Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-26 / 48. szám

i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. FEBRUÁR 26.. SZOMBAT J3 Tanulságos állatmese @ A napokban olvas­tam Esopus fabulái (állatmeséi) közül: A városi és mezei egérről szólót. A rövid tartal­ma: A városi egér csak fanya­logva eszeget mezei társa egyszerű készletéből. Meg­hívja az elegáns városi ottho­nába és jobbnál jobb falatok­kal traktálja. Jön ám a félel­metes ember és mindketten remegnek. A mezei egér azt mondja: „Inkább eszem a nyugalomban az egyszerűt, mint itt rettegésben dúskál­jak!" Mennyire vonatkozik ez a történet a ma élőkre is! Hány­szor hallom itt a városban, gő­gös és ostoba emberek szájá­ból: Buta, falusi paraszt! Fa­lun nőttem fel, minden ősöm paraszt volt, a nyári szünidő­ket szüleim tanyáján töltöt­tem. Megismertem az egysze­rű napszámosokat, aratókat, munkásokat. Esős napokon, amikor nem tudtak dolgozni, odaültem közéjük. Ifjúságom legszebb emlékei ezek az él­mények, amikor olyan élet­bölcsességeket, tapasztalato­kat tanultam tőlük, amelye­ket az iskolában soha. Né­hány elemit végeztek, de megfigyelték .a természetet, tudtak jósolni a felhők járásá­ból, a szél irányából. Gyula bácsitól vettem az első leckét a csillagok nevéről. Ősi szo­kás szerint gyönyörű júliusi estéken velük együtt hordtam a búza- és árpakévéket és rak­tam a kereszteket a learatott tarlókon. Hallgattam a szebb­nél szebb népdalokat, ilyen­kor nem érezték a fájó dere­kakat, hátakat! Nem igaz, hogy csak fájdalom, s nyomo­rúság volt az életük, sokkal több vidámság, jókedv, tréfa uralkodott akkor, mint napja­inkban! A kellemes, hűs szel­lő mindenfelől énekhangot hozott az alföldi határban. Az utóbbi 40 évben, amióta a tsz-ek áldását ,,élvezi” a pa­raszt, mit hall nyári estéken? Csend lett, némaság! A ta­nyák nagy részét lebontották, még a kutyaugatás is elné­mult. Igaz, hogy környezet­szennyező autók nem jártak, legfeljebb cséplőgépek! Va­sárnap délutánonként édesa­pa befogta a két lovat, egye­dül mentem be a lányokért, férfiakért a faluba. Egész úton kacagtunk vagy dalol­tunk. Igazat írt Móricz Zsig- mond: Senki úgy nem tud szívből kacagni, mint a sze­gény ember! Az 1930-as évek végén ta­nultam és tartottam meg az idős bandagazda tanácsát egy életre: „Maradjon meg ilyen jókedvűnek, szerénynek, mert aki sokat tud, soha nem fitogtatja tudását, hanem átad­ja a másik embernek! Szeres­se az egyszerű munkásokat, ne nézze, hol született, mert azt megérzi a szívével, aki­hez szól!” Úgy érzem, hogy napjaink­ban is igazán tanulságos a fent említett állatmese, külö­nösen az öntelt, magabiztos politikusoknak, akik mindig a nép nevében szónokolnak. Ugyan mikor érezték a má- morító szabadságnak azt az érzését, amit a szürke kis egér ott kint a földeken, a ta­nyákon? Elegáns autóikban suhannak a városok emeletes házai között, bizony ők teste­sítik meg a félelmetes em­bert, akitől retteg a városi és a vidéki egér is! Inkább választjuk az egy­szerűbb életet, de azt szaba­don, emelt fővel tesszük! Kárteszi Istvánná Cegléd t ___________________ A rádiónak nem kell? a Mindig öröm Sándor Ini) András írásait olvas- ;ni. Azok közé tarto- — zik, akiket olvasván, az az érzésem, megírták he­lyettem az ímivalót. Most mégis hozzátennék néhány gondolatot a „Szíveskedjék tenni a saját gyűlölete ellen” című cikkéhez (PMH, 1994. II. 8.). Ebben arról ír a szerző, hogy Pető Iván szerint a ha­zai tömegkommunikáció (közte a televízió) gyűlöletet kelt az SZDSZ ellen. Ezzel szemben azonban — írja Sán­dor András — a televízió a legnagyobb objektivitással, részletesen és hosszan foglal­kozik az ő (mármint Pető Iván) programbeszédével, olyan előnyös beállításban mutatva be őt, amennyire csak lehet. Miközben pártja és liberális szövetségesei hó­napok óta gondosan ellenőr­zött műsoridőelőnyt élveznek ebben a „gyűlöletkeltő” tele­vízióban a kormánypártokkal szemben. A Magyar Televí­zió politikai hírműsora soha­sem volt ilyen objektív és va­lóban közszolgálati. Nem a kérdés lényegéhez akarok hozzászólni, mert azt mindannyian tudjuk, hogy nem a televízió, hanem magá­nak az SZDSZ-nek a minden­napi tevékenysége kelt gyűlö­letet az SZDSZ .ellen. Nincs abban semmi különös, ha egy párt idővel leleplezi saját magát, és egyre inkább meg­kapja a megérdemelt minősí­tést. Érdekesebb ennél az, hogy az ehhez hasonló nézet- különbségeket hogyan tudjuk elbírálni. A gyökeresen ellent­mondó szubjektív véleménye­ket ugyanis objektív módon HISTÓRIA Antalffy Gyula A magyar kocsi m A többi asztaloknál a . grófok, bárók, a váro­sok követei (köztük a borosz- lóiak is), továbbá a nápolyi főrangú asszonyok és. kisasz- szonyok ültek. Ebéd után kö­vetkezett a tánc. Először a ki­rály a menyasszonyával tán­colt, azután a királyné fivére lejtett a menyasszonnyal vala­mely igen szép olasz táncot, mely majdnem egy óráig tar­tott. Ezután a király szobájá­ba vezette menyasszonyát...” Mindezeknek után a kará­csony előtti vasárnapon a Nagyboldogasszony-templom oltára előtt Gábor püspök megeskette Mátyást és Beatri- xot. Mise után mindnyájan visszalovagoltak a királyi pa­lotába... A királyasszonyok és -kis­asszonyok üveges hintóinak átvonulása valamely országré­szen olyan emlékezetes ese­mény, hogy néha igen bősé­ges följegyzés készül róluk, így ismerjük II. Ulászló menyasszonya, Candale-i An­na, XII. Lajos francia király unokahúga, Zenggről Budára utazásának a részleteit is. A följegyzést Pierre Choque, a francia királynő hírnöke ké­szítette. A színes, élvezetes leírás szerint Anna hercegnő 1502 őszén utazik az Adria partján fekvő Zengg (ma Senj) városából Horvátorszá­gon át Budára. A Drávánál Perényi Imre vár rá a király ajándékával, három remekbe készült hintószekérrel. A leg­ékesebb járművet menyas­szonya személyes használatá­ra küldi a király, a másik ket­tőt pedig Anna udvarhölgyei részére. Mindegyik hintó előtt nyolc különféle színű pompás paripa toporzékol, va­lamennyit arannyal átszőtt csótárok és a király országai­nak címerei díszítik. Anna ha­jón kel át a sebes Dráván, az innenső parton a hölgyek hin- tószekérre ülnek, az urak pe­dig nyeregbe szállnak. így in­dul a díszes menet Fehérvár felé. Candale-i Anna 1502. augusztus 31-én indul el Zengg várából, s csak szep­tember 27-én ér be Székesfe­hérvárra, pedig nyolc pom­pás paripa vonja hintószeke- rét. Az alig 500 kilométeres utat 28 nap alatt teszi meg, s ha az elpusztult Szlavóniá­ban elszenvedett fáradalmak kipihenésére szentelt zágrábi útmegszakítást három-négy napra tesszük is, akkor sem haladt napi húsz kilométernél sebesebben. Végre mégiscsak feltűntek Fehérvár tornyai. „A város gyönyörű, termékeny rónasá- gon, a húsz mérföld hosszú Balaton tó közelében fek­szik” — festi a tájat és a vá­rost Pierre Choque. — „Szé­kes-Fehérvár a magyar kirá­lyok és királynék koronázási és temetkezési - városa, mely­től mintegy mérföldnyire a ki­rály fényes kísérettel várako­zott jövendőbelijére. Az idő­járás gyönyörű volt, a király és kísérete szebbnél szebb sát­rakban táborozott. A király sátra előtt nyolc ölnyi széles és hatvan ölnyi hosszú (az ak­kor használatos bécsi öl kere­ken 1,9 méter) szőnyeg volt kiterítve, a menyasszony fo­gadása végett. A fejedelmi hölgyet számtalan magyar és francia főúri hölgy kísérte. A nádomé és a többi magyar asz- szonyok a lehető legszebb és legtündöklőbb ruhákban je­lentek meg. A menyasszony arannyal átszőtt és cobollyal prémezett fehér szatén ruhát viselt...” Kölcsönös üdvözlések után mindnyájan lóra száll­nak. A király fényes sárga pa­ripán ül, mellette gyönyörű fehér lovon a menyasszonya. „A menetben óriási embertö­meg vett részt. A több mint négyezer ló közül legalább is négyszáz aranyozott szerszá­mot, bársonycsótárt, ezüst és arany csengettyűket, kagyló­kat, drágaköveket és gyön­gyöket viselt. A város kapuja előtt lovagjátékokat tartottak. Végre a Nagyboldogasszony- templom elé érkeztek, itt le­szálltak, s az ima és egyéb áj- tatosság bevégzése után a ki­rály és az egész nemesség la­kására vezette a meny­asszonyt. Azután a nemesség a királyt egy másik utcában levő palotájába kísérte.” A hatnapos fehérvári koronázá­si ünnepségek után az egész udvar lóháton indul Budára. A királyné hófehér paripán ül. lószerszáma vert arany­ból, a csótár pedig karmazsin bársonyból való. Október 3-án, hétfőn érkezik az udvar Budára, a királynét a nagy fő­utcán végig a várpalotába ve­zetik. „É napon igen sokat ágyúztak a felséges hölgy tiszteletére” — jegyzi meg Choque, majd így folytatja tu­dósítását: „Csütörtökön meg­kezdődtek az udvari ünnepé­lyek. Az ebéd a világ egyik legnagyobb és legpompásabb termében ment végbe. Itt min­den csak úgy ragyogott az aranytól és ezüsttől. A lako­ma megrendezése kitűnő volt, mert mindenki rangja szerint következett. Ebéd után az erdélyi és egyéb váro­sok nemesei, polgárai arany­csészéket, karmazsin bár­sonyt és szatént, továbbá tö­rök szőnyegeket ajándékoz­tak felséges királynéjoknak. Végül megkezdődött a zene, és a vendégek táncra perdül­tek. A kastély egyik szárnyá­ban levő szökőkútból hat cső állott ki, melyek mindegyiké­ből egész napon át bor folyt.” Több hasonló királyi hitve­si utazásról van feljegyzé­sünk e korból. írva maradt egyebek között, hogy II. Ulászló leánya, Anna király­kisasszony, mint I. Miksa csá­szár eljegyzendő menyasz- szonya, nyolc fehér lótól vont, képekkel ékesített ara­nyos hintón utazott 1515-ben Budáról Bécsbe. Az ilyen fe­jedelmi menetek nemcsak díszesek, de bizonyos tekin­tetben hasznosak is ama or­szágrészek számára, melye­ken a drága hintószekerek át­vonulnak. A kegyetlenül rossz utakat ahogy lehet meg­javítják, a gödröket, kátyúkat elegyengetik, a hidakat rend­behozzák a kihajtott jobbá­gyok, hogy minél elviselhe­tőbbé. „zökkenőmentesebbé" váljék a fejedelmi személyek hetekig tartó utazása. A job­bágyi népre persze valóságos istencsapás az udvar útrakelé- se. A falvak egész lakossága robotol a kijelölt útvonal kellene értékelnünk, amire el­vileg van is lehetőség. A Magyar Rádió műsorigaz­gatósága például 1992- ben — tehát még a régi veze­tés idején — pályázatot hirde­tett egy számítógépes műsorfi­gyelő és -értékelő rendszer megtervezésére és működteté­sére. A pályázatra közel tucat­nyi pályamunkra érkezett be, köztük az enyém is — lévén az egyik szakmám számítás- technikai rendszerszervező. A rendszer (amelyik kis változta­tással a televízióra is alkalmaz­ható) körülbelül öt számítógép­pel, húsz emberrel és havi egy­millió forintos költséggel mű­ködhetne. Statisztikák és grafi­konok segítségével, műsoron­kénti bontásban és összesítve mutatná ki, hogy ki (melyik személyiség, párt, etnikum, or­szág vagy világrész, eszme- rendszer stb.) jutott mikrofon­közeibe, és hogy miről, milyen hangsúllyal beszélt a rádióban. Világosan mérni lehetne, hogy melyik szerkesztő és műsor közszolgálati vagy pártoskodó. A rádió vezetése azonban az eltelt idő alatt válaszra sem méltatott. Telefonérdek­lődésemre kiderült, hogy el is feledkeztek a saját pályáza­tukról, de egyébként sem tart­ják már fontosnak. Amint azt az egyik illetékes megfogal­mazta, a rendszer manipulál­ható lenne. Ami a manipulálhatóságot illeti, az természetesen igaz — egy szándékosan manipu- lálhatónak tervezett rendszer esetében. De nem igaz akkor, ha magát a tervet, az egyes döntési helyzetekben alkalma­zott elveket és a napi adato­kat is rendszeresen a közvéle­mény elé tálja a rádió vezeté­se, ahogyan azt én javasol­tam. Nem manipulálható a rendszer akkor sem, ha az egyes társadalmi szervezetek­nek és az utca emberének is joga van részt venni az érté­kelő munkában és a munka ellenőrzésében. Ha a vitatott vagy szélsőséges eredménye­ket (hasonlóan a pontozásos sportversenyeken alkalma­zott eljáráshoz) az összegzés­nél nem veszi figyelembe a rendszer. Vagy különleges el­járással (például a nyilvános­ság bevonásával) veszi ilyen­kor szemügyre magát az érté­kelő algoritmust és az értéke­lőket. Ha a rádió műsorelem­zőit nem a rádió, hanem egy népszavazáson választott tes­tület, esetleg egy parlamenti bizottság fizeti. Nos, megdöbbentő, hogy egy ilyen demokratikus politi­kai értékelő rendszerre a Ma­gyar Rádiónak nincs szüksé­ge. Ez vagy az illetékesek hozzá nem értéséről, vagy egy nemzetellenes klikk léte­zéséről árulkodik. Varga Géza Budapest mentén, melyen az uralkodó és sokszáz főnyi kísérete mél­tóságteljes lassúsággal s az egész vidéket felélve végigha­lad. A Dunán is megélénkül a forgalom Mátyás korától kez­dődően. A nagy király maga is gyakran használ vízijármű­vet, „Bucentaurus” nevű dísz­hajója Komáromnál horgo­nyoz. Ez az aranyozott, drága szőnyegekkel ékesített feje­delmi hajó hálótermével, ét­kező- és társalkodó szobáival olyan kényelmet nyújt a ki­rálynak vízi utazásai alkalmá­val, akár egy mai termesgő­zös. Bonfini Komáromról szólva leírja Mátyás hajóját is: „belseje akár egy palota, elejétől végig ebédlő, háló, társalgószobák vannak rajta, külön a férfiak és külön a nőknek.” A sziget szögleté­ben emelkedő komáromi vár is figyelemre méltó: „tágas udvarain nagy épületek, pa­zar költséggel készült geren­dás mennyezettel” — ez is Bonfini mondata. (Folytatjuk) Gyűjtés a Nemzeti Színház javára Az épülő Pesti Magyar Színház —- vagyis a Nemzeti Szín­ház — a vármegye tisztikara és lakossága szerető és fi­gyelő szeme láttára emelkedett a Grassalkovics-telken. Persze nemcsak a vármegye ügye volt a színház, az egész ország megmozdult, ám Pest megye a kezdemé­nyezés mellett a szervezés számtalan kisebb, de sokszor nagyobb ügyét is magára vállalta. Többek között a pénzbeli adományok gyűjtését is. Rexa Dezső tette köz­zé a színház megnyitásáról írott könyvében a vármegye levéltárában őrzött iratok kicsiny szemléjét, melyből ki­derül, hogy a társadalom egésze megmozdult. (Igaz, volt olyan gróf, aki az őt felkereső megbízottnak annyit mondott csupán: „Én sohasem járok magyar színházba." De nem ez volt a jellemző.) Volt, aki pénz helyett segítsé­get, munkát ajánlott fel. Gödöllőről Andrássy Mihály egy kőműves legényt küldött fel azzal, hogy Szent Mi­hály napjáig dolgozik az építkezésen, de ha a kőműves munka előbb befejeződne „a hátralévő napokat készpénz­zel ki fogom fizetni" A Milánóban szolgáló 5. huszárez­red Széchenyi közvetítésével juttatta el a vármegyéhez 250 forintos adományát. Szentendre városa táncmulatsá­got rendezett, annak bevételét, 130 forintot adta át. De sokan, elsősorban a megyei tisztikar tagjai, gyűjtőivek­kel keresték fel a polgárokat. Jeszenszky Antal, a várme­gye esküdtje a kimutatások szerint 1836. február 26-án számolt el a gyűjtött 432 forint 30 krajcárral. A megy e által kezdeményezett gyűjtés eredménye 157 624 forint 4 krajcár volt. Pogány György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents