Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-26 / 48. szám

SPORT PEST MEGYEI HÍRLAP 1994. FEBRUAR 26., SZOMBAT 15 Kétszer is az Üllői úton Utolsó lett a magyar váltó „Lelőtték” magukat a németek az élről Már a legjobb nyolc közé jutás a tét a Magyar Kapában a tava­szi labdarúgórajt hét végi mér­kőzésein. A 16 csapat közül 14 szombaton mérkőzik egymás­sal, míg a Vasas és a Haladás vasárnap találkozik. A nyolc közé jutásért oda-visszavágó alapon játszanak az együttesek. A 16 között 12 első és négy má­sodosztályú gárda található. Az már biztos, hogy a nyolc között is lesz egy NTS II-es csapat, hi­szen az ESMTK-Hungaplast el­lenfele a szintén másodosztályú Kaba. Az NB 1-es párharcok közül kiemelkedik az UTE—Debre­cen összecsapás, szintén nagy csata várható a Békéscsaba— ETO FC találkozón. A III. kér. TVE „otthon” Az NB I-es labdarúgó-baj­nokság március 5-i tavaszi rajtja előtt már valamennyi csapat az „utolsó simításo­kat” végzi, így ezen a hétvé­gén is — már amely együtte­sek nem érdekeltek a Ma­Két alkalommal és 8-8 csapat­tal kétnapos, meghívásos után­pótlás kispályás teremlabdarú­gó-tornát rendeztek, a Bács- Kiskun megyei Jánoshalmán. A 4+1 fős csapatok 2x25 per­ces találkozókon mérték össze tudásukat, ügyességüket. Az ifjúságiaknál a Nagykőrö­si Toldi DSK a körmérkőzéses selejtezőben mindhárom ellen­felét biztosan győzte le, majd a döntőben az erősebb fizikumú rendezőktől 3-1,-re alulmaradva másodikok lettek. A serdülők is ügyesen ját­szottak. A Nagykőrösi Toldi DSK itt is háromszor győzött, majd az 1992/93. évi országos serdülőbajnok fővárosi MTK- tól kikapott, s végül a harma­dik helyen végzett. * Kalocsán válogató jellegű or­szágos serdülő kötöttfogású bir­1605. sz. feladvány Benedek Attila (Bp.) Sakkélet ’77 Matt 3 lépésben Világos: Kh8, Hc6, Bd3, Fe2, Fe5, gy: d4, e3, f4 (8). Sötét: Ke4, Hd2, Hf6, gy: d5, f5 (5). A feladvány megfejtését 1994. április 15-ig Solymosi László (2120 Dunakeszi, Hu­nyadi u. 20.) címére kérjük el­küldeni. Értékelés negyedéven­ként, az első három helyezett 200 forintos vásárlási utalványt kap. kezd az Üllői úton, mert az óbu­dai csapat a ferencvárosi szur­kolókra való tekintettel feladta a hazai pálya előnyét, így mind­két mérkőzést az FTC stadionjá­ban rendezik. A párosítás, február 26., szombat: III. kér. TVE—Fe­rencváros (Üllői út, 14 óra), MTK—Csepel-Kordax (Hungá- rai körút, 14 ó), ESMTK-Hun­gaplast—Kaba (Ady Endre út, 14 ó), Rákóczi-Kaposcukor FC—Kispest-Honvéd (Kapos­vár, 14 óra), Békéscsabai EFC—ETO FC (Békéscsaba, 14 ó), Újpesti TE—Debreceni VSC (Megyeri út, 16 ó), Parma­lat FC—Siófoki BSC (Székesfe­hérvár, 16 ó). Február 27., va­sárnap: Vasas—Haladás (Fáy utca, 16 ó). gyár Kupában — egymást érik' az előkészületi találko­zók. Az őszi bajnok Vác FC-Samsung szombaton 11 órai kezdettel fogadja az NB II-es FC Hatvan gárdáját a váci stadion edzőpályáján. kózóversenyt rendeztek, 154 in­duló részvételével. Godó Pé­ter, a Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi SE nehézsúlyú verseny­zője a hétfős mezőnyben reme­kelt. Három ellenfelét kétvállra fektette, egy ellen pedig techni­kai tussal győzött, és ezzel a do­bogó legfelső fokára állhatott. & A Nagykó'rösi Kyohushin Kara­te Klub nagyszabású karategálát rendez az alföldi városi Kos- suth-tomacsamokban. Március 6-án, vasárnap 15 órától jiu-jitsu-, kick-box-, wado-ryu-, teakwon-do-, kendo-, body buil­ding- és versenyaerobic-bemuUi- tót láthatnak az érdeklődők. Az­nap délután kerül sor a III. ÖMV-Kőrös Kupa elnevezésű knock-down (leütéses, k. o.) fér­fi meghívásos országos karate­versenyre is, 12 meghívott egye­sület sportolóival. (sulyok) A szomszédvárrangadón (Fót—Dunakeszi), az I/A sakk­csapatbajnokságban két idős sakkozó — közel a hetvenhez — küzdött meg egymással. A sötét betört a világos királyállá­sába. Tóth György (Fót)—Fülöp József (Dunakeszi) 0:1. 1. e4, e5 2. f4. Hc6 3. HO, d6 4. Fc4, h6 5. 0—0, Fg4 6. Hc3, Hf6, 7. d3, a6 8. a3, Hd4 9. fxe, Fxf3 10. BxO, dxe 11. Bg3, Vd7 12. b4, h5 13. Bg5, Hg4 14. Hd5, 0—0—0 15. c3, f6 16. Bxg4, hxg 17. cxd, exd 18. Fb2, Kb8 19. Hf4, Fd6 20. g3, Fxf4 21. gxf. Bh3 22. Ba2, g5 23. Vfl, Bdh8 24. Fal, g3 25. Bg2, Bxh2 26. Bxh2, Bxh2 27. VO, Vh3 28. Fxd4, Bc2 29. fxg, Vh2t 30. Kfl, g2f 31. Kel világos feladta * A XIV. megyei általános és középfokú tanintézmények egyéni és csapatbajnoksága március 5-én lesz Gödön, a Hu- zella T. iskolában. S. L. Német „kárpótlás” A női gyorskorcsolyázók 5000 méteres versenyét Clau­dia Pechstein nyerte, így a né­metek sem maradtak olimpiai aranyérem nélkül ebben a sza­kágban. A magyar származá­sú, de már osztrák színekben versenyző Hunyady Emesé­nek, aki az 1500 méteren olimpiai bajnoki címet szer­zett Hamarban, ezúttal nem ment olyan jól, erejéből csak a 12. hely megszerzésére fu­totta. A Rozmaring SE ver­senyzője, Egyed Krisztina ezen a távon nem állt rajthoz. Női gyorskorcsolya, 5000 m, olimpiai bajnok: Claudia Pechstein (Németország) 7:14,37 p., 2. Gunda Nie­mann (Németország) 7:14,88; 3. Hiromi Yamamoto (Japán) 7:19,68; 4. Elena Belei (Olaszország) 7:20,33; 5. Szvetlána Bazsanova (Orosz­ország) 7:22,68; 6. Ljudmilla Prokaseva (Kazahsztán) 7:28,58; ...12. Hunyady Eme­se (Ausztria) 7:38,62. Norvég tripla A férfi alpesi kombináció be­fejezése után teljes lehetett a hazai szurkolók öröme, hi­szen mindhárom érem nor­vég versenyzőnek jutott. A le­siklás után élen álló Lasse Kjus a műlesiklásban is meg­őrizte elsőségét, Kjetil-Andre Aamodt lépett elő a második helyre, Harald Nilsen pedig a harmadik lett. A Rozma­ring SE síelője. Bónis Attila a 33 célba érkezett közül a 30. helyet szerezte meg. Férfi alpesi kombinációs verseny, olimpiai bajnok: Lasse Kjus (Norvégia) 3:17,53 p. (lesiklás: 1:36,95 p., műlesiklás: 1:40,58 — 1. futam: 51,25, 2. futam: 49,33); 2. Kjetil-Andre Aa­modt (Norvégia) 3:18,55 (1:37,49, 1:41,06 — 51,77, 49,29); 3. Harald Nilsen (Nor­végia) 3:19,14 (1:39,05, 1:40,09 — 51,59, 48,50); 4. Günter Máder (Ausztria) 3:19,23 (1:38,46. 1:40,77 — 52,15, 48,62); 5. Tommy Moe (Egyesült Államok) 3:19.41 (1:37.14. 1:42,27 — 52,93, 49.34); 6. Paul Accola (Svájc) 3:19,44 (1:39,41, 1:40,03 — 50.75. 49,28): ... 30. Bónis Attila (Magyaror­szág) 3:34,76 (1:43,85, 1:50,91 — 56,85, 54,06). Újabb jelentős utánpótláslab- darúgó-tomára kerül sor Pest megyében. Ma és holnap Kis­maros ad otthont a Vác FC- Samsung által megrendezett vetélkedőnek, mivel a váciak nem rendelkeznek megfelelő teremmel. A mérkőzésekre két csoportban kerül sor. Az 1981. január 1 -je után szüle­tettek között két szlovák együttes (FC Szene, Pár­kány) mellett a Parmalat FC, az Esztergomi Focisuli és a rendező, a Vác FC-Samsung lép pályára. Az egy évvel idő­sebbeknél a fenti öt klub mel­lett a Gárdonyi DSK gárdája teszi teljessé a mezőnyt. A 20 indulásra jogosult or­szág közül 17 állt rajthoz a női 4x7,5 km-es biatlonváltó­ban. A legutóbbi olimpia óta annyi változás történt, hogy nem három, hanem négy spor­tolónő alkotott ezúttal egy csapatot. A vetélkedés főleg francia—német párharcot ígért, mivel Albertville-ben is ez volt a sorrend, de termé­szetesen az oroszokat sem le­hetett számításon kívül hagy­ni. A magyar kvartettnek nem lehettek vérmes reményei, hi­szen Holéczy Beatrix előbb gerincsérüléssel, utána lázas betegséggel bajlódott, de vé­gül a váltó megkapta a rajten­gedélyt a csapatorvos Knoll Zsolttól. Ennek alighanem Szemcsák Éva örült a legin­kább, a 19 éves miskolci juni­or e nélkül ugyanis úgy uta­zott volna haza, hogy egyet­len métert sem versenyzett, Bozsik Anna, aki a váltó kezdőembere volt, a sprint­versenyben kapott lehetőség­gel jól élt. A pénteki verse­nyen viszont ő is rossz napot fogott ki, Bereczky Brigitta pedig „hozta önmagát”, azaz továbbra sem tudott kilábalni a mély hullámvölgyből. A ta­pasztaltabb magyarok az első két futóként hibátlan fekvőso­rozat után az állóban kétszer hibáztak, így mindketten két büntetőkört futottak. így az­után a fiatal Szemcsákra és a betegeskedő Holéczyra nem várt különösebb feladat, hi­szen két váltás után a kilátás­talan utolsó helyen állt a csa­pat. Végül Szemcsák egy ál­lóhibával zárt, Holéczy pedig nullát lőtt, de ez sem változta­tott a tényen: a magyarok Kettős norvég siker született a síugrók pénteki olimpiai versenyén, a 90 méteres nor­mál sáncon. Espen Bredesen végzett az élen, megelőzve Lasse Ottesent. A dobogó harmadik fokára a német Die­ter Thoma állhatott. Síugrás, normál sánc, olimpiai bajnok: Espen Bre­desen (Norvégia) 282,0 pont Az évenként lebonyolítani kívánt torna idei díszvendége Juhász Judit kormányszóvi­vő. Védnökei között ott van Inczédi János, a Pest Megyei Önkormányzat Közgyűlésé­nek elnöke és Orosz János, Kismaros polgármestere is. Érdekesség, hogy Zöld István és Mészáros László személyé­ben két utánpótlásedzője is van a váciaknak. A számos felajánlott díj között lesz a Magyarországi Szlovákok De­mokratikus Szövetsége, vala­mint Tamás Gyula, egykori válogatott kapus ajándéka is. J. K. messze utolsóként, több mint 21 perces hátránnyal a győz­tes mögött (ez távolságban körülbelül 5 km-t jelent) ér­keztek célba. A nézők már hosszú sorokban hazaindul­tak, amikor a magyar csapat még a pályán volt... Az élen sokáig a németek álltak, és úgy tűnt, nem lehet őket megverni. A jól futó és lövő csapattagok után azon­ban a harmadik ember, Grei- ner-Petter-Memm hihetetle­nül rosszul célzott, hat bünte­tőkört kellett futnia, ezzel az oroszoknak feladta a magas labdát. S miután ezúttal a be­futóember, Rezcova sem lőtte el magát, Oroszország nulla hibával, azaz hibátlanul, ha­talmas fölénnyel nyert. A né­metek jöttek be mintegy négy perc hátránnyal máso­diknak, míg a jól lövő, ám ez­úttal gyengébb futóteljesít­ményt nyújtó franciáknak a bronzéremmel kellett beérni­ük. Női 4x7,5 km-es biatlon­váltó, olimpiai bajnok: Oroszország (Nagyezsda Ta- lanova, Nátalja Sznityina, Lujza Noszkova, Anftsza Rezcova) 1:47:19,5 ó (0 lövő­hiba); 2. Németország (Ursu­la Disl, Antje Harvey, Simon Gfeiner-Petter-Memm, Petra Schaaf) 1:51:16,5 (6); 3. Franciaország (Corinne Niog- ret, Veronique Claudel, Delphyne Heymann, Anne Briand) 1:52:28,3 (1); 4. Nor­végia 1:54:08,1 (2); 5. Ukraj­na 1:54:26,5 (3); 6. Fehér­oroszország 1:54:55,1 (8); ... 17. Magyarország (Bozsik Anna, Bereczki Brigitta, Szemcsák Éva, Holéczy Beat­rix) 2:08:27,6 (5). (100,5; 104.0 m): 2. Lasse Ottesen (Norvégia) 268,0 (102,5: 98,0); 3. Dieter Tho­ma (Németország) 260,5 (98,5; 102,5); 4. Jens Weiss­flog (Németország) 260,0 (98,0; 96,5); 5. Noriaki Ka­sai (Japán) 259,0 (98,0; 93,0); 6. Jani Markus Soini- nen (Finnország) 258,5 (95,0; 100,5). Érden folytatódott az első ízben kiírt férfi fedett pályás országos tenisz-csapatbajnokság. A PÁRA együttese kitűnően kez­dett az A csoportban, miután először a III. kér. TVE, majd a VelenceTours gárdáját verték magabiztosan. Tegnap az MTK elleni találkozónak nem volt tét­je, az eredménytől függetlenül a PÁRA már a legjobb négy kö­zött tudhatta magát. A kék-fehérek ellen minden egyest Molnár István edző te­niszezői nyerték, mindössze a párosban szenvedtek veresé­get. Eredmények: PÁRA— MTK 4-1, Rajó—Kisgyörgy 6-3, 6-2, Bibza—Bán 6-1, 6-2, 15. nap, február 26., szombat: Bob: 10.00 ó: négyes, 1. és 2. futam, Hunderfos- sen. Jégkorong: 16.30 ó: a 7. helyért: Egyesült Álla­mok—Németország, Lille- hammer; 19.30 ó: az 5. he­lyért: Csehország—Szlová­kia, Gjövik; 21.00 ó: a 3. helyért, Lillehammer. Síelés: 9.30 ó: női műle­siklás, 1. futam, Hafjell (Keszthelyi Szvetlána, Rácz Ofélia, Litter Ágnes); 13.00 ó: női műlesiklás, 2. futam, Hafjell (Keszthelyi Szvetlána, Rácz Ofélia, Lit­ter Agnes) — cedmény hir­detés; 13.00 ó: férfi 4x7,5 km-es biatlonváltó, Lille- hammer — eredményhirde­tés. Műkorcsolya: 15.00 ó: gála, Hamar. Gyorskorcsolya: 19.00 ó: rövid pályás gyorskor­csolya, Hamar, női 1000 m — eredményhirdetés, férfi 500 m — eredményhirde­tés, férfi 5000 m-es váltó — eredményhirdetés. 16. nap, február 27., vasárnap: Bob: 10.00 ó: négyes, 3. és 4. futam, Hunderfos- sen — eredményhirdetés. Jégkorong: 15.15 ó: az 1. helyért, Lillehammer — eredményhirdetés. Síelés: 9.30 ó: férfi mű­lesiklás, 1. futam, Hatjell (Bónis Attila); 10.00 ó: fér­fi 50 km-es klasszikus stí­lusú sífutás, Lillehammer — eredményhirdetés: 13.00 ó: férfi műlesiklás, 2. futam, Hafjell (Bónis At­tila) — eredményhirdetés; 20.00 ó: záróünnepély, Lil- lehammer. Réthelyi—Bóta 7-6, 6-3, Kiss M.—Leiter 7-5, 6-2. Réthelyi, Rajner—Kisgyörgy, Oltai 1-6, 5-7. A második csoportban a BSE és a Pécsi VTC csapatai szerepeltek a legjobban, így az elődöntőben a PÁRA és a Ve- lénceTours mellett küzdhet- nek tovább a végső győzele­mért. A B csoportban a lapzár­tánk után véget ért BSE— Pécs mérkőzésen dőlt el, hogy ki lesz a PÁRA ellenfele a fi­náléba jutásért. Az elődöntő­ket ma, a döntőt és a bronzta­lálkozót holnap egyaránt 8.30 órakor kezdik Érden, a PÁRA Szabadidőközpontban. Ma: Vác—Hatvan Godó technikai fölénye Sakk Két korosztályban tizenegy csapat Teremfoci Kismaroson Hajrá a fedett pályás tenisz-CSB-n A PARA: háromból három Weissflog ezúttal csak negyedik Bredesen az élre ugrott

Next

/
Thumbnails
Contents