Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-08 / 56. szám
14 PEST MEGYE1 HÍRLAP VELEMENY 1994. MÁRCIUS 8., KEDD Elvtársak, ez a bolt tönkrement* Horn Gyuláék már 1989-ben tudták A mai magyar belpolitikai folyamatok tükrében különösen tanulságos olvasmány a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyveit tartalmazó kétkötetes forráskiadvány, amelyet nemrég adott ki a Magyar Országos Levéltár. Az - 1990-es demokratikus választásokat megelőző esztendő • a rendszerváltozás szempontjából történelmi jelentőségű volt. Ebben az évben a magyar közvélemény már számos, és egyre szaporodó jelét látta a megrefor- málhatatlan szocialista rendszer csődjének. Az emberek nagy része akkor még nem érezte a saját bőrén e csőd közvetlen következményeit, csupán az uralkodó — egyetlen — párt folyamatos meghátrálását, majd felbomlását érzékelte. Akadtak -— akadnak ma is —, akik a többpártrendszer, a demokratikus rend megteremtésének lehetőségét az MSZMP nagyvonalú gesztusaként értékelték. Akik a kommunista-szocialisták lépése mögött bölcs belátást, politikai tisztességet, ha úgy tetszik lovagiasságot feltételeztek, mintha a szovjetek hazai helytartói és kiszolgálói, a kétségkívül puhuló diktatúra irányítói és végrehajtói a hatalom átadására bármikor kész úriemberek lettek volna. Az MSZMP KB 1989-es szó szerinti jegyzőkönyvei ennek az ellenkezőjét bizonyítják. Azt, hogy az országot a szinte teljes gazdasági és erkölcsi romlásba süly- lyesztő, marxizmus-—leni- nizmusra, internacionalizmusra, tudományos szocializmusra hivatkozó szélhámosok felismerték: itt a vég, s ha nem ugranak félre, az összeomló ház maga alá temeti őket. Tudjuk, a félre- ugrás a vagyonátmentések- kel kísért alapos előkészítés után megtörtént. Az aládúcolt ház ma is áll, de a bajok okozói szakembereknek álcázva magukat ismét hatalomra törnek. A jegyzőkönyvek nyomán álljon ezért itt néhány példa arra, mi minden játszott szerepet e történelmi félreugrásban. Novemberben ellenforradalom ? Az 1989-es év első KB-ülé- sét főként Pozsgay Imre emlékezetes, az 1956-os „ellenforradalmat” népfelkelésként minősítő kijelentése miatt hívták össze. Az ülésen elhangzottak alátámasztják azt a történészi vélekedést, hogy ez a kijelentés a rendszer alapjait ingatta meg. Kői Tibor, a MÁV Záhonyi Üzemigazgatóságának pályamestere az egyik szónoki kérdését például ekként fogalmazta meg: „Ha 1956 népfelkelés volt, akkor akik * A Nyugati Magyarság című lap nyomán leverték a népfelkelést, a nép ellenségei?” Korom Mihály az MSZMP KB nyugalmazott titkára a többi között ezeket mondta: „Sok szó esik mostanában a párt egységéről. Ha egyáltalán van még, vagy beszélhetünk igazán pártegységről. Én már kezdem azt hinni, hogy ez hovatovább már csak fikció. Bár ne lenne igazam és jó lenne, ha nem lenne igazam. Ez a pártegység — legalábbis azt hiszem — már nem csak repedezik, hanem én azt mondom, hogy mostanáig egy veszélyes fordulóhoz érkezett. És egy 1956-nak az átértékelésére tett kísérletek azt hiszem, hogy ehhez a fordulóhoz és a repedések kiszélesítéséhez legalább két nagy lapáttal még rátettek.” Horn Gyula külügymi- nisztériumi államtitkár szerint: „Ami a lényeg. Énsze- rintem nincs és nem is szabad megengednünk azt, hogy 1956 kapcsán valamiféle lelkiismereti válság keletkezzen mindazoknál, azokban, akik akkor fegyvert fogtak, mert akik fegyvert fogtak novemberben, és novemberben felléptek, azok az ellenforradalommal szemben léptek fel. És ez a lényeg. És ezért kapták a kitüntetést, vagy az elismerést, és így tovább. Tehát én nem ismerek, vagy legalábbis nem találok ilyen válságot.” Persze Horn Gyula kijelentése, amely a szabadság- harc novemberi periódusát ellenforradalomnak igyekezett beállítani, mégiscsak tükrözött egyfajta válságot. Nem lelkiismereti válságot, hiszen akik a hősiesen harcoló forradalmárokkal szemben fegyveresen a megszálló orosz túlerő oldalára álltak, a lelkiismeretnek igencsak híján voltak, hanem azt a válságot, ami a párt egységét fenyegette, és azt a még nagyobbat, ami az egész ország gazdaságát és jövőjét veszélyeztette. Grósz Károly, a Miniszter- tanács elnöke, a június 23—24-i ülésen kimondta: „...a gazdaság teljesítménye hosszú ideje, lassan'már tíz esztendeje stagnál, relatív teljesítményhiány jellemzi, és az évtizedes szocialista, vagy annak hitt értékek iránt megrendült a bizalom. Ami a gazdaságot illeti, mindnyájan tudjuk, hogy Magyarország ma gazdasági értelemben szuverenitása nagyobbik részével már nem rendelkezik. A világ számos, súlyosan eladósodott országához hasonlóan a gazdasági lét, vagy összeomlás napi dilemmájával küzd”. A szeptember 12—13-i ülésen megtárgyalt, Iványi Pál gazdaságpolitikai titkár vezetésével készült előterjesztésből is kiderül: a vezető elvtársak előtt nem volt titok, mire számíthat az ország a ’90-es évek elején. A jegyzőkönyv megörökítette e szavakat: „...az 1989. évi gazdasági folyamatok összességében arra utalnak, hogy továbbra is egyidejűleg van veszélyben külső fizetőképességünk, belső elosztási és pénzügyi rendszerünk, vagyis a gazdaság működő- képessége. A következő években a gazdaságpolitika mozgásterét a feltorlódott belső gondjaink, a növekvő adósságszolgálat, a külpiaci konjunktúra várható gyengülése, az átalakuló világpiaci környezet, ezen belül a KGST-partnereinkkel való együttműködés bizonytalanságai, valamint a társadalom növekvő elégedetlensége határozzák meg...” Az előterjesztésben szerepel, hogy az adósságszolgálati kötelezettségünk 1990-ben még viszonylag mérsékelt, de azután erőteljesen növekszik, ami a rövid-, illetve a közép-távú törlesztési kötelezettségekkel állt összefüggésben. Tizén egy milliárd három év alatt A törlesztés a jegyzőkönyv szerint 1990-ben kétmilliárd, ’92-ben két egész nyolc tized milliárd dollár. Ehhez jön a kamatfizetési kötelezettség, ami nagyjából egy egész öt tized milliárd dollár, vagyis a három év alatt összesen körülbelül tizen- egymilliárd dollár. A pártvezetés tehát tudatában volt annak, hogy e fizetési kötelezettség mellett a korszerűtlen, veszteséges üzemek, gyárak és vállalatok további életbentartása azonnali és teljes gazdasági összeomláshoz vezet. Ma a baloldali ellenzék oldaláról gyakran hallani azt, hogy miként ment tönkre az ország az utóbbi háromnégy évben, az Antall-kabi- net vezetése alatt. A fentieken túl álljon itt válaszként Marjai Józsefnek, a Minisztertanács elnökhelyettesének, kereskedelmi miniszternek az a kijelentése, amelyet a február 10—11-i ülésen tett: „Egyszer már ne felejtsük azt el, hogy — most függetlenül attól a gazdasági helyzettől, amiben vagyunk — önmagában a reformnak és az átalakításnak ára van, ezt minden fejlett tőkés ország megfizette, és nem olcsón, bizonyítani lehet. Mi ezt 1973—1978 között nem fizettük meg, 1979—1984 között csak félig és ellentmondásosan, utána 1984—1985-től pedig azt is kidobtuk, amit addig csináltunk. így világos, hogy sokkal többe kerül, de ha ezt sem vagyunk hajlandók megfizetni, akkor ez a bolt becsukott, ez tönkrement.” Ne írjük ki a cégtáblára De a jegyzőkönyvek másról is árulkodnak. Feltárják a napjainkban zajló belpolitikai folyamatok számos gyökerét. Ma, a Magyar Szak- szervezetek Országos Szövetsége és a Magyar Szocialista Párt összefonódásának időszakában például sokan szeretnének elfeledkezni arról a stratégiai szövetségről, amelyet 1989 őszén az MSZOSZ jelenlegi vezetője — akkor mint a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkára — kötött az MSZMP-vei. A szakszervezeti vezér akkor a SZOT kiterjedt hálózatát ajánlotta fel a pártnak arra, hogy kijátszva a törvényeket, bennmaradhasson a munkahelyeken. Nagy Sándor a szeptemberi, utolsó ülésen többek között ezt mondta: „...teljesen természetes törekvés, hogy az MSZMP a jövőben a munkavállalók érdekeit, a munkahelyen szakszervezeti keretek között kívánja közvetlenül védeni”. De ennél is továbbment, amikor más pártok hasonló törekvéseitől tartva hozzátette, hogy ezt „nem biztos, hogy ki kellene írni a cégtáblára”. És miközben az MDF, a kereszténydemokraták, a kisgazdák a maguk szerény taglétszámával, politikai és közéleti infrastruktúrájával hatalmas terhekkel birkóznak, mi- alattt Horn Gyuláék és Nagy Sándorék tovább erősítik az el sem szakadt kötelékeket úgy, hogy az lehetőleg ne legyen leolvasható a cégtábláról, addig a magyar választóknak a sajtó által alaposan félrevezetett része arra készül, hogy azokra bízza a haza házának a felépítését, akik miatt ma az düledezik. Ők lesz- nek-e többségben, vagy a józanul mérlegelők? Ez a májusi választások előtti napok egyik fő kérdése. Bánó Attila Lesz-e újabb ezer évünk? A rendszerváltozás szövevényes gondjaival küszködve, egy megrázó temetés árnyékában vágtunk neki az új esztendőnek . abban a reményben, hogy a háború tüze nem csap át határainkon, és semmilyen természeti katasztrófa sem teszi lehetetlenné, hogy továbbhaladhassunk a megkezdett úton. Tudom, hogy az elkövetkező hetekre a választás előtti hangulat nyomja rá a bélyegét, és sajnos valószínűleg hiába írtak alá sokan sokféle etikai kódexet. Bennem mélységes aggodalom él, hogy a kampány idején meg- maradunk-e az európai keretek között, vagy folytatjuk azt a stratégiát, amely már eddig is eléggé megmérgezte a közéletet. A gazdasági problémák mellett ugyanis komoly gondot jelent a sajtó ügye. Lefhet, hogy az elektronikus sajtó nem annyira egyoldalúan az ellenzék szócsöve, mint régebben, ami a sajtóháború még intenzívebb folytatására ösztönzi a majdnem kizárólag ellenzéki kézben tartott írott sajtót. Bárhová is fejlődik ez a közismertebb nevén médiacsatározás, igazi vesztese a magyar nép nemzetközi tekintélye lesz. A külföldön szorgalmasan nyilatkozgató politikusok és újságírók aknamunkája következtében régiónk legstabilabb országa elveszti azt a szerepet, amelyet eddig ebben a térségben játszott. Az Egyenleg ügyében például a fotelomból nézve nem tudtam megítélni, hogy Bánó András igazat mondott-e vagy nem, de nem is ezt tartom annyira lényegesnek, mint inkább azt, hogy miért kellett egy kétségkívül kellemetlen incidensből óriási politikai léggömböt fújni? És miért kellett a Rákosi-féle bűnös nemzet megbélyegző jelzőjéhez hasonlóan az egész világsajtót azzal vadítani, hogy antiszemitizmus tombol ebben az országban? És miért kell szélsőjobboldali veszélyről papolni, amikor még mérsékelt jobboldali veszély sincs. Azután itt volt a Charta szellemiségéből fakadó írói bojkott, majd erre válaszként neves közéleti személyiségek által aláírt tiltakozás a bojkott ellen. Ha már a Chartáról esett szó, hadd tegyem fel a kérdést, hogy a Tégy a gyűlölet ellen jegyében elindított mozgalom miért szítja a gyűlölet lángját azok ellen, akik nem értenek vele egyet? Az agyonkoptatott szlogenek helyett (szétvert mezőgazdaság, a kormány szociális érzéketlensége, a gazdasági problémák elhanyagolása, a hírközlő eszközök „kormány általi megszállása”) egy kicsit a tárgyilagosság irányába elmozdulva a valóban létező és nehezen kezelhető gondok megoldásán kellene fáradozni (infláció, munkanélküliség, közbiztonság). A negatívumok mellett néha szót lehetne ejteni a nem vitatható, bár kétségtelenül nem túl nagy számú pozitívumról is. A nyelvöltö- getést és a szüntelen, nagyon gyakran alaptalan vádaskodást végre váltsa fel a régi római elv: hallgassuk meg a másik felet is. Végül, de nem utolsósorban ejtsünk szót azokról is, akik minden rosszért a politikát teszik felelőssé, és a körülményektől, de főleg a sajtó állandó pánikkeltésétől elfásulva hátat fordítanak a politikának, és még a választásra sem mennek el. Továbbá ne feledkezzünk meg azokról a volt hithű párttagokról sem, akik boldogan ünnepük a sikertelenségeket, és egyetlen örömük, ha látják maguk körül az elkeseredett embereket. Rájuk gondolva nem mondhatnám, hogy túl vidám idáig az új esztendei kép, de mégis meg kell próbálni bízni magunkban, mert különben nem sok esélyünk lesz arra, hogy újabb ezer évet tölthessünk el a Kárpát-medencében. Tiszay Géza Csökken Szlovákia lakossága Csehszlovákia kettéválása jó néhány embert választás elé állított, új hazát kellett választania. Aki Csehországban él, ám szlovákiai illetőségű és fordítva, annak állampolgárságért kell folyamodnia az egyik vagy másik országban, hogy ne minősüljön külföldinek. Ez ugyanis szociális és egyéb szempontból is hátrányos helyzetbe juttatná. Nemrég nyilvánosságra kerültek Kelet-Szlovákia tíz járásának adatai. Ezek szerint, hozzávetőlegesen 28 ezer ember kérte a szlovák állampolgárság megszüntetését, ami e régió összlakosságának 2%-át jelenti. Ezzel szemben csak 1300 cseh illetőségű egyén kérte a szlovák állampolgárságot. Csak Kassán, e negyedmilliós városból négyezer ember távozik véglegesen, viszont 500 cseh marad. A hivatalok nem győzik az ügyintézést, mert naponta átlagban hetven kérvény érkezik, de volt már napi 150 is. A kérvények benyújtói nem fukarkodnak a keserű szavakkal azok címére, akik alkotmányellenes döntésükkel rákényszerítették őket erre a keserves döntésre. Ismétlődik a történelem. A mai kényszerű népvándorlás áldozatainak eszükbe sem jut, hogy Trianon után sokkal nagyobb tömegek voltak kénytelenek távozni szülőföldjükről. Balassa Zoltán Kassa
