezte, hogy a munkás- osztály földet adott a parasztságnak... Ide kapcsolódik a vezércikk melletti beszámoló a földosztásról, és a ’48-as forradalomról tartott Erkel színházbeli megemlékezésről. Az újság a nagygyűlésről képet is közöl. Kiemeli a beszédből (Erdei Ferenc tartotta) az összefogás szükségességét, a földreform jelentőségét, a szocializmus vállalásának fontosságát taglaló részt. A 3. oldalon hosszú cikk található Fekete Sándor tollából. A ’48-as forradalomban és szabadságharcban részt vett munkások szerepét taglalja. A következő szám beszámol az ifjúsági nagygyűlésről — immár szintén képpel. A felszólalók beszéde és a Szabad Nép vezércikke most is hasonlít egymásra: a Nyugat elmarasztalása nélkül köszöntik a Szovjetuniót. Kihangsúlyozzák — mint minden évben —, hogy most valósítottuk meg 1848 szellemét. * Az 1956-os évfolyamban is megfigyelhető egy-két említésre méltó változás. A 14-i szám az első oldalon(!), középen, kövér betűkkel szedett címet hoz „Március 15-i ünnepségek”. Alatta a budapesti program olvasható. A következő szám csak a 3. oldalon közli a vezércikket. Most valóban fontos írás került az első 2 oldalra: Rákosinak a Központi Vezetőség előtti beszámolója az SZKP kongresszusáról. Mintha a beszámoló szellemében készült volna a vezércikk is: március 15-e örökségét az utóbbi 10 évben töltötték be, olvashatjuk a szerző egyéb sztereotípiái között a szokásosnál hosz- szabb, 3 hasábos írásban. Az utolsó oldalra több egyetemi megemlékezésről szóló híradás került. Az ifjúsági nagygyűlésről ismét fényképes, részletes beszámolót hozott az újság. Akárcsak 1954-ben, most is közli azoknak az állami vezetőknek a nevét, akik megkoszorúzták a Petőfi-szobrot. 1942-ben még egy egész nem az örök mesélő a mesebeli szörnyeteg. Dienes Erzsébet Budapest Mester-kednek Szeretem a tanulságos, a kis magyarok lelkületét igazra formáló meséket, így a Mekk-mestert is. Csak a főszereplő keresztnevét nem tartom megfelelőnek. Elek helyett találóbb lenne — legalábbis a rokon szellemiségre utalva — az Ákos. így: Mekk-mester Ákos. A testvérműsort — a 168 órát — is gyakran meghallgattam, amely minőségileg más volt ugyan, tele valódi, felnőttes ármánykodással. Egyik utolsó adásában olyan dolgok hangzottak el benne, amelyek Mekk Eleket is megállították volna mesterkedésében. Egy bizonyos Bá- rándy István nevű ügyvéd „tudor” azt állította e műsorban, hogy ’56-ban nem lehetett hazánkban háború, mert Magyarország és a Szovjetunió között akkor nem szakadt meg a diplomáciai kapcsolat és hadüzenet sem történt. Pedig orvtámadással kezdődő háborúk is voltak a történelemben. A háborúra nem a diplomáciai kapcsolat megszakítása a. jellemző, hanem a tömeges fegyverhasználat. A minősíthetetlen ocsmányságot — az orvtámádás mellett — az jelenti, hogy a fegyver- használat — például a sortü- zeknél — a békés (fegyvertelen) emberek ellen irányult. Mester Ákosék szerencsemos- datása nevetséges ugyan — mint Mekk-mester mindig bekövetkező futása —, de a hallgatóban másfajta érzéseket kelt. Ugyanebben az adásban azt is nehezményezték, hogy egyik vidéki városunk polgárai kifogásolták az ottani plébánossal együtt, hogy térségükben az iszlám akar teret nyerni. Vajon nem jogos-e az érdekeltek félelme, amikor a próféta zászlajára íratott az iszlám fegyveres terjesztése, a .„szent háború”? Ugyanezek az alattomos, magyarul csak beszélő csoportok tantételként emlegetik, hogy „befogadó nemzet” vagyunk, de erre Szent István korán kívül (amikor a kereszt segítő szeretetével érkeztek hozzánk a külföldiek), mindig ráfizettünk, mert a befogadottak alkalomadtán gyakran belénk martak, Trianonban pedig szétmarcangoltak bennünket. Úgy látszik, Mester Ákosék is ebben Mester-kednek. Reméljük, a magyar népnek lesz annyi esze, hogy nem az ígéretek, hanem a múltbeli tettek alapján dönt majd — május 8-án — jöve- dő sorsáról. Cséplő István Kismaros számot szentelnek a Szabad Nép szerkesztői — legalábbis formálisan — az ünnepnek. Nagy jelentőséget tulajdonítanak neki 1946-ban, 1947-ben, 1948-ban is, 1949-ben már a Népfront kerül a középpontba, 1950-től 1954- ig éppen hogy megemlítik a '48-as forradalmat, 1955- ben 1956-ban pedig, ha szerény mértékben is, de ismét növekszik a jelentősége. A háború alatt a szerkesztők a demokrácia, a földosztás, az összefogás, a függetlenség megvalósításának szükségességét hangsúlyozzák. 1949-re ez a program leszűkül az összefogás hangoztatására. A Szabad Nép március 15-ével kapcsolatos állásfoglalásai, írásai mindig pontosan követik a KMP, illetve az MDP politikáját. (Vége) Hardi Péter Nagykőrös felterjesztése a megyéhez Az 1847-48-as, utolsó rendi országgyűlés eseményeit a mezővárosok is nagy figyelemmel kísérték: szerették volna a teljes jogú, vagyis a szabad királyi városokhoz képest kedvezőtlenebb jogállásukat megváltoztatni. Nagykőrös városa már 1848. március 14-én, tehát a pesti forradalom előtt folyamodványt küldött Pest megyéhez, melyben indítványozta: a vármegye utasítsa az országgyűlési követeket a mezővárosok viszonyát szabályozó törvény szorgalmazására. A város vezetői szerint a legjobb az lenne, „ha a szabad királyi városokról szóló törvény hatálya alá vonnák a mezővárosokat is, vagy ha mégis a megye alá rendelve maradnának, úgy kapjanak legalább belső' autonómiái”— mint Simon V. Péter írta egyik tanulmányában. Törekvéseiket Nagykőrös vezetői ésszerű érvvel is alátámasztották: a nagyobb önállóság csökkentené a megye és a mezővárosok közötti adminisztrációt, és ez jelentős összeg megtakarítását tenné lehetővé. Nagykőrös néhány nappal később, immár a forradalom után újabb beadványt küldött a vármegyéhez. Március 19-én támogatásáról biztosította a város a 12 pontot. A levélben felvetették azt is, hogy „valamint minden nemesi kiváltságok megszüntessenek, úgy szűntessenek meg a testületi — városi kiváltságok is — se szerént a királyi városi kiváltság végképp törültessék el —, s egy minden (...) községet illető községi rendszer dolgoztassék ki” és minden város független helyhatósággá alakuljon át. Pogány György
