Pest Megyei Hírlap, 1994. március (38. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-18 / 64. szám
$ PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1994. MÁRCIUS 18., PÉNTEK J5 Prohaska a Salzburgra épít Koszta a keretben, Puglits tartalék Kijelölte a jövő szerdai Ausztria elleni barátságos labdarúgó-mérkőzésre készülő válogatott keretet Verebes József szövetségi kapitány. Újra meghívást kapott a nemzeti tizenegybe Bognár György, a BVSC-Dreher irányítója és a 18 játékos között található az ETO FC Győr fiatal csatára, Herczeg Miklós is. Gólmínusz — visszalépés miatt A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságot alaposan megzavarta a Tápiószele visszalépése, eredményeinek törlése. Tizenegy csapat egy győzelemmel lett szegényebb, ráadásul a Túra és az Abony nyolc góllal. A Vácszen tlászló- nak mínuszba fordult a gólkülönbsége. Jól járt viszont az Isaszeg és a Táborfalva, amely kikapott a Tápiószelétől. Fülöp Ferenc, az MLSZ technikai vezetője elmondta, hogy Eszenyi Dénes (Mechelen) és Kiprich Józsefi Feyenoord) sérülés miatt nem kapott meghívást. Verebes a későbbiekben számít a hosszú sérüléséből felépült ferencvárosi játékosra, Albert Flóriánra is. A csapat vasárnap 15 órakor találkozik az MLSZ toronyépületében, s ezt követően utaznak Győrbe. A Rába-parti városból kedden indul a válogatott Linzbe, a mérkőzés színhelyére. A keret tagjai: kapusok: Végh (ETO FC), Koszta (Vác). Védők: Telek (Ferencváros), Mracskó (Békéscsaba), Márton (Cannes), Mészöly (Le Havre), Keresztúri (Austria Wien), Keller (Ferencváros), Lipcsei (Ferencváros). Középpályások: Halmi (Ekeren), Bognár (BVSC), Pi- sont (Kispest), Csertői (ETO FC), Illés (Kispest). Csatárok: Vincze (Kispest), Klausz (ETO FC), Orosz (Kispest), Herczeg (ETO FC). Tartalékok: Mitring (Parmalat), Jago- dics (Haladás), Puglits (Vác), Czéh (Parmalat). * Herbert Prohaska, az osztrák válogatott szövetségi kapitánya szintén kijelölte a jövő szerdai, Magyarország elleni barátságos mérkőzésre keretét. Prohaska, úgy tűnik, az UEFA Kupában remekül szereplő SV Salzburg játékosaira épít. Az osztrák keret: kapusok: Wohlfahrt (Austria Wien), Konrad (SV Salzburg). Védők és középpályások: Schottel (Rapid Wien), Streiter (Innsbruck), Feiersinger, Hütter, Winklhofer (valamennyi SV Salzburg), Herzog (Werder Bremen), W. Kogler, Pfeffer, Prosenik, Stöger (valamennyi Austria Wien), Reinmayr (MSV Duisburg). Csatárok: Cemy (Admira Wacker), Pfeinfen- berger (SV Salzburg), Polster (1. FC Köln). Tartalékok: Konsel (Rapid Wien), Baur (Innsbruck), Kühbauer (Rapid Wien), Weissenber- ger (LASK) A linzi osztrák—magyar előtt a két ország olimpiai válogatottjai mérkőznek egymással. Az összecsapást kedden 15 órakor rendezik. * Szerdán lejátszották a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőinek első találkozóit. A visszavágókat április közepére írták ki (zárójelben az első mérkőzések eredményei): Siófoki Bányász— ESMTK-Hungaplast (0-0), Siófok, április 13., 18 óra. Vasas—MTK (1-0), Fáy utca, április 13., 18 óra. ETO FC Győr—Ferencváros (0-3), Győr, március 29., 18 óra. Kispest-Honvéd FC—Debreceni VSC (1-0), Bozsik-stadion, március 30., 18 óra. ÉSZAKI CSOPORT 1. Halásztelek 12 2-38-13 26 2. Fót 10 1 3 39-18 21 3. Kistarcsa 83 3 32-11 19 4. Nagymaros 82 4 27-17 18 5. Dunaharaszti 7 2 5 18-17 16 6. Rád 63 5 27-25 15 7. Budaörs 55 4 23-22 15 8. Délegyháza 62 5 27-19 14 9. Szokolya 53 6 34-29 13 10. Hévízgyörk 44 6 24-24 12 11. Tököl 44 5 24-29 12 12. T.bálint 52 7 18-39 12 13. Göd 33 8 23-31 9 14. Perbál 4 1 9 15-28 9 15. Budakalász 23 9 19-35 7 16. Biatorbágy-4 10 9-40 4 • Amerikai állampolgár lett Szeles Mónika, az egykor magyar nemzetiségűnek született exjugoszláv teni- szezűnő. Szeles kilenc éve él az Egyesült Államokban, ahol most letette az előzetes vizsga után az állampolgársági esküt. • Miután megkövette klubjának edzőjét a 42 éves, kameruni labdarúgó Roger Milla, könnyen elképzelhető, hogy mégis ott lesz országa válogatottjában a júniusi labdarúgóvilágbajnokságon. • A bíróság bűnösnek mondta ki az amerikai műkorcsolyázónőt, Tonya Hardingot a riválisa, Nancy Kerrigan elleni támadás ügyében. Az ítélet értelmében Hardingnak ki kell lépnie országa’ műkorcsolyázó-szövetségéből, ezzel amatőr pályafutásának vége szakadt. • Szabadnappal kezdett a BVSC- Steffl női vízilabda-bajnokcsapata a BEK-döntőben, Palermóban, ahol a görög Vouliagmeni 6-5-re verte az orosz Nyizsnij Novgorod gárdáját. A másik meccsen: Nereus (holland)—Gronau (német) 12-4. • Kossuth Lajos egykori torinói házától szerdán reggel 7 órakor rajtolt DÉLI CSOPORT 1. Farmos 73 3 32-18 17 2.Isaszeg 73 3 24-11 17 3. Kakucs 7 3 3 22-17 17 4. Péteri 6 5 2 23-17 17 5. Dabas SE 5 6 321-13 16 6. Sülysáp 64 3 31-25 16 7. Túra 63 4 24-18 15 8. Abony 54 4 23-18 14 9. Vácszentl. 5 3 5 16-22 13 10. Táborfalva 67 21-19 12 11. Újhartyán 44 5 19-20 12 12. Inárcs 3 6 4 16-17 12 13. Hemád 4 1 8 19-32 9 .14. Vecsés 2 1 10 16-35 5 15. Üllő-4 9 14-39 4 (Reitter) el az a magyar és olasz katonákból álló staféta, amely a kiváló államférfi halálának 100. évfordulója alkalmából ugyanazt az utat teszi meg, amelyen annak idején hamvait egykor Budapestre szállították. • Halié Gebrasilasie, az etiópok 1993. évi 10 ezer méteres síkfutó világbajnoka vezeti országa mezeifu- tó-válogatottját a március 26-án, Budapesten sorra kerülő mezeifutó-vi- lágbajnokságra. Mellette ott lesz többek között Addis Abebe is, aki 1992-ben, Barcelonában nyert 10 ezer méteren olimpiai bajnoki címet. • Miután napokig tétlenül ücsörgött a svájci Winterthur egyik szállodai szobájában Balogh Zoltán, a csepeliek labdarúgója, feladva a várakozást, visszatért Csepelre. A II. ligás helyi együttes előzőleg féléves szerződést kínált Baloghnak, ám az érte kialkudott pénz nem érkezett meg Csepelre. • Zágrábban szombaton Magyarország és Horvátország válogatott te- kézői két fronton is összemérik tudásukat. A májusi VB előtt egyébként még a csehekkel is találkoznak a legjobb hazai fagolyósok. Innen-onnan Kétnapos gödöllői vívógála Kétnapos vívógála lesz a hét végén Gödöllőn, szombaton a Benkő Tibor emlékverseny, Európa Kupa kardvívóviadal kerül sorra, vasárnap pedig az országos középiskolás-bajnokság következik. A kézilabdázók második vonalában, az NB I B-ben is megkezdődik a küzdelem a sportág alsóbb osztályaiban pedig elmaradt, illetve előrehozott mérkőzéseket vívnak. A labdarúgóknál a megyei bajnokság ezúttal is foghíjas lesz, három találkozót ugyanis későbbre halasztottak. PÉNTEK KÉZILABDA. NB I/B. Férfiak: Tököli KSK—Százhalombatta (18). Megyei férfi: Veresegyház—Csömör II. (18). KOSÁRLABDA. NB H. Férfiak: Diósdi TC—Casino Vigadó (19), Budaörsi DSE— MAFC Martos (19). SZOMBAT KÉZILABDA. NB EB. Férfiak: Pilisvörösvár—Ferencváros (17.45), Dunakeszi VSE—Kis- kunmajsa (16). Nők: Váci Forte—Tököl (10.30), Sasad SE— Postás SE (Budaörs, 15). NB II. Nők: Tápiószele— Terra Vác (Tóalmás, 14.30). Megyei férfi bajnokság. Északi csoport: Szentendre— Dabasi Öregfiúk (17.15), Gödöllő KC ifi—Mogyoródi ifi (10), Nagymaros—Martonvásár (15). Déli csoport: Tápiószele—Túra (16), Csömör ifi—Túra ifi (10), Szentendre II.—Tököl II. (16), Albertirsa—Maglód (16), Ercsi—Abony (17). KOSÁRLABDA. NB I. Férfiak: Salgótarjáni KK—Battai KE (17) Nők: Extrade SC— Nagykőrösi KK (16). NB II. Nők: Monor SE— DASE (15), Mezőcsáti DSE— Gödöllői Török Ignác Gimnázium (11). LABDARÚGÁS. NB I: Vác FC-Samsung—Békéscsaba (11). NB ül. Duna-csoport: Bakonycsemye—Érdi VSE (15, Murcsik), Szigetszentmiklósi TK—Rákosmenti TK (15, Szűcs). Mátra-csoport: Dunakeszi VSE—Monori SE (15, Inges), Jászberényi SE—Bagi TC (15, Bogár), Balassagyarmati LC—Kartal (15, Szabad), Országos ifjúsági A és B: Gödöllő—Szarvas (11, 13), Százhalombatta—ES MTK (9.30 és 11.30). Megyei I. osztály: Nagykőrös—Nagykáta (15, Szolnok megyei játékvezetők). Ifjúsági mérkőzés: Pilisvörösvár— Nagykőrösi Toldi (11, Haris). RÖPLABDA. NB I. Férfiak: Veszprémi RC—Pomázi Komplex Building SE (11). NB II. Férfiak: Ráckeve—Dunaújváros (15). Nők: Dabas SE— BHGSE (10), Ricveisz SE—Gödöllői TIGÁZ (13). VÍVÁS Európa-kupa kardvívóviadal, Benkő Tibor emlék- verseny (Gödöllő, agrártudományi egyetem csarnoka 9.30, döntő 15 óra. VASÁRNAP ASZTALITENISZ. Megyei férfi csapatbajnokság: Pemü Zsámbék—Szentendre II., Cegléd II.—Százhalombatta, Gödöllő II.—Vác II., Kemence—Ve- csés II., Bag—Erdőkertes (10 órakor). KÉZILABDA NB I Férfiak: Komló—Pemü SE (17.30). NB I/B. Férfiak: Csömör— Ceglédi Agrokontakt (16), Gödöllői KC—Siklósi Pelikán (17). KOSÁRLABDA NB I. Férfiak: Nagykőrösi KK—Dombóvári VMSE (17). NB n. Férfiak: Univer KSE—GEAC (17). LABDARÚGÁS. NB n. Keleti csoport: Gödöllői LC—Ti- szavasvári (15). Nyugati csoport: Paks—Százhalombattai FC (15). NB III. Alföldi csoport: Kalocsa—Cegléd (15, Bogyó). Duna-csoport: Lajoskomárom— Szentendre (15, Topánka), Du- navarsány—Ercsi Kinizsi (15, Berki), Dömsöd—Tatabánya SC (15, Fánczi). Megyei bajnokság (az ifjúsági eló'mérkőzések 13, a felnőtt-találkozók 15 órakor kezdődnek az elöl állók otthonában.) I. osztály:Tápiószentmár- ton—Bugyi (Heves megyei játékvezetők), Piliscsaba—Taksony (Geyer), Pilisvörösvár— GEAC (Varga A.), Pilis—Ráckeve (Horinka), Maglód—Örkény (Horváth J.). Ifjúsági mérkőzés: Pomáz—Dabas-Sári FC (15, Zagiba). II. osztály. Északi csoport: Kistarcsa—Törökbálint (Mó- csai), Budaörs—Fót (Kiss T. Z.), Hévízgyörk—Szokolya (Nagy, II. J.), Tököl—Göd (Toldi), Dunaharaszti—Biatorbágy (Czeglédi), Nagymaros—Halásztelek (Tóth K.), Rád—Budakalász (Szabó J.). Déli csoport: Inárcs—Isaszeg (Antal), Hemád—Farmos (Cingáli), Ábony—Üllő (Lázár), Sülysáp—Vecsés (Karcsú), Péteri—Táborfalva (Bokor), Újhartyán—Túra (Kassai), Vácszentlászló—Kakucs (Gál J.). SAKK. OB II.: Dunaharaszti—Fót, Pénzügyőr—Szentendre (10). Megyei csapatbajnokság I/B osztály: Cegléd—Százhalombatta, Zsámbék—Alag, Vác II.—Törökbálint, Aszód II.— Isaszeg (9.31). RÖPLABDA. NB II. Férfiak: Gödöllői EAC—BKM Tűzoltó SC,(11). VÍVÁS. Országos középiskolás-bajnokság, kard és tőr férfiverseny (Gödöllő, agrártudományi egyetem csarnoka 9.30). R. L. „ Véletlenül”indult a síbajnokságon Bronzérmes óvodás Szinte valamennyi induló és szakember rácsodálkozott arra a pöttöm legenykére, aki a szlovákiai Donovalyban, Pest megye nyílt alpesi síbajnokságán bámulatos ügyességgel ereszkedett le a meredek lejtőn, s lett harmadik a nála sokkal idősebbek korcsoportjában. A mindössze hat esztendős Győrik István a megyei bajnokság legfiatalabb ver- senyzőjeként nyert bronzérmet a serdülő I. kategória többnyire 12 esztendős indulói között. A viadalról készített beszámolónkban a tehetséges kisfiút balassagyarmati illetőségűnek tüntettük fel, noha a bajnokság szervezéséből is oroszlánrészt vállaló kemencei sízők képviseletében vett részt a megmérettetésen. — Tulajdonképpen az is véletlen, hogy egyáltalán benevezett a kisfiam a bajnokságra, hiszen mi csak családi „telelésre” mentünk egy hétre Dono- valyba, s csupán a szerencsének köszönhető, hogy összefutottunk Pongrácz Jánossal, a kemencei polgármesterrel — elevenítette fel a történteket a büszke papa, Győrik István. — Pongrácz urat, aki a Pest Megyei Síszövetség vezetője is, régóta ismerem Kemencéről, hiszen én ott születtem, minden oda köt, s bár jelenleg Budapesten élünk, teljesen természetes volt, hogy a fiam kemencéiként indult a bajnokságon, ha már egyszer engedett Pongrácz János rábeszélésének. — Nem bánta meg, hiszen üdülni ment Donovalyba, s bajnoki bronzérmesként jöhetett haza... — Hatéves lévén, ez volt élete első versenye, s elfogultság nélkül mondhatom, teljesen jól lejött a közepes erősségű óriás- műlesikló-pályán. A futam előtt a bajnokságon induló versenyzőkre felügyelő edzők megmutatták, hogy mégis merre kellene mennie, miként vegye a kapukat, ő pedig meglepően biztonságosan képes is volt a tanácsokat megvalósítani. Pedig csak tavaly tanult meg síelni, a nagypapájától és tőlem leste el az alapelemeket. — Lehetséges, hogy a sikerélményen felbuzdulva versenyszerűen is megpróbálkozik majd a síeléssel? — Ezt korai lenne eldönteni, hiszen a kisfiam még csak óvodába jár. Az biztos, hogy szeret mozogni, sportolni, nincs gondja a labdával, kerékpárral, de nem akatjuk ráerőltetni semmire. Ha tetszik neki a sízés, ám legyen, Kemencén van felvonó is a sípályához, csak éppen szervezett síszakosztály nincsen. Az általános iskola testnevelő tanárának, valamint a helyi polgármesternek lelkesedése tartja életben ott is a sportágat. (németh) A címvédők közül csak a Parma „áll” A labdarúgó Kupagyőztesek Európa-kupájában már kialakult a legjobb négy mezőnye, az angol Arsenal, a portugál Benfica és a francia Paris Saint Germain hármasához szerdán késő este csatlakozott a címvédő olasz Parma együttese is. A Parma fantasztikus iramú és színvonalú mécsesét játszott a holland Ajax csapatával, s mivel az első találkozón, Amszterdamban gól nélküli döntetlennel zártak az együttesek, így az olasz nagyvárosban Minotti 15., valamint Brolin 48. percben lőtt gólja döntötte el a továbbjutás kérdését a Parma javára. Az UEFA-kupa elődöntőiben eddig három együttes helye biztos: az olasz Cagliari és az osztrák SV Salzburg gárdájához szerdán csatlakozott a német Karlsruhe is, miután a portugál Boavista otthonában is 1-1-es döntetlenre volt képes az első találkozón, a visszavágón pedig 1-0-ra győzni tudott, igaz, csak Nogueira 35. percben szerzett öngóljával... Ami pedig a negyedik UEFA-kupa-elődöntős csapat „kilétét” illeti, csütörtökön, lapunk zárta után fejeződött be az olasz Intemazionale és a német Borussia Dortmund összecsapása (az olaszok az első meccsen, Dortmundban is győzni tudtak 3-1-re). A Bajnokok Ligájának „Alcsoportjában a sztárcsapatok győztek, a spanyol Barcelonára ugyan „ráijesztett” az orosz Szpartak Moszkva, mivel Karpin révén a 2. percben vezetést szerzett, de azután már nem volt mese: Sztoicskov (34. p.), Anwr (75. p.), Koeman (77. és 79. p.) valamint Romario (85. p.) góljaival 5-1-re nyert a spanyol bajnok. A francia AS Monaco is nyert a török Galatasa- ray stadionjában, Scifo (54. p.) és Onako (90. p.) találataival 2- 0-ra. A csoport élén a Monaco és a Barcelona áll egyaránt 6 ponttal és 9-3-as gólkülönbséggel, 3. a Galatasaray, 4. a Szpartak egyaránt 2 ponttal. A „B”-csoportban a német Werder Bremen otthonában 1-1-es döntetlenre játszott az olasz AC Milan, Rufer (53. p.), illetve Savicevic (74. p.) lőtték a gólokat. Lisszabonban a Porto Drulovic (10. p.) és Secretario (90. p.) találataival 2-0-ra verte a belga RSC Anderlecht együttesét, így felzárkózott a hat pontjával csoportelső Milan mögé, míg a Bremen és az Anderlecht 3- 3 pontjával 3., illetve 4. négy forduló után. Nehéz totónyitány Nehéz volt a megyei sportrejt- vénypályázat idei első fordulója. Á sok váratlan eredmény megnehezítette a tippelők dolgát, így nemhogy nyolcas, de hetes sem volt. Á maximumot a hat találat jelentette, amelyet öt pályázó ért el, s ők húszhúsz darab totószelvényt kapnak. Á nyertesek: Diószegi Ede (2300 Ráckeve, Széchenyi u. 40.), Fazekas János (Kisnémedi, Dózsa György u. 24.), Kovács Sándor (2721 Pilis, Attila u. 5.), Lambereszky Péter (2335 Taksony, Mikes Kelemen u. 13.), Szabó István (2243 Kóka, Kassai u. 21.) MINDEN HÉTEN TOTÓLOTTÓ!