Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-01 / 50. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1994. MÁRCIUS /., KEDD Makovecz Imre mágikus fényei Nemrég nyitották meg Kassán, a volt Felsőmagyarországi Rákóczi Múzeum, a mai Keletszlovákiai Múzeum épületében a Makovecz Imre és a Makona c. Kiállítást, amely március 13-ig tekinthető meg. Ladislav Olexa, a múzeum igazgatója nyitotta meg és örömmel üdvözölte a közismert építőművészt Kassán. Sunyovszky Szilvia, a pozsonyi Magyar Kulturális Központ igazgatója főleg szlovák nyelvű beszédében elmondta, Kassa a negyedik város, ahol ezt az anyagot bemutatják. Úgy Túrócszentmárton- ban, mint a többi helyen, az anyag nagy sikert aratott. Reményét fejezte ki, hogy a művészet és az építészet területén a két nép megértésre talál, mivel annak egyetemes az üzenete. Makovecz Imre benyomásairól beszélt. A művészet nem ismer határokat, nemzeteket és nemzetiségeket. Emberek vagyunk — mondotta — és ezért emberi módon kell építkezni. Ezt úgy tudjuk elérni, ha figyelünk arra, amit elődeink a Kárpát-medencében már több mint ezer éve alkottak. Ezekre, a határokat nem ismerő sajátosságokra kell alapozni a „modem” építészetet. Lakás, vagy középület, teljesen mindegy. Az épületnek Emberinek kell lennie. Szavait szlovák nyelven Pásztor Péter, Makovecz tanítványa és kassai irodájának vezetője tolmácsolta. A Maraton téri múzeumban több száz színes fotó, kép és tervrajz várja a látogatókat. Idézzünk néhány gondolatot a művésztől, melyeket a kétnyelvű meghívóban olvashatunk: „A magyarországi szerves építészet a XX. század utolsó harmadában alternatívát kíván adni Európa építéséhez. Ez az alternatíva 1964 óta újra él hazánkban (...).” „Úgy hiszem, hogy építészetünk eredeti szándéka, hogy ég és föld között építészeti kapcsolatot teremtsen, mely értelmezi és kifejezi az ember mozgását és helyét, mágia legyen, környezetére rejtett hatással legyen. Törekszünk arra, hogy előkészítsük egy mitikus kor építészetét. Célunk, hogy technikai civilizáció érzékalatti mágikus erejét érzékfeletti, imaginativ erőkkel ellensúlyozzuk. Az egyén, a közösség, a haza, a nagyvilág nekünk egy szárról hajtott, egymást fedő szirmok, mint a rózsa levelei, melyek fölcserélhe- tetlenek és helyükről kitéphe- tetlenek.” „Itt, a Kárpát-medencében, a néhai szkíta és kelta birodalom helyén sajátos fény ragyog át a talajon, az anyaföld belső fénye, az éjféli nap, mely egy föld alá szorított szellem napja. Ennek a Napnak a fénye különös lényekké alakítja házainkat Ég és Föld között. Olyan meta- természet részei ezek, melyek a természet folytatásai.” A kiállítás március 13-ig tekinthető meg Kassán. Balassa Zoltán Egy új gazdasági stratégiáért M élyen elgondolkoztatott Kádár Béla külgazdasági miniszter írása (M. N. 1994. febr. 15.), amely Washingtonban elmondott beszédének lényegét tartalmazta. Bizonyos mértékig meglepett az írásból kivilágló gazdaság- politikai szemlélet (legalábbis a visegrádi országcsoport, s benne az egyes országok differenciált követelményrendszerének szükségessége az integrálás megalapozottsága tekintetében) hasonlósága, roko- níthatósága személyes meggyőződésemmel. Először meglepett a hasonlóság, de ugyanakkor el is gondolkozta- tott. Elgondolkoztatott, mert ellentétet látok fennállni az írás elvi magja és a ma gyakorlata között. Énnek sok oka lehet. Legfőbbképpen, hogy Kádár Béla csak egy a miniszterek közül (és nem egy ágazati érdekeket nemzetgazdasági érdekszinten összehangoló, gazdasági minisztérium vezetője, minisztere). Lehetnek politikai okai, amit én nem ismerek, nem ismerhetek, mert nem politizáltam és nem politizálok. A gazdaság, mint „olyan”, az más. Azzal mindig szívesen foglalkoztam és foglalkozom ma is. Alapképzettségem bár nem köz-, hanem mezőgazdász, vonzalmam és elméleti irányultságom ebben a tekintetben is innen eredeztethető. A nnak érzékletesebb megvilágítására, hogy miben és mennyire van különbség az említett írás elvi megállapításai és az én véleményem, valamint a gazdaságban érvényesülő gyakorlat között; különböző időpontokban és különböző helyeken publikált, e témával kapcsolatos véleményemet, és Kádár Béla miniszter megállapításait állítom szembe a megvalósult gyakorlattal. Az írás első lényegi megállapítása, hogy a piacgazdaságra történő áttérés: történelmi folyamat, és benne az eddigi sokkterápia nem alkalmazható. A kelleténél nagyobb tandíjat fizető átalakuló országok politikai, társadalmi-gazdasági következményei is le- sújtóak. Felteszi a lényegi kérdést, hogy a destabilizálódás számos jelének feltűnése mellett, vajon beindítható-e gazdasági reform makroökonó- miai stabilizáció előtt, várhat-e a fejlesztési politika a makroökonómiai stabilitásra, az átalakulás kiterjedésére, ráadásul pluralista politikai erőtérben? E kérdésekre országonként más és más ésszerű válasz adható — mondja —, de az ésszerűtlen válasz végzetes negatív következményét is megemlíti. E bben a kérdésben teljesen egyetértő a véleményem, különös tekintettel arra az ösz- szefüggésre, hogy az átmenet egy folyamat. Ezt én'korábban (P.' M. H. 1993. dec. 7.) így fogalmaztam meg: „Evidenciának tételezem fel, hogy az egészséges gazdaság kiépülése evolúciós folyamat eredménye,és aszerint lesz jó, közepes vagy gyenge: amennyire és amilyen minőségben megteremtődnek működésének öntörvényű feltételei a gyakorlatban.” Az átmenet hogyanjának megítélésében közel azonos véleményünk ellenére, az írás lényegi kérdéseire sem a szerző önmaga nem adott választ — csak a helyes választás fontosságát hangsúlyozta, és az esetleges helytelen választás negatív következményeire utalt —, sem én nem válaszoltam még. Pedig pontosan az e kérdésekre adandó helyes elvi-szakmai válasz ad a gyakorlat számára igazi szempontot. Éppen ezért, megszakítom a szerző cikkének gondolatmenetét követő írásom folytatását és e lényeges kérdésre adandó válaszomra, és annak indoklására térek. (Az írás másik igen fontos megállapításának — a restrikciók, a drága pénz politikája és fejlesztés, korszerűsítés, beruházás ösz- szefüggései — kérdéseiről, talán egy más alkalommal). A kérdés: beindítható-e gazdasági reform és fejlesztési politika makroökonómiai stabilitás nélkül, stb...? E kérdésre adandó tőmondatos válasz előtt, az átalakulás folyamatában a lépések sorrendiségét fontos tisztázni, amint e véleményemet korábban (M. N. 1989. máj. 23. Érdekek, célok — ügyelve a sorrendre) már kifejtettem. Mivel a nyugat-európai piacgazdasággal rendelkező országok a minta adók, elkerülhetetlen gazdaságaink működésének, szervezet rendszerének összehasonlítása, a bennük lévő egyezőség és különbség mérlegelő összevetése. „Minden nemzet- gazdaság a saját társadalom- szerkezetével organikus egységet képező egész”. Ez köz- gazdasági és társadalmi törvényszerűség, evidencia. Nyu- gat-Európa nemzetgazdaságai a magántulajdonra, az ági öröklés sérthetetlenségére alapozott társadalom és gazdaság feltételei között, egy megszakítatlan folyamatban alakultak ki. A mi gazdaságunk pedig egy hibás — idegen érdekek szolgálatát biztosító — koncepció alapján, kényszer- helyzetben és mesterségesen lett kialakítva, a tradicionálisan kialakult társadalomszerkezetet alapjaiban felborítva. Ez első lényegi különbség politikai és társadalomszerkezeti követelményeivel nem foglalkozom (mivel nem vagyok politikus), de tudom, hogy van, vagy lesz ilyen. Mert ha elfogadjuk korábbi kölcsönös megállapításunkat, hogy a nemzetgazdaságok gazdasági-társadalmi evolúciós folyamatok alapján fejlődnek, akkor be kell látnunk, hogy a produktum (gazdaság) minőségének meghatározója az azt működtető egyedek és társadalom általános emberi, legfőképpen gazdasági kulturáltsága. E tényt vajon figyelembe vettük...? A másik, de hasonlóan lényeges eltérés -— megfigyelésem és személyes tapasztalatom alapján is — gazdaságaink szerkezeti összetételének (főágazati arányok) kialakításában lévő szemléleti különbségünk, gyakorlati eredményében keresendő. U gyanis, a nyugat-európai országok gazdaságainak szerkezeti összetételében ugyanaz a tradicionális állandóság érvényesül, ami a társadalomszerkezetének alakulásában. Tehát alapjaiban stabilak, csak működésükben folyamatosan modernizálódók, belső és külső kapcsolatrendszerüket fejlesztők.. Az alapjaiban stabil kifejezés itt azt jelenti, hogy az idők hosszú folyamatában kialakultak a főágazatok, és azok arányrendszere stabilizálódott, állandósult. Azóta legfeljebb az evolúciós hatások függvényében igen lassan módosul. Kialakulásuk tehát még a korai gazdasági körülmények és piaci viszonyok erőterében történt, és lassan, fokozatos fejlődéssel jutott a mai állapotába. Tapasztalatom és megfigyeléseim azt támasztják alá, hogy ezekben az országokban a tudatos, gazdaságot befolyásoló állami intézkedések soha nem gátolták az öntörvényű gazdasági folyamatok érvényesülését, sőt, azt támogatták. így alakulhatott ki országonként az a belső stabil gazdasági szerkezet (főágazati arány), ami hosszú időkön keresztül, az össznemzeti-gazda- ságosság érdekeinek való megfelelés próbáján esett, eshetett keresztül. A mi gazdaságpolitikánk pedig úgy ahogy van, 1948 óta koncepciójában elhibázott, szerkezetében és felépítésében, összehangoltságában rossz. Ezért nincs szükség az egyes ágazatok külön- külön vizsgálatára. Egy nemzetgazdaság csak ágazati ösz- szefüggésrendszerében vizsgálható egészségesség vagy egészségtelenség szempontjából. Mivel a mi gazdaságunk összehangoltságában eleve rossz, nem lehet egy — beláthatatlan idejű — evolúciós folyamat eredményére bízni az új szerkezet- és arányrendszer kialakulását. A gazdaság talpraállításának alapkövetelményét — ha már eddig elmulasztottuk — halaszthatatlanul meg kell lépni. Ez pedig nem más, mint: a magyar gazdaság piacgazdaságra történő átállításának stratégiai tervezete, nemzetgazdaságossági szempontok alapján. Ez egyáltalán nem azonos a korábbi évtizedek gyakorlatával, és nemhogy nem szégyellni való, de ennek hiányában és széles körű ismertetése nélkül vezényelni egy történelmi léptékű átalakulási folyamatot, több, mint merészség. Elek György Minden lehetséges? Furcsa dolog ez a pluralizmus. Legalábbis egy diktatúra után eléggé az. Kiváltképpen, mikor értékekre vonatkozik. Minden lehet érték, és mindennek az ellenkezője is. Csak attól függ, ki állapítja meg. Mert eleve attól érték valami, még ma is, hogy megállapították róla. Vannak pl. e hazában olyanok, akik nemrégiben azt állapították meg, hogy Gombár Csaba nálunk legméltóbb a Bibó István-díjra. Meg is kapta, pedig a díj odaítélésének feltételeihez hozzátartozott, állítólag, hogy Bibó István szellemi örökségének folytatója, ápolója legyen a díjazott. Vajon mivel, miáltal bizonyult annak? Az egyházi műsorok minimumra redukálásával, a határainkon túli magyarok érdekeinek Tiáttérbe szorításával, a félretájékoztatás hajmeresztő példáinak halmozásával a gondjaira bízott közszolgálati Magyar Rádióban? Vagy abban, ahogyan a szabadon választott Magyar Parlamentnek az ő ügyében illetékes bizottságára úgy vágta rá az ajtót, mint aki senkinek semmiért nem tartozik felelősséggel? Nehezen tudom elképzelni, hogy Bibó István bármikor, bárhol, bárkire rávágta volna az ajtót, párbeszéd helyett. Nem, mintha félt volna, ezt volt alkalma néhányszor — sőt egész életével — bebizonyítani. És nem egy pluralista demokráciában! Ezért is mondhatta: „demokratának lenni annyi, mint nem félni”. Lehetséges, hogy Gombár Csaba ilyen módon akarta bebizonyítani: ezt legalább megtanulta tőle? Persze, a pluralizmus jegyében ma nálunk bármi megeshet. Lehet, hogy gyilkos és áldozat (tömeggyilkos AVH-s és az általa halomra lőtt, vagy lövetett áldozatok) egyaránt a nemzeti hősök Pantheonjába kerülnek? Vagy legközelebb Bánó András is megkaphatja a sajtószabadság Petőfi-díját, esetleg egy pornósztár valamelyik apácarend nagykeresztjét? Legyünk a ^ehetőségek” hazája, ahol a pluralizmus nevében minden lehetséges? Vannak nálunk olyan erők, amelyek ezt teljesen természetesnek tartanák. Hogy minek tartja majd őket a következő generáció, az attól függ, hogy melyik iskolában mit tanítanak róluk. Kiss István Nincs jobb rendszer Ez pedig nem más mint össze nem illő dolgok együttes megjelenése, amely nevetést vált ki. Ez a gimnáziumban tanult meghatározás jutott nemrég eszembe, amikor korombeli kedves ismerősömmel találkoztam. Tudni kell róla, hogy igen kiegyensúlyozott, szorgalmas és ügyes ember. Örök párton- kívüli, aki azonban a politikai, társadalmi kérdések iránt nem közömbös. Becsületes munkájával, önerejéből érte el mindazt, amije van. Évtizedek alatt jutott el például a szoba-kony- hás kis háztól a mára három- szintes épületig, a Wartburgtól a — még jó karban lévő — nyugati kocsiig. Szép otthoni környezetében minden jó ízlését és dolgos keze nyomát őrzi. Nem csoda hát, hogy okkal szereti ő ezt a házat s hazát... A közelgő választásokról is szót ejtettünk. S ekkor megfontoltnak hitt ismerősöm meglepetésemre ezt mondta: Ha X lesz a miniszterelnök, akkor én elhagyom az országot... Bár én magam sem örülnék nevezett X és pártja választási győzelmének, de azért az ilyen éles reagálást — különösen az ő komoly egyéniségétől legalábbis — komikusnak éreztem. A „Párt” és a pártállam egykori vezetőit csak a biológia válthatta le, a választók nem. Mi most azonban nem csak szavazhatunk, hanem választhatunk, és eközben — tévedhetünk is. Ezen tévedését azonban mindenki helyrehozhatja négyévenként. Nem állíthatjuk persze, hogy demokrácia az elképzelhető rendszerek legjobbika, de ennél jobbat a társadalmi gyakorlatban még nem hozott létre az emberiség. Bernáth Attila Röpül a madár Pártok háza. Politikai ülés. Heves Jolszólalások. Ülök ott, mint tudósító. Nézelődök. Beszélgetek. Valahonnan ismerős ez a hely. Festett madár röpül a falon. Egyéb barlangrajzok. Pártjelképek is. Fokozódó lelkesedés... Itt már voltam... Ki kire haragszik. Pártok, politikusok nevei röpködnek a festett madárral... Megvilágosodás! Egy éve sincs, hogy cimborákkal ültünk itt. Sör, füst, történetek. Nők. Talán politika. Most egyedül sodródom a politika bizonyosságával. Se nők, se sör, se cimborák. A háttérzene is hiányzik, s mellőle a pohárcsörömpölés ritmuskísérete. Hová lettek az italfaragta arcok? Mástól Utasodnak, hevülnek a jelenlévők. .. Nevek mámora, a pátosz heve — ez a divat itt és ma. Pártok harcolnak a fönnmaradásért. A Politika a fő- útról nyílik, a Szórakozás a mellékutcából. Vajon a politika lett gazdagabb egy új fórummal, vagy a fiatalság vesztett néhány korsó sört, jó zenét, ismeretségeket? Nem tudom. Ami bizonyos: dörgő tapsban röpül tova múlt évünk madara, pártjelképekkel, álcázott, festett dzsungel felé... Novák Valentin
