Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-14 / 61. szám
Az egyházi iskola a választás szabadságát nyújtja Dabas-Sári a megfélemlítések helye volt Az ezer éves hazai keresztény kultúrális és oktatási rendszerben mindig is kiemelkedő helyet és szerepet kaptak az egyházi alapítású nevelési intézmények. Létüket, jogosultságukat a magyar történelemben eddig csak a kommunista rendszer kérdőjelezte meg. A három és fél évvel ezelőtt megindult demokratikus rendszerváltás lehetőséget teremtett a korábbi szerepkörök visszaállítására. Ezzel élni is kíván a katolikus egyház, mely a többi hazai történelmi vallási közösséggel egybehangzóan vallja: a keresztény értékrend az egyetlen, mely hazánk erkölcsi romlásán javítani tud. Sikerült-e megvalósítani a történelmi feladatot? Kérdésünkkel Farkas István atyát, a Kecskeméti Piarista Gimnázium igazgatóját, a nemzeti alaptanterv kidolgozásán fáradozó munkacsoport egyházi képviselőjét kerestük meg. •— Két év múlva ünnepeljük Pannonhalma ezer éves évfordulóját. Ez az évezred egyben a magyar iskolaügy eddigi történetét is jelenti. Az iskola-, de a kultúrtörténetben is kimagasló szerepet töltöttek be az ezer év alatt az egyházak. Ezért is volt megdöbbentő, ahogyan 1948 júniusában egyetlen rendelettel megszüntették az összes felekezeteket, 1950-ben pedig a korábban felszámoltaknak csupán három ezrelékét állították visz- sza. Olyan ez, mintha ezer emberből kivégeznének 997-et, s csak hármat hagynának meg hírmondónak... 1990-ben nemcsak a politikában, de az iskolaügyben is szabadság virradt fel. Azért tartom nagyon fontosnak, hogy mindaz, ami az elmúlt negyven esztendőben a szabad iskolaalapítást gátolta, akadályozta, az alapvetően a szabadság ellenében hatott, dolgozott. Az az iskolamonopólium, amely negyven esztendeig a marxizmust, s a megfoghatatlan, sőt soha meg sem fogalmazott szocialista embertípust hirdette, alapvetőn ugyanany- nyira emberL jogtipró volt, mint az egypártrendszer. — A fentiek tükrében a három és fél évvel ezelőtt megindult egyházi iskola- szervezés — éppen az azt megelőző négy évtizedes sötétség után — afféle napfényre jutáshoz hasonlítható: lendületes, fiatalos erővel végrehajtott folyamat volt. — Több kép is megjelenik szemem előtt, amikor ezekre a három és fél évvel ezelőtt induló ügyekre gondolok. Az első, amikor a világháború után az emberek előmásztak a légópincékből, a romok közül, s szinte bántotta szemüket az erős napfény, de már .tiszta levegőt szívhattak. Éppen a légópincékből való napfényre kerülés jutott eszembe, amikor 1990 augusztusában, vagy kétszázan összejöttek Kecskeméten azok a pedagógusok, akik valami afféle elnyomatásban tanítottak az állami iskolákban. Ők egyben az elmúlt negyven esztendőben arra is kényszerültek, hogy lakóhelyüktől távolra, akár a hatodik, a hetedik faluba is eljárjanak szentmisét hallgatni. A kecskeméti fórum egyben a kiindulópontja is. lett egy azóta rendszeres összejövetelnek: évente kétszer találkozik egymással az a 200-300 tanár, aki végre hitét megvallva állhat fel a katedrára. Az új, és valóban demokratikus iskolarendszer felé vezető első lépés volt, hogy az adott intézmények biztosították a pedagógusoknak a szabad vallásgyakorlást. A második tényező ahhoz, hogy Magyarországon valóban szabad és demokratikus legyen az iskolarendszer, a szülők választási szabadságának a biztosítása. Minden olyan akadály, amelyik ezt a társadalmi igényt gátolja, vagy hátráltatja, jogszerűtlen. Szolgálat — Ezt az igényt az egyházi iskolák ellenfelei általában a hívő közösségek hatalmi vágyával, törekvésével azonosítják, sőt ekképpen vezetik félre az amúgy is egyoldalúan gondolkodó embereket. .. — Alapvetően hamis, s félrevezető az a beállítás, amely az egyházak iskolaalapítási törekvéseit valamiféle hatalmi célkitűzéssel azonosítják! Az egyházak történelmileg is igazolható eredeti törekvése mindig is a szolgálat volt: ezt igazolja az iskolaszervezés ügye is. Tudvalévő ugyanis, hogy iskolát működtetni anyagi, vagy hatalmi megfontolásból nem lehet. Ezek áz intézmények nem termelnek pénzt, nem hoznak nagyobb hatalmat. Mi pedig nem teszünk mást, mint hogy a szülők jogos igényét kívánjuk szolgálni, s kielégíteni. Egy másik dolog, amikor az egyházi iskolák ellenében azt hangoztatják, hogy ezzel a módszerrel szeretnénk visz- szaszerezni egykori tulajdonainkat. Itt azonban két teljesen különböző dologról van szó: az egyházi tulajdon visz- szaadása, s az egyházi iskolák szervezése nem egy és ugyanaz! A törvény ugyanis arra is jogot biztosít, hogy felekezeti iskolát működtessünk például önkormányzati tulajdonban lévő intézményben. Teljesen más dolog tehát az, kié az épület, s ki határozza meg a benne működő iskola-szellemiségét. — Hogyan alakult az elmúlt három és fél évben —- a fentiek tükrében — az egyházi iskolák szervezésének ügye? — Minden hitegetés és tudatos félrevezetés ellenében, ma úgy áll ez a kérdés, hogy az összes magyar iskolának mindössze két százaléka egyházi fenntartású. Tehát a sokat emlegetett katolikus kurzus egy kitalált rémhír! Hasonlóan rosszindulatú vád az egyházakkal szemben az is, hogy az iskolaalapítással valamiféle kirekesztést kívánnánk végrehajtani. Meg kell csak nézni iskoláink anyakönyveit, melyekben láthatjuk: az igényekhez mérten veszünk föl más felekezetekhez tartozó diákokat is. A katolikus iskolákat alapvetően mindig is a nyitottság jellemezte. — Voltak-e konkrét elképzelései a katolikus egyháznak arról, hány iskolát szeretne a régiek közül visszaállítani, újra indítani? — Hangsúlyozni kívánom: az egyháznak 1990-ben semmiféle prekoncepciója nem volt arra vonatkozóan, hány iskolát szeretne működtetni! Kivétel nélkül valamennyi ma működő iskolánkat a szülők igénye alapján szerveztük meg! Sehol Magyarországon nem alakult az elmúlt három és fél évben olyan katolikus iskola, melyet ne a szülők kezdeményeztek volna! — Mennyire volt nehéz az az út, melyen a katolikus egyháznak iskolaszervezési-alapítási szándékával a második lépést kellett megtennie? — Mindig megcsodálom azokat a gyökereket, melyek az útszéli betont áttörve igyekeznek a fény felé. Ehhez hasonló életerő éltette a szerveződő katolikus iskolákat. Mindemellett természetesen hosszú egyeztetések, véget nem érő megbeszélések készítették elő a helyi iskolaátadásokat. Voltak azonban olyan tényezők, melyek nagymértékben megnehezítették lépéseinket. így például sokat ártott az a parlamenti vita is, mely arról szólt, át lehet-e adni az egyháznak az adott település egyetlen iskoláját. A gyakorlat ugyanis azt mutatta, hogy az egyedi megbeszélések és egyeztetések sokkal többet lendítettek ez ügyben. Sok helyen azt tapasztaltam, hogy a keresztény elkötelezettségű polgár- mesterek olykor még az egyháziaknál is lelkesebben tettek eleget a helybéliek hasonló célú kéréseinek, s támogatták az egyházi iskolák beindítását. Utóbbiak a hivatalukból eredő kötelességüknek tartották ezt. Hasonló élményeket szereztem a pedagógusokkal kapcsolatban is: Félelem —A fentiek hallatán még ér- tetlenebbül állok a Dabas- Sáriban történtek előtt. Hogyan fordulhatott elő egy zömében katolikus (a korábbi években az iskolások 90-95 százaléka hittanra járt) közösségben az, ami — példa nélküli eset — e kis településen lezajlott? —'Ha egyszer megírják a századunk történetét, valószínűleg nem tévedek, ha ezt a száz esztendőt a félelmek és a megfélemlítések korának fogják ábrázolni. Döbbenetes volt számomra, hogy a naponta templomba járó szülők sírva-könyörögve vonultak Győző atyához, s kérték őt: hagyja abba a keresztény iskola szervezését, mert ez csak bajt hoz a falura, a gyerekekre. Ezt a jelenséget nem lehet megérteni anélkül, hogy a történetíró ne tárná fel az elmúlt negyven esztendő megfélemlítéseit. Olyan faluról van szó, ahol nem adtak ki építési engedélyt, nem épülhetett járda s nem volt közvilágítás. A félelmeket, melyek negyven esztendő alatt gyűltek fel az emberekben, sokkal nehezebb belőlük kiszedni, azok belevésődtek az emberek zsí- gereibe...Azok tehát, akik semmiféle eszköztől sem riadtak vissza, hogy szervezkedjenek az egyházi iskola ellen, a zsigerekben meglévő félelmekre hivatkoztak. Ugyanezt tette a sajtó is, mely több ízben megírta: egy vörös diktatúra után egy püspöki diktatúra következik. Az adott helyzet és az adott történés megértéséhez fel kell idézni azokat a napokat, heteket, melyekben az iskolaalapítás megindult Da- bas-Sáriban. Ez az időszak volt az országos választási kampány beindulásának is a startja. Ennek szemszögéből nézve a történtek afféle elő- bírkózásnak tekinthetők. Konkrét példával élve említem meg, amint a Munkáspárt például diktatórikusnak nevezte a Kisgazdapártot... Az ügyben az egyik legfontosabb tényező, hogy az iskolaátadás kérdésében az önkormányzat megfélemlítés alatt hozta meg döntését. Mintegy 200 fős őrjöngő, üvöltő tömeg jelenlétében született meg ugyanis az a döntés, melynek következtében az egyházi iskolák két osztálya a folyosóra szorult. .. Semlegesség Hangsúlyozni kívánom, hogy Dabas-Sáriban sem — és sehol máshol az országban sem —• volt kampányszerű az iskolák átszervezése. Hónapok előzték meg az esedékes döntést (e helyen például május végén készült el az a ma is dokumentálható felmérés arról, hogy a szülők döntő többsége az egyházi iskola megszervezése mellett van). Ugyanakkor az ellenzők egyenesen szembeköpték a demokráciát: ezen településrész által is megválasztott testület hozott döntést az iskoláról, 10 igennel, négy tartózkodással és O nem szavazattal. Ugyanilyen lesújtó a véleményem azokról az agitálókról, akik képesek voltak házról-házra járva rágalmazni a papságot. Stílusuk nagymértékben hasonlított az 1950-es évekből ismert egyházellenes hangokéhoz. — Vitathatatlanul nehéz körülmények között dolgozott a katolikus egyház egykori iskoláinak újjászervezése közben. Tudta, tudja-e az ily módon szerzett tapasztalatait átadni a többi történelmi egyház hasonló úton járó képviselőinek, illeh’e létrejött-e ebben a kérdésben valamiféle egység a nagy egyházak között? — Örömmel mondom, hogy az iskolaalapításoknál kezdettől fogva együtt vállalkoztak a történelmi egyházak. A kezdetektől egyhangúan fogalmaztuk meg, hogy Magyarországot egy erkölcsi mélypontból fel kel! emelni. Természetesen az egyházaknak szolgáló szerepük van: s ebben a közös hivatásban valamennyi vallási közösségnek egymásra kell találnia. Ekképpen kell tisztáznunk azt is, hogy a „semleges iskola”, ez a manapság oly gyakran hangoztatott kifejezés ellen közösen kell küzdenünk. Miként nincs semleges épület, semleges szülő, illetve szerelés sem, képtelenség semleges pedagógusokról, sőt pedagógiáról beszélni! A pedagógus egy konkrét értékrend alapján tanít-nevel. Utóbbi pedig egyértelműen a választott világnézetből ered. — Elégedett lehet-e a katolikus egyház, s vele együtt a többi történelmi vallási közösségek is, az iskolaszervezés terén az fimúlt három és fél évben megtett lépésekkel? — Vélem, világnézettől függetlenül ma minden ember egyetért azzal, hogy az egész emberiség lenne kevesebb, ha az az abszurd dolog bekövetkezne, miszerint megszűnne a kereszténység. Mindemellett felfokozott fájdalommal tapasztaltuk meg az egyház ellen hazánkban beindult irtóhadjáratot. Ám éppen ez utóbbi mutatja, mennyire nagy szüksége van a ma emberének az egyház által tanított és képviselt toleranciára. A katolikus egyház soha nem akart erőszakkal iskolát alapítani! Sőt, a keresztény gondolkodás az egyént tisztelő liberalizmus alapja. Ezt sajnos ma már nagyon sokan elfeledték. Ugyanakkor úgy látom, sok olyan, magát szabadság pártján állónak valló eszmerendszer, alapvetően abszolút emberi jogtipró. Utóbbiak ugyanis a szabadságon csak az én szabadságát értik. Történelmi tény, a keresztény embereknek mindig is kiemelkedő szerepe volt a szabadság eszméjének felvállalásában és érvényesítésében. Ugyanez nyilvánult meg az iskolaalapítások során is. A szabadság egyben a választás szabadságát is magába -foglalja. Tehát az iskolamonopóliumnak az elmúlt negyven esztendőben megismert formája, a mai gyakorlatban újra emberi szabadságjogok ellen hat. Az egyház napjainkban csak ott alapított-ala- pít iskolát, ahol volt megfelelő szülői igény, illetve pedagógusok részéről is a vállalkozói kedv. Minden iskola- szervezésnél azt az elvet követtük, hogy a helyi akarat jelentkezését ne a napi politika irányítsa, hanem örök emberi értékek szabályozzák az igényeket. Azt szeretnénk, ha a napjainkban alapított iskoláink is legalább két-három- száz évre szólóan jönnének létre. E gondolattal kanyarodok ismét vissza Dabas-Sári- ba: az ott az 1700-as években létrehozott egyházi iskola olyan stabilnak bizonyult, hogy létét csak az 1948. évi vihar tudta kitépni tövestől! Mailár Éva 1848-as 20 krajcáros Madonna-ábrázolással Gedai Csaba felvétele
