Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-01 / 26. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. FEBRUÁR L. KEDD A kartali asszonykórus mássága A márciusi ünnepségekre készülnek Rékási Sándorné, a nemrég megyei kulturális díjban részesült kartali asszonykórus egyik meghatározó egyénisége nem szégyelli bevallani: bizony egykoron levetette a sokszoknyát, szekrénybe rakta a népviseletet. Szűk szoknyás lettem — mondja nem titkolt büszkeséggel hangjában, ami jelezheti egyben azt is, hogy ő sokat látott, átélt, tapasztalt asszony. — Aztán rájöttem, hogy nem az az én világom — emlékezik ismét a régmúltra. S ahogyan lenni szokott, szavai nyomán megelevenedik a képzelet, feltárulnak a kartali kézzel faragott szekrények, komódok, ládák, napfényre kerül a padlások gondosan portalanított, ám a szemektől elrejtett eredeti népviselet. — Százezer forintba is kerül egy-egy ilyen ruha — mondja, s mutat hétköznapi „sokszoknyájára”, amely valójában olcsóbb lehet az ünnepinél. — Nos, nem sajnáljuk rá a pénzt! Ha kell, újat csináltatunk, merthogy kinőttük, szűk lett egy-egy kellék, az idő kikezdte a rojtokat, hímzéseket, fényét vesztette a kendő... Meg divatozni sem árt egy' kicsit. Ahogyan nekünk „szűk szoknyásoknak” egy-egy „jópofa” nadrág a mindenünk, a kartali asszonyoknak a hagyományos mintával hímzett kendő sem lehet annyira drága, s nem lehet olyan elérhetetlen, hogy ne érné meg érte akár Erdélybe is elutazni. — Legutóbb például, egy kórustalálkozón jártunk Székelyföldön, s ott hí- meztettem magamnak egy új kendőt. Kellett már, mert a régi megkopott. De ugyanígy gyakran kell pótolni az ünnepségeken hordott, a hétköznapi, vagy például a gyászszertartások alatt viselhető öltözet darabjait is. Mindig azt vesszük fel ugyanis, ami a programunkhoz illik. Csak úgy árad a szó Rékási Sándomé- ból. Felidézi szülei, nagyszülei életét, megeleveníti a legtisztább forrásokat, ahonnan a hagyományok a mai napig érintetlenül ránk maradtak, s jelzi, hogy a mai hétköznapoknak is részese lett ez a kórus. — Hetente vannak próbáink — mondja. — Hálásak is vagyunk Maczkó Máriának, aki évtizedek óta hűséges maradt hozzánk. Pedig nem Kartalon lakik, s közelében hozzánk hasonlóan is énekelnek asszonyok. A turaiak... — ejti ki a szót titokzatosan, s kivár, mit mondok vajon erre a furcsa helyzetre. Bizony, néhány kilométerre egymástól két azonos kultúrkörbe, a Galga vidékére tartozó kórus? Két dudás egy csárdában? — Más a mi viseletűnk, más az öltözetünk — magyarázza; sejti, hogy ez után érdeklődnék. — A kartali asszonyok, s ezért maradt velünk a híres népdalénekes, úgy véljük, szorgalmasabbak, odaadóbbak, míg a turaiak a kelleténél is nagyvonalúbbak. Nekünk olyan dalaink is vannak, s ez történelmi örökség is, amelyeket a turaiak nem ismernek. A kartaliak sorsa keményebb volt, sok volt köztük a cseléd... így mi ma sok sommásdalt ismerünk, fel tudjuk idézni az intézők viselkedését. De alapvetően más a tájszólásunk is. Szereti, számon tartja a falu a hagyományőrző öregjeit. Sokan vannak már középkorúak, sőt fiatalabbak is, akik elellesik egy-egy próbán, dalesten a mozgást, a nótázást. A legkisebbeknek például az óvónők adnak elő. Természetesen ők is a kórustól tanulták az éneklést. — Nekünk magunknak is az a fontos, hogy minél több embernek — kicsinek és nagynak — adjuk tovább dalainkat. Ezért is vállalkozunk mindenféle szereplésre. Most például azt kérték tőlünk, gyűjtsünk csokorba 1848-as katonadalokat. Majd összeénekeljük, ki mit jegyzett meg szüleitől, nagyszüleitől. Aztán márciusra meglesz az összhangzás. (madár) 1848—49 a dokumentumok tükrében Huszárok Komáromban Harmadszor rendezik meg április 26-a és május 1-je között a Komáromi Napokat. A kulturális rendezvénysorozat a Huszárok Komáromban című kiállítás megnyitásával veszi kezdetét, amelyen a török kortól a II. világháború végéig mutatják be ezt a fegyvernemet, kiemelve helyi vonatkozásait. Ugyanebben a témakörben tudományos emlékülést tartanak az észak-komáromi Duna Menti Múzeumban, míg a Hadtörténeti Társaság ülésének a dél-komáromi városháza ad helyet. A Komáromi Napok keretében avatják fel a dél-komáromi fióklevéltárat. Az eseményhez kapcsolódó szakmai tanácskozás egyik kiemelt témája lesz a szabadságharc a komáromi levéltári dokumentumok tükrében. Első ízben mutatkoznak be a rendezvényen a honvédség szárazföldi egységei, amelyek Műszaki alakulatok napja elnevezéssel rendeznek országos találkozót. Az esemény az 1849. április 25-i komáromi pontonhíd-veréshez kapcsolódik. Elhunyt Mendele Ferenc Mendele Ferenc Ybl-díjas építész, címzetes egyetemi docens és főiskolai tanár, a magyar műemlékvédelem nemzetközi hírű szaktekintélye, 59 éves korában, január 30-án elhunyt — tudatta a gyászhírt az Országos Műemlékvédelmi Hivatal tegnap. A Magyar Építészeti Múzeum igazgatójának temetéséről később intézkednek. Mendele Ferenc több mint három évtizeden át dolgozott a magyar műemlékvédelem szolgálatában. Az ő nevéhez fűződik többi között az egre- gyi, a csempeszkopácsi,a sza- mostatárfalvi, a nagyharsá- nyi, a pécs-málomi középkori templom, illetőleg a duna- földvári és a simontomyai reneszánsz vár, valamint a kiskunhalasi szélmalom, a nagyvázsonyi Schumacher-ház műemléki helyreállítása. Nemzetközi kiállítás Túrkevén Régi hagyományokat is felelevenítve első alkalommal rendezik meg ez év április 28-ától május 1-jéig a Nagykunsági Nemzetközi Kiállítást és Vásárt Túrkevén. A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának anyagi támogatásával szervezett kiállításon a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a könnyűipar, a járműipar és a vendéglátóipar mutathatja be legújabb termékeit és technológiáit. A vásárt — amelyre elsősorban kisiparosokat és kistermelőket várnak külföldről is — kulturális, folklórprogramok színesítik majd. Egy elfeledett költőről Sok múlik az akaraton is Vissza az alapokhoz A New York-i magyar konzulátuson egy évig lesz látható az aszódi Rácz Zoltán iparművész kiállítása. Hogyan került az anyaga a tengerentúlra? Kevés olyan poéta akad keskeny e hazában, aki első kötete után, szerényen, szélárnyékban él és alkot — de nem publikál. Szomráky Sándor egyetlen, életében megjelent kötete, a Mint akinek élete bezárult című, bár az ’50-es évek elején látott napvilágot, egyetlen opportunista verset sem tartalmaz — halk szavú, visszafogott, a transzcendens létérzést faggató költő lírai vallomásai, a nagy eszménykép és jó barát, Pilinszky János költészetének „egyenes ágú rokonai”. Csanád Béla és Farkas Olivér érdeme, hogy a Jel könyvek 9. köteteként Már senki sem őriz címen, értő előszóval juttatták el az olvasóhoz a költő immár posztumusz verseit és néhány műfordítását. „Hátrahagyott versei, ta- núságtétel-értékűek. Szomorú, fájdalmas vallomást tesznek egy méltatlan korról, s a benne élt alkotó keserű, de megalkuvásra képtelen ítéletét halljuk ki csöndes panaszaiból” — olvashatjuk az „előbeszélyében”. A diktatúrában megnyomorított szubjektum Istenkeresése, magányos vívódásai („ha érintelek: élsz" — írja), az elhulltak siratása „Láttad a vért — tegnap hogy égetett még! / sejted a vért, ami még kiömölhet / — ,v te csak pöttön igazadért csatázol / locsogó szavak özönében ázol" — írja 1956. november 3-án este — nos: mindez megszólal elégiára szerelt hangszerén. A földi szerelem is metafizikai látomásban nemesül gyönyörű verssé: „Már vetkőztél a gyönge fényben, előttem dobtad le ruhád, arcodon csöppnyi régi szégyen, de felitta a szomjas ágy. Már csípőd sebes tánca iz- zott, már könnyezett is szép öled, mely rémülten rég eltaszított: ölembe sírta gyöngyödet.” (Jel Kiadó, 1993.) Balázs Tibor Amint az elbeszéléséből kiderül, elég kalandosan, s ebben nem kevés szerepet játszott a szerencse. Volt egy nemzetközi pályázat, amelyre bárki, bármely országból jelentkezhetett. Maga is nevezett, csakhogy a kiutazás költségeit nem tudta teljes mértékben fedezni. Sok utánjárást követően segítséget kapott, és sikerrel mutatkozott be az amerikai tárlaton. Az is véletlen szerencse volt, hogy e kiállítással egy időben volt kinn az Egyesült Államokban a Magyarok Világszövetsége néhány vezető tagja. Sor került egy Csoóri Sán- dor-estre, ami értelemszerűen azzal járt együtt, hogy más rendezvények magyar vonatkozásai is különleges hangsúlyt kaptak, így bemutatkozásának még nagyobb lett a visszhangja. Találkozott ottani művészekkel. Kiderült, szívesen eljönnének hazánkba, hogy megismerjék s megismertessék magukat az itteni közönséggel. Most azon fáradozik Rácz Zoltán — persze, nem egyedül —, hogy e kapcsolatok elmélyülhessenek, létrejöhessenek e találkozások. A képzőművészen alkotás végül is olyan rendszer, amihez nem kell tolmács — vagy szól a nézőkhöz, vagy nem mond semmit. Persze, a majdan érkező vendégeket fogadni kell, helyet biztosítani kiállításuknak. Ehhez a szervezéshez keres most partnereket, hiszen érdemes lenne kiaknázni a felkínált lehetőséget. Számos egyéb ötlet is felmerült benne az amerikai művészek bemutatkozásával kapcsolatban. Kialakulhat egy híd a két ország, néhány város alkotói között, ami izgalmas kihívást, lehetőségeket jelentene mindegyik fél számára, s amiből nyerhetnének a hazai művészetkedvelők is. Hogyan lett a gyengén látó jogászból iparművész? Rácz Zoltán térplasztikával, szobrászattal foglalkozik. Az alapformákból építkezik, vallja, hogy a művészetnek vissza kell nyúlnia az alapokig, s onnan kiindulva kell tovább építkeznie. A leegyszerűsített formák sajátos harmóniát kínálnak. Azt, hogy valamit „nem lehet megcsinálni”, törölte saját szóhasználatából. Be akarta — tudta — b’zonyítani, hogy a rokkant ember éppoly értékes, mint bárki más. Minden csak akarat kérdése. Igaz, talán a tehetség is szükséges, a világ — a külső és belső — más típusú értelmezése, de a legfontosabb az akarat. S az, hogy teljes életet éljen az ember. (szí) S Uj posta, új képeslap Vadonatúj, korábban még sosem látott képes üdvözlőlappal találkozhatnak, akik betérnek a nemrég megnyílt gödöllői postahivatalba. Az Erzsébet parki kálváriát és a Szabadság téri Mária-oszlopot ábrázolja. A kálváriát 1771-ben ugyanaz a Grassalkovich Antal építette, aki a gödöllői kastélyt. Néhány évvel ezelőtt nagyon leromlott állapotban voltak szobrai, a teljes restaurálás után most újra régi szépségükben látjuk őket. A kereszteken Krisztust és a két latort, Krisztus keresztje tövében Mária Magdolnát, elöl Máriát és János apostolt. A pestisjárvány elleni védelemként felállított Mária-osz- lop azonos az ausztriai Hainburg Mária-oszlopával, mindkettőt a hainburgi Martin Vögerl alkotta 1749-ben. Ezt is a közelmúltban újították fel. (u-i) Színpadon a kartali asszonyok. Jó látni is, hogy a sor végén inár ott az „utánpótlás” Balázs Gusztáv felvétele
